Csirkejáték 59 csillagozás

Rubin Szilárd: Csirkejáték Rubin Szilárd: Csirkejáték Rubin Szilárd: Csirkejáték

„A ​szerelem és szenvedély mint megváltás: ez a tét és ez a vadság.” – Esterházy Péter
Rubin Szilárd regénye, amely egy mély és megszenvedett szerelem történetét tárja elénk, először 1963-ban jelent meg, és kiválóságának hála újból és újból „előkerül”. A figyelmes olvasó érdeklődésére éppúgy méltó, mint ahogy irodalmunk nagyjai sem mellőzhetik könyvtárukból, könyvélményeik sorából.

„De hirtelen elcsüggedtem. A csipkés párnák, a süppedő ágy és benne Orsolya teste, egyetlen igazi diadalom volt. Meddig élhet meg ebből a férfi? A mohóságban, amellyel Orsolya elvette tőlem a gyönyört, mintha már ott lappangana a kíméletlenség, a gyors jóllakás és a fölszabadulás vágya.”

„Ritka magyar nyelven az én rosszának ez a figyelmes vizsgálata; az érzelmesség, a meghatódottság hiánya, a szenvtelen érdeklődés hideg tüze, valami puszta vagy pucér vagy pogány tekintet, nem objektív, de közvetlen, leplezetlen; ritka. Nyugalom, nyugalom akár a vereségben is, a szégyenben vagy épp… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár

>!
Magvető, Budapest, 2010
214 oldal · ISBN: 9789631423700
>!
Magvető, Budapest, 2004
214 oldal · ISBN: 9631423700
>!
Magvető, Budapest, 1981
192 oldal · ISBN: 9632716280

1 további kiadás


Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Pécs


Kedvencelte 13

Most olvassa 1

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Mozi két ember életéről. A sváb patikuslány, és az árva, félzsidó, költő-író önpusztító szerelmének története. Vagy inkább gondolatkísérlet arról, hogy a szerelem képes-e pótolni egy ember gyökereit, elfeledett, elfojtott múltját. Látlelet az 1945 utáni Magyarország torz értékrendű világáról, ahol az erőszakos ideológia átírja az emberi sorsokat. Többféle megközelítése, olvasata lehetséges ennek a regénynek.
A mozi a legjobb. Rubin Szilárd képekből építi fel a történetét. Egy-egy fejezet vagy hangulatos, térből és időből kimetszett állóképpel indul – egy kisváros éjszakai utcaképe, egy vasúti hálókocsi kabinja, majd a nyílt pályán veszteglő vonat a havas éjszakában, amely aztán megindítja az emlékezés kacskaringózó folyamát a múltba; vagy pár szereplős kamaradrámát rögzít az írói kamera, ahol a pergő párbeszédek sodrával feledteti a helyszín – egy diákokkal teli busz utastere vagy egy nászutas házaspár hálószobája – szűkösségét.
Ez jó mozi. Láttató képek, önmagán túlmutató látvány, az öncélú művészkedést elkerülve, de telítve metaforikus tartalommal. Dinamikus, mozgalmas jelenetek pár szereplővel, életszerűen, de tele feszültséggel, egy történet (élet) dramaturgiai csúcspontjait bemutatva.
Az állóképek és mozgóképek váltakozása, írói komponáltsága gondosan tervezett, kiérlelt művet hoz létre, amely többszöri olvasásra is újabb és újabb értékeket mutat meg. Például elsőre csak a nagyon figyelmes olvasó veheti észre, hogy a történet elején feltűnő anekdotaszerű történetfoszlányok olyan motívumok, amelyek később visszatérnek, néha kissé átírt formában, de felismerhetően, akár egy zeneműben, és igazi értelmüket, súlyukat a megismételt megjelenésükkel nyerik el.
A szerelem története vadromantikus, önpusztító, botrányos, felkavaró, felejthetetlen, de számomra leginkább megmagyarázhatatlan és taszító volt, amelyet beárnyékolt a hitelesség kérdése. Valóban képes Carletter Orsolya, a sváb patikuslány ilyen pusztító kapcsolat elviselésére? Az én válaszom egy határozott NEM volt. És ha egy regény két főszereplője közül az egyik múltjával és jellemével összeegyeztethetetlen cselekedetek sorát viszi végbe – elviseli őrült rajongójának szerelmét, és azt szerelem és számítás hiányában is szerető gondoskodással viszonozza –, nos az ilyen következetlenség a regény értékét igencsak csökkenti. Leginkább ez az oka annak, hogy a könyvet nem tartom remekműnek.
A regény másik főszereplője, Angyal Attila, a fiú, majd férfi, aki a mű narrátoraként is szerepel, akinek egyoldalú, de mégis hűvösen tárgyilagos szemszögéből ismerjük meg a történetet. Cselekedeteinek indítékait kíméletlen őszinteséggel tárja elénk, és ezért elhisszük, amit mond, megértjük, hogy nem cselekedhet másként, saját sorsát teljesíti be, ugyanakkor ettől egy cseppet sem lesz rokonszenvesebb. Talán ez a könyv sikertelenségének titka: ennyire ellenszenves főszereplő nem képes egy romantikus szerelmi történet emlékezetes figurájává válni.
Az talán csak a saját olvasatom, hogy Rubin Szilárd enyhén antiszemita indítékkal rajzolta meg ezt az alakot, de a második olvasásnál végig éreztem, ilyen túlérzékeny, hisztérikus és jellemtelen (egy utalás szerint talán még homoszexuális hajlama is volt), figura az 1945 előtti szélsőjobb heccsajtójának lapjairól került át ide, ebbe a könyvbe.
Angyal Attila, a trafikos nagyanyja által nevelt szegény fiú, aki saját magát így írja le: „Elnéztem a feszült és sápadt arcot, egy megkésett, fonák Julien Sorel arcát, akit Napóleon helyett Metternich bűvölt meg, s a forradalom korában támasztotta létráját az úriházak omló falához.” – egy rövid időre a kisváros, Mohács, nagyreményű ifjúja lesz, akit azonban a kor, Rákosi Magyarországa eltapos. Tragédiáját mégsem a külső körülmények, hanem saját önsorsrontása okozza. Környezetében sem találunk egyetlen szimpatikus figurát: diáktársai és azok szülei életét is csak egyetlen motívum határozza meg, a karriervágy, amelynek emberi kapcsolataikat is alárendelik. Ez a látlelet a kor Magyarországának e szűk szeletéről lehet a főszereplő torzképe, de lehet az író véleménye is, amely saját írói pályájának, életútjának egyszerre kritikája és önigazolása. (Rubin Szilárd az ötvenes években vonalas szocialista-realista regényekkel folytatta azt a pályáját, ami többek között az Újholdban, a Nyugat utódfolyóiratában megjelent verseivel indult.)
Értékek nélküli világ, ahol az egyetlen kapaszkodót a múltból hozott, de az új társadalomban érvénytelenné nyilvánított, ám rejtetten, majd mind erősebben tovább élő régi viselkedési minták és kapcsolatrendszerek jelentik. Akinek nincs múltja, az üres, kapaszkodót a fuldokló kétségbeesésével a másik emberben keresi, ezzel kiszolgáltatja, megalázza magát. Az üresség, a lét értelmetlenségének tudata az egzisztencialistákat előlegezi; az őrjöngő szeretetvágy József Attilát juttathatja eszünkbe. Érdekes, nem hibátlan regény, de mindenképpen megérdemel egy olvasást.

29 hozzászólás
>!
BabusM 
Rubin Szilárd: Csirkejáték

A szöveg gyönyörű, a történet magával ragadó. Borzasztó, amikor ennyire ragaszkodik valaki egy másik emberhez, mindkettejüknek. Senki sem tud új életet kezdeni, hacsak nem jön egy Gál, és jól behúz egyet a kősziklaként rád omló egyénnek. És hogy az élet lesz-e, vagy csak menekülés?… És meddig szenved az, akit képen töröltek?… Mindezt egy olyan világban, amikor a szűkebb közösséged már nem csak az íratlan szabályok betartásáért figyel. És pár év múlva meg már mennyire nem jelent semmit az egész senkinek. Félelmetesen hiteles.

>!
Magvető, Budapest, 2004
214 oldal · ISBN: 9631423700
>!
Eszter01 P
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Kolléganőm/barátnőm miatt olvastam el ezt a könyvet. Ő is, és édesapja is szereplő a történetben, már évek óta vártam, hogy megtudjam, milyen módon vannak megörökítve. Most már tudom a titkot. :)

>!
szigiri
Rubin Szilárd: Csirkejáték

„Így, ahogy együtt vagyunk, az egész világ kiúttalan számunkra.”

Nem nagyon lehet sok újat írni a regényről, @vargarockzsolt leírta amit le kellett, meg ebben a mondatban benne van az egész regény lényege. Nekem a stílusa nagyon tetszett, még nem az a nagyon posztmodern, de már azért még belekóstol a prousti madeleine-be.

Az időben ugrálás kicsit engem is idegesített és nem volt könnyű megkülönböztetni a helyzeteket. Arról nem is beszélve, hogy a 20. század közepén fiataloknál egy 17 és 25 éves között szinte semmi különbség nem volt, ugyanúgy elhangozhatott egy „Szervusz kérlek!” egy gimnáziumi folyosón, mint egy szerkesztőségben. Ráadásul ehhez jöttek a gyors vágások, francia újhullámos snittek, értelmetlen körök, zavart cselekedetek, mindez kifulladásig.

Lefejlődési regény, ezt írja róla Esterházy, a sokadik újrafelfedező (ide a zárójelbe tenném, hogy nekem már gyanús, hogy amit négyszer fedeztek fel és még mindig nem tört be, az akkor nem biztos, hogy óhajt egy ötödik újrafelfedezőt, nem? Hogy ez az ötödik már nem is újrafelfedezés, hanem inkább sikertelen újraélesztés lesz már). Annak ellenére, hogy nem egy Ottlik Iskola a határonja, vagy egy Doktor Faustus (mindkét párhuzam Esterházytól lopva, mert jók) érdekes olvasmány, de nincs meg az az érzés, hogy gazdagabbak leszünk tőle, csak úgy megtörténik a könyv és kész. Nincs tanulság, csak egy negatív főhős, sztoriorientáltak ne nagyon olvassák.
És hátra van még a Haraggal a világban (Rebel Without a Cause) hozzánézése, egy kicsit már a cím is azt sejteti, hogy lesznek hasonló elemek.

6 hozzászólás
>!
Csabi P
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Szerelmi történet. Legalább is erre a vázra van felhúzva a sztori, ami egy idő után már nem szerelemről szól, hanem valami beteges és reménytelen vergődésről. Kevés regényt olvastam, amiben az író ilyen ellenszenves főhőst teremt, ráadásul egyes szám első személyben.
Én azonban szeretném azt hinni, hogy nem csak egy szerelmi történet ez, hanem egy meghasonlott, legyűrt művész segélykiáltása a reménytelenségből: legyőztetek, de akkor is köpök a sírotokra!

>!
korkata
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Gondban vagyok ennek a könyvnek az értékelésével, mert az eleje egyáltalán nem tetszett. Még a tízedik oldalon is arról gondolkodtam, hogy ezt a könyvet miért értékelték olyan sokan 4-5 csillagra. Aztán egyszer csak elkezdett az olvasás egyre könnyebbé válni, egyre érdekesebbnek találtam. A főhőssel nem tudtam azonosulni. Haragudtam rá, a természetére, a dolgaira, ahogy az emberekkel bánt. Zavart az őrült szerelme. Egy kicsit magába nézhetett volna. Néha már sajnáltam. Ettől függetlenül a végére rá kellett jönnöm, hogy ez egy jó regény.

>!
fülcimpa
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Számomra teljesen ismeretlen író, érdekes cím. Persze, hogy utánaolvastam, s szívem legkisebb sejtje is belerándult azon hír olvasásakor, hogy Rubin Szilárd ELFELEDVE, betegen halt meg. Túl jó könyvet írt ahhoz, hogy ennek így kellett történnie.
Olyan volt ez, mint egy film, amiben egy jelenet lezárása után jön a felirat: 2 hónap múlva… 3 év múlva…, stb.
Őrült, szenvedélyes szerelem… vagy elmúlik, vagy megmarad… viseled a kudarcot, vagy megalázkodsz… kinek, hogy…

>!
Nóbik_Attila
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Rubint olvasni nem olyan, mintha dzsungelben az ember meteoritban bukna hasra. Nem. Rubint olvasni olyan, mint a jó nagymami kőttkalácsának az illata, ahogy a labda elgurul a gyöpös utcán, nap süt át aranylón a diófa alatt leterített plédre, ahol a gyermek elhasal, olvas, újságokat tornyoz föl, s habzsolja a betűket, s ezekben az újságokban Nádas Péter fekete-fehér fotói, Gross Arnold grafikái vannak, de ő meg sem nézi ezeket a neveket, egy történelmi témájú könyv, furcsa pálcika rajzok, most hanyattvágja magát, úgy olvas, Kondor B. rajzai, olvassa, és semmit nem mond neki Kondor B. a név, csak azt tudja (de hogy miért, azt nem!) ezek a rajzok, ha jók is, de félelmesen jók…

És amikor Rubint olvas az ember, ezt az ízt érzi, a meszelt fal ízét, az ismeretlen nevű, heteken át folyamatosan érlelődő almák s körték ízét, a folytontermő málna ízét, a köszméte ízét augusztusban, az árpaérő körte és a cseresznye ízét, ahogy egyszerre habzsolja…

http://sznoberia.blogter.hu/204430/rubin_szilard_1927_

>!
mrumus
Rubin Szilárd: Csirkejáték

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, először úgy tűnt, mintha nem igazán szólna semmiről, csak követték egymást a jelenetek, de gyönyörű a nyelvezete, és varázslatosan tud megteremteni egy-egy hangulatot. Aztán egy idő után kezdett kibontakozni a kép, és akkor már a mondanivalója is magával ragadott. Biztosan el fogom még olvasni.

>!
bzsuzso
Rubin Szilárd: Csirkejáték

szétfoszlott és reménytelen szerelem, őrjöngés, elveszített barátok – mindez a kádári kompromisszumok világában. zseniális.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

Barna bőrömmel, sasorrommal úgy ültem a fajanszkék szemű hölgyek közt, mint fiatal török túsz egy régi úri család kíséretében.

7. oldal

1 hozzászólás
>!
fülcimpa

Elégedetten gondoltam rá, hogy szerelmünknek már múltja, patinája is van. Úgy képzeltem el az igazi szerelmet, mint a művészi tökéllyel kiszívott tajtékpipát, mely hosszas használattól nyeri el valódi ízét és értékét.

30. oldal (Magvető, 1981)

>!
fülcimpa

Egész télen a romos Horthy-híd alá jártunk szerelmeskedni. A hídfőbe épült kamra hideg és mocskos volt, a télikabátot se tudtuk levetni, és állnunk kellett, akár az erdőn a szarvasoknak.

50. oldal, Magvető, 1981

>!
szigiri

Mennyire öncsalás minden!… Mint a dohányzás…

>!
judkacag

Az a fontos. Nem eladni magunkat, de érvényesülni.

74. oldal

>!
csobi SP

Jólesett a tovatűnt bajokra gondolni. Még a napszúrásra is a börgöndi hadirepülőtéren, ahol foszló háttal toltam a kubikostalicskát, s este istállószalmán aludtam el, fejemen fülhallgatóval, mert a telepes rádió behozta Londont.

31. oldal (Budapest: Magvető, 1981)

>!
Anibell P

Pécs, a komolyan füstölgő gyárakkal és bányákkal hátterében, úgy élt bennem, mint a korai ifjúság, a madárfüttyös schaufensterek és reggeli találkák városa, ahol mindig hamvas arccal és üde szájízzel ébred az ember.

32

Kapcsolódó szócikkek: Pécs
>!
narziss

Tekintetünk önkéntelenül összekapcsolódott. Már nem volt benne sem megvetés, sem rajongás. A pályatársak töprengő, mérlegelő pillantásával néztük egymást. Az én szemem félelemről és megadásról vallott, s valami görcsös hitről, a katasztrófa nyújtotta szárnyalásban. Az övében élelmes elszántság ült, a győzni akarás bulldogi konoksága. Mindketten elkomorodtunk.
– Elolvastam az utolsó verseidet – mondta. – Szépek, de kiadhatatlanok. Ha boldogulni akarunk, másképp kell írni. Ez az egész nem más, mint időhúzás.
– Tudom. Amerikában úgy nevezik, hogy csirkejáték. Ki mer tovább a sínen maradni a robogó vonat előtt…
Csajtay borúsan bólogatott.
– Ez az éjszaka sem más. A mi egész életünk az!
– Még hasra is vágódhatunk. Ha nincs idő elugrani, hát hasra vágódik az ember…

76. oldal; Magvető Kiadó, 1981.

>!
szigiri

A vitrin tükrébe pillantottam, és idegennek láttam önmagamat. Elnéztem a feszült és sápadt arcot, egy megkésett, fonák Julien Sorel arcát, akit Napóleon helyett Metternich bűvölt meg, s a forradalom korában támasztotta létráját az úriházak omló falához.

Kapcsolódó szócikkek: Julien Sorel · Metternich
>!
Anibell P

Nyomasztott, hogy a szőnyeg kilopja alólam lépteim kopogását, és ténfergő szellemé gyámoltalanít.

52


Hasonló könyvek címkék alapján

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Békés Pál: Csikágó
Hamvas Béla: Karnevál
Tibor Fischer: A béka segge alatt
Csalog Zsolt: Parasztregény
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Szabó Magda: Az ajtó
Tar Sándor: A mi utcánk
Gion Nándor: Virágos katona
Krasznahorkai László: Sátántangó