Barhesz 39 csillagozás

Rubin Eszter: Barhesz Rubin Eszter: Barhesz

A ​barhesz a zsidó konyha péksüteménye, kelt fonott kalács. Szombatra hosszúkás, az őszi nagyünnepekre kerek formában sütik. Ebben a tipikusan huszadik századi magyar történetben úgy fonódik össze a Kohav és a Stier család sorsa az időben, akár a barhesz fonatai. Mákkal bőven megszórva.

„A bika csillagkép szarvai közt felragyogó legfényesebb csillag, a nap lemenő sugarainál láttuk meg egymást először. A zsidó negyed egyik romkocsmájának pingpongasztala mellett” – meséli Virág, az elbeszélő. Felnőtt fejjel, egy új szerelem miatt válik igazán fontossá számára a zsidóság, ekkor mélyed el a hagyományokban és a zsidó konyhaművészetben. A főszereplő építész, mint a dédapja, de leginkább vaníliaillatú kelttészta- és trüffelépítmények tervein dolgozik. A regény szövetébe természetesen illeszkedő receptek által megismerhetjük a ludaskása, a macaron és mindenekelőtt a barhesz készítésének titkát. Egyedi, szatirikus módon ábrázolja a gasztrománok világát, abszurdba hajló nézőpontból… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935782
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
208 oldal · ISBN: 9789632936185
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
236 oldal · ISBN: 9789632546193

Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
pável
Rubin Eszter: Barhesz

„…A világ legszebb, legjobb ízű fitymája, érintése selyembársony. Fente rá kését a rabbi, de Nátán elhatározásai, mint a tavaszi szellő.”

Hááát… regénynek bájos córesz, zsidó gasztro-prózának meg kissé tréfli, és itt nem csak Nátán jóízű fitymájára gondolok (lásd az idézetet), vagy az unortodox, későn de annál alaposabban felfedezett zsidóságára – ez egy helyenként humoros, szégyentelenül és szörnyen gasztrosznob memoár-kollázs teljesen kelesztetlenül-szerkesztetlenül feladva-leadva. Miközben egy igazi könnyed nyári, többrétegű ulpiusos flódniregény: van benne mindenből egy kicsi, vidám zsidó kultúra és komor történelem (dió, héjdarabokkal), szabadosság (ragacsos szilvalekvár) és pletykák, humor, egománia (mák, a fogad közt).

(2012-ből)

2 hozzászólás
>!
Avraham
Rubin Eszter: Barhesz

Olyan negatív értékelés következik, amit nem esik jól megírni, de azt hiszem az olvasó feladata, sőt kötelessége kritikusnak lenni, bármilyen nehéz is legyen ez. Kicsit elcsépelt dolgot fogok most mondani, de azt hiszem a fő probléma abból ered, hogy manapság bárki írhat könyvet, és azt ki fogják adni ha kellően magas, de akkor is, ha kellően alacsony a színvonala. Erről nem az író tehet, hanem a kiadó és a „kritikusok”, akik vagy azt várják, hogy az író ugorja át azt a bizonyos lécet, vagy azt hogy másszon át alatta. Ehhez még sok mindent lehetne hozzátenni, mert így nagyon le van egyszerűsítve, de nem akarom ezt túlragozni, és nem célom az okoskodás sem.
Őszinte leszek, tudtam előre, hogy mit fogok kapni, itt nem konkrétumokra gondolok, hanem pusztán érzésekre, általános véleményre, és amit kaptam, azt bizony úgy lehet kifejezni, hogy limonádé. A hozzávalók: egy kancsó víz, hogy biztosítsa a megfelelő hígságot és könnyen csúszást, frissen facsart citromlé, nem túl sok, nem túl kevés, hogy kellően savanykás legyen, egy kevés cukor, ízlés szerint, hogy legyen egy kis édeskés íz is, avagy öröm az üröm mellé. Az elkészült ital jégkocka hozzáadása után azonnal elfogyasztható, akár egyszerre is, de vigyázat, egy meleg nyári napon szinte azonnal megkívánjuk a következő adagot, úgy, hogy az előzőt sajnos már el is felejtettük, mintha soha nem is lett volna.
De kicsit elkalandoztam, úgyhogy értékelem is most már. Nagyon zavart, hogy gyakorlatilag kétszáz oldalnyi felsorolás volt az egész, rövid mondatokkal, rengeteg vesszővel. Jöttek futószalagon a főnevek, emlékek, gondolatok egymás után szabad asszociációban, mint amikor egy gyerek írja meg lecke gyanánt, hogy mit csinált a nyáron. Azt hiszem erre értette a könyvbemutatón a kérdező, hogy „hömpölygő próza”, igen, így is lehet mondani, talán az én verziómmal nem is lehetne eladni. A névelők pedig rendszeres lemaradtak, nem túlzok ha azt mondom, hogy minden második oldalon volt egy, vagy több ilyen mondat: „Minek kellett idejönni, rettegek az épülettől, folyosón képtelen leszek végigmenni…”, egyet még muszáj kiemelnem, mert rendkívül sértette a belső hallásom: „Nátán inkább előremegy, nem bírja a pillantását, Hanna cipeli, ő legbátrabb.”. Ezt nem kommentálom, sőt abba is hagyom a technikai hibák sorolását, így is kezd hosszúra nyúlni az értékelés. A történet – ha lehet annak nevezni – semmitmondó volt (tudom, tudom, csak én vagyok rövidlátó és érzéketlen!), egy zsidó család problémái, női szemmel, receptekkel telepakolva. Itt szintén a már említett könyvbemutató jut eszembe, ahol azt mondta az írónő, hogy ne aggódjunk, nem írt bele minden receptet, amit ismer, akad még a tarsolyában, csak még „gyártania” kell hozzájuk egy történetet. Ehhez nem fűzök hozzá többet.
Ami a legjobban fáj az egészben, hogy Magyarországon hiányzik a zsidó irodalom, egyszerűen nem léteznek olyan könyvek, mint amiket például Singer, Malamud, Potok és mások (Sólem Áléchemet szegényt ki is felejtettem majdnem!), máshol képviselnek, képviseltek. Titkon reméltem, hogy a Barhesz egy lépés lesz afelé, hogy ezt az űrt sikerüljön betölteni. Kár érte.

16 hozzászólás
>!
Mpattus P
Rubin Eszter: Barhesz

A Barhesszel Rubin Eszter meggyőzött. Mindenféleképp szeretnék még tőle olvasni. Hozzáteszem, egy kicsit azért még mindig érthetetlen számomra, hogy hogyan férhetnek meg a kacagások és a szívszaggató fájdalmak mindössze kétszáz oldalban, de ez a pozitív és negatív amplitúdó mindenképp a kötet remeke. Néha persze a humor is fanyar, gyakran ironikus a hangvétel, de okosan dolgozik mindkettővel a szerző. Az idősíkok váltogatása, a sztorik beszúrása, az egyedi és egyéninek ható hangvétel, a személyes fájdalom és (élet)történet párhuzama, összefonódása a zsidóságéval szintén az újdonság erejével hatott rám mint szerzői megoldás, mindez pedig megtoldva sok-sok ételrecepttel, a kulináris barangolással és családi anekdotákkal szintén „külön ízt” adott a kötetnek. A borító nézegetésével és értelmezésével szintén érdemes eltölteni egy kis időt. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ez a könyv ennyire fog tetszeni. Kellemes meglepetés ért.

A könyvről szóló teljes értékelésem is ajánlom figyelmetekbe:
http://szembetuno.blogspot.hu/2016/09/barhesz.html

>!
Matisyahu
Rubin Eszter: Barhesz

A könyv “unikum” volta nem kétséges: egyrészt 236 oldal tömény zagyvalék, amelynek szereplőit pontosan ugyanennyi oldal után sem tudtam megjegyezni, hogy kik és milyen kapcsolatban állnak egymással, mentségemre legyen mondva: az 126. oldaltól nem is állt szándékomban. (A Vízparti történet c. a négy legismertebb, legjelentősebb klasszikus kínai regény egyikében csak a főhősök száma 108, míg a névszerint említett mellékszereplőkkel együtt meghaladja az ezret is, őket azonban – ki tudja miért – nem esett nehezemre elhelyezni a cselekmény folyamában.) És itt a másik kritikus pont: nincs cselekmény. De nincs társadalmi mondanivaló, sem levonható konzekvencia. Tömörsége akár egy tv-újságé, az izgalom is egy tv-műsorújság olvasásához hasonlatos. A könyvből, mint már többen is említették, hiányoznak a névelők, a kötőszavak és úgy egészében a szövegkohézió. Több nem magyar kifejezés teljesen ad hoc módon van magyarra átírva. Ha komolyra akarnám fordítani a szót, talán csak annyit írhatnék, hogy a mű se nem vidám, se nem szomorú, tömörsége miatt sajnos élvezhetetlen, a könyvet ajánlók sorait a boritón pedig talán még egy műnél sem találtam ennyire reklámízűnek és félrevezetőnek. Lesújtó véleményem a csalódottságban gyökerezik: ha ilyen a zsidó irodalom, akkor inkább ne legyen. Szerencsére nem ilyen. (u.i.: a borító szép)

4 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Rubin Eszter: Barhesz

Úgy látszik megint szembemegyek a közízléssel, nekem ugyanis tetszett ez a könyv. Kaja része 5 csillag, történet négy, de csak azért mert sokszor elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda, de egyébként helyre kis családtörténet meg önmarcangolás. Azért valaki szólhatott volna a szerzőnek, hogy attól, hogy következetesen elhagyja a névelőket, nem művészibb, csak idegesítőbb lesz a szöveg.

>!
Lepke
Rubin Eszter: Barhesz

Megjelent Rubin Eszter Barhesz című könyvének második kiadása. Én az első kiadást vettem meg (Ulpius-Ház 2O12). Már régóta nem érdekelnek a lányregények, a kistányérok, kiskanalak sztorik. Az első kiadás borítóját látva nem is néztem volna meg közelebbről a könyvet, de a Barhesz cím felkeltette az érdeklődésemet: miert éppen Barhesz? Így belelapoztam, és rögtön meg is vettem. Nem bántam meg. Sőt, nagyon tetszett. Az új kiadás (2O16) borítója már jobban megközelíti a regény tartalmát, de ebben a képben meg főképpen a szomorúságot látom. Talán a haradik kiadásnál eltalaják a a megfelelő képi megközelítést is …

Szeretem az olyan regényeket, amelyekben lasssú kibontakozassal, finom jelzésekkel vezetnek, mint egy detektiv regényben valami titok, fontos felfedezés felé. Rubin Eszter regényében lágyan hangolt, de valódi fenyegés vitte előre a történetet. A szöveg szinte szabadversben íródott, különleges mondatfűzéssel. Ezt a regényt az olvasónak meg kell fejtenie. Mondhatnám úgy is: meg kell tanulni olvasni (mint nem először a magyar- és a világirodalom remekei közül is néhányat). Nem ad könnyed szórakozást, de ha megdolgoztunk a mű megértéséért, az írónő gondolatainak követéséért, valódi élményben lehet részünk.

A tartalom: a gyökérteleneség és elhallgatottság okozta hiányérzet, majd a valahova tartozás szédülete, a megnyugvás ígérete, mindaz, ami a köznapi életben elérhetetlen, de vallásban talán elérhető. Miközben a regényben burjánzik az életöröm, az ételek, a főzes,az anyagok szépsége, az ízek, illatok kavalkádja, a tradició, a szerelem gyönyöre és fájdalmas lehetetlensége – a szerző cinkosan kikacsint ránk –, és mi csúfondárosan vigyoroghatunk a mit főzzünk, mivel, honnan szerezzük be az alapanyagokat sznob versengés és divat láttán.

A csúcsponton minden megváltozik, a sejtelmekbol előbukkan a rideg valóság. Már nem nevetünk. Ott a halál, a hiány leírhatatlansága, a folytonosság megszakad …

Úgy tűnik sokakat félrevezetett az előző kiadó megtévesztően könnyed fülszövege és borítója,mely megnehezítette ennek az amúgy sem könnyű, többrétegű, szimbolikus szövegnek a befogadását. Ajánlom elolvasásra az Élet és Irodalom recenzióját Gács Anna tollából, amely az új kiadás hátsó borítóján is szerepel, s így mindjárt más nézőpontból lehet megközelíteni ezt a különleges regényt.

>!
Gádorka
Rubin Eszter: Barhesz

Egy zsidó lány visszaemlékezései gyermekkorára, népes családjára, férjével való szinte eleve elrendeltetett egymásra találásukra.
Kinek mit jelent a zsidóság? Különleges életsorsok, dédszülőktől napjainkig. Sokféle gondolkodás, viselkedés, értékrend. Mindez érdekes, olvasmányos, stílusban, fűszerezve nem mindennapi gasztronómiai leírásokkal.
Nagyon tetszettek a beszélő nevek használatai.
A szövevényes élethelyzetek megértéséhez nagy segítséget nyújtottak a mellékelt családfák.

>!
grid
Rubin Eszter: Barhesz

Ez a könyv nem könnyű olvasmány, ahogy a Szépírók Társaságának elnöke, Gács Anna is írja az Élet és Irodalom recenziójában: "Rubin Eszter regénye rendkívül eredeti alkotás, olyan lefegyverző eleganciával fűz össze tragédiát szatírával, családregényt receptkönyvvel, ami szokatlan a kortárs prózában. A könyv végig rendkívül széles érzelmi-intellektuális skálán játszik: nagyon megrendítő, máskor nagyon vicces, és magával ragadó, mégis igen sok befektetést igényel az olvasó részéről.
A rizómaszerű, mindenfelé ágazó szerkezet miatt a könyv fontos témáinak és motívumainak jelentése egyre gazdagabb lesz: a zsidóság, a főzés vagy éppen a barhesz egyre összetettebb metaforává válik. A könyv nagy témája, a főzés gazdag metaforabokorrá fejlődik a regény során. Kifejezetten merészen játszik az ételekhez társított jelentésekkel: a barhesz előbb a gyermekkori dunyhát idézi fel, aztán a szakács-isten teremtményeként emlegeti az elbeszélő, majd a keletlen barhesz halott csecsemő lesz, ami ahogy később rádöbbenünk az elmesélhetetlen és mégis elmesélt tragédiát jelzi előre. A Barhesz regisztereket és műfajokat könnyű kézzel keverő stílusa már néhány oldal után jól felismerhetővé válik: a hiányos mondatok, az erős érzelmek skrupulus nélküli megnevezése kifejezetten lendületes és élvezetes, de nem feltétlenül könnyen követhető elbeszélésmódot hoz létre. Engem leginkább Garaczi László önéletrajzi regényeire, főleg a lemúr-sorozat első darabjára emlékeztetett ez a kaleidoszkópszerű, érzékien gazdag, mindvégig ironikus, de sötét tónusokat is láttató írói nyelv."
Ajánlom azoknak, akik képesek a figyelmes és értő olvasásra. És nem ajánlom senkinek, aki lineárisan megírt, didaktikus szöveget vár. Meglepően sokan vannak az itt kommentelők ebből a halmazból. Őket a recenziók olvasására bíztatom, ami közelebb vihet a valóban nem egyszerű szöveghez. Ne tévesszen meg senkit a könnyed hangvétel, valójában nagyon súlyos témákról esik szó.
Aki tud értékelni egy számtalan szimbólumot, és nyelvi humort rejtő hosszú szabadverset, akit nem riaszt vissza, hogy ez a történet olyan mint az élet, amelyben együtt vannak a tragédiák és a nevetések, azoknak jó szívvel ajánlom. Én pont ezért szeretem ezt a különleges könyvet.

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935782
3 hozzászólás
>!
Emő_Kósa
Rubin Eszter: Barhesz

Nehéz róla írni, mert mélyen megérintett.
Bátor könyv, mert az író szemérmetlenül felvállalja magát, az identitását, a kultúráját, a nyers és keresetlen szavait, az emberi gyengeségeit, a fájdalmát és elkeseredett dühét és sorolhatnám. Csak ilyennek érdemes lenni, még ha kiszolgáltatottak leszünk általa. Nem kevésbé mint egyébként…


Népszerű idézetek

>!
Szelén P

A magamfajta budai zsidó lányokat körülrajongja a család, óvják a széltől, tűző naptól, vihar közeleg, tető alá kerül.

7. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bárdos Pál: Keresztül-kasul az életen
Émile Ajar: Előttem az élet
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Chaim Potok: Kezdetben
Vámos Miklós: Apák könyve
Joseph Heller: Isten tudja
Lilian Nattel: A stetl lánya