Barhesz 31 csillagozás

Rubin Eszter: Barhesz Rubin Eszter: Barhesz

A ​barhesz a zsidó konyha péksüteménye, kelt fonott kalács. Szombatra hosszúkás, az őszi nagyünnepekre kerek formában sütik. Ebben a tipikusan huszadik századi magyar történetben úgy fonódik össze a Kohav és a Stier család sorsa az időben, akár a barhesz fonatai. Mákkal bőven megszórva.

„A bika csillagkép szarvai közt felragyogó legfényesebb csillag, a nap lemenő sugarainál láttuk meg egymást először. A zsidó negyed egyik romkocsmájának pingpongasztala mellett” – meséli Virág, az elbeszélő. Felnőtt fejjel, egy új szerelem miatt válik igazán fontossá számára a zsidóság, ekkor mélyed el a hagyományokban és a zsidó konyhaművészetben. A főszereplő építész, mint a dédapja, de leginkább vaníliaillatú kelttészta- és trüffelépítmények tervein dolgozik. A regény szövetébe természetesen illeszkedő receptek által megismerhetjük a ludaskása, a macaron és mindenekelőtt a barhesz készítésének titkát. Egyedi, szatirikus módon ábrázolja a gasztrománok világát, abszurdba hajló nézőpontból… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
208 oldal · ISBN: 9789632936185
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935782
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
236 oldal · ISBN: 9789632546193

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Avraham
Rubin Eszter: Barhesz

Olyan negatív értékelés következik, amit nem esik jól megírni, de azt hiszem az olvasó feladata, sőt kötelessége kritikusnak lenni, bármilyen nehéz is legyen ez. Kicsit elcsépelt dolgot fogok most mondani, de azt hiszem a fő probléma abból ered, hogy manapság bárki írhat könyvet, és azt ki fogják adni ha kellően magas, de akkor is, ha kellően alacsony a színvonala. Erről nem az író tehet, hanem a kiadó és a „kritikusok”, akik vagy azt várják, hogy az író ugorja át azt a bizonyos lécet, vagy azt hogy másszon át alatta. Ehhez még sok mindent lehetne hozzátenni, mert így nagyon le van egyszerűsítve, de nem akarom ezt túlragozni, és nem célom az okoskodás sem.
Őszinte leszek, tudtam előre, hogy mit fogok kapni, itt nem konkrétumokra gondolok, hanem pusztán érzésekre, általános véleményre, és amit kaptam, azt bizony úgy lehet kifejezni, hogy limonádé. A hozzávalók: egy kancsó víz, hogy biztosítsa a megfelelő hígságot és könnyen csúszást, frissen facsart citromlé, nem túl sok, nem túl kevés, hogy kellően savanykás legyen, egy kevés cukor, ízlés szerint, hogy legyen egy kis édeskés íz is, avagy öröm az üröm mellé. Az elkészült ital jégkocka hozzáadása után azonnal elfogyasztható, akár egyszerre is, de vigyázat, egy meleg nyári napon szinte azonnal megkívánjuk a következő adagot, úgy, hogy az előzőt sajnos már el is felejtettük, mintha soha nem is lett volna.
De kicsit elkalandoztam, úgyhogy értékelem is most már. Nagyon zavart, hogy gyakorlatilag kétszáz oldalnyi felsorolás volt az egész, rövid mondatokkal, rengeteg vesszővel. Jöttek futószalagon a főnevek, emlékek, gondolatok egymás után szabad asszociációban, mint amikor egy gyerek írja meg lecke gyanánt, hogy mit csinált a nyáron. Azt hiszem erre értette a könyvbemutatón a kérdező, hogy „hömpölygő próza”, igen, így is lehet mondani, talán az én verziómmal nem is lehetne eladni. A névelők pedig rendszeres lemaradtak, nem túlzok ha azt mondom, hogy minden második oldalon volt egy, vagy több ilyen mondat: „Minek kellett idejönni, rettegek az épülettől, folyosón képtelen leszek végigmenni…”, egyet még muszáj kiemelnem, mert rendkívül sértette a belső hallásom: „Nátán inkább előremegy, nem bírja a pillantását, Hanna cipeli, ő legbátrabb.”. Ezt nem kommentálom, sőt abba is hagyom a technikai hibák sorolását, így is kezd hosszúra nyúlni az értékelés. A történet – ha lehet annak nevezni – semmitmondó volt (tudom, tudom, csak én vagyok rövidlátó és érzéketlen!), egy zsidó család problémái, női szemmel, receptekkel telepakolva. Itt szintén a már említett könyvbemutató jut eszembe, ahol azt mondta az írónő, hogy ne aggódjunk, nem írt bele minden receptet, amit ismer, akad még a tarsolyában, csak még „gyártania” kell hozzájuk egy történetet. Ehhez nem fűzök hozzá többet.
Ami a legjobban fáj az egészben, hogy Magyarországon hiányzik a zsidó irodalom, egyszerűen nem léteznek olyan könyvek, mint amiket például Singer, Malamud, Potok és mások (Sólem Áléchemet szegényt ki is felejtettem majdnem!), máshol képviselnek, képviseltek. Titkon reméltem, hogy a Barhesz egy lépés lesz afelé, hogy ezt az űrt sikerüljön betölteni. Kár érte.

15 hozzászólás
>!
Mpattus P
Rubin Eszter: Barhesz

A Barhesszel Rubin Eszter meggyőzött. Mindenféleképp szeretnék még tőle olvasni. Hozzáteszem, egy kicsit azért még mindig érthetetlen számomra, hogy hogyan férhetnek meg a kacagások és a szívszaggató fájdalmak mindössze kétszáz oldalban, de ez a pozitív és negatív amplitúdó mindenképp a kötet remeke. Néha persze a humor is fanyar, gyakran ironikus a hangvétel, de okosan dolgozik mindkettővel a szerző. Az idősíkok váltogatása, a sztorik beszúrása, az egyedi és egyéninek ható hangvétel, a személyes fájdalom és (élet)történet párhuzama, összefonódása a zsidóságéval szintén az újdonság erejével hatott rám mint szerzői megoldás, mindez pedig megtoldva sok-sok ételrecepttel, a kulináris barangolással és családi anekdotákkal szintén „külön ízt” adott a kötetnek. A borító nézegetésével és értelmezésével szintén érdemes eltölteni egy kis időt. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ez a könyv ennyire fog tetszeni. Kellemes meglepetés ért.

A könyvről szóló teljes értékelésem is ajánlom figyelmetekbe:
http://szembetuno.blogspot.hu/2016/09/barhesz.html

>!
Matisyahu
Rubin Eszter: Barhesz

A könyv “unikum” volta nem kétséges: egyrészt 236 oldal tömény zagyvalék, amelynek szereplőit pontosan ugyanennyi oldal után sem tudtam megjegyezni, hogy kik és milyen kapcsolatban állnak egymással, mentségemre legyen mondva: az 126. oldaltól nem is állt szándékomban. (A Vízparti történet c. a négy legismertebb, legjelentősebb klasszikus kínai regény egyikében csak a főhősök száma 108, míg a névszerint említett mellékszereplőkkel együtt meghaladja az ezret is, őket azonban – ki tudja miért – nem esett nehezemre elhelyezni a cselekmény folyamában.) És itt a másik kritikus pont: nincs cselekmény. De nincs társadalmi mondanivaló, sem levonható konzekvencia. Tömörsége akár egy tv-újságé, az izgalom is egy tv-műsorújság olvasásához hasonlatos. A könyvből, mint már többen is említették, hiányoznak a névelők, a kötőszavak és úgy egészében a szövegkohézió. Több nem magyar kifejezés teljesen ad hoc módon van magyarra átírva. Ha komolyra akarnám fordítani a szót, talán csak annyit írhatnék, hogy a mű se nem vidám, se nem szomorú, tömörsége miatt sajnos élvezhetetlen, a könyvet ajánlók sorait a boritón pedig talán még egy műnél sem találtam ennyire reklámízűnek és félrevezetőnek. Lesújtó véleményem a csalódottságban gyökerezik: ha ilyen a zsidó irodalom, akkor inkább ne legyen. Szerencsére nem ilyen. (u.i.: a borító szép)

4 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Rubin Eszter: Barhesz

Úgy látszik megint szembemegyek a közízléssel, nekem ugyanis tetszett ez a könyv. Kaja része 5 csillag, történet négy, de csak azért mert sokszor elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda, de egyébként helyre kis családtörténet meg önmarcangolás. Azért valaki szólhatott volna a szerzőnek, hogy attól, hogy következetesen elhagyja a névelőket, nem művészibb, csak idegesítőbb lesz a szöveg.

>!
Mackólány
Rubin Eszter: Barhesz

Megint csak azon olvasók táborához teszem le voksomat, akik fel merik vállalni, hogy ez a könyv bizony pénzkidobás.
Lenne.
Ha nem ajándékba kaptam volna olyan kolléganőmtől, aki megvette, elolvasta, és úgy döntött, hogy a polcára sem helyezi.
Inkább átadja olyannak, akiről tudja, hogy a zsidókért mindent.
De, sajnálattal kell megosztanom Veletek, hogy ez még nekem sem.
Oké, remek receptek, de ha ez a szándékom, vagy receptkönyvet veszek, vagy nyitom zsidó oldal receptkönyvét.
A történet semleges, egyszerű orális szexből – na jó, nem abból – lett majdnem gyerek egy rosszul sikerült kapcsolat eredményeképp. Öngyilkosságot megjátszó bolond pasi, és már ott is a vége a könyvnek, pedig még mindig nem derült ki, hogy van-e neve a főhősnek, és egyébként is, mit is akart?
Azon kívül, hogy már rögvest az első oldalon felbosszantott névelő nélküli idétlen tőmondataival.
Még egy kérdésem lenne.
Rendben, szólásszabadság, írásszabadság.
De könyörgöm, nem bírálja felül senki a kiadandó könyveket?

>!
Lepke
Rubin Eszter: Barhesz

Megjelent Rubin Eszter Barhesz című könyvének második kiadása. Én az első kiadást vettem meg (Ulpius-Ház 2O12). Már régóta nem érdekelnek a lányregények, a kistányérok, kiskanalak sztorik. Az első kiadás borítóját látva nem is néztem volna meg közelebbről a könyvet, de a Barhesz cím felkeltette az érdeklődésemet: miert éppen Barhesz? Így belelapoztam, és rögtön meg is vettem. Nem bántam meg. Sőt, nagyon tetszett. Az új kiadás (2O16) borítója már jobban megközelíti a regény tartalmát, de ebben a képben meg főképpen a szomorúságot látom. Talán a haradik kiadásnál eltalaják a a megfelelő képi megközelítést is …

Szeretem az olyan regényeket, amelyekben lasssú kibontakozassal, finom jelzésekkel vezetnek, mint egy detektiv regényben valami titok, fontos felfedezés felé. Rubin Eszter regényében lágyan hangolt, de valódi fenyegés vitte előre a történetet. A szöveg szinte szabadversben íródott, különleges mondatfűzéssel. Ezt a regényt az olvasónak meg kell fejtenie. Mondhatnám úgy is: meg kell tanulni olvasni (mint nem először a magyar- és a világirodalom remekei közül is néhányat). Nem ad könnyed szórakozást, de ha megdolgoztunk a mű megértéséért, az írónő gondolatainak követéséért, valódi élményben lehet részünk.

A tartalom: a gyökérteleneség és elhallgatottság okozta hiányérzet, majd a valahova tartozás szédülete, a megnyugvás ígérete, mindaz, ami a köznapi életben elérhetetlen, de vallásban talán elérhető. Miközben a regényben burjánzik az életöröm, az ételek, a főzes,az anyagok szépsége, az ízek, illatok kavalkádja, a tradició, a szerelem gyönyöre és fájdalmas lehetetlensége – a szerző cinkosan kikacsint ránk –, és mi csúfondárosan vigyoroghatunk a mit főzzünk, mivel, honnan szerezzük be az alapanyagokat sznob versengés és divat láttán.

A csúcsponton minden megváltozik, a sejtelmekbol előbukkan a rideg valóság. Már nem nevetünk. Ott a halál, a hiány leírhatatlansága, a folytonosság megszakad …

Úgy tűnik sokakat félrevezetett az előző kiadó megtévesztően könnyed fülszövege és borítója,mely megnehezítette ennek az amúgy sem könnyű, többrétegű, szimbolikus szövegnek a befogadását. Ajánlom elolvasásra az Élet és Irodalom recenzióját Gács Anna tollából, amely az új kiadás hátsó borítóján is szerepel, s így mindjárt más nézőpontból lehet megközelíteni ezt a különleges regényt.

>!
l2njpx
Rubin Eszter: Barhesz

Abban igaza van az ajánlóknak, hogy ez nem gasztroregény. Tényleg nem az. De hogy nem családregény, az is biztos. És nem is regény? Hogy mi? Hááááát…..olyan, mintha becsuknád a szemed, egyszerre látnád-éreznéd az eddig megélt összes percedet, és írnád, ami jön. Össze-vissza. Kb., hogy vajas zsömle, jaja, de finom, nagymama orosz zsidó volt, a gyerek tündér lesz a farsangon, és Natannak a legfinomabb a fitymája. Na, ilyen ez a történetzuhatag 200 oldalon át. Mint egy dadaista vers.
Összességében nem haltam bele, hogy elolvastam, de tudtam volna élni nélküle.

(Ja, és pofátlanul drága: 3500 forint, szűken 200 oldal, alul-felül-jobbbról-balról dulpla margó, dupla sortáv.)

>!
Rita_Nyirati
Rubin Eszter: Barhesz

Szóval, ez a könyv csapnivaló, még akkor is, ha Chilianyánk elragadtatással írt róla. Először is nem szeretem, ha a főhős nevét még nem tudom, de a második oldalon járva azt már igen, hoyg nem veti meg az orális szexet. Nem ezzel van a baj, hanem, hogy de tényleg, ez ennyire fontos, hogy nekem már itt tudnom kell róla? Még azt sem tudom, ki ez a nő, milyen az élete, hoyg hívják, meg még semmit, de ezt már igen.
Itt felhúztam magam és dühödten olvastam végig, de minden oldalnál azt éreztem, hogy mindjárt bevágom a sarokba, szóval, kijelenthetjük, hoyg nem tetszett.
Iszonyatosan zavart a mondatképzés, végig az egész könyvben, egyszerűen hiányoztak a névelők. Mondok két példát:
„ Epertől és tojástól karomon csalánkiütés, tejtől minden szál hajam égnek áll.” vagy:
„Padlizsánkrém nem nagy ügy, lényeg a füstös íz.”

Nekem egy halom helyről hiányzott a névelő, a beköszöntőhöz pont ez kellett még és hát az az igazság, hogy a történet valahogy… mintha nem lenne szerkezete, csak néztem, hogy most mi van, mit mondott? Mintha nem érteném, amit olvasok. Szövegértés: hármas alá.
Emellett a rövid mondatokkal elképesztően pattogósra sikeredett az egész, felsorolás töményen, tiszta dedó.

Egy fiatal, zsidó nőről szól egyébként, van benne nem kevés kulturális / történelmi / vallási érdekesség, ráadásul süt és főz a csaj, szóval, lehetne ez éppen jó is, de (számomra) valami szörnyű a stílus, elképedve olvastam és ez azért szomorú. Jó, Upius, mit várok, oké, na de azért mégis.

Most ezek után nagyon ne csodálkozzunk, hoyg kettest (sem) adok neki.

>!
borat
Rubin Eszter: Barhesz

Ajánlom mindenkinek, aki tud olvasni. Ez nem egy könyv, hanem egy regény.

A Librarius például tud olvasni: http://librarius.hu/2016/09/11/rubin-eszter-barhesz-athenaeum/

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
ancsarose P

A magamfajta budai zsidó lányokat körülrajongja a család, óvják a széltől, tűző naptól, vihar közeleg, tető alá kerül.

7. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Vámos Miklós: Apák könyve
Bruck Edith: Ki téged így szeret
Pálffy Gyula: Rozehán Neti
Fenákel Judit: A fénykép hátoldala
Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja / Hová tűntek a katonák? / A történet vége
Ember Mária: Hajtűkanyar
Herzl Tivadar: Ősújország
Zsolt Béla: Házassággal végződik
Émile Ajar: Előttem az élet