Árnyékkert 19 csillagozás

Rubin Eszter: Árnyékkert

Az ​Árnyékkert fordulatos, nagy ívű családregény, amely finom iróniával vezet végig a Stark-ház harminc évet felölelő krónikáján.
Az 1980-as években kezdődő és napjainkig ívelő történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lép át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, a rendszerváltás lehetőségeit megragadva igyekeznek előrejutni. Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ezt követően, rejtélyes módon, a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. A házuk mintha önálló életre kelne, a dolgozószoba külső fala eltűnik, sűrű borostyánból nőtt függöny zárja el a nappaliba nyíló ajtót. A különös hely mindenkit megbabonáz és hatalmában tart.
A szereplők szélsőséges érzelmek rabjaivá válnak, egyre inkább az elemi ösztönök és nyers érdekek vezérlik őket, még a lelki bántalmazástól sem riadnak vissza. Titkokat rejtegetnek, megcsalnak és megcsalatnak. A romlás feltartóztathatatlannak tűnik, és felfal… (tovább)

>!
Jaffa, Budapest, 2019
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634751175

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kabódi_Ella P
Rubin Eszter: Árnyékkert

„Újrakezdte, hiába nem akarta, küzdött ellene, megint, és mégis élt.”

Ahogy elkezdem írni ezt a bejegyzést, éppen hajnali fél négy van. Órák óta fenn vagyok. Nyugtalan, zaklatott a lelkem, zakatol. Végiggondolom, mi történt. Ahogy felriadok az éjszaka közepén, rádöbennek a lámpa még ég, le sem oltottam, és én egy berögzült mozdulattal a könyv után nyúlok. Felütöm. Folytatom, ahol abbamaradt, amikor a szemem önkéntelenül is lecsukódott.

Rubin Eszter Árnyékkert című nagy ívű, merész, aprólékosan kidolgozott, családregénynek álcázott műve szürreális hangulatú, magával ragadó, lenyűgöző és őszintén szólva egészen megdöbbentő. Az első betűtől az utolsóig. Nem hagyott aludni sem. A varázslatos, ám majdhogynem kisérteties külcsín már azonnal felkelti a figyelmet, és az, akinek szeme van, azonnal érti a jelzést: a kissé baljóslatú borító egy különlegesen szerteágazó, fojtogató, mélyenszántó, hihetetlen történetet rejt. Rubin Eszter képzelőereje egészen döbbenetes, stilisztikai érzéke rendkívüli, eleven, és nagyon igényes. Szépen fogalmaz, érzékletesen. Csodásan megkomponált mondatok keverednek egyszerű, modern, minden cicomát mellőző kijelentésekkel. Ráadásul olyan kifinomult ravaszsággal, óvatosan adagolja, szórja elénk regénye esszenciájának morzsáit, hogy a végszó alapvetően üti szíven az olvasót. Be kell vallanom: nem erre számítottam. Jobban mondva, erre nem számítottam. Utólag visszatekintvén valóban, oldalról oldalra sűrűsödött a terep, a fájdalmasan realista, kíméletlen képet egyre inkább átszőtte valami sejtelmes, valóságon túli, zavaros képzet. A történet egy pontjától fogva érezni lehet, hogy valami rejtve van előttünk, hogy valamit nem látunk, ám a teljes igazság nem áll össze, egészen az utolsó oldalig.

Pontosan ettől olyan figyelemre érdemes ez a könyv. Minden sora egyre inkább magába vonz, magához köt, mint az a bizonyos damil azt a bizonyos Jámbor plüssmackót. Igazából már nagyon korán, az első fejezetekben megkapjuk a finom előremutatást. Az egyszerű, színtiszta jelenet a poros-romos pincében, egy elmúlt élet horgászzsinórral gúzsba kötött, összegubancolt emlékei közt kotorászó főhős valójában egy szépen kivitelezett intés.

A regény alapja tökéletesen klasszikus, mondhatni sablonos: családregény. Adott egy fiatal lány és egy fiatal fiú, akik egymásba szeretnek, családot alapítanak és hellyel-közzel egymás mellett megöregszenek. Harminc év történései elevenednek meg az oldalakon. Harminc kemény, brutális év borul ránk, hazugságokkal, aljas tettekkel, gondolatokkal terhesen, titkokkal, és indulatokkal át- meg átszőve. A történet legelemibb szimbóluma, a Zergehegyen álló Stark-ház (nem tudom szándékos-e a névválasztás, de nekem kifejezetten tetszik), egy omladozó, burjánzó, sötétlő, penészes, ám mégis régmúlt dicsőségében és hatalmasságában megbabonázó, varázslatos, nagyhatalmú hely. Innen indul ki minden, és ide is tér vissza minden. Valójában a főhős, Stark Gyuri legmélyebb lényegének ravaszul megkomponált kivetítése: lelkének és elméjének zavaros-csavaros, gyönyörű és félelmetes megtestesülése. A szerző a képzelet játékának szabad teret engedve kalandozik, mellőzve a kapkodást. Bár a felesleges időhúzást ő sem szeretheti, könyörtelenül elvágja az idő egyenes vonalát, ugrál, a legtöbbször majdhogynem észrevétlen. Az éles, éppen hogy csak logikus váltások mégis oly elegánsan siklanak egymásba, hogy a történet ezek ellenére is egybefüggő és érthető marad. Ugyanakkor ez a fajta történetvezetés bizonyos előremutató magyarázattal szolgál a végső megoldásra.

Úgy voltam én ezzel a regénnyel, hogy vonzott is, meg nem is. Ahogy ott ült a polcon, fenségesen és hívogatón, igazából nem tudtam eldönteni, mit is várok, várhatok tőle. Ám olvasás közben rádöbbentem, ez a választásom ezúttal egy életre szól. Sosem olvastam korábban az írónőtől, de ezentúl biztosan fogok. Rubin Eszter nem csak páratlanul tehetséges, de feltétlenül okos is. Az Árnyékkert egy zseniálisan felépített, felkavaró, minden idealista irányvonalat mellőző, pokolbugyorba vezető mélyutazás. Érzelmileg felhasít, megsebez. Rákényszerít, hogy tükörbe nézz. Kegyetlen, és félelmetesen gyönyörű. A magyar kortárs próza kiemelkedő darabja. Misztikus, szinte vészjósló hangulatával, sokfelé ágazó gondolataival, megejtően ötletgazdag, szépen árnyalt szimbólumaival, mágiával enyhén behintett szürrealitásával magába zár, és csak nehezen ereszt. Tökéletes.

Az eredeti bejegyzés a blogomban olvasható:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2019/06/rubi…

>!
kriszet_Paulinusz P
Rubin Eszter: Árnyékkert

Rubin Eszter egy csodálatos művet alkotott. Igen alkotott. Mestermunka.
„Szeret valakit az ember, és nem tudja megmondani, miért.”
Emberek jönnek-mennek, és véletlenül (véletlenül?) találkoznak. Nincs ebben semmi furcsa. Szerelembe esnek, összevesznek, rácsodálkoznak vagy elfordulnak a másiktól. Van aki megy tovább, van aki megragad. A sors nyálszerű, ragacsos hálója veszélyes. Talán ott van mindannyiunk körül csak láthatatlan, aztán ha megvan a kiszemelt áldozat szépen rátekeredik, mígnem gúzsba köt, szinte összeragaszt, és csapdában vagyunk. Persze ebből nem érzünk semmit.
„Nem tudta, hogyan keveredtek vissza, de hátborzongató volt a gondolat, hogy talán vég nélküli időhurokba került, melyből nincs menekvés. Körkörösen újból és újból megtörténik vele minden, mint már annyiszor, sosem fog szabadulni a pincéből, csapdába ejtette és nem ereszti a megfejthetetlenül rejtélyes ház.”
Az fogott meg ebben a könyvben, hogy a mondatok, érzések, benyomások, mesei elemek, a cselekvés mind-mind annyira rejtélyesre sikerült, így az első pillanattól tudtam, hogy ez az én könyvem. Nekem írta az írónő.
Egy családregény elején járunk, egy hatalmas, mindent elsöprő szerelem részesei, nézői vagyunk. Kibontakozik, akár egycsodálatos bimbó, vagy egy gubóban várakozó lepke. Mondhatnám költői szépségűnek is, de ahogy haladunk a sejtelmes mondatok erdejében, úgy kezdjük el érezni a zsigereinkben, hogy itt valami teljesen másról is szó van, itt valami történni fog, valami visszavonhatatlanul galád, szomorú, embertelen csúfság. Néhol annyira szorított a szívem!
Mit képes megtenni az ember magáért, a családért, a szerelemért, valamiért amit ő fontosnak érez. Mennyire tud elborult, hitszegő, arcátlan és aljas lenni? Mitől lesz az ember embertelen. Fontos kérdések. Ahogy haladunk előre mintha visszalépegetnénk az időben. Mintha elhalt időhurkok hajlanának egymásba, és egy-egy ponton kapjuk rajta magunkat, hogy nosza, most…de a pillanat végével máris rohan velünk tovább az idő. Lekéstünk, lemaradtunk, majd egy perc múlva már azt sem tudtuk, hogy miről. Eh, biztos csak egy kósza ötlet volt.
Ebben a történetben megtudtam hányféle arca létezik egy embernek. Ugyanakkor mindezek miatt rendkívül elszomorodtam. Ez a történet annyira életszagú, hogy akár igaz is lehet. Nem tudom. De én a magaménak éreztem teljesen.
És még egy mondatot muszáj vagyok leírni. A főszereplők egyike… két szép kis kezemmel tudtam volna tekergetni a nyakát!

>!
Mariann_Czenema P
Rubin Eszter: Árnyékkert

Kicsit nehéz helyzetben vagyok a mai ajánlóm megírásakor, mégpedig azért, mert roppant fordulatos, kiszámíthatatlan Rubin Eszter családregénye, és én nem fogok tudni ahhoz mérten megfelelő szavakat találni. Tehát előre is bocsánatot kérek, nem biztos, hogy elég koherens lesz a véleményem – de, legalább majd kiolvasható belőle, hogy milyen hatással volt rám a könyv ;)

A történet 1980-ban indul, levélváltásokból derül ki az olvasó számára, hogy mennyire lángoló, mindent elsöprő szerelembe esett egymással Molnár Kornélia (Lia) és Stark Gyuri. A tizennyolc éves lány még érettségi előtt áll, már cigizik, vermuthot iszik egy presszóban a barátnőivel, tehát nem az eszményi feleséganyag, viszont dekoratív és hatásosan fecseg. Gyurival való megismerkedésekor még egy másik fiú szerelme, a fiú a műegyetemi felvételi előtt, katonaként szolgál. Kettőjük levelezése előbb baráti, aztán lassanként egyre biztosabban szerelmi hangba megy át, míg Lia előző pasija, Gyuri volt katonatársa, barátja a lánnyal való szakítás után öngyilkosságot próbál meg.

Rubin Eszter regénye tele van útjelzésekkel és szimbólumokkal, azonban én csak az utóbbiakról fogok írni, mert nem szeretnék spoilerezni.
(tovább itt:
https://czenema.blogspot.com/2019/05/rubin-eszter-arnye… )

>!
Etike P
Rubin Eszter: Árnyékkert

Vártam már nagyon Rubin Eszter új könyvét, pláne, hogy a beharangozókból úgy éreztem, más lesz, mint az eddigiek.

Más is volt, de ugyanolyan jó, sőt!

A nyolcvanas évek elején járunk, mikor is kezdetét veszi a családregény. Stark Gyuri és Molnár Lia szerelme erősnek hat, nagyon vágynak egymásra, mindent megtesznek azért, hogy közös életbe kezdhessenek. Persze, meginog már az elején is a kapcsolat, de hát kié nem szokott?

Innen követjük őket albérleti kis lakásokon át végül fel a Zergehegyre, egy hatalmas, általuk épített házba. Ahol már megkezdődik a misztikum, Gyuri hangokat hall olykor, hogy nem jó ötlet építkezni. De a ház megépül, benépesül a gyerekeikkel, barátaikkal, bulikkal, de aztán megkezdődnek a gondok.

Nem is hétköznapi gondok, hanem mindenféle váratlan, mágikus-realista fordulat, mikor az ember nagy bólogatva olvas, aztán sok oldallal később eszmél fel, hogy TESSÉK? Pedig elsőre annyira illett a hangulathoz, és az olvasó se gyanakodott semmi különlegességre.

Tehát érkeznek ezek a fordulatok, a teljesen hétköznapi történet a feje tetejére áll, és igaz vagy sem, ezt mindenki emésztgesse maga.

Nagyon tetszett! És a borító is csodaszép.

3 hozzászólás
>!
adrykacska P
Rubin Eszter: Árnyékkert

Rubin Eszter Árnyékkertje egy olvasmányos, tanulásos és nem utolsósorban mai családregény. Már a címe is utal a tartalmára. A szimbolikus külsőt és belsőt mi magunk kódoljuk a saját nyelvünkre. Olvasás közben bárki érintetté válhat, és azon kaphatja magát, hogy ez velem már valamikor megtörtént. Különlegessége a regénynek, hogy mindenkinek szól, kortól és nemtől függetlenül. Éppen ezért az Árnyékkert olvasását széles körben javaslom.
http://adrykacska.blogspot.com/2019/06/harminc-ev-hazas…

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Rubin Eszter: Árnyékkert

Ez a családregény, amely több évtizedet átölel, nehéz, tartalmas mű. Mi a kötet mondanivalója a mindennapi ember számára?
Élj!
Éld meg minden napnak az örömét. Tarts fontossági sorrendet, figyeld az életben előkerülő apróságokat is, élvezd, amit nyújtani képesek neked. Kerülendő az önsorsrontás, csapdahelyzetekbe való beleragadás. Szerezd meg azt a tudást, amellyel józanul képes vagy látni önmagadat és a másikat is kapcsolatotok fényében, és ha környezeted minden lakója mondja is, hogy nincs igazad, akkor is saját, valósághoz hű tudásodra, tapasztalataidra építs és fordulj el onnan, sőt, menekülj!

>!
borat
Rubin Eszter: Árnyékkert

Letehetetlenül izgalmas, felkavaró 21. századi Száz év magány, avagy Márquezbe oltott magyar Holtodiglan.

>!
cserkutiz
Rubin Eszter: Árnyékkert

Csodálatos könyv, mély, sokrétegű tartalommal, magával ragadó stílusban megírva.

>!
Emő_Kósa
Rubin Eszter: Árnyékkert

Az Árnyékkert egy családról szól, egy házasság több évtizedes történetét mutatja be, sok meglepő és nem meglepő fordulattal, örömökkel, kiteljesedéssel és mérhetetlen fájdalmakkal, meg nem értéssel, árulással, csalódásokkal és zuhanással. Épp úgy, ahogyan velünk is megtörténhetett vagy megtörténhetik. Olvasása közben könnyen érintetté válhatunk, aztán fellélegzünk, hogy „ja, nem, ez velünk szerencsére nem így történt” vagy belátjuk, hogy „éppen megúsztuk…” Varázslatos könyv, mert sok szimbólummal mesél, melyek át- meg átszövik a cselekvéseket, a helyszíneket. Ezáltal néha elemelik a valóságtól a történetet, fellélegzünk, hogy hiszen ilyen nincs is, megnyugszunk. Majd néhány oldal múlva belénk nyilall a sejtés, hogy a költői túlzás csak látszólagos volt, a rémálom valóság, itt kopogtat a helyzet a mi ajtónkon is.

Igen, bátorság kell Eszter könyvének elolvasásához, de mindenkit biztatnék rá.

A regény másik vetülete maga a regény, amiért olvasunk, elvonatkoztatva saját tapasztalatainktól – már aki képes erre. Egy történet, amely egyre szürreálisabbá válik, s a végén feltesszük a kérdést, mi is történt meg valójában? Mi a valóság? Ha így nézem, akkor érdemes újra és újra végiggörgetni a neveket, a helyeket, a valóságtól elrugaszkodó képeket és helyzeteket, s felsejlik egy lopakodó másik történet, mely a könyv végére eltakar minden addigit, valóban feje tetejére áll a világ. Ez a fordulat kiválóan van adagolva, remek írói eszközökkel és történetfűzéssel sikerült előkészíteni – mint az indák a kertben, melyek észrevétlenül tekeregnek és mindenhová betüremkednek, hogy aztán uralkodóvá váljanak. Érdekes, hogy mennyi írói hangulatot idéz meg: többen emlegetik Marquez mágikus realizmusát, volt akinek Boris Vian Tajtékos napok képeivel való hasonlóság tűnt fel, nekem az eleje olyan volt mint egy abszolut realisztikus és szókimondó Szilvási regény… (talán a korszak miatt, amit megidéz). Ezeket a váltásokat megérezni nagyon izgalmas volt. Hogy kritikát is írjak: néha egymáshoz közel ismétlődnek a gondolatok, a képek, kicsit nehézkes mondatok is születnek.

>!
Kati3000
Rubin Eszter: Árnyékkert

Hihetetlenül fordulatos, magával ragadó regény, végtelen hullámvasút, amely még a legvégén is – amikor azt hittem több meglepetés már nem érhet – tartogat extra csavarokat. Jó sok gondolkodnivalót adott, még mindig a hatása alatt vagyok. Zseniális a történetvezetés az elejétől fogva elrejtett apró útjelzőkkel, amelyekre csak fokozatosan döbbentem rá, mit jelentenek, és a főszereplővel együtt vált világossá számomra is az egész kirakós. Mindenképpen el fogom olvasni még egyszer.


Népszerű idézetek

>!
grid

Nemrég még megkérdõjelezhetetlenül velük volt, s nem vették észre, mikor, mely időpillanatban kezdte elhagyni őket. Mindig van egy végső perc, mérföldkő, amikor még bizonyosan megvan, s onnan ismerhetõ fel, hogy sosem tudhatjuk, hogy az lesz az utolsó.
A jövőből visszatekintve tűpontosan megállapítható, látjuk magunkat, amint gyanútlanul próbáljuk birtokolni, pedig világos, hogy már nem a miénk.

>!
NemesTimi

Csak a feltétel nélküli szülői szeretet tesz valóságossá.

>!
emma07 P

Amikor minden véget ért, és úgy tűnt, többé semmi nem fog elkezdődni. Maradt a nulla. A semmi.


Hasonló könyvek címkék alapján

Esze Dóra: Két tojás
Ittzés Laura: Nyolc perc
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Tóth Ágnes: Pokol az emeleten
Szilasi László: A harmadik híd
Tóth Olga: Csupasz nyulak
Szomolai Tibor: Felvidéki saga
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Kepes András: Tövispuszta
Ernest Cline: Ready Player One