Keserű ​ifjúság I-II. 4 csillagozás

Rózsás János: Keserű ifjúság I-II. Rózsás János: Keserű ifjúság I-II. Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

„Alekszandr ​Szolzsenyicin üdvözli lágerbeli társát, Rózsás Jánost, könyvének hazájában történő megjelenése alkalmából.”

A szerző 18 éves leventeként került szovjet fogságba, ahol egykorú társaival együtt a front haditörvényszéke tíz évi szabadságvesztésre ítélte, és rövidesen Magyarországról kiszállították a Szovjetunióba. Ott megkezdődött kálváriája a büntetőtáborok világában:
Ukrajnában, Észak-Uralban, majd pedig Kazahsztán északi vidékein.
A fiatalember a testi-lelki szenvedések poklában sem veszítette el a külvilág iránti érdeklődését. Élénk figyelemmel kísérte a körülötte zajló eseményeket. Az orosz nyelv gyors elsajátítása után sok ember elbeszéléseit rögzítette emlékezetében. A lágerek világában döntő jelentőségű volt Szolzsenyicinnel, a később Nobel-díjas íróvá lett rabtársával való ismeretsége, aki segített tájékozottságát elmélyíteni az orosz irodalomban. A szovjet valóság megismerésén kívül mindig kereste a lágerekben a magyarokkal való találkozás… (tovább)

>!
Szabad Tér, 1989
746 oldal · ISBN: 9637810110
>!
Gyula Borbándi, München, 1986
puhatáblás

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Anton_Gorogyeckij P
Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

Nem tagadom, a végén – a boldog végén – elsírtam magamat. Egyrészt a meghatottságtól, másrészt pedig mert eszembe jutott, hogy hányezer honfitársunk nem élte túl a GULAG-ot. Aztán is eszembe jutott, hogy vajon miért esik olyan kevés szó erről az iskolai történelem órákon, de még az egyetemen is (történelem szakot végeztem) alig hallunk valamit is a témáról. Rózsás János nevét is Szolzsenyicin Gulág-szigetvilágában hallottam először.
Igazából nem is csodálkozom, miért nevezik Rózsást a „magyar Szolzsenyicin”-nek. A könyvben részletesen ír mindenről, jóról, rosszról (főleg rosszról), amit megélt, túlélt 9 évnyi rabsága során. Mindenkinek ajánlom elolvasásra!

>!
Sziringa
Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

Nagyon szeretem ezt a könyvet, számomra, mint hívő ember tett nagy benyomást a szerző. Hihetetlen, hogy a földi szenvedés ennyiféle formáján átmenve sem szűnt meg hinni, hogy nyitott maradt mindvégig. Az a pozitív hozzáállás mindenhez, ami végig megmarad: példaértékű. Valamint az, hogy úgy ír a rengeteg szenvedéséről, hogy az sem unalmas nem lesz, és egyetlen pillanatra sem éreztem úgy, hogy sajnáltatja magát!
Ajánlom mindenkinek!


Népszerű idézetek

>!
Anton_Gorogyeckij P

A magyar haza viszontlátása, a felejthetetlen fogadtatás 1953. november 25-én, Katalin napján volt. Ezen a napon játszódott le Londonban a híres 6:3-as meccs. A bajtársak egy része szoros gyűrűben fogta körül a teraszra kitett rádiót és békebeli módon végigizgulták a közvetítést. Nem a régről ismert Pluhár István, hanem egy ismeretlen riporter, valami Szepesi közvetített, rendkívül szenvedélyes hangon.

II. kötet, 440. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Valahonnan a parti füzesekből kék egyenruhás, oroszos öltözékű katonák ugráltak elő és percek alatt körülvették a vonatot. Kurta és rideg parancsszavak hangzottak el:
– Bemenni az előtérből!
– Felhúzni az ablakot!
És sorra csukódtak be a kocsiajtók kívülről. Morcona képű, géppisztolyos katona nézett farkasszemet azzal, aki a kijárati ajtó felé közeledett.
ÁVH-s katonák voltak, de mi nem tudtuk, miféle szerzet kerítette hatalmába a vonatot, és mit akar velünk. Tehát mégis igaz az a hír, hogy Magyarországon egyből börtönbe visznek minket, vagy kényszermunkára a föld alá.
Néma csend, és nagy szomorúság támadt közöttünk. A hazatérés magasztos perceiben, a viszontlátás mámorító örömében arculcsapásként hatott, hogy az első magyar szavak rideg, ellentmondást nem tűrő, fenyegető és tiltó rendelkezések voltak.

II. kötet, 438. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

A szomszédos kupéból átjöttek hozzánk nyári gyakorlatra utazó orosz egyetemisták. Láttak bennünket egyforma ruhában kopaszon jönni-menni a kocsiban, valami észthez vagy finnhez hasonló nyelven beszélni. Kíváncsiak voltak, vajon miféle szerzet lehetünk.
Nagyon elcsodálkoztak, amikor a társalgás során kiderült, hogy magyarok, külföldiek vagyunk, és a háború után felejtődtünk itt ilyen hosszú időre. Az egyetemisták élénken érdeklődtek sorsunk iránt, a fogságunk viszontagságairól faggatva. Egészen megbarátkoztunk, és Moszkváig aztán el is vegyült egymással a kétféle társaság. Mi is meglátogattuk őket. Hangulatos, vidám fiúk voltak, és olyan kellemes volt feloldódni körükben.

II. kötet, 427. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Beballagott Kirejev, barátságosan kezet fogott velünk, és boldog újévet kívánt. (A kézfogás nagy szó volt. A legritkább gesztus szabad és elítélt között: ország-világ előtt emberként elismerni egy politikai elítéltet, a haza ellenségét – ez szinte tüntetésszámba ment.)

II. kötet, 396. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Szolzsenyicintől hallottam először Novgorodnak, a régi fővárosnak az orosz történelemben játszott nagy és tragikus szerepéről. A „Goszpogyin Velikij Novgorod” fogalmával Szása lebilincselő előadásában találkoztam először. A pöffeszkedő Moszkvát nem szerette, mint bolsevista fővárost még kevésbé, de Leningrád is idegen volt számára, amelyet Pétervár néven Nagy Péter cár az orosz muzsikok csontjaira épített fel az északi mocsárban, és ahol csak franciául volt illendő beszélni. De Novgorod, a régi, a szent, az igazi főváros!

II. kötet, 389. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Észre se vettük, hogy mikor fejeződött be az átvétel, és mikor indult meg velünk a vonat. Lassan kigördültünk az állomásról, és a Tisza hídja felé közeledtünk. A kísérő orosz őrmesterek a lépcsőkön álltak, egy kézzel a korlátba kapaszkodva. Amikor a hídhoz értünk, megállt a szerelvény, és leugráltak az orosz katonák. A sapkájukat lengetve integettek nekünk, míg mi közben lassan rákanyarodtunk az akkor még ideiglenes Tisza-hídra.
Mintegy vezényszóra, mindenki felállt, levette a sapkáját, és az egész vonat együtt, egy hangon énekelte a magyar Himnuszt.
A túlsó, magyar parton megszólalt a messzi távolból a záhonyi templom harangja. Éppen dél volt, delet harangoztak.

II. kötet, 438. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Végig jártattam tekintetemet a kopár lágerudvaron, gondolatban megsimogattam a napsütötte, de mégis sivár barakkokat, amelyek között életemnek négy emlékezetes esztendeje pergett le, és bármennyire vágytam el innét, is hívott bármennyire a szabad élet, a haza, kicsit fájt a szívem arra a gondolatra, hogy most látom utoljára az életben. Valahol olvastam egyszer, hogy az ember még a börtöncellában is otthagyja szívének egy darabkáját. És ez így is van. Amivel az életben érintkezésbe kerülünk, az már énünknek egy részévé válik, és a keserű élmények ellenére is kedves lesz a számunkra.

II. kötet, 421. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Szolzsenyicinnel leültünk a fal melletti padra. Feleltem kérdéseire, és hallgattam fáradhatatlan magyarázatait, számtalan kérdésemre adott válaszát.
Ahogy most visszaemlékezem, soha sem beszélt magáról, gyermek- és ifjúkoráról, sőt a korábbi börtön- és lágerélményeit sem emlegette. A lágerben különben sem volt szokás és illő a másikat a múltja, főleg elítéltetésének körülményei felől faggatni, ha az illető magától nem mesélte el. Szolzsenyicin ebben a tekintetben messzemenően zárkózott volt. Így aztán amit róla életrajzi vonatkozásban megtudtam, ifjúkori vagy börtön élményeit, mind-mind a könyvalakban megjelent műveiből ismerem. Jellemét és viselkedését illetően, a könyvekből elém lépő Szolzsenyicin és a ténylegesen ismert Szolzsenyicin között nincs ellentmondás.
A rendkívül udvarias, segítőkész és mindig mosolygós Szolzsenyicinről nem gondoltam soha, hogy akkora elszántság, prófétai elhivatottság él benne, mint ami a későbbi évek során kiderült róla.

II. kötet, 389. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

Itthon voltam, igazán itthon! Még napokig nem tudtam elhinni. Minden percben attól féltem, hogy egyszer csak felébredek és kiderül, álom volt az egész. Pedig nem volt álom, hanem valóság – egy valósággá vált álom.

II. kötet, 443. oldal (Szabad Tér, 1989)

>!
Anton_Gorogyeckij P

A brigádvezetőnek feltétlenül dohányos embernek kell lennie. Ha a munkahelyet járja, elbeszélget a dolgozókkal – ez mindjárt cigarettaszünetet jelent. Hát milyen brigádvezető az, aki azt mondja: – gyújtsatok rá! De nem ő kínál meg cigarettával és maga sem gyújt rá?

II. kötet, 394. oldal (Szabad Tér, 1989)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gustaw Herling-Grudziński: Más világ
Varlam Salamov: Kolima
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II.
Vaszilij Grosszman: Pantha Rhei
Vaszilij Grosszman: Panta Rhei
Kalmár János: Hátam mögött zúg a tajga
Herta Müller: Lélegzethinta
Peter Juščák: …és ne feledd a hattyúkat!
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt