Keserű ​ifjúság I-II. 5 csillagozás

Rózsás János: Keserű ifjúság I-II. Rózsás János: Keserű ifjúság I-II. Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

„Alekszandr ​Szolzsenyicin üdvözli lágerbeli társát, Rózsás Jánost, könyvének hazájában történő megjelenése alkalmából.”

A szerző 18 éves leventeként került szovjet fogságba, ahol egykorú társaival együtt a front haditörvényszéke tíz évi szabadságvesztésre ítélte, és rövidesen Magyarországról kiszállították a Szovjetunióba. Ott megkezdődött kálváriája a büntetőtáborok világában:
Ukrajnában, Észak-Uralban, majd pedig Kazahsztán északi vidékein.
A fiatalember a testi-lelki szenvedések poklában sem veszítette el a külvilág iránti érdeklődését. Élénk figyelemmel kísérte a körülötte zajló eseményeket. Az orosz nyelv gyors elsajátítása után sok ember elbeszéléseit rögzítette emlékezetében. A lágerek világában döntő jelentőségű volt Szolzsenyicinnel, a később Nobel-díjas íróvá lett rabtársával való ismeretsége, aki segített tájékozottságát elmélyíteni az orosz irodalomban. A szovjet valóság megismerésén kívül mindig kereste a lágerekben a magyarokkal való találkozás… (tovább)

>!
Szabad Tér, 1989
746 oldal · ISBN: 9637810110
>!
Gyula Borbándi, München, 1986
puhatáblás

Enciklopédia 8

Helyszínek népszerűség szerint

Kazahsztán


Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Anton_Gorogyeckij>!
Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

Nem tagadom, a végén – a boldog végén – elsírtam magamat. Egyrészt a meghatottságtól, másrészt pedig mert eszembe jutott, hogy hányezer honfitársunk nem élte túl a GULAG-ot. Aztán is eszembe jutott, hogy vajon miért esik olyan kevés szó erről az iskolai történelem órákon, de még az egyetemen is (történelem szakot végeztem) alig hallunk valamit is a témáról. Rózsás János nevét is Szolzsenyicin Gulág-szigetvilágában hallottam először.
Igazából nem is csodálkozom, miért nevezik Rózsást a „magyar Szolzsenyicin”-nek. A könyvben részletesen ír mindenről, jóról, rosszról (főleg rosszról), amit megélt, túlélt 9 évnyi rabsága során. Mindenkinek ajánlom elolvasásra!

Sziringa>!
Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.

Nagyon szeretem ezt a könyvet, számomra, mint hívő ember tett nagy benyomást a szerző. Hihetetlen, hogy a földi szenvedés ennyiféle formáján átmenve sem szűnt meg hinni, hogy nyitott maradt mindvégig. Az a pozitív hozzáállás mindenhez, ami végig megmarad: példaértékű. Valamint az, hogy úgy ír a rengeteg szenvedéséről, hogy az sem unalmas nem lesz, és egyetlen pillanatra sem éreztem úgy, hogy sajnáltatja magát!
Ajánlom mindenkinek!


Népszerű idézetek

Anton_Gorogyeckij>!

Szolzsenyicintől hallottam először Novgorodnak, a régi fővárosnak az orosz történelemben játszott nagy és tragikus szerepéről. A „Goszpogyin Velikij Novgorod” fogalmával Szása lebilincselő előadásában találkoztam először. A pöffeszkedő Moszkvát nem szerette, mint bolsevista fővárost még kevésbé, de Leningrád is idegen volt számára, amelyet Pétervár néven Nagy Péter cár az orosz muzsikok csontjaira épített fel az északi mocsárban, és ahol csak franciául volt illendő beszélni. De Novgorod, a régi, a szent, az igazi főváros!

II. kötet, 389. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

Szolzsenyicinnel leültünk a fal melletti padra. Feleltem kérdéseire, és hallgattam fáradhatatlan magyarázatait, számtalan kérdésemre adott válaszát.
Ahogy most visszaemlékezem, soha sem beszélt magáról, gyermek- és ifjúkoráról, sőt a korábbi börtön- és lágerélményeit sem emlegette. A lágerben különben sem volt szokás és illő a másikat a múltja, főleg elítéltetésének körülményei felől faggatni, ha az illető magától nem mesélte el. Szolzsenyicin ebben a tekintetben messzemenően zárkózott volt. Így aztán amit róla életrajzi vonatkozásban megtudtam, ifjúkori vagy börtön élményeit, mind-mind a könyvalakban megjelent műveiből ismerem. Jellemét és viselkedését illetően, a könyvekből elém lépő Szolzsenyicin és a ténylegesen ismert Szolzsenyicin között nincs ellentmondás.
A rendkívül udvarias, segítőkész és mindig mosolygós Szolzsenyicinről nem gondoltam soha, hogy akkora elszántság, prófétai elhivatottság él benne, mint ami a későbbi évek során kiderült róla.

II. kötet, 389. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

A cári világban épített, többszáz éves, vastag falú, 800 fős börtönben az elbeszélésem idejében körülbelül hét-nyolcezer ember raboskodott, főleg politikai paragrafussal elítélve.

I. kötet, 93. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

– Krasznaja Armija… gyiverzija… Vojennij Tribunal… – röpködtek megint ugyanazok a vésztjósló szavak, és valahol a szöveg között bizonyára az is elhangzott, hogy mindezért a sok ismeretlen kifejezésért – ugyan mire is ítélhettek el bennünket?!
A ruszin anyóka nem sokat mondott nekünk:
– Rosszat tettetek az oroszok ellen… fasiszták vagytok… ez a büntetés… – és a reszkető tíz ujját a levegőbe meresztette.
Ott vibrált a szemünk előtt a két kidolgozott parasztkéz a meggörbült ujjaival, de mi mégsem tudtuk pontosan, mire is gondoljunk?
– Tíz?… Ez most hónap vagy év akar lenni?
– Évnek hihetetlenül sok, hónapnak pedig valahogy kevés, hiszen a vénasszony az valami Szibériát emlegetett. Tíz hónapra csak nem visznek el minket olyan messzire? Vagy mégis tíz év lehetne?…
– Miért? Mit tettünk olyant, hogy tíz évet adnának? A katona parancsot teljesít, ha kezében fegyverrel a frontra megy!
– És mi jogon ítélkezik felettünk szovjet bíróság? Hát szovjet állampolgárok vagyunk mi? Felesküdtünk mi Sztálinra valaha is?
– Mióta ítélik el a hadifogságba esett katonákat az ellenség bírósága előtt, méghozzá ismeretlen vádak alapján, ismeretlen nyelven?

75. oldal, I. kötet (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

Az ajtó mellett, a parásó feletti falon fejmagasságban függött egy rózsaszínű plakát. Mint gondoltam, a börtön fegyelmi szabályzata. Cirill betűkkel nyomtatták rá a pontokba szedett tilalmakat.
Figyelmesen szemügyre vettem az írást. Betűéhségemben ráfanyalodtam a különös betűkre, melyek között felfedeztem ugyan latin betűket is, de egyetlen értelmes – addigra már általam ismert – orosz szót semtudtam belőle kihámozni. Persze azt sem tudtam, hogy némely betűnek a cirillben más hang felel meg, mint a mi latin írásunkban.

I. kötet, 99-100. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

A cella körülbelül két és fél méter széles és négy méter hosszú volt. A kémlőnyílással ellátott vasajtóval szemben volt a rácsos ablak, mely körülbelül 70 x 70 centiméteres lehetett, nem túlmagasan, talán másfél méterre a cementpadlótól. Az ablak nappal elegendő világosságot adott a hófehérre meszelt, teljesen csupasz helyiségben.
Két, fedéllel ellátott pléhkanna volt az ajtó két oldalán. Az egyik az ivóvizes tartály, a másik a kübli, vagy orosz nevén: parásó.
Ha tekintetbe veszem azt, hogy a tizenöt ide bezárt ember a két hosszanti fal mentén helyezkedett el, egymással szemben, az edények által elfoglalt sarkokat leszámítva, körülbelül ötven centiméter széles élettérrel rendelkezett mindegyik. A kinyújtózkodási lehetőség alig volt több egy méternél. Éjjel a lábaink a szemközt fekvők mellén doboltak.
Sok veszekedésre adott okot, hogy ha nyugovóra tértünk, a szemközti faltól kinyújtózkodók lába a hasamig ért, de én viszont a 180 centiméteres magasságommal a mellükig nyújtogattam a vasaltsarkú bakancsaimat.

I. kötet, 93-94. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

Nem ismertem még akkor az oroszok egyik nagyon jó tulajdonságát: egyáltalán nem haragtartók, és hamar napirendre térnek minden csetepaté, veszekedés felett, mégha előzőleg egymás torkának estek is.

I. kötet, 96. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

Egy éjjel sírást, sivalkodást hallottam a női cella felől (több női cella is volt, de a 44-es éppen átellenben volt a folyosó túlsó oldalán).
Reggel kérdeztük a börtönőrt, hogy mi volt ez a nesz, mozgolódás a nőknél?
Egy 6 éves kislányt elkaptak a bazárban, hogy kenyeret lopott. Mivel ebben a korban /!/ még nem lehet büntetni, egy éjszakára megijesztendő behozták a börtönbe és bedugták a női cellába.

I. kötet, 101. oldal (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

– Neve?
– Janos Ivanovics Rozsas.
– Születési ideje, helye?
– 1926. augusztus 6, Budapest.
– Elítélésének paragrafusa, pontja?
– Nem tudom. (Később felkerült a kartotékra az 58. § /9/ pontja /diverzió/. Bizonyára az irataimból keresték elő.)
– Hány évre ítélték el?
– Hát… azt hiszem tíz évre.
– Mikor lesz a büntetésének végnapja?
– Nem tudom. (Ezt is megtudtam később, hogy az a fogságba esésem napjának tizedik évfordulóját jelentette, vagyis 1954. december 22-ét!)
– Utolsó lakhelye?
– Magyarország, Nagykanizsa.
– Polgári foglalkozása?
– Gépíró.
(Itt Dr. Pongó fordításába alapos hiba csúszott bele. Foglalkozásomat sehogy sem tudta oroszul megmagyarázni, és végül „nyomdagépész” – oroszul „tyipográf masiniszt” – lett a polgári foglalkozásom egészen a fogságom végéig. Mikor először olvasták a fejemre ezt a mesterséget – évek múltán persze –, nagyon meglepődtem, de nem tiltakoztam, és aztán már magam is végig ezt vallottam hivatalosan minden adategyeztetésnél –, generálnij proverkánál. Nem volt-e mindegy ott messze Oroszországban romeltakarítás, erdőirtás, malterhordás közben?)

89-90. oldal, I. kötet (Szabad Tér, 1989)

Anton_Gorogyeckij>!

Itthon voltam, igazán itthon! Még napokig nem tudtam elhinni. Minden percben attól féltem, hogy egyszer csak felébredek és kiderül, álom volt az egész. Pedig nem volt álom, hanem valóság – egy valósággá vált álom.

II. kötet, 443. oldal (Szabad Tér, 1989)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gustaw Herling-Grudziński: Más világ
Varlam Salamov: Kolima
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
Vaszilij Grosszman: Pantha Rhei
Vaszilij Grosszman: Panta Rhei
Kalmár János: Hátam mögött zúg a tajga
Herta Müller: Lélegzethinta
Peter Juščák: …és ne feledd a hattyúkat!
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt