Gulag ​lexikon 1 csillagozás

Rózsás János: Gulag lexikon

Rózsás ​János (Budapest, 1926. augusztus 6. – Nagykanizsa, 2012. november 2.) nyugalmazott könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író.
1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen, mint magyar levente. 1944–1953 között kilenc évig a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Rabsága idején egy kazah lágerben találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt. 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki…
*
„Mint 1944-ben frontszolgálatra mozgósított levente, harci feladattal bevetett alakulattal kerültem szovjet fogságba, majd katonai törvényszék ítélete nyomán lettem kényszermunkatáborok rabja. A peres eljárás a front mögött zajlott le, futószalagon ítélkező bírák sablonos… (tovább)

>!
Püski, Budapest, 2000
416 oldal · ISBN: 963918845X

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Péter: Keleti front, nyugati fogság
Mitrovits Miklós: Sztálin árnyékában
Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulagról
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek
Arthur Koestler: Sötétség délben
Szabó Péter: Don-kanyar
Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel