Nürnbergi ​lágernapló 1944-45 6 csillagozás

Hiába sokadik könyv ez, amit a holokausztról olvastam – változatlan érdeklődéssel – úgy hatott rám, érintett és rendített meg, mintha az első kötet lenne a témában, amit kézbe vettem. Naplót különösen szívesen olvasok; nyers valósággal szembesít, tömör mondatok jellemzik; élmény-, emberközelibb a tartalma. Főleg a lágernaplók esetében van ez így.
Rózsa Ágnes stílusa dicséretreméltó, minden mondata jól tükrözi az embertelen körülményeket, a szenvedést, megaláztatást, de sosem teszi ezt hatásvadász módon.
A naplót titokban írta, hiszen még írószert sem volt szabad maguknál tartani, nemhogy füzetbe jegyzetelni, így az elkobzás veszélye mindig fennállt. Nürnbergbe 1944. október 15-én került 4 és fél hónap auschwitzi fogvatartás után, és itt is kezdte lejegyezni, megörökíteni, mit is jelentett lágerben raboskodni. Férjéhez írt levelekként fogalmazta meg, így erősítve magában a hitet a túlélésben és viszontlátásban.
A láger"élet" megrendítő és számunkra felfoghatatlan szörnyűsége: fogvatartóik brutalitása, kegyetlensége – ebben főleg a nők, SS-nők jártak élen – az örökös megaláztatás, éhség, higiénia hiánya, fertőzések, túlzsúfoltság és a halál jellemezte mindennapjaikat.
Megrendítő olvasmány ez a napló, mély tiszteletet érzek a szerző – és sorstársai – iránt, milyen elszántsággal igyekezett túlélni a rabságot – egyik támasza ebben éppen az írás volt, valamint a sok segítő és még emberi mivoltukat megőrző sorstársai, szabadulás után meg a civil lakosság, akik embersége szintén tiszteletreméltó.
„De akárhogyan is, valami ereje van az őszinte szónak. Ebben az erőben hiszek. Az őszinte szó zenéje úgy ragad meg, hogy nem enged el. Nem könnyen lerázható, könnyen múló együttérzésre van szükség. Tartós megértés kell. Hogy más is – ne csak aki megélte – megértse azt, hogy a láger a tébolyító mindennapi tengődés a nem szűnő halálfélelemben….”
(246.oldal)

Megrögzött, megszállott holokauszt és koncentrációs-tábor imádó vagyok. Aki ismer, tudja.
Lelkesedésem, elfogultságom a régi, de már kezdek a témában olyan öreg lenni, hogy úgy vélem, megengedhetem magamnak, hogy bizonyos dolgokban kételkedjek.
Tisztelem, becsülöm azokat, akik túlélték, akik haza tudtak jönni onnan, főleg azokat, akik ép ésszel tudták mindezt megtenni.
De ezt most kissé, nem teljesen, csak itt-ott, de azért meglehetősen túlzásnak éreztem.
Vagyis a dolgok lényegét, lelkét értem és megértem, de túlzásnak érzem, hogy ekkora mázlija legyen valakinek ott, és nem az a baj, hogy néha-néha, hanem az, hogy gyakorlatilag mindig.
A fő bajom a papírkérdés volt.
Lehet, hogy én vagyok túl kekeckedős, de nagyon nehéz elképzelnem, hogy az állandó ellenőrzés, ugráltatás, vetkőztetés, szaladgálás és még sorolhatnám, hogy mik közben, mindig, mindenhol akad papír és írószerszám, és soha, de soha nem árulja a létüket sem egy irigy, sem egy váratlan helyzet.
Mondom, lehet, hogy csak lakozik bennem egy kis ördög, amelyik most nagyra nőtt, de bennem van most, és munkálkodik.
Az öt csillag a túlélés miatt jár, a történet értékelése az én bajom lehet. Gondolom.

Azért kezdtem el olvasni, mert mindig is érdekelt, mi zajlott le akkor. Érdekes könyv volt, sok minden atertekelodott bennem, több dolgot tisztán látok, új tények tárultak fel előttem. Mindazonáltal nagyon nehezen tudtam olvasni, habár a naploszeru könyveket mindig is kedveltem, éppen ezért adok ennyi csillagot. Nem mondom, hogy nem fogott meg, de oda se szegezett a fotelhez. Egyébként véleményem szerint mindenkinek el kellene olvasnia, aki jobban érdeklődik a történelem ezen időszaka iránt, de aki csak most ismerkedik vele, talán könnyebb olvasmányt válasszon.

Mãr elég régen olvastam, és bár rettentöen megrázónak találtam, nagyon eérdekes is volt. Sok olyan részletet megtudtam a deportált zsidóság életéröl amik nincsenek a tankönyvekben. Ahogyan leírja az érzelmeket, az is világossá válik, amit sokan megkérdöjeleznek, hogyan lehet hogy nem küzdöttek… Azért mert el sem tudták képzelni hogy ez lehetséges hogy a világ zászlókat felvonva asszisztál a mészárláshoz.

Off:
Nagyon érzékeny vagyok a holokauszt temara, bar tudtommal nincsenek zsido felmenoim. Nagyon utalom amikor agyatlan kis k@cs@gok okoskodnak hogy igy meg ugy meg sem tortent, stb… Az ilyeneket elkuldenembirkenauba egy hetre. Nem az akkori korulmenyek koze, csak mint egy gyogykezelesre. Kapnanak kajat meg ruhat csak semmi szorakozas. Annyi lenne a dolguk hogy ott jarkaljanak korbe korbe es elmelkedjenek. En sosem jartam ott de azt mondjak hogy rendesen felkavaro elmeny.