Értékelések 28

Zanbar>!
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 1.

Soha senki sem fogja tudni, hogy uram népe egyáltalán létezett…

Ha lenne érdemi vizuális megvalósítása Lovecraft műveinek képregényben, akkor az hangozz bármilyen furán de leginkább egy Conan képregény formájában képzelhető el. A világ fekete fehér, sötétségből és árnyékból, jóból és rosszból, kevés emberből és rengeteg szörnyből áll, amik az idők hajnala óta lakoznak a Földön.
Oly annyira igaz ez, hogy ez a Conan regény is számos „lovecrafti” elemmel operál, hol finoman, hol szégyentelenül megidézi a kortárs író világát – tudomásom szerint volt egy kimondatlan egyezség kettejük között, hogy Conan voltaképpen az elfeledett Hyperborea, vagy Hyboriai kor gyermeke, melyet Lovecraft is megemlít.

A kötet klasszikus darabokat dolgoz fel, mint a Ymir leánya, vagy a Vörös szögek – a fordítót innen csókoltatom – a Szülessen boszorkány – újabb és újabb oldalát mutatva be gleccser kék szemű barbárunknak, aki jóval több, mint a szörnyet le, hercegnőt meg, kincset el triónál, hála az égnek. Conan világában minden romban ott fészkel az ezerarcú ősi gonosz, ami változatos módon igyekszik megölni, megenni, a halandókat, vagy csupán felfalni a lelküket.
Az eltérő rajzstílus sajnos nem tesz annyira jót, mint inkább rosszat a kötetnek, mert bár változatos ábrázolás módot kapunk, nagyon látszik, hogy egyes alkotók mennyire gondolták komolyan a figurát. A Fekete Kolosszus vagy a Vasárnyak holdfénynél minden kockája dinamikus, alakjai nyomot hagynak az emberben míg a Hegyorom Démonai inkább nevetséges, mint erős – teszem hozzá, hogy a többféle Conan ábrázolás is nagyban befolyásolja a karakter komolyan vehetőségét, hiszen sokszor barbárunk annyira „szépfiús”, hogy szinte önmaga karikatúrája, máskor pedig mint a fent említett kettőben egy igazi „baltával faragott arcú” sokszor fényes napon is árnyékban maradó óriást kapunk.

Remek darab, olyasmi, amiért megéri újra képregényt olvasni.

FélszipókásŐsmoly >!
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 1.

Először is, le kell szögeznem, hogy Conant én a filmekből ismertem meg, a könyveket is csak most kezdtem olvasni, képregényben pedig a Fumax révén láttam először. Nem túl kifinomult barbárként élt az emlékeimben, aki dagadó izmokkal jól szétcsapja az ellent, majd meghágja az aligruhás szépségeket („Ellenségeidet eltiporni, rabságukat látni, asszonyaik jajszavát hallani.” link). Szóval nosztalgiavonat helyett viszonylag új élményként hatott, de igyekeztem az alapokkal is tisztában lenni, így a Conan összest is lapozgattam mellette. A kötet maga egyébként a Fumax többi képregényéhez hasonlóan nagyalakú, keménytáblás, illusztrált előzékes, kiváló papírminőségű, akár limitált változatban is kapható termék (bár én a simát választottam, mert számomra a barna színvilága hangulatosabbnak tűnt, és örültem, hogy a második kötet bővített tartalommal kiadott limitált változata szintén barna gerincű lett, így remekül illenek egymáshoz – meg a Conan összes 1. részéhez is).

Összességében érdekes élmény volt a zömmel 1930-as években írt, majd a 70-es években újra felfedezett és fekete-fehér képekkel megjelentetett hőstörténeteket olvasni. Kétségtelenül férfiközpontú, fő motívumai az erő, vér, szex, szörnyek és halál. Elmélyült gondolkodást nem kíván, egyszerű szórakozásnál többet nem kínál. Realisztikusságot vagy kifinomult eleganciát nem érdemes keresni benne, minden szélsőségesen sztereotíp, vad és durva – én személy szerint jól szórakoztam a komolyanvehetetlenségén. Ajánlom a kardozós-varázslós műfaj kedvelőinek. Alapművelődés hozzá.

A fagyóriás lánya
Ez az Ymir lánya c. novellát dolgozza fel, szerintem remekül, a jelenetek ábrázolása érzékletesen megragadja Robert E. Howard leírásait. Pompás kezdés, test és mítosz kiváló keveréke: Conan hősies fagytűrő képessége mellett bemutatja az ősi istenekhez való hozzáállását is. Egyetlen fájó pont, hogy „megkopott” a képanyag (gondolom sötét/szürke volt az alapanyag, és túl sokat világosítottak rajta), halvánnyá váltak részletek, a világos hófödte tájban helyenként alig vehetőek ki a vonalak, az arcok vagy távoli alakok. Ennek ellenére is átjön persze a rajzok részletgazdagsága és elevensége. Apró eltérés a korábbi magyar szövegváltozatokhoz képest, hogy a nevek maradtak angolosan (Njörd helyett Niord, Heimdul helyett Hymdul).

Karmazsin körmök
Három részben dolgozza fel Howard Vörös szögek c. történetét (igen, eredetiben nem körmökről írt a szerző; sokan szóltak már erről, szerintem is kár érte, de a képregény olvasmányélményét nem zavarta nálam). Komolyabb és sötétebb történet, de azért humor és kaland is akad benne bőven. Egy új hőssel (Valeria, a kalóznő) és jó kis kardozós jelenettel indít spoiler, majd egy idegen nép rejtélyes városának felfedezése következik („ami a holdfényben fekete, de a reggeli napfényben vérvörös”). Ez az első része a hangulatos „barbári” párbeszédekkel és izgalmas fordulataival kedvenc lett (a majomarcú Conantól eltekintve), Roy Thomas olyan változtatásokkal élt Howard eredetiéhez képest, ami a történet és az olvasmányélmény javára vált. A második fele már kevésbé tetszett, az eredetinél sodróbb a lendülete, figyelni kellett, hogy értelmezzem az összefüggéseket. Az erőszakos stílus, a vér, a téboly elsőre töménynek tűnt, de a végére a helyére került, és végre egy kis sorceryt is kaptam a sword mellé.
Sajnos a nevek itt is zavaróan angolosan maradtak (sémita helyett shemi, Szeth helyett Set, illetve kitáj helyett khitai stb.), ellenben mások magyaros hangzásúra lettek átírva (Taszkela, Csikmek, Xotalank stb.), illetve a latinos stygiai helyett a görögös styxi off alak szerepel (noha Styx a folyó neve, Stygia pedig e folyóval övezett királyságé).

A sötét isten éjszakája / A sötétség lakója
Ez Howard története (A Fekete Ember), de eredetileg nem Conan, hanem Fekete Turlogh a főszereplője. A kelta elemek maradtak, és Gil Kane fekete tussal kihúzott hangsúlyos vonalai, a sötét égbolt, Conan egybefüggően fekete haja, a gyakran szerepeltetett árnyékok mind kiváló hangulatteremtő eszközöknek bizonyultak a viharos érzelmek és kemény kardcsaták ábrázolásához. Kár, hogy a fejezet második felét már egész más stílusban rajzolták, visszatér Barry Windsor-Smith vékonyvonalazású, tupírozotthajú, tátottszájas Conanja. Kevésbé tudtam így élvezni, pedig a párbeszédek remekül megírtak és alapvetően egy klasszikus szörnycsapkodós-lánymegmentős, gonosz ármánykodós történet.

Az élőhalott átka
A láncbikinis Szonjáról már olvastam modernebb képregényt, de róla meg kiderült, hogy Roy Thomas (e képregénykötet szerzőjének) utólagos elképzelése, a Conant eredetileg megalkotó Robert E. Howard műveiben szinte egyáltalán nem szerepel (A keselyű árnyéka c. novellában tűnik fel, de ez 1529-ben játszódik török-osztrák-magyar közegben, tehát semmi köze az Atlantisz utáni letűnt civilizációk korában élő Conanhoz). E történet alapja egyébként még csak nem is „Red Sonya”, hanem Howard egyik kései vázlatából született, ami egy XIV. századi vöröshajú hősnő (Dark Agnes of Chastillion) kardozós kalandjait mesélte el Franciaországban. Az eredeti történetet nem olvastam, de a képregény kellemes szórakozást nyújtott.

A fekete kolosszus (azonos című Howard novella alapján)
Kedvenc – már Shevatas, a tolvaj nyitójelenetével elkápráztatott. John Buscema elképesztően részletgazdag rajzai azonnal megteremtették a hangulatot, bevontak a történetbe, szerintem a kötet legkiválóbb darabja. Nem véletlen, hogy Roy Thomas két izgalmas folytatást is írt hozzá (A holdisten hegyénél / A hegyorom démonai). Ráadásul Conan „rómaiasan” ábrázolt sisakot és teljes vértezetet ölt, majd lóháton vezet sereget az ellenség legyőzésére. Ez is sokat tett hozzá a novellához a képi megjelenítéssel. Conan küzdelmei a folytatások szörnyeivel (pterodaktilusz és macskaarcú pókrém) inkább hatottak számomra idétlennek, de John Buscema klasszikus fantasy alakábrázolásai és Tony Dezuniga fényképszerű arcai tettek róla, hogy kedvenc maradjon ez is.

A Koponya-folyó titka sem Howard tollából született, de a képi világa (főleg a "színezés") ezt is a kedvencemmé tette.

Vasárnyak a holdfényben
Howard Árnyak a holdfényben Conan-novelláját dolgozza fel. Rajzban jó, a történet túl „barbári” spoiler de azért szerethető.

Szülessen boszorkány! (azonos című Howard novella alapján)
Sajnos sok oldalon kivehetetlenül halványak egyes részletek (túl sok világosítás az alap képanyagon?), ami rontott kicsit Buscema kifinomult rajzainak és az egyébként kiváló történetnek az élvezetén. Conan végre méltó ellenfelére akad, és a borítón is megörökített helyzetbe kerül. Persze nem lesz a keselyűk martaléka (Conan túl kemény hozzá, hogy ilyesmivel elintézzék), hősiességét és viselkedését itt először már-már komolyan vehetőnek tartottam.

Két dolog biztos:
1. a kötet többször olvasós, az aprólékosan kidolgozott képeket sokáig lehet szemlélgetni, és kellően sok a szövege ahhoz, hogy maradjon részlet, ami nem jött át elsőre.
2. várom a folytatásokat (akár fekete-fehérben, akár színesben), kettő már beszerezve.

>!
Fumax, Budapest, 2018
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700371 · Fordította: Holló-Vaskó Péter · Illusztrálta: John Buscema, Barry Windsor-Smith, Gil Kane, Alfredo Alcala, Jim Starlin, Al Milgrom, Pablo Marcos, Tony De Zuniga, The Tribe
fekiyeti79 P>!
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 1.

Bevallom töredelmesen, hogy Conannak eddig csak a hollywoodi változatát ismertem, és sokáig szentül meg voltam győződve róla, hogy az biza egy korrekt adaptáció, főleg, miután a 90-es évek derekától, a Cherubion elkezdte megjelentetni a regényeket, melyeknek első két része a filmek átirata.
Aztán döbbenten vettem tudomásul, hogy ezek nem teljesen azok, aminek látszanak, merthogy Conan szülőatyja Robert E. Howard, és a két karakter, valamint a történeteik nem igazán fedik egymást…

Van egy olyan érzésem, hogy rossz sorrendben kezdtem olvasni az eredeti Conant, hiszen valószínűleg az írott történetekkel kellett volna indítani, mielőtt a képregényekbe belevágok, mert így maradt bennem egy kis hiányérzet. Mégpedig főszereplőnk eredetéről igen keveset lehet megtudni (ki is ő valójában, miért olyan, amilyen, stb.), de már késő bánat, abból kell gazdálkodni, ami van.
És ami van, az engem maximálisan megragadott. Nem találtam olyan sztorit a kötetben, ami kicsit is untatott-, vagy ne tetszett volna. Rövidebb, hosszabb, önálló kalandokon keresztül követhettem a kemény kötésű kimmériait, melyek mindegyike egy-egy szelet az ő életéből. A képi világ teljesen korrekt, habár tagadhatatlanul a 70-es évek szellemét idézi, ami főleg a női karakterek ábrázolásában vehető észre, és belőlük aztán akad szép számmal.
Sajnos nem tudtam figyelmen kívül hagyni SchwarzeConant, akivel óhatatlanul öszehasonlítottam Howard gyermekét, és utóbbi – hollywoodi alteregójához képest – egy igazi vadparaszt… őt nem a rabszolgaság, az arénák edzették, hanem a kalózkodás, a fosztogatás és a háborúk, és a jellemén ezek teljes mértékben nyomot hagytak. Azért emberség is szorult bele bőven, szóval nem rossz ember ő, csak egy kalandos életúttal rendelkező barbár.
És itt azonnal szembe is megyek korábbi kijelentésemmel, hiszen azért csurran cseppen ez-az Conan előéletéről, azonban, mivel ez egy cselekményközpontú képregény-folyam, érthető módon nincs helye a hosszas, és unalmas felvezetéseknek. Ezzel szemben nagyon érdekes és izgalmas történeteket kaptam, amiket spoiler elkerülése végett nem részleteznék. Viszont bátran ki merem jelenteni, hogy a kötetnek minden fantasy rajongó polcán ott a helye.

>!
Fumax, Budapest, 2018
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700371 · Fordította: Holló-Vaskó Péter · Illusztrálta: John Buscema, Barry Windsor-Smith, Gil Kane, Alfredo Alcala, Jim Starlin, Al Milgrom, Pablo Marcos, Tony De Zuniga, The Tribe
4 hozzászólás
Hirdetés