Akaraterő 10 csillagozás

A legnagyobb belső erő újrafelfedezése
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Miért ​nem teljesülnek az újévi fogadalmak? Miért fulladnak rendre kudarcba a fogyókúrák? Miért bizonyulunk gyakran képtelennek arra, hogy azzal foglalkozzunk, amivel szándékunkban áll? Hogyan vált korunk emberének egyik legnagyobb problémájává az önkontroll, illetve annak hiánya? Mi voltaképpen az akaraterő? E kérdések megválaszolására nagyon sok, sokszor meglepő eredményeket hozó tudományos vizsgálatot végeztek az elmúlt évtizedekben. Kiderült például, hogy izmainkhoz hasonlóan az akaraterőnk is kimerül, ha túlerőltetjük, ezért ügyesen be kell osztanunk – viszont fejleszthető is. A „többet ésszel, mint erővel” és a „rend a lelke mindennek” népi bölcsességek szellemében számos tippet kapunk ehhez a könyv lapjain, többek között a határidők betartásával, a tennivalók listájának csökkentésével, a figyelemösszpontosítással és a káros szenvedélyektől való megszabadulással kapcsolatban. A szerzők a legfontosabb kutatások leírása és az eredmények elemzése mellett híres emberek… (tovább)

>!
Ursus Libris, Budapest, 2013
308 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639718586 · Fordította: Varga Gábor
>!
Ursus Libris, Budapest, 2012
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639718586

Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
clarisssa MP
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

Becsapós ez a könyv, mert első ránézésre önsegítőnek tűnik, holott annál sokkal komolyabb, pszichológiai tanulmányokat felvonultató kötet, ennek megfelelően néha kicsit száraz is és túl elméleti. Alaposan körbejárja a különböző kísérleteket, amiket a témában végeztek, összeszedi a szakirodalmi eredményeket (a könyv végén 25 oldalt tesz ki az irodalomjegyzék!), így mondhatnám azt vicceskedve, hogy már ahhoz is akaraterő kellett, hogy végigolvassam. Szerencsére azonban nem zöldültem bele a sok tudományba, mert elég élvezhető stílusban tolmácsolják mindezt, híres emberek életét, sikereit vagy kudarcait hozzák példának és a megfelelő fáradtsági pontokon még egy-egy szégyellős poént is elsütnek a szerzők. Körülbelül a könyv felétől pedig jön egy-egy gyakorlati tanács is.

>!
Ursus Libris, Budapest, 2012
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639718586
1 hozzászólás
>!
barburu
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

Profi „dolgozat”. Tudományos kutatások eredményeivel támasztja alá az elképzeléseit, és a legvégén, de azért közben is ellát praktikus tanácsokkal. Az utolsó fejezetet kicsit átírva, vázlatosabbá téve kötelező tananyaggá tenném. Vagy valami ilyesmi. :)

>!
anubys P
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

Összességében nagyon jó könyvnek találtam, mindössze az lehetett a problémám, hogy túl nagy elvárásokkal indultam neki, valahol azt vártam, hogy olyan meglátásokat fog megosztani, amelyek hatására gyökeresen megváltozik az életem, de inkább praktikus apróságok voltak benne, hogyan lehet apránként fejleszteni az akaraterőn, valamint idő-management terén kaptam hasznos tanácsokat.

>!
vargajudit P
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

Nagyon érdekes, hasznos és olvasmányos könyv az első szótól az utolsóig. Akit érdekel a téma, annak feltétlenül ajánlom elolvasásra.

>!
Versor
Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

Eddigi legjobb „self-help”, amit olvastam/olvasok!!


Népszerű idézetek

>!
clarisssa MP

„Összességében –, vonta le a következtetést Franklin – soha nem értem el a tökéletességet, amire oly nagyratörően vágytam, sőt még a közelébe sem értem. Mégis jobb és boldogabb ember voltam a törekvéstől, mint akkor lettem volna, ha nem próbálom meg.”

81. oldal

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése

>!
clarisssa MP

A siker feltételekhez kötött – miközben képességeinkhez igazított –, és csak akkor érjük el, ha elég fegyelmezettek vagyunk ahhoz, hogy újra és újra próbálkozzunk.

230. oldal

Roy F. Baumeister – John Tierney: Akaraterő A legnagyobb belső erő újrafelfedezése


Hasonló könyvek címkék alapján

Novák Ákos: A siker kulcsa: Boldogság
Verena Kast: Apák – lányok, anyák – fiúk
Kurt Tepperwein: A félelemtől az életörömig
Kurt Tepperwein: A párkapcsolat művészete
Anita Naik: Újra egyedül
Kurt Tepperwein: Az élet mint mestermű
Kurt Tepperwein: Életcélok
M. Scott Peck: Úttalan utakon
M. Scott Peck: A járatlan út
R. Kelényi Angelika: Az agyam eldobom