Lew Archer, a szomorú magándetektív az utolsó lovag egy lovagiatlan világban: védtelenül, hatalmukkal nagyon is élő pénzemberek és hatalmukkal visszaélő rendőrök közé szorítva iparkodik tisztességesen elvégezni a munkáját. És éppen ez a munka tölti el egyre több szomorúsággal. Lám, ebben az ügyben is egy csekélységgel kezdődött az egész, egy elveszett szelencét kellett volna visszaszerezni, és még azt is többé-kevésbé sejteni lehetett, hogy ki vitte el. De ahogy Archer egyik érdekelttől a másikig végigjárta az utat, újabb és újabb bűntettekről szerzett tudomást, most elkövetettekről és húsz évvel ezelőttiekről, sikkasztásról, gyilkosságról, erőszakról. A kitűnő amerikai bűnügyi író regényében milliomosok és csavargók, koros szépasszonyok és gyenge idegzetű kamaszok adnak találkozót egymásnak, és hogy melyikük felelős a történtekért, csak az utolsó oldalakon tudja meg az olvasó.
Búcsúpillantás (Lew Archer 15.) 22 csillagozás
Eredeti cím: The Goodbye Look
Eredeti megjelenés éve: 1969
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fekete Könyvek Európa
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 1
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Újabb családtörténeti-genetikai katyvasz Macdonaldtól, – jócskán túlkomplikálva. Ezzel együtt erősebb, mint a szinte parallel olvasott másik kettő (A dollár túlsó oldalán, Fekete pénz) de a legjobb 4-5 Lew Archer-sztorihoz nem ér fel.
Az év végi sütés-főzés idejére kaptam le a könyvespolcról, hogy míg a konyhát őrzöm, beleolvasgassak valamibe.
Elég hosszúra nyúlt az olvasása, talán jobb lett volna egy délután befalni. Sok volt a szereplő és a csavar, az apródonként olvasás miatt néha eltartott kis ideig, mire újra belerázódtam és azonosítottam, ki hogyan kapcsolódik a többiekhez és a régmúltba visszanyúló történethez.
Rögtön a 14. oldalon kicsit gyanakvóvá tett azzal, hogy a lap tetején kijelenti az ellopott szelencéről: „Soha nem vettük elő a pándélszekrényből.”, majd néhány sorral lejjebb: „Csütörtök éjjel tettem be a páncélszekrénybe.” És ez fel sem tűnt a magánnyomozónak. De aztán a továbbiakban nem sikerült hasonló bakikon rajtakapnom.
Ha hard-boiled, akkor számomra Ross Macdonald a tökéletes választás. (bár Chandlert vagy Hammeth-et lényegesen kevesebbet olvastam).
Lew Archer a tökéletes keménykötésű nyomozó, megkeseredett, a világból és emberekből kiábrándult és végtelenül cinikus. Ennek ellenére sziklaszilárd erkölcsiséggel rendelkezik. Nem utolsó sorban a nők eléggé kedvelik.
Maga a mű gyakorlatilag ugyanazt a mitát követi, mint a Macdonald krimik többsége.
Adott egy felső (vagy talán inkább közép) osztálybeli fehér család, látdzólag rendezett körülményekkel. Adott egy bűntény amelynek a szálai a régmúltba vezetnek vissza. Adott rengeteg szereplő, akiknek látszólag az égvilágon semmi közük egymáshoz, végül mégis minden szál összefut.
A lezárás pedig az írótól elvárható módon tragikus és senki számára sem hoz megnyugvást.
Macdonald metaforái időnkét egyszerűen gyönyörűek és a humora is meg-megcsillan a sorok között.
A vége felé nem ártott volna családfát rajzolnom, illetve felvázolnom, ki kicsoda és kivel mióta van kapcsolatban. Végül győzött a lustaság, de így se vesztem el a sok szál között. Ez egy kifejezetten kedvemre való krimi volt. A fordítás is sokkal jobb volt, mint a Csipkerózsikában, így sokkal élvezhetőbb volt a történet is.
Ez volt az első olvasásom Ross Macdonaldtól, és szerintem nem is az utolsó! Kifejezetten mozgalmas, sok szálon futó a cselekmény, figyelni kell olvasás közben, különben könnyen elveszünk a múlt és jelen eseményeinek sűrűjében.
Szinte mindegyik szereplő kulcsszerepet játszik az történet alakulásában, még a mellékszálak is érdekesek!
Külön pozitívum, hogy ennek a könyvnek a fülszövege (vagy a címe) nem árulja el előre a csattanót, mint az a legtöbb „Fekete Krimi” esetében megszokott. :))
Kis hiányérzetem akad a lezárás kapcsán, spoiler, de persze így is jó, az olvasmány élményből ez nem von le semmit!
Egy betörés ügyében kezd nyomozni Lew Archer, és a régmúltban elkövetett bűnöket talál – a titkok a felszínre törnek, és a traumák elfojtása újabb tragédiákhoz vezet. Ross Macdonald annyira fájdalmasan szépen ír, hogy ha nem a krimi műfajában alkotott volna, biztos nagy amerikai klasszikusként tartanák számon.
(De ami egy ponton már zavart: mégis, hányszor lehet eljátszani egy regényen belül azt, hogy valakinek kicsúszik a száján egy elemi fontosságú információ, majd ijedten a szája elé kapja a kezét, körülnéz, és úgy folytatja tovább, mintha mi sem történt volna?!)
Népszerű idézetek
– Elvitt valamit?
Truttwell válaszolt helyettük.
– Attól félek, igen. Minden altatót a gyógyszerszekrényből.
– Mindenesetre, az altatók eltűntek – mondta Chalmers.
– Mi tűnt el pontosan? – kérdezte.
– Néhány klórhidrát-kapszula és elég sok háromnegyedes Nembutal.
– És egy csomó Nembu-Serpin – tette hozzá a felesége.
96-97. oldal
A sorozat következő kötete
 | Lew Archer sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled! 85% ·
Összehasonlítás - Darynda Jones: Második sírhant 87% ·
Összehasonlítás - Susan M. Boyer: Délvidéki pezsgés 81% ·
Összehasonlítás - Jo Nesbø: Vérhold 93% ·
Összehasonlítás - Linda Castillo: A halál szava 93% ·
Összehasonlítás - Erle Stanley Gardner: A házmester macskájának esete 91% ·
Összehasonlítás - Amy Harmon: Az ismeretlen kedves 90% ·
Összehasonlítás - Douglas Preston – Lincoln Child: Halotti versek 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Mr. Mercedes 89% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: A félelem völgye 89% ·
Összehasonlítás