Esznek-e ​a halottak epertortát? 209 csillagozás

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Egy ​különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…

Emma vagyok. Az apám sírásó, így sok időt töltök a temetőben, de én nem bánom. Szeretem a temetőt. Itt érzem magam otthon. Még könyvet is vezetek a holtakról. Mint egy krónikás. Megírom, ők hogyan látják a dolgokat. Beszélgetek is velük. „Boldog-e ön most, hogy megboldogult? – kérdezem. – Jól kijön a szomszédjaival, vagy szívesebben nyugodna másutt? Tényleg van szaga alulról az ibolyának?”

Rosemarie Eichinger 1970-ben született, történelem szakon végzett, és Bécsben él. Az Esznek-e a halottak epertortát? című könyvét Ausztriában magas rangú gyerekirodalmi díjjal jutalmazták. A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: 11 éves kortól

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: POKET ifjúsági POKET Publishing, Kolibri, Móra · Magasfeszültség könyvek Kolibri

>!
POKET Publishing, Budapest, 2020
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158159333 · Fordította: Nádori Lídia
>!
Kolibri, Budapest, 2018
156 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634370277 · Fordította: Nádori Lídia

Enciklopédia 35

Szereplők népszerűség szerint

politikus


Kedvencelte 15

Most olvassa 5

Várólistára tette 180

Kívánságlistára tette 180

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Ez a kis könyvecske remek példa arra, hogy hogyan kell közelhozni az olvasókhoz a halál, temetés, temető, gyász témákat és hogyan kell ilyen témakört bájos, de nem érzelgős stílusban tálalni.
A történetben Emma és Peter, két tizenéves, kialakuló barátságát követhetjük nyomon. A lány a sírásó, temetőgondnok édesapjával él születése óta, a fiú pedig most veszítette el ikertestvérét egy szerencsétlen balesetben. Mindketten a temetőben töltik szabad perceiket és közben rengeteg dolgot tanulnak egymástól: hitet, elfogadást, bizalmat.
Fontos könyv egy fontos témáról, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Bea_Könyvutca P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Már a címe megéri a maximális pontot ennek a könyvnek, de nekem a történet is nagyon tetszett. És ez itt a címén kívül a másik furcsaság, ugyanis ez a könyv halottakról szól. Illetve halottakról és élőkről, akiket a halottak hátrahagytak.

Fantasztikus, ahogyan a szerző megtalálta az egyensúlyt a szomorú és komoly téma, a gyász és a gyászfeldolgozás, valamint az olvasói célcsoport, azaz a kiskamaszok között. Mert a könyv éppen annyira szomorú, amennyit a 12 év körüliek el tudnak viselni, viszont éppen annyira vidám és humoros, amit egy gyászfeldolgozással is foglalkozó könyv még elbír.
Aranyos humor, megható gondolatok és cselekedetek, nagyon bájos és kedves könyv, ne hagyjátok ki!
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2018/04/rosemarie-eichinge…

KönyvParfé>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Rosemarie Eichinger komoly témát választott, s mindezt nagyon újszerűen ültette át ebbe a könyvbe. Az írónő szórakoztató könnyedséggel és sok érdekességgel mesél arról, amely első pillanatban nehéz dolognak tűnhet.
Emma és Peter is elvesztett valakit, igaz a fiú fájdalma még nagyon friss. A könyvben lévő felnőttek is küzdenek a veszteség ellen, Emma apja egyedülálló szülő, Peter szülei pedig nemrégiben elhunyt fiukat gyászolják.
Már az a tény, hogy egy szülő megéli a gyermeke halálát, borzalmas. De az, amikor egy ikertestvér egyik felével történik a tragédia, és ránézve mindig az elvesztett fiút juttatja eszükbe, szerintem ez különösen kegyetlen dolog. Ezzel persze Peter is tisztában van.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2018/03/07/rosemarie_eichinge…

Klodette>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Azt kell mondjam, képtelenség elmenni a cím mellett szó nélkül, hiszen annyira provokatív és figyelemfelkeltő, hogy szerintem még annak is megakad rajta a szeme és kíváncsi lesz rá, akit eredetileg teljesen hidegen hagyott. Ez már mindenképpen egy pozitív pont. :)
A címmel és a borítóval ellentétben, egy igen komoly témát boncolgató műről van szó, amit bátran ajánlok kortól és nemtől függetlenül, úgy egyszerűen mindenkinek, de tényleg.
A különc Emma és az elveszett lelkű Peter aztán egymásra találnak, furcsa barátságot kötnek, segítői és bizalmasai lesznek a másiknak, miközben olyan dolgokkal kell megküzdeniük, mint a gyász feldolgozása és a lehetetlen elfogadása, valamint Emma apukája is udvarolni kezd egy új hölgyeménynek…
Egy mindössze 132 oldalas kis könyvecskéről beszélünk, aminek központi témája a halál, mégis tele van élettel, ami igencsak furcsán hangzik, de akkor is ez az igazság.
Őszintén mondom, hogy nem sikerült teljesen olvasnom a sorok között és rájönnöm, hogy akkor Emma valóban látta a szellemeket és tanácskozott velük vagy csak túlságosan is élénk gyermeki fantáziája kelt életre, ám azt hiszem nem is ez a legfontosabb, hiszen ettől a misztikumtól számomra még szerethetőbb lett ez az egész történet.
Nagyon sajnáltam Petert, hiszen őt és a családját is óriási veszteség érte, ám a szüleire haragudtam. Életben maradt a másik gyermekük, de ezt ők képtelenek voltak megfelelően kezelni és netalán kicsit örülni neki, megbecsülni, amijük végül megmaradt. Ez borzasztó.
Emma a maga sajátos módján vezette át Petert a gyász első szakaszán és ez szívmelengető volt.
Jókat derültem a kislány apukáját, Severin Blum papán, aki néha csetlő-botló hősszerelmes volt, néha pedig szigorú, de következetes apuka. Természetesen őt is a szívembe zártam, akárcsak a két gyerkőcöt.
A tavalyi évem kiemelkedő gyermek- és ifjúsági irodalmi olvasmányának a Bicebóca szívek bizonyult Séverine Vidal és Manu Causse tollából, most pedig ez a kötet.
Ilyenkor újra lesz hitem, hogy igenis lehet komoly témákról írni a gyerekeknek is, csak tudni kell azt megfelelően tálalni és jól elkapni a hangot, hangulatot. Az írónőnek ez most teljes mértékben sikerült.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2020/09/konyvkritik…

Ezüst P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Évekkel ezelőtt a szokásos temetőlátogatást nyomattuk a nagymama szülőfalujának (hogy pontosak legyünk: ma már község – ezt a jó kis Székely-féle bányavidékes nyomatékkal lehetne élőszóban hozzátenni) temetőjében, és épp közelítettük a célt, amikor egy frissen és jócskán kiásott gödörből hirtelen kiemelkedett a buzgón lapátoló, addig a testtartása és a gödör magassága okán takarásban lévő sírásó. A nagymamát egészen váratlanul érte a dolog, kapott is rögtön a szívéhez a következő szavakkal: „Úristen, azt hittem, valaki feltámadt!” A sírásó erre nem szólt semmit, bár mintha árnyalatnyit meglepettnek tűnt volna. No de hogy zajlott volna ez a találkozás, ha az Esznek-e a halottak epertortát? sírásó hősével, Severin Blummal akadunk össze? Nos, az úriember bizonnyal küld felénk egy igen baráti mosolyt, aztán kipattan a gödörből, majd rendkívül udvariasan, ugyanakkor a tréfát sem mellőzve igyekszik megnyugtatni a nagymamát, utána még vált velünk pár szót, végül szép napot kíván, és visszatér a munkájához. A temető fölött pedig ezután még a szokásosnál is szebben ragyogna a nyári nap.

Kedvem támadt mazsolázni kicsit az ifjúsági felhozatalból, és mivel múltkor a könyvtárban megkérdezték, diákbérletet szeretnék-e, gondoltam, talán még nem festek túl tájidegenül a tiniknek szánt köteteket tömörítő polc árnyékában, és bátorkodtam odavonulni az említett szekcióhoz, majd magamhoz venni az értékelés tárgyát képező művet. Teszem hozzá, a választás nem volt véletlen, korábban ugyanis egy cikkben olvastam a kötetről: a gyász témáját ügyesen, szépen feldolgozó gyerekirodalmi alkotásként említették, ennek okán kezdtem érdeklődni iránta. A hír igaznak bizonyult, az Esznek-e a halottak epertortát? tényleg méltó a dicséretre. Közérthetően, érzékenyen, ugyanakkor sok humorral beszél a halálról, a szeretteink elvesztése miatt érzett fájdalomról, a veszteség feldolgozásának folyamatáról, illetve arról, hogyan lépjünk tovább bűntudat nélkül. Akik pedig az üzenet átadásában segédkeznek: egy hihetetlenül szimpatikus, az élet apró örömeit mindig élvezni tudó sírásó – aki nem mellesleg szakácsként is vígan megállná a helyét –, a nála valamivel zárkózottabb, de az ő kiegyensúlyozottságát öröklő, rendkívül talpraesett lánya, a tizenkét éves Emma, valamint egy Emmával egykorú srác, Peter, aki nem sokkal korábban elhunyt ikertestvérét gyászolja. Petert aztán Emma veszi kezelésbe a maga néha kissé furcsa, de mindenképp hatásos módszereivel (többek között tortafogyasztásra való felszólítással és éjszakai temetőben alvással), hogy aztán a regény végén elhangozhasson az iskolába visszatérő fiúnak címzett mondat: „Jó, hogy újra itt vagy.”

>!
Kolibri, Budapest, 2018
156 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634370277 · Fordította: Nádori Lídia
Molymacska P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Sok mindent hallottam erről a kötetről, és meglepett, mennyire tetszett. Különleges kötet, mert egyszerre humoros, foglalkozik komoly problémákkal, és mégis olyan egyszerűen realista, kellemes olvasmány.
A történet szerint Emma apukája temetőben dolgozik, így Emma is sok időt tölt a temetőben (mely gyakorlatilag a kertjük), és itt találkozik Peterrel, akinek meghalt az ikertestvére, és akit megpróbál elgyászolni. A kettőjük találkozásáról, furcsa kalandjaikról szól ez a történet.
A történet fő szála a gyásszal, illetve a halállal foglalkozik. Egyrészről az olvasó különféle temetkezési szertartásokat ismerhet meg, amelyek nem csak ismeretterjesztőek. Úgy éreztem, a rengeteg szertartás leírása kicsit segít elgondolkozni az embernek: lehet, nem csak egy út van arra, hogy elgyászoljuk szerettünket? Szerintem ilyen szempontból a sokféle megközelítés nagyon érdekes volt, és tényleg rengetegféle módszert mutatott meg.
Másrészről az élő személyek gyászáról is láthatunk képeket. Hogyan dolgozza fel egy tini (és akár a szülő) a friss sebeket. Közben Peter szála teljesen szembenáll az apuka szálával, aki feldolgozta, és most tart az újrakezdésnél. Igazából ezek az emberi példák arra jók, hogy láthassuk, valójában egy ilyen fájdalmas eseményt nem lehet szó nélkül hagyni, csak az a fontos, hogy megtudjunk bírkózni vele.
A könyv valódi különlegessége Emma és az ő fanyar humora. Bevallom, nagyon tudtam azonosulni vele, én is ilyen céltudatos, és fura vagyok sokszor. Ez pedig számomra még viccesebbé tette az egész kötetet, a kis beszólogatásaival, a szemforgatásaival, meg a furcsa emberi reakciókkal. Jót nevettem rajta, hiszen Emma gyakorlatilag az emberi esendőséget, az udvariasságot, a tétlenséget figurázza ki, mégis nagyon jól lehet akár a saját bajunkon is nevetni általa.
Nagyon tetszett a kötet, csak ajánlani tudom mindenképpen. Remélem sokakhoz eljut, főleg azokhoz, akiknek ilyen kritikus időszakot kell megélniük.

Hintafa P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Nem bánom, ha egy könyv hatásvadász címével fog meg. Én vagyok, az olvasó, vegyenek le a lábamról. Úgyhogy egy cím manapság legyen ütős. Mondjuk ne kenjen a falhoz (arra itt a valóság), de motozzon a fejemben, megfejtésre várva. És ha már itt tartunk, akkor borítója is legyen a címhez mérten hatásos. Persze az is árulkodó tény, ha a kiadó érdemesnek tartja a könyvet arra, hogy lecserélje az eredetit egy új, stílusosabbra. (Köszi, Váradi Zsolt.)

Az alaphelyzet önmagában is ütős, a hatást növeli Eichinger magával ragadó elbeszélői stílusa. Nem szószátyár, a gyerekek szellemes megfogalmazásai hitelesekké teszik a karaktereiket (kiskamasz szemtelenséget az unalmas hétköznapokra!). Az olvasó rögtön ráhangolódik a regény könnyed, pörgős, humoros hangulatára. Akármilyen rövid, mégis minden benne van.

Imponáló üzenetet hordoz a narrátor jelen idejű beszéde: van, amikor a múlt terhétől elfordulva, a jövő bizonytalanságát ignorálva, a jelenre kell koncentrálni. Apró lépésekben a mában.
Ezért ne érezzétek arculcsapásnak, ha nem kaptok választ a címben feltett (amúgy költői) kérdésre. Egy ponton túl a szereplők számára (is) elvész a létjogosultságuk: fontosabbak lesznek az élők, az élet folytatása. Nem a feledés, a továbblépés.
Bővebben: http://hintafa.blog.hu/2018/04/18/rosemarie_eichinger_e…

meseanyu P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Valamiért azt gondoltam, hogy a könyv főhőse a gimis korosztályhoz tartozik, ezért meglepett, hogy inkább kiskamasz, tizenkét éves. Ettől kissé más volt a regény hangulata, mint amire számítottam, de kedves történet volt így is. Féltem, hogy lehangoló lesz, de egyáltalán nem volt az, inkább valami hatalmas életigenlés jellemezte. Jól körüljárta és kicsit új megvilágításba helyezte a halált, a gyászt, a temetőt, és nagyon szépen hullámzott a szomorú és a kedélyes között, míg egy nem szirupos, de megnyugtató végkifejlethez ért, amelyben sok volt az igéret, a remény.

Baráth_Zsuzsanna P>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Furcsa (és ügyesen figyelemfelkeltő) cím, ugye? Milyen kérdés ez, hát illik morbid humort űzni a halálból? A jó cél érdekében miért ne? Márpedig a gyász feldolgozása egy felnőttnek is nehéz, nemhogy egy gyereknek, rengeteget tud segíteni ebben a szomorú helyzetben egy jól megírt történet, amely reményt nyújthat a számára, hogyan lehet túlélni ezt a fájdalmas időszakot, megtanít együtt élni a veszteséggel és újrakezdeni az életet, immár az elhunyt nélkül, nem elfeledve, hanem a szívünkbe zárva mindörökre. Az osztrák írónő nem véletlenül kapott magas gyerekirodalmi díjat ezért a sajnos túlságosan rövidke kötetért, amelyben azonban minden fontos benne foglaltatik ahhoz, hogy meglepően szórakoztató terápiául szolgáljon gyerek és felnőtt számára egyaránt. Nyilván túlbecsülni sem kell a könyvet, ez csak egy jól megírt történet, csodát nem tud tenni, de mosolyt fakaszt és elgondolkodtat az elmúlásról és az újrakezdésről a tinik nyelvén, mert a halál az élet része, meg kell tanulni elfogadni és azt is, hogy a gyászidő letelte után az élet megy tovább. Nagyon olvastatja magát ez a kis kötet a szomorú téma ellenére, mert intelligens és szórakoztató humora van, egyszerűen, pátoszmentesen, mégis teljesen érthetően és átérezhetően mesél a gyászról.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/03/12/konyvkritika_r…

1 hozzászólás
Anarchia_Könyvblog>!
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Te élnél egy temetőben? A válasz: valószínűleg nem. Emma, a történet főhősnője, azonban még az éjszakákat is sírok között tölti.

A cím és a borító alapján gondolhatnánk azt, hogy egy aranyos kis könyvet tartunk a kezünkben, azonban a történetnek meglehetősen komoly témát dolgoz fel. A halál elfogadását, és a gyász fázisait egy fiatal lány szemszögéből ismerhetjük meg. A különböző aspektusok, amelyek rávilágítottak, hogy mindannyian mások vagyunk, és máshogy kezeljük az elmúlást. Magam is meglepődtem, hogy mennyivel másabb érzés volt, a könyv letétele után, a temetőkre gondolni. Megkönnyebbült a lelkem. Talán, legközelebb már én is felszabadultabban megyek ki a szeretteimhez, és nem érzem magam feszélyezve. Rosemarie Eichinger ugyanis fesztelen könnyedséggel ír a holtakról és a főszereplő fiatal lányról, Emmáról.

A könyv 16% kedvezménnyel elérhető a BOOK24 online könyváruházban!

https://goo.gl/VbPJ4L

Teljes ajánlót itt olvashatjátok: ⬇️⬇️⬇️
http://anarchiakonyvblog.cafeblog.hu/2018/08/16/rosemar…


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Van egy angol mondás, ami szerint elég akkor átkelni a hídon, ha odaértünk.

27. oldal

16 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!

Ha meghal valaki, akit szerettünk, az nehéz ügy. Kicsit olyan érzés, mint egy feneketlen lyuk. Hiába nyúlkálunk bele, nem érzünk semmi fogódzót, csak a nagy sötétség van.

31. oldal

Bea_Könyvutca P>!

– Los Días de los Muertos. Mond ez neked valamit?
– Életemben nem hallottam.
– A halottak napjai. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottak november első két napján meglátogatják a családjukat. Ezért ilyenkor rikító sárga körömvirágot szórnak a halottaik sírjától a házuk kapujáig, hogy a halottak odataláljanak. A házakat feldíszítik, és napokig főznek rájuk.
– Kikre?
– A halottakra, te süket! Az egész ország ünnepel. Csontvázakat csinálnak papírmaséból, halálfejeket cukormázból vagy csokiból. Arrafelé, aki meghal, attól még családtag marad. Nem szakadnak el tőlük csak azért, mert meghaltak. Érted?

56. oldal

Ezüst P>!

Persze nemcsak halottak vannak a temetőben, hanem élők is, sokan. Jönnek, gyomlálnak, öntöznek, gereblyéznek, ültetnek, gyertyát gyújtanak. Lángocskát tesznek a lélek mellé, hogy ne féljen egyedül.

7. oldal

Ezüst P>!

– Mi is van Mimi Mettner sírjára vésve?
– „Csöndet kérünk, idelent férgek dolgoznak.”

103. oldal

Málnika >!

Ő marad az egyforma szeleteknél: sose tűzz ki olyan célt, amit sose tudsz elérni.

59. oldal, Menetjegy az ismeretlenbe

Bea_Könyvutca P>!

Senkit ne tévesszen meg senkinek a szaga! A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak!

18. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár Krisztina Rita: A víz ösvénye
Håkon Øvreås: Barni, a szuperhős
Monostori Mária: Kettévált világ
Kertész Erzsi: Helló, felség!
Barbro Lindgren Enskog: Szigorúan bizalmas!
Darren Shan: Kojaszan
Jacqueline Wilson: Kettős játszma
Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota
Edmondo De Amicis: Szív
Maja Lunde: Hónővér