Zene ​és csend 23 csillagozás

Rose Tremain: Zene és csend

A ​Gustav-szonáta szerzőjétől

1629-ben egy fiatal angol lantművész, Peter Claire a dán királyi udvarba érkezik, hogy csatlakozzon az uralkodó, IV. Keresztély zenekarához. Hamarosan megtapasztalja, hogy ezen a helyen a végletek uralkodnak: a zenészeknek a királyi lakosztály alatti, fagyos pincében kell játszaniuk.

Szép arcának köszönhetően a király „angyala” lesz belőle. Szerelemre gyúl a király hűtlen és álnok felesége, Kirsten egyik udvarhölgye iránt. Érdekes belső konfliktust él át: a lelke üdvéért aggódik, miközben a szerelem is hajtja.

Rose Tremain meseszép története csupa kettősségre épül: fény és árnyék, gyengédség és erőszak, zene és csend fonódnak össze benne. A Gustav-szonáta írónőjének romantikus regénye igazi varázslat: egyszerre idézi fel Dánia sós levegőjét és kelti életre alkimista módjára majd' négyszáz évvel ezelőtti hőseit.

Whitbread-díj: Az év regénye (1990)

„Remekbe szabott történet… Briliáns írás, melyet újra és újra,… (tovább)

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
512 oldal · ISBN: 9786155955211 · Fordította: Kada Júlia
>!
XXI. Század, Budapest, 2019
512 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955204 · Fordította: Kada Júlia

Enciklopédia 40

Helyszínek népszerűség szerint

Anglia · Koppenhága · Norfolk · Dánia


Kedvencelte 4

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Rose Tremain: Zene és csend

A harmadik magyarul megjelent könyve után már egyértelműen kijelenthető, hogy a brit Rose Tremain a történelmi regények egyik kortárs mestere, és ráadásul egy olyan alkotó is, aki roppant egyenletes nívóval dolgozik. Ugyanis a most olvasott Zene és csend épp azon a magas színvonalon íródott, mint a korábbi A Gustav-szonáta vagy Színarany, így akinek ezek a művek tetszettek, az gondolkodás nélkül vágjon bele ebbe is nyugodtan.

Tremain ezúttal a 17. századi Dániát tette központi helyszínéül, mely úgy tűnik, hogy ekkoriban a végletek színtere. Egyszerre van itt jelen az egyre jobban elharapózó nyomor és pusztulás egy vesztes háború utáni zűrzavarban, ugyanakkor megcsodálhatjuk a nagyratörő és roppant felvilágosult uralkodó, IV. Keresztély vívmányait is, melyekkel jobbá akarta tenni alattvalói életét (és persze magának is biztosítani a jelen és az utókor csodálatát).

Ebben a kimondottan élethűen és plasztikusan megjelenített országban kavarog a nagyjából tucatnyi központi szereplőnk, akik roppant sebesen (néhány oldalanként) váltják egymást, hogy hol elbeszélőként, hol a történetek fő- vagy mellékszereplőjeként kerüljenek az olvasók elé. Így az egyébként egyenes vonalú és különösebb kacskaringókat nélkülöző szálak úgy fonódnak egybe, és úgy egészítik ki egymás, mint egy szimfóniában.

Ez a felépítés természetesen nem ok nélküli, ugyanis gyakorlatilag az összes figuránk számára (így vagy úgy, de) roppant fontos a zene, amely sokszor aktívan befolyásolja a sorsukat is. Legyen az a főszereplőnek tekinthető lantos, Peter Claire, vagy az ő patrónusa, a dán király.

A ragyogóan egymáshoz szőtt történetszálak mellett éppen őket, vagyis a kimondottan mélyen és behatóan ábrázolt alakokat érdemes kiemelni ebből a regényből. Ugyanis gyakorlatilag mindegyik élő-lélegző figura, a maguk vágyaival, álmaival, elképzeléseivel, minden pozitív és negatív tulajdonságaikkal együtt. Így elevenedik meg a kimondottan művelt, mindig tökéletesre és fejlődésre törekvő, ám a csőd szélére került országába maga is belerokkanó király, aki őrült módon szerelmes hideg, hazug és rosszindulatú feleségébe (akinek minden negatív tulajdonsága szintén pontos magyarázatot kap), vagy az angyali szépségű brit lantos, aki eddigi életében inkább csak cél nélkül sodródott, vagy az ő kiszemeltje, a szomorú sorsú vidéki dán kisasszony is.

Ezen kívül tetszett az a sokszor hideg és kissé távolságtartó realitás, amelyen keresztül látjuk az eseményeket. Mert hiába van meg itt minden, ami elvezethetne minket egy színes-szagos, „kosztümös” és jó előre láthatóan happy endre végződő történelmi regényhez (kincsek, csaták, kastélyok, örök életre fogadott szerelmek és barátságok), az ekkoriban aztán igazán kőkemény élet és sors gyakran közbeszól, hogy a jó ne mindig nyerje el méltó jutalmát, és a rossz sem a büntetését.

Úgyhogy, azt hiszem, nem is kell tovább dicsérnem ezt a regényt, mert mindenki sejtheti, hogy ezúttal is egy olvasásra érdemes, átgondolt és minőségi munkához lesz szerencséje, amely szinte hibátlan (egyedül a hosszát éreztem egy picit túlzottnak). Remélhetőleg a 21. Század Kiadó folytatja tovább a Tremain-életműkiadást is, minden bizonnyal sokan vagyunk rá kíváncsiak.

robinson P>!
Rose Tremain: Zene és csend

Rose Tremain vérbeli realista regényt alkotott, ami lényegében egy összetett szerelmi történet. Az életre szóló barátságot bemutató Gustav-szonáta után most egy fiatal zenész történetét olvashattam a 17. századi dán királyi udvarból. Az írónő nagyon jól ír, azonnal beszippant a történetbe.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/12/zene-es-csend.html

1 hozzászólás
jethro>!
Rose Tremain: Zene és csend

IV.Keresztély Dánia királya, és kora. Ez a történelmi korszak, a XVII. század első fele szinte ismeretlen előttünk, magyarok előtt, mivel történelemoktatásunk csak mellékesen említi, és aki nem kovácsa e vasnak, annak tüzét ez nem gerjeszti, legfeljebb parazsát tartja izzásban.
A regény történelmi alapokra építkezik. Keresztély életútján keresztül megismerhetjük az akkori Dán királyság örömeit, keserveit. Hadakozásait a szomszéd skandináv országokkal, izlandi térhódítását majd elveszejtését. Kissé megkésett rajongását a reneszánsz iránt.
Egyvalamit mégis felrónák az írónő ellenében. Nem engedett közel kerülni a regényhez. Folyamatosan az volt az érzésem, mintha végig kalauzolna egy gyönyörű szép kastélyon, de nem engedne be a szobákba. Mintha azt mondaná a szoba ajtajánál, itt állj meg és ne tovább! Én meg mondanám, de hát be szeretnék menni, meg szeretném nézni a bútorokat, a festményeket. Hát, valami ilyen érzésem volt. Félreértés ne essék, a fordítással meg voltam elégedve, a szőrös szív valószínűleg bennem lakozik.

Belle_Maundrell>!
Rose Tremain: Zene és csend

A Gustav-szonáta után nem voltak kétségeim afelől, hogy Rose Tremain jó író, és ezzel a könyvvel csak még inkább tudatosította bennem, hogy ez mennyire igaz.
Számomra nagyon érdekes volt a téma, mivel elég minimális volt az eddigi tudásom a dán történelemről és IV. Keresztély királyról (kb. a neve rémlett, meg hogy Norvégia sokáig dán uralom alatt állt), szóval a legtöbb dolog újdonságként hatott. De most majd jól kiművelem magam. Az írónő tökéletesen megragadta a kor hangulatát és az északi atmoszférát, és ugyan kellett egy kis idő, amíg igazán magával ragadott a történet, de a végén már csak úgy faltam az oldalakat.
Elég lassan csordogál a cselekmény, talán kissé túlírt is, cserébe viszont rendkívül összetett és alapos. Imádtam, ahogy a sok, látszólag különálló szál és szereplő egy ponton találkozott, és egy nagy, gazdag egészet alkottak, ahol a leglényegtelenebbnek tűnő mellékszereplő is elfoglalta a maga helyét. Azért pedig külön pirospont, hogy a naplórészleteknél és leveleknél tényleg érezni lehetett a különbséget a karakterek stílusában; én ugyanis kimondottan allergiás vagyok rá, ha két teljesen más társadalmi helyzetű és és szellemiségű szereplő ugyanazon a hangon „szólal meg”. A szereplőgárda egyébként tényleg nagyon változatos és sokszínű, a legtöbbjük elég összetett személyiség is, úgyhogy nehéz is elhatárolni a pozitív és negatív karaktereket, és szinte mindenkivel tudtam szimpatizálni egy ponton. Oké, Magdalena egy gonosz dög, neki egy jó húzása sem volt. Egy konkrét főszerepőt is nehéz lenne kiemelni, de talán mondhatjuk, hogy Peter Claire az, hiszen talán ő a találkozási pont a többiek között. És bár az elején még semleges volt a hozzáállásom, a végére már nagyon szurkoltam neki és Emiliának a happy endért. spoiler
Rose Tremain stílusát továbbra is imádom, annyira finom és lírai, miközben végig természetes és mesterkéletlen marad. Egyszerűen imádok a szavaiban lubickolni, ez szó szerint szépirodalom. A cím is annyira találó, mert tényleg hatalmas szerepe van a történetben a zenének és a csendnek is, és valahogy a stílusa is ezt tükrözi. Nem is beszélve a gyönyörű borítóról.
Remélem, hogy a 21. század kiadó folytatni fogja az írónő könyveinek kiadását, én biztos vevő leszek rá. Addig is mindenképpen be kell cserkésznem a Színaranyat is.

spoiler

Benedek_Eszti>!
Rose Tremain: Zene és csend

A kötetben való leírások, fogalmazás mód – amiért hatalmas bravúr a fordítónak – valós és kitalált szereplők lehetőséget nyújtanak arra, hogy teljes mértékben magadba szívd az 1600-as évek hangulatát. Egy gyönyörű szépirodalmi regény, ami epikus történetbe foglalja a dán király család jó és rossz oldalát igen kalandos és olvasmányos formában.
Ha te is rajongsz a történelmi regényekért, szívesen olvasnál dán szokásokról, ruhakölteményekről, ármánykodásokról, mindezt zseniális köntösbe csomagolva, akkor a Zene és csend tetszeni fog.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/rose-tremain-zene-es-csend/

moliva>!
Rose Tremain: Zene és csend

Különleges történet, már csak a helyszín és kor miatt is. Olyan, mint egy zenemű, sok hangon szól, néha kicsit halkabban, néha hangosabban, össze-összetalálkoznak a szólamok. Jó volt olvasni. spoiler

basa>!
Rose Tremain: Zene és csend

Rendkívüli,gyönyörűségesen megírt történelmi regény.

Bellefleur>!
Rose Tremain: Zene és csend

A szerző korábbi regénye, a Gustav- szonáta a tavalyi év egyik legkedvesebb olvasmánya volt számomra; ezért nagy lelkesedéssel kezdtem bele ebbe a műbe. Sajnos már pár oldal után feltűnt, hogy kimondottan unalmas és feleslegesen bőbeszédű a könyv, szereplői idegenek maradnak az olvasótól, és jellemrajzuk még a regény felénél sem körvonalazódik. Csupán a Gustav- szonáta miatt erőltetem az olvasását, de a 169. oldalnál feladtam, és félbehagytam a könyvet.

Tobzi>!
Rose Tremain: Zene és csend

Már rég olvastam olyan múltba helyezett regényt, ami ennyire behúzott volna a maga világába. A nagy tettekre vágyó, de tehetlen dán király, szenvedélyes, rossz indulatokkal küzdő, de tulajdonképpen feminista felesége, és a körülöttük forgolódó és szeszélyüktől függő szereplők gyönyörködtetően bonyolultak, és lüktetően élnek.


Népszerű idézetek

robinson P>!

A zene maga az emberi lélek, beszéd szavak nélkül.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zene
giggs85 P>!

– Francesca – simogatta meg apám gyöngéden a fejemet –, ez az ember látta a Paradicsomot. Nem akadályozhatod meg, hogy aki már ott járt, megpróbáljon visszajutni.

84. oldal

Belle_Maundrell>!

A dolgok elfogadása az élet legkeményebb leckéje, és a legfontosabb tanulnivaló.

455. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Mostanában a király csupa rossz döntést hoz, suttogják.

243. oldal

Belle_Maundrell>!

– A korcsolyázás nélküli tél ellustítja az elmét, és idő előtt meghozza a tavaszt.

387. oldal

Kapcsolódó szócikkek: korcsolyázás · tél
1 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

– (…) Bizalom nélkül nincs valódi házasság.

471. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bizalom · házasság
hullámos_bog P>!

Hallja apja hangját: – Peter, ha úgy érzed, válságba jutott az életed, ne a szerencsén akarj felülkerekedni, hanem saját gyengeségeden.

119. oldal

Tobzi>!

…a tévképzetek csak akkor szolgálnak vigaszunkra, ha gyorsan követik egymást, így egyikkel sem kell sokáig elidőznünk, nehogy szemünkbe tűnjön a meztelen igazság.

99

NikiGT>!

Ez a lényeg: hogy megtaláljuk az utat, előre vagy visszafelé, ahhoz, akivé lenni szeretnénk.

257. oldal

Belle_Maundrell>!

– (…) Gondolom, tudja, hogy az önök Mr. Dowlandje itt volt udvarunkban. Rejtély, hogyan fakadhat abból a felkavart lélekből olyan gyönyörűséges zene. Az az ember tele volt becsvággyal és gyűlölettel, dalai mégis olyan simogatóak voltak, akár a szemerkélő eső. (…) ő erre kijelentette, hogy a zene csak tűzből és dühből születhet. Maga mit gondol erről?
(…)
– Azt hiszem, tűzből és dühből születik, uram – mondja –, de ellentétükből: hideg észből és nyugalomból is.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zene

Hasonló könyvek címkék alapján

Henryk Sienkiewicz: Kereszteslovagok
Margit Sandemo: Halálos bűn
Julie Caplin: Egy csésze kávé Koppenhágában
Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval
Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
Mary Hooper: Eliza Rose
Anthony Capella: A jégkirálynő
Deborah Moggach: Tulipánláz
Joss Stirling: Angel
Mary Westmacott: Az óriás kenyere