A ​kegyelem szigetei 61 csillagozás

Rose Tremain: A kegyelem szigetei

„Elképesztően ​olvasmányos… az év leginkább magával ragadó könyve.” – Sunday Times

Bath, a fürdőváros angyala volt. Mindenki az ő keze alatt akart gyógyulásra lelni. De ő biztos volt benne, hogy többre hivatott.

1865-ben járunk, az angliai Bath városában. Egy rendkívüli fiatal nő, név szerint Jane, ápolónőként dolgozik, méghozzá kiválóan, de közben meggyőződése, hogy másra is hivatott, és egy nap eljön az ideje, hogy kibontakoztathassa képességeit. Dilemmában találja magát, vágyai egy addig elképzelhetetlen jövő felé vonzzák.

Eközben Borneó vad szigetén egy excentrikus brit „rádzsa”, Sir Ralph Savage filantrópként tevékenykedik, de belső konfliktusba kerül: jelleme törékeny, hajlik a kapzsiságra, ráadásul a bőrén érzi a hatalmas őserdő erőit, amelyek előbb-utóbb legyűrik.

Jane változtatni akar korábbi életén, és sorsa összekapcsolódik Sir Ralph vállalkozásával, miközben a történet az egész Földet bejárja, a szűkös angol teaszalonoktól a trópusokig,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
XXI. Század, Budapest, 2021
430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122780 · Fordította: Pap Vera Ágnes
>!
XXI. Század, Budapest, 2021
466 oldal · ISBN: 9786156122797 · Fordította: Pap Vera Ágnes

Enciklopédia 28

Helyszínek népszerűség szerint

Írország


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

”A hagyományok nem szabhatják meg a boldogságunkat: ahol rátalálunk az örömre, ott kell megragadnunk.”

Tremain új regénye az emberi sorsok romantikával átszőtt, magával ragadó története, melyben az egyéni szabadság, a mások által kijelölt életúttól való eltérés kiemelt szerepet kap. A sok szálon futó írás középpontjában erős női karakterek állnak, akik nem félnek szembemenni a rájuk kényszerített hagyományos szereppel.

A női főszereplők közül kiemelkedik a fürdők angyalaként emlegetett Jane, aki többet vár az élettől, mint ápolónő lenni és férjhez menni orvos apja kollégájához. Ám nagynénje, a művész Emmeline, a teázó tulajdonos Clorinda és a házas, ám biszexuális Julietta is a társadalmi elvárásoktól eltérő nőképet testesít meg, miközben a továbbra is hatalomra törekvő férfiak kezéből egyre inkább csúszik ki az irányítás. A feminista vonal mellett az LMBTQ is erősen képviselteti magát, mindkét nem részéről, így a pride hónap jegyében is jó választásnak bizonyuló olvasmány lehet. Az írónő szemléletes stílusa a sok szál ellenére is végig fenntartja a figyelmet, a történet vége pedig részben teljesíti az olvasói elvárásokat, hiszen mindenki megtalálja a maga kegyelem szigetét.

giggs85>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

A többek között Whitbread- és James Tait Black-díjakkal is kitüntetett brit szerző, Rose Tremain most már egy kimondottan ismert és jól csengő név a magyar könyvpiacon, ugyanis a legutóbb megjelent művei is sikeresek és népszerűek voltak, és már most tudni lehet, hogy hamarosan érkezni fog a következő kötete, a Hazafelé is.

Az írónő egyértelműen a „kosztümös regények” nagymestere, hiszen a főleg a 18-19. században játszódó történetei a maguk módján és a maguk kategóriájában szinte hiba nélküliek, mivel Tremain érezhetően patikamérlegen adagolta bennük az olyan egymással némileg ellentétes, ám egymás mellett is jól működő dolgokat, mint a romantikát és a realizmust, vagy a könnyed olvasmányosságot és a (műfajhoz képest) viszonylag mély gondolatiságot.

A rajongóknak jó hír, nagyon úgy tűnik, Tremain nem fogy ki az energiából, hiszen a mostani recenzió apropójául szolgáló kötetet, A kegyelem szigeteit 77 évesen és meglepően a mai kor szellemében írta. Az írónő az új művében ismét a 19. század közepére helyezi a cselekményt, amely a már jól megszokott módon lassan hömpölyögve, ám gyorsan váltakozó szálakon halad előre Írországban, Dél-Angliában és Borneón.

Tremain ezúttal egy kimondottan nőkről (és leginkább talán nőknek?) szóló regényt írt, amelyben a mai angolszász kulturális divat szerint hemzsegnek a kemény, önálló, céltudatos és megtörhetetlen nők, na meg a pipogya, teszetosza, önállótlan és saját világukban is elveszett férfiak. Érzésem szerint ez a megközelítésmód – bár merőben szokatlan egy viktoriánus regényben, és így új, többé-kevésbé ismeretlen utakra is vezethet, de – némiképp gyengíti és egyoldalúvá teszi a történetet, ám szerencsére a szerzőnek megvan minden technikai tudása, hogy ezt többnyire kellőképpen ellensúlyozza.

Ugyanis Tremain gond nélkül eléri, hogy ezen a bő négyszáz oldalon úgy érezzük, hogy mi is ott vagyunk minden egyes helyszínen, és a saját szemünkkel látjuk az olyan történéseket, mint amikor a gazdag családból származó fiatal ápolónő, Jane az apja üzlettársának házassági ajánlatát visszautasítva rájön, hogy nemcsak többre hivatott, mint egy egyszerű feleség, de tulajdonképpen a nőkhöz (egész pontosan egyhez, az amúgy férjezett végzet asszonyához, Juliettához) vonzódik. Mint ahogy ott vagyunk az egzotikus Borneón is, ahol a helyi rádzsa, az angol származású és szintén meleg Ralph Savage szerelmi csatározásokat folytat a fiatal maláj szeretőjével a folyamatos fenyegetést jelentő őserdő peremén.

Összességben egy kellemes, könnyed és magával ragadó olvasmánynak tartom A kegyelem szigeteit, amely azonban ezzel együtt sem éri el a korábbi Tremain-művek színvonalát, ám azoknak, akik ki szeretnének kapcsolódni egy hamisítatlanul romantikus viktoriánus környezetben és elfeledni a való élet nyűgét s nyilait, tökéletes választás lehet ez a majd’ félezer oldal.

1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

Ez egy szépséges történet volt, teljesen elvarázsolt. Nem hivalkodó, nem harsány, hanem egy szép, csendesen magával ragadó történet. Egy igazi korrajz azokból az időkből, amikor a nők a férfiaktól függtek, amikor a viktoriánus Angliában nem igazán volt egy fiatal lánynak más lehetősége egy megbecsült életre, mint a férjhez menés.

Rose Tremain nagyon finom érzékenységgel kezeli a könyv szerelmi kapcsolatait, élvezet volt olvasni. Szerelem, szeretet, szenvedély, halál, élet, gyengédség és erőszak, minden volt ebben a könyvben, ami emberek között csak lehet, nagyon jó olvasásélmény volt.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/05/rose-tremain-kegy…

robinson P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

Igazi romantikus kalandregény ez, erős és céltudatos női karakterekkel. Érzékeny és izgalmas, néhol melankólikus elbeszélés az élet céljáról, kiteljesedéséről, a barátság és szerelem fontosságáról. Olvasmányos, hangulatos, de a Gustáv erősebb alapokon állt.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/04/a-kegyelem-szige…

Kabódi_Ella P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

„(…) az odaadás és szívjóság csodás oázisai olykor a világ legeldugottabb zugaiban, ritkán látogatott kis sétányain vagy szeles sikátoraiban bukkannak fel; az pedig különösen nagy örömmel töltötte el, hogy mindez nem kerülte el a figyelmét.”

Valami ilyesmire vágytam már hosszú ideje. Valamire, ami nem fullasztóan, nyomasztóan fajsúlyos ugyan, de nem is bosszantóan sekélyes. Olyasmire, ami magával ragad, és egyszerűen csak szórakoztat. Igazából imádtam, mert relaxálóan hatott rám, és kiváló figyelemelterelőnek bizonyult.

Rose Tremain: A kegyelem szigetei c. regénye sok szálon futó, terjedelmes kalandregény. Olvastatja magát, mert a stílusa könnyed, a témája sokrétű, a története pedig izgalmas. A jellemábrázolás kicsit elnagyolt és egyoldalú, de ilyen sokszereplős műnél ez szinte kivédhetetlen, és nem tudom felróni hibának, mert nem keltett bennem hiányérzetet. Főleg, mert utólag már úgy találom, ez tudatos döntés volt az írónő részéről.

Az 1800-as évek közepén járunk. A központi karakter Jane, aki Bath városában ápolónőként dolgozik orvos édesapja mellett. Jane nagyravágyó, magának való, határozott egyéniség. Bár nem tudja pontosan, mire is hivatott, de többről álmodik, minthogy a fürdőváros csodatévő angyala legyen, vagy akár apja munkatársának felesége. Homályos, kiforratlan ösztönei különös, meglepő utakra viszik, mely során, ha önmagát nem is egészen, de a szerelmet megtalálja végül.
A történet szálai úgy bomlanak szét, mint egy virágzó fa ágai. Jane szellemi útkereséséből kiindulva újabb és újabb szereplő független sorsát ismerhetjük meg, majdnem ugyanolyan mélyrehatóan, mint a főhősnőét. London, Dublin, Párizs, Borneó őserdeje – ahogy bejárjuk ezeket a városokat, tájakat egy egészen különös világ bontakozik ki előttünk egyedi, szokatlan életutakkal, választásokkal fűszerezve.

Független, erős női szereplők sorakoznak fel előttünk, akik bár alárendeltek ebben a férfiak által diktált törvényekkel teli világban, mégis megtalálják benne a maguk számítását. Ki így, ki úgy. Ami számomra ebben igazán érdekes volt az az, hogy a férfiak ezzel szemben mennyire esendő lélekábrázolást kaptak. Az elutasításból fakadó sértettségét dédelgető, bosszúszomjas terveket szövő férfi képe a normalitás talajáról végképp elrugaszkodva válik mindannyiunk meghökkenésére szörnyeteggé. Ennek szöges ellenéte az udvarias, türelmes, de kissé védtelen tudósember, akit nem túlságosan izgatnak a kor szokásai. Egyenrangú félként tekint a nőkre, tiszteli és szereti őket, de mégis olyan asszonyra vágyik, aki gondoskodik róla, mert ő még egy egyszerű reggelit sem képes elkészíteni magának. Azután felbukkan még a mindent megbocsátó papucsférj, és a gyönge lelkű, szerelmes rádzsa, aki a megaláztatást is eltűri, csak el ne hagyja szép, fiatal szeretője. Mind, mind elevenen élnek a könyv lapjain. Olyan ez a regény, mintha az eddig megszokott sztereotípiákkal szándékosan menne szembe. A nők tudják, vagy legalább is sejtik, mit akarnak, és kiállnak az elveik mellett, míg a férfiak kissé bizonytalan, sodrodó alakok csupán, érzelmeik, ösztöneik rabjai.

Ki az úr, és ki is a szolga valójában? Tremain egy nagyon érdekes, szokatlan perspektívából láttatja a világot, kifordítja a kesztyűt és ami a fonákon látható, ha nem is teljesen igaz, kétségkívül nem is teljesen hamis. Minden hibája ellenére annyira szerettem ezt a könyvet, hogy szándékosan lassabban olvastam, mert nem akartam, hogy túl korán érjen véget. Kalandos volt, sokszínű, érzelmes, de nem érzelgős. Drámai, de nem túlhabzó. Ráadásul Tremain nagyon tehetséges író. Ez volt tőle az első könyvem, de biztosan nem az utolsó. A logikára és az érzelmekre egyaránt építve szerkeszti meg a mondanivalóját, és szépen, érthetően fogalmaz. Gyakorlatias, ugyanakkor helyenként kifejezetten lírai. Érzelmekben gazdag, fantáziadús és lebilincselő hangulatot tud teremteni. Azt kihangsúlyoznám, hogy szerintem ez nem feminista, férfigyűlölő írás, és nem is a szexuális forradalom úttörője. Nem kell belőle messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes elgondolkodni rajta.
A kegyelem szigetei egy remek érzékkel megírt, mélyen szántó, érdekfeszítő regény, amely nem korszakalkotó, de a kortárs palettának mindenképpen üde színfoltja. Szórakoztató irodalom, de annak igényes, kerek és letisztult. Egyszerűen csak jólesett olvasni.

Az eredeti bejegyzés a blogomban található:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/04/rose…

Mariann_ P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

Ó, ez egy csodálatos köntösbe bújtatott, elsősorban nőknek írt regény.
Engem magával ragadott. Élvezetes, kalandos.
1865-ben járunk, az angliai Bath városában. Itt gyógyítja a betegeket az akkori lehetőségekkel élve Sir William doktor és leánya Jane, aki keze alatt mindenki meggyógyul, a fürdőkúrák , kezelések nagy százalékban hatásosak.
Ide érkezik egy hölgy, aki sikeres teázót nyit, a későbbiekben kapcsolatba kerül a főszereplőinkkel.
Illetve a gyógyító csapat tagja még Valentine Ross doktor is.
Ezzel párhuzamosan ismerhetünk meg egy történetet a trópusokon, ahol Ross doktor testvére a buja őserdőben különleges rovarfajták kutatása közben nem mindennapi kalandokba keveredik.
A bujaságtól Angliában élő szereplőink sem mentesek.
Kicsit szabadabban élnek, mint más nőtársaik, és ezt nem is szeretnék feladni.
Mert ugye akkoriban a férjhez menés presztízskérdés volt, de amit „igába hajtotta ” a fejét, a férfinek uralma volt felette, nem hozhatott a nő döntéseket.
Jean is erre a sorsra került volna, de a Londonban élő, anyjaként szeretett nagynénje, és apja is mindenben támogatta, így önállóan dönthetett.
Egy nagyon érdekes, izgalmas kép erről a korszakról, nekem nagyon tetszett, olvastatta magát.

Niitaa P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2022/08/rose-tremain-ke…

Rose Tremain könyveivel nagyon hullámzó, szélsőséges a viszonyom. Először a Gustav-szonátát olvastam tőle, amely egy álom volt egy álomnyaralás kellős közepén. A báj, a gyengédség, ami a lapokról áradt, teljesen levett a lábamról. Ezt követően sorra vettem a Zene és csend című regényét, amely számomra abszolút kiábrándító volt. Utána el is gondolkodtam, van-e még értelme próbálkozni a további műveivel. Hiszen, lehet, hogy csak egyszer tudott olyat alkotni, ami az általam kedvelt zsánernek tökéletesen megfelel. Még egy ilyen szenvedésre pedig jelenleg nincs felesleges időm; ám mivel már a polcomon volt akkora már A kegyelem szigetei, így azt a döntést hoztam, hogy teszek még egy végső próbát. Vagy dicsőséget nyerek vagy szenvedésre kárhoztatom magam, de legalább elmondhatom majd, hogy megpróbáltam.
Már az első fejezet felidézte bennem azt a kellemes kikapcsolódással telt érzést, amit pár évvel ezelőtt abban a kedves keszthelyi kávézóban éreztem, mikor elmerültem a Gustav-szonátában. Örömmel fogadtam el a felcsendülő lágy dallam hívását. Az elmém megnyugodott, átkapcsolt olvasó üzemmódba és engedtem, hogy az ereimben is a szavak csörgedezzenek vér helyett. Csodálatos érzés volt. Ez a jó kapcsolat tartósnak bizonyult. Élvezettel forgattam a regényt, amely rengeteg újdonsággal szolgált a számomra.
A történet kezdőjelenetében megismerünk egy mellékszereplőt, egy hölgyet, aki nagyot mert álmodni és képes volt áldozatot hozni, hogy elérje célját: egy saját üzletet nyithasson Bath macskaköves utcái mellett, amelynek a kulcsszava a kifinomultság. A teázó igazi mentsvárként szolgál az oda betérőknek. Nyugalomban eltöltött percek és sorsdöntő pillanatok helyszínévé válik. Van, aki számára a kezdet, másoknak pedig a véget jelenti, de akad, aki egyszerre éli át mindkét oldalt egy ínycsiklandozó citromos sütemény mellett ücsörögve. Itt találkozunk először Jane-nel is, a Fürdők Angyalával, aki sokak fölé tornyosulva, temperamentumos jellemével törtet előre élete egyelőre még meghatározatlan célja felé. Felbukkanása határozottan megrengeti a porcelánokat, s mindösszesen pár perc alatt az olvasó egy teljes képet formálhat róla. Szerintem ez az a pont, ahol a regény sorsa az olvasó számára megpecsételődik. Ha ő maga is felkapja a fejét ennek a nőnek a megérkeztére és távozására, akkor alakulhat csak ki az a kapcsolat, ami miatt szívesen forgatja a könyvet a továbbiakban is; ha ez nem történik meg, akkor viszont csak egymás idejét vesztegetik. Én elfogadtam a hívást, amely majdnem a regény legvégéig kitartott. Mindig is szerettem a 19. századi történeteket. Annak a kornak megvolt a maga bája, varázsa és sajátos vaskalapos sötétsége, amely jó táptalajként szolgál a korukat megelőző, haladó gondolkodással bíró karakterek részére. Jane ennek a határnak a mezsgyéjén egyensúlyozik mindaddig, míg az életébe bele nem csöppennek azok a személyek, akik által eldöntetik, melyik oldalt fogja gazdagítani a személye.
A kegyelem szigetei eleinte egy teljesen átlagos regénynek tűnik, ahol egy határozott és magabiztos lány keresi a saját életútját, ám amikor rádöbben személyisége eddig még mélyen lappangó szeletére, minden megváltozik, de legfőképpen ő maga. Kiteljesedik önön testében, életre kel, s így mindinkább érzi a társadalmi elrendeltetések vasakarattal történő gúzsba kötését. De a történet nem csak egy szereplőre korlátozódik. Minden karakternek megvan a maga sajátos életútja és problémája. Az egyedi gondolatmeneteik által az elme legkülönfélébb variánsaiba nyerhetünk betekintést. Érdekes, hogy ez a kisebb tömeg, aki a lapokon megelevenedik, igazából inkább egymás mellett létezik, semmint egy közösséget alkotva. Természetesen tagadhatatlan a közöttük lévő kapcsolat, ám az életútjaik csak felszínesen keresztezik egymást, így olyan, mintha nem egy nagy történetről, hanem több kis részegységről beszélhetnénk. S érdekesség: a fülszöveg szerint Jane sorsa összefonódik Sir Ralph, a borneói rádzsa vállalkozásának sorsával. Nos, ez például egyáltalán nem igaz. Abszolút semmi közük nem lesz egy pillanatra sem egymáshoz, sőt, még csak egymás létezéséről sem tudnak, s mégis mindketten szerves részét alkotják a nagy egésznek.
A regény haladó gondolkodásmódot igényel, de ezt már a szerzőtől megszokhattuk. A megadott témák és a kor maradi szellemének ellentéte miatt el sem tudtam képzelni, milyen lesz a befejezés. Az író egy egyszerű módszert alkalmazott végül: mindenkit egy-egy különálló jelenetben zár le. Számomra így elmaradt a végső kiteljesedés, inkább olyannak hatott, mint egy folytonosan elhaló, kitartott hang. Ez pedig kevés volt. A szereplőket jobban össze kellett volna rendezni, valódi kötődéseket kialakítani a fejbéli téveszmék helyett és úgy megadni nekik azt, ami jár. Számomra ez így olyan volt, mintha végül nem kapták volna meg a nekik járó tiszteletet, csak annak egy kis szeletét. Egyéb szempontból viszont egy élvezetes olvasmány volt, ami miatt újra megerősödött a szerzőbe vetett hitem.

Paulinusz_Tünde P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

„ És őszintén hiszem, hogyha nincs semmi csodálatos az életünkben, akkor végünk van.”

Nagyon fájt a lelkem, mert ez a történet kicsit meggyűri az ember lányát.
Összetett és szépen megalkotott könyv, a szereplők is hamar emberekké válnak. Aztán csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi is történik. Tudtam, hogy lesz benne valami megrázó, de nem tudtam felkészülni rá. Úgy látszik a lelkem nagyon érzékeny mostanában. Néha kell, hogy ilyesmit olvassak, amikor arra van szükségem, hogy rájöjjek mennyire jó dolgom van.
Magával ragadó, korhű, romantikus dráma.

sztimi53>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

Tremain tud ennél sokkal jobbat is, de szerettem a női karaktereket benne. Nyaralásra ideális volt, egy jobban sikerült regénye mélyebben hatott volna rám, de így kellemesen szórakoztam és azért ez mégsem egy limonádé. Negyven fokban ez a közepes fölé kategória pont jó.

theodora P>!
Rose Tremain: A kegyelem szigetei

A történet a 19. század közepén játszódik, konkrétan 1865-ben. A regényben több mellékszereplő sorsába is bepillanthatunk, de a legrészletesebben három szereplőébe. Összeköti őket, hogy mind a hárman saját sorsuk, életcéljuk megtalálásáért küzdenek: vállalkozás, házasság, új életcélok és önmaguk felfedezése áll előttük.
Miközben olvastam ezt a könyvet, az jutott eszembe, hogy milyen trükkös: egy tipikus viktoránius regény, de olyan témákat dolgoz fel, amik akkor elképzelhetetlen lettek volna. Többek között van benne lmbtq-szál, családon belüli erőszak, önálló női életutak – önmegvalósítás.

Érdekes volt bepillantani a bathi-fürdők világába, egy kicsit Borneó szigetén barangolni és néhány epizód elejére még Londonba és Írországba is 'eljuthattam'.
Tremain stílusa nagyon olvasmányos, amint volt időm csak úgy repültek oldalak, a rövid fejezetek könnyedén követik egymást, attól függetlenül is, hogy többször komoly témákat is bemutat.
Ajánlom ezt a regény azoknak, akik szeretik a 19. századi történeteket, de nyitottak az új szemszögekre, 'utazni' vágynak időben és térben!

Bővebben a blogon!


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

A hagyományok nem szabhatják meg boldogságunkat: ahol rátalálunk az örömre, ott kell megragadnunk.

66. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Beszélnünk kell mindarról, ami a szívünket nyomja. Az égvilágon mindenről lehet beszélni, de csakis őszintén érdemes

56. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Honnan tudhatjuk, hogy mi az, ami szíven üt minket, és mi az, ami hidegen hagy?

399. oldal

csak_olvass P>!

Az égvilágon mindenről lehet beszélni, de csakis őszintén érdemes.

Szilvusss>!

…az elménk a legkülönösebb dolgokban is vigaszra lelhet. És számomra a történet tanulsága az is, hogy a világot nem korlátozhatjuk a társadalom által megfelelőnek ítélt élvezetekre. A hagyományok nem szabhatják meg a boldogságunkat: ahol rátalálunk az örömre, ott kell megragadnunk.

39-40. oldal

Belle_Maundrell>!

Kedvesem neve a csöndes tenger,
Karja a bárka, mely elringat,
Hangja szellőként susogja: ember,
Én soha magadra nem hagylak.

209. oldal, A cinkosság

2 hozzászólás
csak_olvass P>!

…mintha beigazolódott volna a meggyőződése, miszerint az élet, ami gyakorta kegyetlen, sírig tartó tömlöcbe zárja a lelket, olykor mégis képes kitárni a szabadulás ajtaját.

Belle_Maundrell>!

[…] a természet nemcsak ellenséges, de fenséges is lehet […]

247. oldal, A macskabölcső

Kapcsolódó szócikkek: természet

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Radclyffe Hall: A magány kútja
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Sarah Waters: A szobalány
Bridget Collins: A könyvkötő
Bethan Roberts: Az én rendőröm
Ken Follett: Egy új korszak hajnala
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Jane Austen: Jane Austen összes regénye 1–2.
Lesley Pearse: Utazók
Tracy Chevalier: Az utolsó szökevény