Rémteremtő 19 csillagozás

Ronil Caine: Rémteremtő

Ha ​egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz?
Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet.
Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik?
Ronil Caine második regénye hozza a Lilianben megismert filmszerű, gyors ütemű történetvezetést, de mindenre rátesz még egy lapáttal. SF alapokra épülő… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
344 oldal · ISBN: 9786155859274
>!
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859267

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Calvin Rainey · Dai (Daysuke Ayden)


Kedvencelte 2

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Ronil Caine: Rémteremtő

Ha belegondolunk persze felcímkézhetjük azzal, hogy sci-fi, nekem inkább akcióregényként funkcionált, bár nem a túl fordulatosnak. Ezt úgy értem, hogy tudom, hogy erről szól a regény, de egy idő után fárasztó lett az ismétlődő becserkésző-füstölgő-késelő rémpofa újabb és újabb gyilkolászása.
Meg persze minden utolsó szereplőnek a forgatókönyvszerűen leírt családi állapota, hol élt X évig, van-e kutyája vagy felesége. Ettől még nem lesz élettel telibb a karakter.
Elképzelhető, hogy nem működött jól a pozitív szereplő-generálás, de nekem nem volt senki sem szimpatikus, sőt inkább gonosz világmegváltónknak szurkoltam, csupán hogy szórakoztassam magamat. Legalább lett volna valami izgi végén. spoiler
Összességében el tudom képzelni, hogy valakit szórakoztat, de nálam ez a műfaj filmként jobban működik. És talán az, hogy jobban szeretem a gondolkodásra késztető könyveket.

>!
pat
Ronil Caine: Rémteremtő

Vannak gyerekbetegségei, de összességében egyáltalán nem szenvedtem olvasás közben. Ezt a szöveget már érzem olyan szintűnek, amit olvasva nem vonják el a formai sutaságok a figyelmem a cselekményről és a karakterekről, nem akarok folyton piros tollal aláhúzogatni benne dolgokat. És az utóbbi néhány hónapom némely olvasmányainak tükrében ez egy kifejezetten nagy pozitívum.
Egyébként a cselekménnyel is csak kisebb bajaim voltak – jó, kicsit kiszámítható volt, de alapvetően behúzott a szöveg, egész jól épült benne a feszültség, rendszerint nehezebb volt letenni, mint még egy fejezetet elolvasni. Mondjuk thrillernek-horrornak jobban működött volna, kicsit a sci-fi motívumot talán kár volt beleerőltetni, annyira nem volt az sci, pláne elég logikus, hogy elégedett legyek.
Hanem a karakterek, na azokkal két kardinális problémám volt. Egyik, hogy a részletes élettörténet nem egyenlő a mély és részletes karakterábrázolással, nem, nem. A másik, hogy persze, borzasztó érdekes egy negatív karakter szemén keresztül követni az eseményeket, a jellemfejlődést, a belső dilemmákat – amennyiben persze vannak olyanok, hogy karakter, jellemfejlődés, meg dilemmák. Dai túlságosan egyszerű, jellegtelen figura ahhoz, hogy ez itt működjön.

Remélem, ez inkább sikerült építő jellegűre, mint gonoszra. Figyelni fogok a további regényekre is. :)

>!
Razor SMP
Ronil Caine: Rémteremtő

A szerző előző regényét nem olvastam – csupán a Galaktikában megjelent novelláihoz és egy kisregényhez volt szerencsém –, így az ahhoz való hasonlítgatástól eltekintenék. A Death Note-hoz való hasonlítástól viszont nem tudok eltekinteni, még ha az alap nagyon is más – természetfeletti jegyzetfüzet kontra emberek által létrehozott gép –, a kifutás ugyanaz: kapunk egy magát már-már istennek képzelő srácot, aki meg akarja tisztítani a világot a bűntől, ám ehhez bárkin képes átgázolni, még a törvényt képviselőkön is.
Sajnos a karakterek terén nem túl acélos a kötet, míg Lightnak egyszerre lehetett szurkolni és utálni, addig Dai nem igazán mozgatott meg bennem semmit. Ugyanez igaz a főszereplő rendőrökre is, ezért az esetleges halálok sem ráztak meg, csak továbblapoztam.
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a szerző előszeretettel merül el a részletekben. Míg valahol ennek megvan a helye – pl. egyes karakterek múltjának bemutatása –, addig főleg a kötet elején felesleges időhúzásnak éreztem. Ki az ördögöt érdekel Dai lakásának a felépítése? A gép a pincében van, slussz, passz, a többi nem lényeges.
A regény elején kissé döcögve haladtam, valahogy a párbeszédek itt-ott sutának tűntek, de később ez eltűnt és gördülékenyen haladtam az olvasással. Nem tudom, hogy a szerző lendült-e bele, vagy csak én éreztem rá a könyv ízére.
Összességében egynek ez így nem volt rossz, de némi szerkesztéssel szerintem még lehetett volna rajta javítani. Azért figyelni fogom a szerző további munkásságát, idővel még sokra viheti.

>!
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859267
>!
Lisie87 P
Ronil Caine: Rémteremtő

Egy újabb alacsony százalékos könyv, amitől kicsit féltem, de kellemesen csalódtam. Megértem a többieket, mert nem egy hű de nagy irodalmi érték, de számomra szórakoztató volt, és legtöbbször már ez is sokat számít.
Az tetszett a legjobban, hogy olvasás közben gondolatban eljátszottam, hogy mi lenne, ha én is rendelkeznék egy ilyen géppel, vajon mire használnám fel. Mivel ismerem magam, nem hiszem, hogy túl jó dolgok sülnének ki belőle! :'D
Inkább akciónak mondanám, mint sci-finek. Nem akarok negatívumokat sorolni ( mások kifejtették nálam jobban), inkább csak megerősíteni azt, hogy jól szórakoztam rajta, vonatútra tökéletes kikapcsolódás volt.

>!
Molymacska P
Ronil Caine: Rémteremtő

Ronil Cain számomra az egyik olyan magyar sci-fi író, akit szeretek (ez nagy szó, főleg hogy keveset olvasok sci-fit) akit követek, a novelláit folyamatosan olvasom (és nem rosszak) és mióta hallottam a könyvről, el akartam olvasni, és borzasztóan vártam.
Aztán el kezdtem olvasni és… csalódtam benne. A Lilanről többek között az az emlékem maradt meg, hogy mennyire könnyen olvasható, mennyire magába szippantott, és hogy mennyire jó ötleteket lőtt el benne.
A Rémteremtőben is voltak jó ötletek, de a megvalósítás valami borzalmas volt. Kb a könyv közepénél jöttem rá, hogy ezt a sztorit már olvastam, kicsit más formában: Death note hangulata volt az egész könyvnek, mégis hiányzott belőle az a zseni, ami a Death note-ot annyira naggyá emeli spoiler.
Ha ezt nem is számítjuk, annyi mindenben csúszik el a történet. A tudósok egyáltalán nem tudósokhoz méltán gondolkodnak. Nagyon hiányzott, hogy főleg az elején Dai ne szlenggel írja le a tapasztalatait, hanem igenis tudományos szövegként, és igenis az a szókincse (és gondolkodásmódja) látszódjon rajta. spoiler
Számomra az is kicsit random volt, hogy egyrészről Dai amíg készült az egész gépezet, nem gondolt a szuper hősködésre, majd csettintésre váltott, majd pedig spoiler és akkor nem is beszélünk arról, hogy spoiler
Kicsit a rendőrök is olyan… egysíkúak voltak (sőt, igazából a sztoriban talán csak Dai nem volt egysíkú, de azért őt is lehetett volna finomítani) és néha úgy éreztem, hogy a kliséhalmazok nekem túl soknak bizonyultak. Ahogyan az is, hogy már az egyik első nagy jelentben kimondják a lényeget a rendőrök (az ügy vezetője) miközben erre L sem lett volna képes. Ellenben egy egész könyv kell, hogy rajtakapják a Rémteremtőt… :D
A könyv másik érdekessége a nagyon rövid fejezetek, illetve a mindenkiről kicsit aktuális leírás. Nem voltak rosszak (attól, hogy egy rendőrről kiderül, hogy alkoholista, nem lesz 3D-s a karaktere, ha ugyanolyan klisésen viselkedik, mint a legtöbb alkoholistanyomozó) de néhánynak inkább csak hangulatkeltő hatása volt, és emiatt azokat nagyon szívesen átugrottam volna. (hát jah, kövezzetek meg, de engem tényleg a sztori érdekelt :D )
A könyv nem rossz. Olvastam sokkal rosszabbat is. Én viszont egy tökéletes regényt vártam az írótól, és ez megközelítőleg se az. Sajnálom nagyon, annyira akartam szeretni, annyira szerettem volna, hogy a kedvenc könyvem legyen, de annyira nem találtuk meg egymást :( Ettől függetlenül ha kijön egy új regénye vagy novelláskötete, első között leszek, aki elolvassa.

>!
WerWolf
Ronil Caine: Rémteremtő

Azzal kell kezdenem, ami minden értékelésben megtalálható: „különösen összecseng a történet a Death Note japán manga sorozattal.” Nos, talán valóban van némi összecsengés, de azért nem akkora, mint ahogy azt egyesek állítják.
A rémteremtés tudományosan le van vezetve. A felhasználása pedig emberi pszichológia.
Szóval, alaposan kidolgozott történet, ami jól fel van építve és leköti az olvasó figyelmét. Egy percig sem unalmas és vannak benne váratlan fordulatok, amik azért az előzmények alapján (utólag) beleilleszkednek az eseményekbe.
Tényleg nagyon jól kidolgozta Ronil Caine a történetet, de van egy kis problémám. A szereplők múltja részletes, és még a jelenükre is azt lehet mondani, hogy ismert, mégsem ismerjük őket. Azaz a karakterek kicsit papírmasé figurák, lélek nélkül. Ezért jött le az egy csillag. Nem tudtam egyik szereplőért sem izgulni, és pont úgy ahogy a történet szereplőit nem mozgatta meg különösebben egyik társuk halála, engem sem mozgattak meg a főhősök.
Látszik, hogy az író utánajárt a dolgoknak. Pontról pontra felépítette az eseményeket. Nem is találkoztam olyan dologgal, ami kizökkentett volna az olvasásból. De azt kell mondanom, hogy Caine-nek nem sikerült embereket alkotnia. Erre még rá kellene feküdni egy kicsit, és akkor sokkal jobban ütnének a dolgok.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/12/ronil-caine-remteremto/

>!
Sai_home P
Ronil Caine: Rémteremtő

Milyen is volt ez a könyv? Hát végülis nem volt rossz. Bár sok helyen azért nagy lélegzeteket vettem, hogy ezt most miért így, meg miért úgy kellett, amikor sokkar jobban is lehetett volna, összességében egyben volt.
Aki szerette nézni az X-aktákat, annak talán nem lesz ismeretlen a történet, legalábbis nekem több emlékkép is felrémlett a sorozatból olvasás közben (vagy Végtelen határok lett volna?). Egy (két) emberke valahogy olyan hatalomhoz jut, amivel szinte bármit megtehetnek, ez a könyv arról szól, hogy ők mit határoznak, majd hogyan lesz ennek jó vagy rossz vége. Az alapötlet megvan, a történések félelmetesek, az írásmód jó, olvasható. Ami kicsit elrontja, hogy van benne egy halom untig ismételt (filmes) jelenet és karakter (pl. ordítozó polgármester, 48 órát adó rendőrkapitány, spoiler FBI-ügynök, aki leginkább csak szótlanul áll).
Sok párhuzamot láttam A Leymann-transzferrel is, stimmel a korosztály, tudósos, zsenik, terveznek és lépnek. Emiatt kicsit össze is kell hasonlítanom őket, hogy miért tetszett az utóbbi sokkal jobban:
– a helyszín, utóbbi Magyarország, ez a regény Amerika (ami nem jön össze)
– a humor, ez nem humoros könyv (ez nem baj, de a transzferest nálam feldobta, hogy nem akarta komolyan venni magát)
– ezt nem érzem sci-finek, bár Leymannál is erősen rezeg a léc
V. Attila könyvbemutatója óta figyelek valamire, amit említett az újabban megjelenő könyvek kapcsán, és itt is igaz: olyan olvasni, mintha filmet néznék. Leírja, hogy kivel mikor mi történik, néha esetleg van egy kis visszaemlékezés, de nem használja ki azt, ami miatt az ember inkább olvas, gyakorlatilag olyan, mintha valaki leírna, amit a tv-képernyőn lát. Mondhatnám, hogy kicsit olyan, mint egy forgatókönyv, de nem láttam még olyat és valószínűleg nem is olyan :)
Nem értek az íráshoz/kiadáshoz, de szerintem néhány további kör szerkesztői munkával jobb is lehetett volna, az íróban látom a lehetőséget.

>!
Könyveskuckó_reblog
Ronil Caine: Rémteremtő

Ha megjeleníthetnénk a gondolatainkat, azzal valószínűleg mindenki mást kezdene. Persze, ha ezek a kivetülések tartósak lennének, akkor képzelhetnénk akár pénzt, jómódot, házat, vagy bármi kézzelfoghatót. De ha ezek a gondolatok csak ideig-óráig állnák meg a helyüket, nevezetesen pont addig, amíg elképzelője csukott szemmel erősen koncentrál, akkor mihez kezdenénk vele? A bűnüldözést segítenénk, bebarangolnánk a világot, vagy a hírnév érdekében átadnánk a találmányt a nagyvilág kezébe?

Pontosan ezzel az alapfelvetéssel indít Ronil Caine – egyébként magyar író – regénye, a Rémteremtő. Bár nem számítottam ennyire jó műre, kétségkívül szépen megállja a helyét, nem véletlenül írta a könyvről Lőrinc L. László, az egyik leghíresebb krimi írónk, hogy „Úgy jó, ahogy van.” Persze, az alapötlet, azaz az igazságosztó, aki megöli a bűnösöket, az önbíráskodó ázsiai egyetemista azért ismerős lehet a manga/anime rajongók körében (vagy akik látták a japán filmet vagy a Netflix filmet), hiszen a Death Note főszereplője, Kira kísértetiesen hasonlít a Rémteremtő, Dai (Daisuke) alakjára. Mintha csak az egyik történetből lépett volna át karakterünk a másikba, csak ezúttal nem a Halállistával gyilkolja a gonosz bűnözőket, hanem különleges gépe és gondolatainak segítségével. A nyomába pedig nem a páratlanul zseniális L. ered, hanem a meglehetősen hétköznapi Rainey nyomozó.

Ezen a hasonlatosságon számomra igen nehéz volt felülkerekedni, de egyébként pedig egy rendkívül érdekes, izgalmas, érdekfeszítő, pörgős, erkölcsi kérdéseket feszegető regényt kaptunk, ami egy kicsit krimis, kicsit sci-fis, de mindenképpen méltó az író iránti további bizalomra. Érdekes olyan krimit olvasni, ahol nem kell kitalálnunk, hogy ki a gyilkos, és nem kell felkutatni sem őt, sőt, kvázi úgy igazából semmi nincs számunkra kitalálnivaló, mégis nagyon élvezetes, ahogy végig szurkolva a nyomozócsoportnak próbáljuk leleplezni Dait és elkapni mesterkedése közben. (Persze ki tudja, hogy minden olvasó a nyomozócsoporttal érzi-e magát azonosulva, vagy inkább Dai nézeteivel ért egyet.)

A Rémteremtő jó vitaindító lehet olvasó csoportoknak is, bár a brutális gyilkosságok szemléletes és naturalista leírása miatt talán inkább csak 16 éves kor felett tudom ajánlani, ezen kívül viszont nemi megkötés nélkül. Nem olvastam az író korábbi regényét, de a sci-fis, krimis vonalon szívesen olvasnék még tőle újdonságokat – de azért eredetiségében elkerülvén a más művekhez való hasonlatosságot

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Érdekes, izgalmas karakterek, még ha a magánéletükről nem is túl sok mindent tudhatunk meg, krimis szempontból több, mint kielégítőek.
Borító: 9/10 – Szerintem nagyon jól illik a történethez, és úgy fest, a kiadó végre minőségibb lapokra nyomtatja regényeit, aminek személy szerint külön örülök, mert épp ideje volt!
+ pont: Mert nagyon érdekes alapsztorit vázol az olvasók elé, és érdekes etikai kérdéseket feszeget.
– pont: Mert a Death Note mangaával/animével/japán filmmel (amit azóta a Netflix is filmvászonra vitt) eléggé sok az átfedés. Mintha az alapötlet majdhogynem onnan származna. Az igazságosztó.

5 hozzászólás
>!
Dorka50 P
Ronil Caine: Rémteremtő

Az értékeléseket olvasva kicsit féltem a könyvtől, de pozitívan csalódtam. Én imádtam minden sorát. Tény, hogy maga a sztori valóban a Death Note, de ettől még maga a könyv szuper. Főleg, hogy itt tudományról van szó, amit érthetően és érdekesen sikerült visszaadnia az írónak. Ami lássuk baromi fontos, mert ha nem értek belőle egy szót sem, akkor nem fog szórakoztatni a történet. Minden tetszett, a szereplőktől kezdve a rémekig minden. Nálam a spoiler verte ki a biztosítékot, nem kicsit… Na és újra előjött a dilemma, hogy spoiler Nehéz kérdés nagyon, amin órákig lehetne vitatkozni és mindenkinek igaza lenne, vagy senkinek… Na és a borító… Imádom!! Azért vettem meg a könyvet és szerencsére a tartalma is kedvenc lett.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Kapcsolatai éppolyan felszínesek voltak, mint az italmámortól kissé elmosódott viszonya a valósággal. Ital által homályosan – ez volt a kedvenc mondása (Dick után szabadon), de ezt hangosan még soha nem mondta ki.

Kapcsolódó szócikkek: Philip K. Dick
>!
Bibi_️3 P

Az elménk csak akkor lehet igazán szabad, ha csukva a szemünk.

>!
csartak MP

Amikor az ágy úgy érzékelte, hogy Dai már nincs mély álomban, felébresztette, és küldött egy jelet a konyhába, hogy a kávéfőző készítsen egy tejeskávét. A  délelőtt jó része már elmúlt, mire Dai és a kávéja találkoztak. Megnézte a telefonját, de senki nem kereste. Megreggelizett, lezuhanyozott, felöltözött, és lement a pincébe.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
>!
Dorka50 P

Van, amit ki kell mondani, van, amit meg kell valósítani, és van. ami jobb, ha megmarad a gondolatoknak.

>!
Damien_Lambert

Van, amit ki kell mondani, van, amit meg kell valósítani, és van, ami jobb, ha megmarad csak gondolatnak.

Kapcsolódó szócikkek: Calvin Rainey · Dai (Daysuke Ayden)
>!
Demencze_Ilona_blogger

Hosszú távon nagyon nehéz megtartani és irányítani egy gondolatot- írta Dai később a naplójába. – Ahogyan fejben, úgy a valóságban is. Az ember agya dolgozik, csapong, és ez kihat a tudatos gondolatalattira is. Nem is kell megfogható dolognak lennie, egy kósza asszociáció is elég, hogy a tünemény megszűnjön létezni.

>!
Demencze_Ilona_blogger

Tudtam, hogy az emeleten vannak még emberek, de lent csak én voltam. (…) Közben füleltem honnan jöhet a zaj, és akkor újabb üvöltés rázta meg a fogdákat. Úgy ért véget, hogy tudtam, valaki éppen meghal.

>!
Bibi_️3 P

Többen úgy fogalmaztak, hogy ránézni ezekre a démonokra, mintha az emberi elme legsötétebb félelmei öltenének testet bennük.


Hasonló könyvek címkék alapján

Itó Projekt: </Harmónia>
John Cure: A fekete esernyős férfi
Bakti Viktor: Integrálva
R. J. Hendon: Nightingale
Anthony Sheenard: Földfaló
Stephen King: 11/22/63
Stephen King: 11.22.63
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Christie Golden: Assassin's Creed – Eretnekség
James Dashner: Lázkód