Térképezett ​történelem 5 csillagozás

Rónai András: Térképezett történelem Rónai András: Térképezett történelem

Nagyon kevés embernek adatik két élet. Rónai Andrásnak megadatott. Élete első felében – a két világháború között – jelentős földrajztudós, Teleki Pál közvetlen munkatársa s élete második szakaszában viszont már európai rangú geológus. Aki csak ennyit tud róla, a legsikeresebb sorsteremtők közé sorolja őt is. Eszébe se jut, hogy a második életet az első teljes fölszámolásával kezdhette el. Ugyanis Teleki Pál öngyilkos golyója néhány éves késéssel őbeléje is belefúródott. Az Erdélyből elszármazó Rónai András azonban „tetszhalottként” csak alakot cserélt, lelket nem. Kettős életét megismerve, a szétdarabolás helyett, én inkább a rembrandti fény-árnyék drámaiságát fedeztem föl sorsában. Azt a belső izzást, amely az egykori kolozsvári diákot és a mai nyolcvanhárom éves tudóst egyaránt áthatja: a szétszakított, szétszórt magyarságot szellemében és lelkében is egyesíteni. – 1989 Csoóri Sándor

>!
Püski, Debrecen, 1993
262 oldal · ISBN: 9637845941
>!
Magvető, Budapest, 1989
350 oldal · ISBN: 9631414698

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Liliane P>!
Rónai András: Térképezett történelem

Érdekes tények, sokkal jobb olyan ember írását olvasni a tanult dolgokról aki ott volt és meg is tapasztalta az eseményeket (bécsi döntések).


Hasonló könyvek címkék alapján

Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné és a magyarok
B. Szabó János: A tatárjárás
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
B. Mátyus Gyöngyi – Bori István: Történelem érettségi témavázlatok II.
Dancsó Béla: Holdséta
Keczán Mariann (szerk.): Szabó Magda Debrecene
Romsics Ignác: Magyarország története
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról