A magyar társadalom túlnyomó többsége évszázadokon át vidéken élt, és mezőgazdasággal foglalkozott. A parasztság még a 20. század első felében is a lakosság több mint felét tette ki, s csak 1945 után indult gyors hanyatlásnak. Ez a kötet a hagyományos magyar parasztság utolsó generációjának küzdelmes életébe és alig ismert gondolkodásába enged bepillantást. Hőse egy 70 holdas kiskunhalasi tanyás gazda, aki 1875-ben, a parasztság polgárosodásának hajnalán született, és 1964-ben, a „téeszvilág” kezdetekor hunyt el. Közben mindazt átélte, amit kortársainak többsége: a „boldog békeidőket”, az I. világháborút, az 1918-19-es forradalmakat, a Horthy-korszakot, a II. világháborút, s végül a „népi demokráciát” és a „szocializmus alapjainak lerakását”. Sőt nemcsak átélte, hanem le is írta azt, ami vele történt. Élete alkonyán hosszabb-rövidebb feljegyzésekben rögzítette sorsának alakulását és véleményét a világ dolgainak folyásáról, majd 3000 oldalon. Romsics Ignác ebből a hatalmas anyagból… (tovább)
Csonka Mihály élete és világképe 9 csillagozás
Enciklopédia 35
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 4
Most olvassa 1
Várólistára tette 18
Kívánságlistára tette 17
Kiemelt értékelések
Ez a könyv a nagymamám családjáról szól, ezért is érdekelt nagyon. Meg szeretek mindent elolvasni a szülő- és lakóhelyemről, Kiskunhalasról és az ott élt emberekről.
Az főleg tetszett, hogy a belső borítója a nagymamám egyik festménye :)
Érdekes volt az őseimről olvasni, hogyan éltek, miket csináltak. De a régen emberek élete amúgy is foglalkoztat, legyen az szegény paraszt, vagy egy gazdag arisztokrata.
Lenyűgöző, magával ragadó.Humoros, történelmi. Igazi embermese a saját tapasztalatai, élet élményei alapján. Tanulságos, elgondolkodtató. Előfordult, irigykedve olvastam. Nem volt könnyű életük ott a tanyán, a földművelés, állattartás mégis valami csodát hordoz magában. Jó lett volna ebben így részt venni, felnőni egy kicsit még most is elmennék, elbújnék egy ilyen ma már sajnos nem létező világba. Minden nehézsége ellenére is.
Igazán tetszett a történet, a bácsi stílusa fenomenális. Hihetetlen milyen rendkívül élete volt az öregnek és mennyit lehetett tanulni belőle. Kedvencem a véleménye a végén, főleg a Bibliáról szóló, amivel teljesen egyetértek.
Népszerű idézetek
Az én anyám, amikor kenyeret sütött, és a kemence be volt fűtve, odakészítette a kenyereket, sorba lerakta a földre a már készre kelt tésztákat szakajtóban, szép tiszta ruhában. Akkor elővett egy kis fadarabkát vagy egy arasznyi hosszúságú seprűkórót, rongyot csavart az egyik végére, és azt megzsírozta, majd gyufával meggyújtotta. Az első kenyérbe, ami már a sütőlapáton volt, beleszúrta az égő fadarabkát, és benyomta a kemencébe legbelülre, amely így világított, míg a többi kenyeret be nem rakta. Ezt papnak hívták, világító papnak. Ez azért kellett, mert a kemencében sötét volt, és így világított a pap a többi kenyér berakásáig. A papnak nevezett kóró azután tövig égett, a kenyérbe szúrt vége, egy pár centi megmaradt a sült kenyérben. Ezt a kenyeret papos kenyérnek hívtuk.
20. oldal
Volt úgy, hogy karácsony előtt mi vittük be a pulykákat a Schneider baromfikereskedő cégnek. Volt ott annyi pulyka, hogy csak úgy bámultunk. Darabolták le tízezrével vagy talán még százezrével is őket. Annyi volt mindenütt, itt még élők, amott már levágva lógtak a megfelelő rudakon, és akik sakterolták, csupa véresek voltak. Folyt a vér mindenfelé, szinte rossz volt nézni. És elgondolkozott az ember: ezért neveltük, örültünk nekik, hogy itt, ezen a vágóhídon elvegyék az életüket, csak azért, hogy az ember tudjon minél változatosabb ételeket enni?! Az ember elveszi a másik állat életét, hogy ő élhessen. Pedig ennek a másik állatnak is joga volna élni, mint bármi másnak. A létért való küzdelem az erősebb jogán kanibállá teszi az embert. […]
98. oldal
A mezítlábas kása nagyon egyszerű étel volt. Egy bizonyos nagyságú festetlen agyagedénybe vizet öntöttek, abba bele a köleskását és a zöldséget, petrezselyemgyökeret karikára darabolva és sót, majd be a kemencébe. De katlanban vagy tűzhelyen is lehet készíteni. Mikor megfőtt, egy kevés zsírt vagy szalonnatöpörtőt, törött paprikát, borsot és kevés veres hagymát rá, és már lehet is tálalni. Persze lehet ám nem mezítlábas kását is főzni. Ez még jobb, mert ebbe már belegázolt a lúd, sőt benne is maradt a lába a többi részével együtt.
20. oldal
Ismerni és szeretni kell a földet.Mert a föls is azt az embert szereti ,aki őt szereti:a görbehátú embert.Az egyenes hátú ember nem szereti a földet.Azt mondják:hamarabb van görbe hát,mint görbe ház.De olyanformán is van az.Azt is mondják:ha valaki nagyon egyenes,no,ez sem parasztnak született.
Ezektől a birkanyíró asszonyoktól azután, ha öten-hatan összekerültek, volt ám mit hallgatnia az embernek. Úgy mondták, mint a ludak, teli szájjal, és még parázna szavakat is. Csak fiatal lány ne kerüljön olyankor oda, mert hamar rá kerül a sor, és ő lesz a beszéd tárgya. De magukról is mondják, még ha nem is olyanok. Amikor reggel kiérkeznek, mert hogy kocsival hozzák őket, így köszönnek:
– No gazduram, möggyüttek a nyíró kurvák!
Semmi szégyen vagy szemrebbenés, folyik a szó belőlük, mint kácsából a fos. Szerencsére a Csikós Lottika megszokta őket. Nem félt tőlük, sőt inkább segített nekik ő is mondani, amit tudott. Mert már neki is csak a feje volt lány, amúgy már megtette a hétpróbát
96. oldal
[…] A béres,vagyis a mindenes egy nálamnál 3 évvel idősebb, nem nagy növésű volt, de amúgy elég zsurmó, taknyos és seggbe valagos, tömzsi ember volt. Kocsis Benőnek hívták. 1890-ig, amíg át nem vettem ezt a mesterséget, volt gulyásunk is, egy 16 év körüli suttyó legény.
100. oldal
Régebben szokás volt a galuska, amit haluskának is mondtak. Mára ebből lett a nokedli. A régi öregek lusta asszony tésztájának is hívták, mert igen egyszerű volt a készítési módja. A lisztet tetszés szerinti mennyiségben, akár hideg vízben is és tojás nélkül összekeverték egy gomolyagba, lágyabbra vagy keményebbre, és a forró vízbe beleszaggatták kisebb darabonként kanállal vagy tompa hegyű késsel. Ha megfőtt, tejfelt adtak hozzá vagy suhintották, és kész volt a galuskaleves. De szárazon is lehetett készíteni túróval vagy lekvárral. Persze nehogy valami félreértés essék! Nehogy valami pesti nő, aki esetleg főzni sem tud, mert ilyen is akadhat, azt gondolja, hogy bottal suhintottak a levesre. Óh, dehogy! A suhintás azt jelentette, hogy amikor megfőtt a galuska vagy bármely tészta, akkor nem tejfelt, hanem veres hagymával és törött paprikával ízesített forró zsírt öntöttek rá. És amikor ez történt, akkor olyan suttyanó hang hallatszott. Ez volt a suhintás.
19. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete 94% ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. 92% ·
Összehasonlítás - Domonkos László: Tűzzel-vassal a hazáért ·
Összehasonlítás - Bölcsics Márta – Csordás Lajos: Budapesti Krúdy-kalauz ·
Összehasonlítás - Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel 93% ·
Összehasonlítás - Podhorányi Zsolt: Dámák a kastélyban 90% ·
Összehasonlítás - Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok 89% ·
Összehasonlítás - B. Gál Edit – Guszmanné Nagy Ágnes: Gyöngyös régi képeslapokon ·
Összehasonlítás - Nánay István: Tanodától – egyetemig ·
Összehasonlítás - Gyarmati György: Március hatalma – A hatalom márciusa ·
Összehasonlítás