A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse. A több mint 600 oldalas nagy ívű munka öt fejezetben – közérthetően és olvasmányos stílusban – tárgyalja a magyar történetet. Az első fejezetben a magyar nép kialakulását és Kárpát-medencei megtelepedését, illetve az ezzel kapcsolatos teóriákat foglalja össze a szerző. A második tárgya a középkori magyar királyság története, majd a harmadik fejezetben a török invázióról, az ország három részre szakadásáról, és a három politikai egység eltérő fejlődéséről olvashatunk. A negyedik fejezet időhatárai a 18. század végétől 1918–19-ig tartanak, az utolsó, ötödik fejezeteben a Horthy-korszakról, 20. századi két nagy traumánkról: Trianonról és a holokausztról olvashatunk, majd továbblépve az államszocializmusról, illetve a szovjet megszállás koráról és az elmúlt negyedszázadról esik szó. A kötet… (tovább)
Magyarország története 24 csillagozás
Enciklopédia 1
Kedvencelte 2
Most olvassa 16
Várólistára tette 32
Kívánságlistára tette 41
Kiemelt értékelések
Monumentális munka Magyarország mondhatni talán legjobb történészétől. Kevesen vállalkoznak arra, hogy egy személyben írjanak egy ismeretterjesztő, de minden részletre és korszakra kiterjedő könyvet a magyar történelemről. Ő maga is elismeri az utószóban, hogy egy kihívásként érte meg, hogy a teljes magyar történelmet megírja és nagyon jól tette. A kötetet öt nagy fejezetre bontotta: őstörténet a honfoglalásig, a középkori magyar állam, a három részre szakadt ország, Magyarország a Habsburg Monarchiában és a trianoni Magyarország. Minden korszakban bemutatja a politika-, a gazdaság-, a társadalom-, a kultúra-és az életmódtörténet alakulását, olykor az adott korszak történéséről leírja, hogyan dolgozza fel a későbbiekben a művészet és a történetírás. Egyetlen negatívum, hogy a dualizmus politikatörténetét teljesen kihagyja 1867 után és a 20. századi magyar történelmet nagyon zanzásítva írja le. Véleményem szerint ez a könyv lehetett volna akár 700 oldal is, de ez a 482 oldalnyi törzsszöveg is mutatja a szerző megszokott alaposságát. A szöveget minden fejezetben külön színes képek egészítik ki, emellett a kötet végén egy bőséges irodalomjegyzék segíti az olvasót, ha tovább menne az őt érdeklő témákban. Ez a kötet ajánlható bárkinek, aki el szeretne mélyedni hazánk történelmében és csak egy kötetből szeretne tájékozódni.
Jó összefoglaló, alapvetően általánosan érdeklődők számára.
Saját kutatást csak szőrmentén tartalmaz, de azok pont hiánypótló témákban. (nemzeti tragédiák értékelése, milyen fejlettségi szinten volt az ország a nyugathoz képest a különböző korszakokban, összefoglaló a mindennapi életről)
Romsics úgy tűnik az olyan figurákat kedveli, akik a korszak realitásait figyelembe véve dolgoztak az ország javáért. (pl. Bocskai István, Mária Terézia és Deák Ferenc, nem pedig Thököly vagy Kossuth) Ennek ellenére egy-egy esemény vagy személy értékelésekor több esetben érdekes nézőpontokat is figyelembe vesz. Például a Rákóczi-szabadságharc esetén a kultúrára gyakorolt hatást.
A történelemmel ismerkedőknek, vagy általános ismeretterjesztőként igen ajánlott kiadvány!
Nagyon érdekes és igazán remek összefoglalás Magyarország és a magyarság történetéről. Mindenkinek merem ajánlani, aki szereti a történelmet. Nagyon tetszett a tagolás és kifejezetten tetszett az adott korok társadalmi rétegződéseinek és szokásainak leírása. A XX. század második fele viszont kissé gyors léptékű volt és sokkal kevésbé részletes, de magamban ezt azzal magyarázom, hogy a szerzőnek, erről van egy különálló kötete is, így hibának nem tudom igazán felróni. Sok önjelölt történésznek és véleményformálónak érdemes lenne elolvasni.
Népszerű idézetek
A magyarok eredetével kapcsolatos különböző tévtanok vonzereje a rendszerváltást követő években nem csökkent, hanem nőtt. „A szabadság – állapította meg keserűen Vásáry István turkológus közel két évtizeddel a rendszerváltás után – nem a rendet, hanem a szabadosságot és káoszt hozta el minden területen. A magyar őstörténetben ez azt jelentette, hogy a dilettantizmus és átpolitizáltság soha nem látott mértékben öntötte el a területet.
Badiny Jós, Bakay és mások szerint tehát a tudomány feladata nem az igazságkeresés, hanem a nemzeti öntudat erősítése – akár tudománytalan eszközökkel, valótlanságokra épülő hamis mítoszok révén is. Talán nem kell bizonygatnunk e nézet veszélyeit. A történetírás megismerő funkciójának helyettesítése a múlt jelentését adottnak tételező ideológiával és propagandával magának a történetírásnak a végét jelenti.
A honfoglaló magyarokra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat először az olasz Carmela Guglielmino és munkatársai végeztek. Legfontosabb megállapításuknak az tűnik, hogy a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak”.
Az anyai ági és az apai ági genetikai vizsgálatokból azt a következtetést vonhattuk le, hogy a honfoglalás kori leletanyag nem volt genetikailag egységes: míg a köznépi temetők leletanyaga inkább a ma élő magyar nyelvű populációk európai jellegzetességeit hordozta, az úgynevezett klasszikus honfoglalók nagy gyakorisággal ázsiai eredetű apai ági, illetve anyai ági genetikai elemeket hordoztak. Ezek előfordulása a ma élő magyar és székely népcsoportban, valamint a honfoglalás kori köznépi temetők leletanyagában csak igen kis százalékban fordul elő [sic!] . Ez azt mutatja, hogy a honfoglalók ázsiai eredetű genetikai mintázata a Kárpát-medencében a honfoglaláskor itt élő, főleg európai eredetű népekkel keveredve felhígult és a mai magyarság, székelység genetikailag nem különbözik a többi európai népcsoporttól
A lutheri, majd helvét és egyéb hitújító tanok terjedésének részben ugyanazok voltak az okai, mint másutt: a korai kereszténység puritán és plebejus eszményeinek felértékelődése a gazdag, hatalmas, és erkölcsi botrányaival felháborodást kiváltó egyház valóságával szemben; a vallásosság tartalmának racionális újraértelmezése (a tisztítótűz, valamint Mária és a szentek tiszteletének elvetése, a böjt eltörlése); a papi nősülés engedélyezése; az anyanyelvi szertartások bevezetése; a lelkipásztorok szorosabb kötődése kisközösségeket alkotó gyülekezeteikhez; s nem utolsósorban az egyházi földbirtokok megszerzésének lehetősége.
Az egyes vallások hittételei közötti különbségekkel az egyszerű emberek természetesen nem voltak tisztában. Ők egyszerűen csak úsztak az árral, és az éppen leghitelesebbnek és legmeggyőzőbbnek tűnő prédikátort követték. Különösképpen ez jellemezte a városoktól távoli falvakban és pusztákon élő iskolázatlan embereket, akik egyáltalán nem tudtak eligazodni a felekezeti vitákban, s persze mély hitéletet sem éltek. A bírósági iratok megőrizték, hogy amikor az egyik ilyen egyszerű embert – egy juhászt – a vallásáról kérdezték, az a következő öntudatos választ adta: „Igaz református katolikus vagyok!” És természetesen eleven maradt az ördögökben és démonokban, valamint a varázslásban és a boszorkányságban való hit is.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mattenheim Gréta: Magyarország ·
Összehasonlítás - Kiss-Béry Miklós: II. Ulászló, II. Lajos és I. (Szapolyai) János ·
Összehasonlítás - Hegedüs Géza: Korona és kard 85% ·
Összehasonlítás - Vécsey Aurél: Az Árpád-házi királyok ·
Összehasonlítás - Horváth Jenő (szerk.): Királyok könyve 92% ·
Összehasonlítás - Zsoldos Attila: Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században ·
Összehasonlítás - Jaap Scholten: Báró elvtárs 90% ·
Összehasonlítás - Estók János: A boldog békeidők ·
Összehasonlítás - Hitre, tudásra ·
Összehasonlítás - Faragó Imre: Helynévrégészet 2 ·
Összehasonlítás