Bethlen ​István 99% 22 csillagozás

Átfogó, részletes és elemző, értékelő életrajz. Ezt a kort 89-ig általában a kommunisták, szociáldemokraták szempontjából értékeltük, csak az ő harcuk jelent meg a “gonosz” Horthy-rendszer ellen. És lám, a rendszer nem volt olyan szörnyű, például szociálpolitikája az egyik legjobb, legmodernebb volt az akkori országok között, sok juttatást most is szívesen fogadnánk. És valójában a kor hősei nem a baloldali harcosok voltak, hanem például Bethlen, aki a realitásokat és a társadalmi mozgásokat felismerve próbálta az országot egy jobb jövő felé kormányozni. Kár, hogy javaslatai a lemondása után már többnyire süket fülekre találtak. Könnyű most megítélnünk, hogy milyen hibákat követett el, hogy mit kellett volna másként csinálnia, hogy miért volt neki kedves saját társadalmi osztálya. Az életrajz alapján én még Romsics bírálataival sem értek egyet. Bethlen kivezette az országot egy sötét korból, amely sajnos egy másik tragédiához vezetett. Hogy ez mennyiben volt az ő hibája? Én elsődlegesen a nyugati hatalmakat okolom, amelyek elutasították hazánk közeledését, s szinte odalöktek bennünket a németek oldalára. A tragédiánk, hogy kis országként két hatalom között sajnos mindig az elveszés határán egyensúlyoztunk, s egyensúlyozunk most is.

Romsics a kedvenc történészem. Nagyon olvasmányosan mutatja be a 20.század egyik legjelentősebb magyar politikusát. Bethlen István borzasztó érdekes figura volt mint politikus és mint magánember is. Romsics tényeket állít és az olvasóra bízza az értékelést.

A Horthy-korszak egyik legmeghatározóbb politikusának életrajza sokkal több egy szimpla biográfiánál. A szerző Bethlen életének bemutatása mellett részletes korrajzot is ad azokról az időkről, melyekben a címszereplő élt. A könyv legnagyobb része természetesen Bethlen miniszterelnökségéről szól, de emellett megismerhetjük diákéveit, politikai pályáját a kezdetektől és a miniszterelnöksége után következő éveit. Bepillantást nyerhetünk a Teréziánumban folyó oktatásba és láthatjuk hogyan lesz az erdélyi gazdából az ellenzék egyik legnagyobb képviselője, majd a Tanácsköztársaság egyik ellenfele. Miniszterelnökként a politikai tevékenysége mellett megtudhatjuk mivel töltötte kevéske szabadidejét, hogyan viselkedett környezetével és kikkel ápolt szorosabb emberi kapcsolatokat. Végezetül láthatjuk, mekkora befolyása volt lemondásában a magyar politika nagy emberének a mindenkori kormányokra, illetve bepillantást nyerhetünk a második világháború alatti tevékenységébe. Profin megírt életrajz, ajánlható bárkinek, akit érdekel a Horthy-korszak!

A gondolat régóta foglalkoztatott, hogy olvassak Bethlen Istvánról. Ámbár hozzáteszem, hozzám csak 20as éveim második felében ért el az ő „szele”, valahogy történelem óráimra vissza emlékezvén nem igazán éreztem őt jelentős súlyú magyar történelem formálónak. Pedig mennyire is az volt a 20-as években. Merem állítani, hogy a Bethlen korszak nélkül elképzelni nem tudnám milyen további terhek zilálták volna szét az országot. És még mielőtt belém kötnének ő sem tökéletes és nem egyfajta ideologizált dicsőítés akar lenni, puszta helyén értékelés az adott korhoz egy olvasó szemszögéből.
Amikor nekiálltam keresgélni az ő életéről, mindenképp valami igazán átfogó és viszonylag friss munkát akartam találni. Az átfogót nem kell magyarázni azt gondolom. A frissesség pedig azért is fontos, mivel ez a könyv is megélt pár kiadást. A lényeg, hogy sosem tudni milyen levéltári iratok kerülnek elő avagy oldódnak fel bizonyos dokumentumok a titkosítás alól. Ezért is vettem meg a legfrissebb kiadást, amiben már megalapozottan elvetették, hogy a szovjetek Bethlent akarták az ország élére.
Romsics munkásságát sokra tartom, szeretem az előadásait és a könyveit is. Nem hiszek abban, hogy pártatlanság, de ha kéne akkor úgy hiszem, hogy ehhez a jelentősebb író-történészek közül Romsics áll tán a legközelebb. Ebben a könyvben pedig szerintem teljesen kitudott bontakozni. Mondom ezt azért is, mert talán meg merem kockáztatni, hogy ő hozzá nem a pacifista és nem is a revizionista megközelítés áll közel, hanem a kettő közti „sáv”.
No de a könyvről:
Remekül követi végig Bethlen István életútját a Theresianumi iskolás évek, a család és a helykeresése közti időszakot is. Ő is bizonyos értelemben az „ancien régime” embere, de ellenben Tisza Istvánnal nem vakítja el már politikai pályájának kezdetén sem(amikor még azért csak távoli viharfelhők formájában körvonalazódnak a jövő árnyai) az osztrák-magyar monarchia „operett országa”.
Tagadhatatlan arisztokrata volta, de már egész fiatalon konkrét elképzelései voltak a hazai ipar és főleg mezőgazdaság fejlesztésére. Erdélyi nemesként kitűnően átlátta a színfalak mögötti román terjeszkedést Erdélyben. A főúri birtokok Erdélyben szinte kizárólag magyar tulajdonban voltak és szálltak is tovább. Ellenben a kis és középnemesek illetve polgárok birtokainak túlnyomó része román kézben volt a 20. század elejére. A román kormány pedig banki kölcsönökkel is támogatta ezt, míg a hazai arisztokraták és nagybirtokosok ügyet sem vetettek rá…ezt hívják lassú és rejtett bekebelezésnek.
Mai demokratikus szemmel nézve felróható lenne(de ne legyünk önteltek, mai szemmel nézve a 100 évvel korábbi eseményeket könnyen farkasvakságot kaphatnánk), hogy ő aki oly éleslátó volt már ideje korán miért is nem erőltette, hogy a nemzetiségek is kapjanak tárcákat avagy miniszteri helyeket? Nos, egyszerű a kérdés olvasván a könyvet: Erdély magyar választó többségű megyéi 9-ről 6-ra csökkenne, ellenben a román többségű megyéké 2-ről 6-ra(ez persze apró kis adat, de sok ilyen van a könyvben, ami azért segít sok mindent jobban átlátni avagy kontextusba helyezni). No és mi lett volna a garancia, hogy az új jelentős mennyiségű román képviselő a nemzeti magyar pártokon belül és nem a bécsi páholyokban talál szövetségesre? A szláv kérdést a háború előtt távolságtartőan kezelte(talán idegenkedve is a lőporos hordótól), hiszen tudta már akkor, hogy a horvátok kiválása csak idő kérdése lesz valamilyen módon, míg a szerbeket távolságtartóan kezelte. A szlovákokat és kárpátaljaiakat pedig még az országhoz csatolhatónak hitte.
Aztán jön a háború:
Már egészen az I. Világháború előtt és alatt is éleslátásról tesz tanúbizonyságot. Sulykoló figyelmet eszközölve a szláv tengerre és a román terjeszkedésre Erdélyben, mely már nem visszafordítható..de még ekkor hitte, hogy kompenzálhatóak a nemzetiségek, hogy „birodalmon” belül tarthatóak legyenek.
Azonban a háború utáni román-szerb-csehszlovák megszállás szerintem felnyitotta a szemét. Rájött arra, hogy a románokkal egyezkedni felesleges, mivel nem tartják a szavukat, a szerbekkel még talán lehetséges de csak túl nagy engedmények árán, míg ahogy a könyvben többször is elhangzik itt-ott, a csehszlovákokkal meg nem is volt érdemes. Érdemes megemlíteni, hogy Bethlen még a 30-as években sem volt hajlandó Csehszlovákia területére belépni.
Trianon után pedig Horthy, akit el tudott fogadni az Antant, mint kormányzót, csak is Bethlenben bízott annyira, hogy kormány alakításra bírja. A 20-as évek Bethleni konszolidációja meglátásom szerint a pöcegödörből való kikecmergés iskola példája, de főleg külpolitikai szinten. Bethlen(személyes véleményem) mindig is a külpolitikában alkotott maradandót és látta át tisztán és fantazmagóriáktól mentesen az aktuális helyzetet. Nem úgy, mint a reakciósók és a királypártiak. Sopron a hűség városa, de a könyvben kiderül, hogy ez nem puszta emberi akarás avagy Prónay aktuál helyzetbeli vitézsége, hanem Bethlen ravaszsága.
Bethlen a lehetőségeihez mérten kiaknázta a külpolitikai kapcsolatteremtést más európai országokkal. És ez a 20-as években bizony piszok nagy eredmény volt. Mivel az ország teljesen magára maradt, és egyetlen szövetségese sem volt. Igen, ez Bethlen érdeme, aki kíméletlenül ravasz volt és nem ült fel a jogos ámbár de botor „mindent vissza” politikának. És nem, nem azért gondolom így, mivel egy Károlyi Mihály veszett el bennem. Szimplán azért, mert Bethlen reál politikus volt, alkalmazkodott és tudta, hogy akkor és ott ennek sem helye, sem ideje és semmilyen jellegű esélye NINCS. De legbelül kivárt és keverte tovább a lapokat.
Mai szemmel nézve se nem polgári, se nem demokratikus rendszer nem volt, amelyet az országban ő kiépített és Horthy alájegyzett. De be kell látni, hogy az ország a káoszba fulladás szélén táncolt. Ha nincs Bethlen, és nincs aki kezébe veszi a gyeplőt, kijátszva egymás ellen és saját magának koalícióba más pártot-pártokat, akkor vagy baloldali kormányzás lett volna avagy visszahívták volna a királyt. Előbbit Horthy nem díjazta volna, utóbbit az Antant és Kis-Antant sem.
Belpolitikai téren pedig tudta, hogy két fontos szempont van, hűséges emberek kellenek és/vagy olyanok, akik előre viszik a hazai folyamatokat(ld. Klebelsberg Kunó). Ipari munkások TB-je, betegbiztosítás, egészségügy korszerűsítése, oktatás reform. Az örök probléma a titkos és nyilvános szavazás okozta, előbbit ellenezte, mivel tudta, hogy ezáltal eltolódhatott volna a kormányzás nem kívánt irányokba, utóbbit pedig még ha nyugatabbra idejét múltnak is hatott ott és akkor indokolt volt.
Folyamatos támadások érték azonban a hazai politika színterén. Ezekre pedig csak rátett a frankbotrány és az olaszoktól való fegyverszállítmány kitudódása. Továbbá nem kedvelték, mivel a régi rend emberének tartották és „erdélyi fejedelemnek”. A gazdasági válság azonban megtörte a kormányát, és ahogy azt Romsics taglalja, meggátolni nem is de mérsékelni tán tudta volna a bajokat amennyiben időben lép. Akkor tájt 20-as évek vége és 30-as évek eleje Bethlen szellemileg és fizikálisan is megfáradt. Ezen az inkei kiruccanások és a szeretők sem segítettek. Továbbá Gömbös egyre inkább teret nyert, nem csak a politikában de Horthy szemében is fajvédő politikája miatt és az anti balos vonulata miatt is.
Érdekesség, hogy Bethlen a nagy elszigeteltségben a szovjetekkel is próbált kiépíteni nem egyszer diplomáciai kapcsolatot, azonban ezt Horthy rendre megvétózta. Legelőször az olaszokkal sikerült kapcsolatokat kiépíteni majd a németekkel. És nem, nem a fasiszta ideológiák miatt, egész egyszerűen nem volt más. Versailles után a veszteseket kizsigerelték és magukra hagyták, nem volt más út. Az USA messze volt, a franciák a Kis-Antant Államok mentén tették le a voksukat, a britek pedig csak ígéreteket adtak. Amikor pedig tényleges szerepvállalás történhetett volna a nagyhatalmak részéről, afféle nyitásként mindent felülírt Hitler hatalomra jutása és a bizalmatlanság és rossz szájíz ismét Közép és Kelet Európa egére borult.
A II. Világháborúba való belépés után(sőt előtte) is kitartott a véleménye mellett, hogy ennek csak is katasztrofális vége lesz az országra nézve. Habár ekkortájt már politikailag visszavonult, de a befolyása ekkor sem hagyott alább. Érdekes párhuzamokat vont Szálasi és Kun között. Figyelmeztette Horthy-t, hogy legyen óvatos Hitlerrel, mert ha nem az országot meg fogják szállni a németek(így is lett). A Gestapo vadászott rá, de sikeresen bujkált előlük nem kis ideig. Aztán házi őrizetben a szovjetek elhurcolták, mivel féltek attól, hogy ellenállást és összefogást eredményezne ellenük ha szabadon engednék.
Sem Hitler és később a szovjetek sem szívlelték.
Korántsem hibátlan politikai életút, de ha csak kicsit is elgondolkodunk, hogy milyen miniszterelnökök voltak előtte közvetlen, no meg a Horthy korszak után jövünk rá arra, hogy kivételes államférfi volt, akire akkor és ott az országnak szüksége volt.
És a legszomorúbb az egészben, hogy őt is utolérte a tragikus magyar sors.
Elhurcolták, börtönbe vetették majd elhantolták egy tömegsírba. Mennyire méltatlan vég egy ilyen életútnak de tényleg!?
Az egyik legnagyobb magyar államférfi volt, aki máig nem kapja meg az őt illető pátoszt, mint azt sokan mások.

Nagyon jó, olvasmányos életrajzi áttekintés.

Kiváló, áttekintő életrajzi monográfia. Olvasmányos és érdekes.