A ​Horthy-korszak 12 csillagozás

Romsics Ignác: A Horthy-korszak

Bár ​a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára. Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró – minden esetben jelzett – módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog… (tovább)

>!
Helikon, Budapest, 2022
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636200633
>!
Helikon, Budapest, 2017
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278957
>!
Helikon, Budapest, 2017
416 oldal · ISBN: 9789632279534

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

bfg3 P>!
Romsics Ignác: A Horthy-korszak

Valahogy sosem teljesen azt kapom Romsics könyveitől, amire számítok. Az más kérdés, hogy ez nem Romsics miatt van, hanem mert nem vagyok képben azzal, milyen is manapság az igényes történelmi ismeretterjesztő irodalom formája.
Ezt a könyvet is egy vasokos, összefoglaló monográfiának néztem, aztán kiderül, hogy összegyűjtött tanulmányok vannak benne. Egy-két kivétellel érdeklődéssel is olvastam őket, különösen az elsőt a bethleni konszolidációról.

szikszai_2 P>!
Romsics Ignác: A Horthy-korszak

Kíváncsi voltam a Horthy rendszer vizsgálatára más szempontól. Nem csalódtam benne. A tanulmányok végigkalauzolnak minket a Horthy rendszer részein és az összes miniszterelnökön.
Történelem iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány!


Népszerű idézetek

Roberto_Juanes>!

A békeszerződés aláírásának percében ezért az egész országban megkondultak a harangok, a közlekedés tíz percre leállt, az üzleteket és az iskolákat bezárták, s szerte az országban tiltakozó népgyűléseket rendeztek.

Magyarország Miniszterelnökei, 1919 - 1944 - Simonyi-Semadam Sándor

Roberto_Juanes>!

Érdemleges változás e tekintetben csak az 1935-ös, s különösen az 1939-es választások után következett be. A jobbratolódást a párt képviselőinek összetétele és új programja egyaránt tükrözte. A nemzeti egység eszméjét, amely az addigi kormánypárti programokat jellemezte, felváltotta „keresztény erkölcs" és a „keresztény összetartás", vagyis a „fajvédelem" eszméje. Ez nem egyszerűen a zsidóság kirekesztését célozta az egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárok közösségéből, hanem megfosztásukat is állásuktól és vagyonuktól. „Követeljük az elhatalmasodott zsidó gazdasági és szellemi befolyás felszámolását. Továbbá a zsidó vagyon átadását a magyar kisegzisztenciáknak és a keresztény fiatalság elhelyezkedésének fokozottabb biztosítását. Energikus intézkedéseket követelünk a sajtó területén, amelyek megsemmisítik a keresztény erkölcsöt, a családi életet, és a magyar szellemi életet elzsidósító sajtót."

Magyarország(ok) a két világháború között - Pártszerkezet és politikai törekvések


Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés
Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege
Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel
Gyáni Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában
Csoma Mózes: Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea
Papp Barbara – Sipos Balázs: Modern, diplomás nő a Horthy-korban
Bihari Péter: Lángoktól ölelt ország (1914–2004)
Bálint Sándor: Autózásunk hőskora