Égi ​posta 1 csillagozás

Romhányi Ágnes: Égi posta

Felkent poétáink közül is sokan irigyelhetnék a költői mesterség fölényes birtoklásáért – írtam valaha a „rímhányó” Romhányi Józsefről, aki barátnál több volt nekem, szinte már a hozzátartozóim között tartottam számon. Ugyanezt mondhatom el lányáról, Ágnesről, aki nem csupán apja egyenes jellemét, görcsoldóan derűs természetét-kedélyét, de kivételes vénáját is örökölte. Virtuóz rímjátékai, tökéletes librettó-fordításai, szellemes könyvei igazolják állításomat.
Az Égiposta különbözik eddigi munkáitól. Vegytiszta verseskötet. Az édesapját megidéző szívszorító költemények, az őszinte, sallangmentes lírai kitárulkozások vérbeli költőre vallanak, mint ahogy a sziporkázó szösszenetek, a kitűnő gyerekversek is. Kislánykorától „fogadott” kishúgom Romhányi Ágnes, de immár komolyan veendő pályatársam is.
Aki olvassa a verseit, kicsit úgy érzi: oázisra lelt mostani, érzelmileg elsivatagosodott világunkban.
Baranyi Ferenc

>!
Fekete Sas, Budapest, 2022
92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156168429

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Amsellied>!
Romhányi Ágnes: Égi posta

Egy impulzív vásárlás során off került a kezembe a könyv. Annyi történt, hogy sikerült egy olyan egysoros versnél kinyitnom a boltban, amit elolvasva tudtam, hogy haza akarom vinni.
A végén található gyerekversek kivételével szinte az összes versnek sikerült betalálnia nálam. Igen sokfélék az írások egyébként, mind témát és stílust tekintve. Egy nagyon pozitív meglepetése az évemnek.


Népszerű idézetek

Amsellied>!

Kép

Csend. Élet.
Nem hallod. Nem éled.
Szemléled.

66. oldal

Amsellied>!

Miért?
F. Á.-nak

Öt lehullott levél: szemét.
Az avar: gyönyörű!

63. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után