Az ​újkor vége / A hatalom 0 csillagozás

Romano Guardini: Az újkor vége / A hatalom

„Teljes joggal elmondhatjuk, hogy a történelemnek új szakaszába léptünk” – írja Guardini 1950-ben. Ennek a kornak legfőbb jellemzője, hogy a tudomány és a technika révén az ember kezébe került hatalom jóval meghaladja erkölcsi felelősségtudatát. „A legnagyobb lehetőségek, de a legnagyobb veszélyek előtt állunk”.

Guardini mindezek ellenére nem pesszimista. Világlátást a keresztény remény és felelősségtudat hatja át: „minél erősebbek lesznek a személytelen hatalmak, annál határozottabban győzedelmesedik a világban a hit, és teremti meg a szabadságot Csodálatos, hogyan bontakozik ki a szent lehetőségek a világra egyre inkább ránehezedő kényszerek közepette!”

Guardini csaknem fél évszázada írta le ezeket a sorokat, gondolatai azonban azóta mintha még aktuálisabbá váltak volna. Csakugyan: az egyre növekvő bizalommal Isten gondviselő kegyelmében.

Eredeti cím: Das Ende der Neuzeit / Die Macht

A következő kiadói sorozatban jelent meg: XX. századi keresztény gondolkodók Vigilia

>!
Vigilia, Budapest, 1994
172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637964185 · Fordította: Ambrus Gabriella

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

tschk >!

Ezen túlemnően van azonban egy, csupán a kinyilatkoztatásból érthető, mélyebb tartalma is: a bűnből származó elidegenedés. Ez azt jelenti, hogy a természet ellenáll az embernek, pontosabban: hogy az ember olyan módon, olyan igényt támaszt a természettel szemben, amely ellentmond a teremtett lényegnek; s így e lényeg ellenáll az emberi akaratnak.

116. oldal (jegyzet)

tschk >!

…és tudja, hogy kudarcra van ítélve az a kultúra, amely kiiktatja Istent, annál az egyszerű oknál fogva, hogy Isten van. Ez a kételkedés és kritika azonban a kinyilatkoztatásból ered, vagyis nem magából a kultúrából; ezért bármennyire helytállóak is a megállapításai, történelmi szempontból hatástalan marad.

61. oldal

tschk >!

A középkori antropológia mind alapjaiban, mind egészet tekintve felülmúlja az újkorit. Az erkölcstan és az életbölcsesség a teljes létet szemléli és a tökéletesedéshez vezet.

20. oldal

tschk >!

Az egyházi év kimeríthetetlen egységben köti össze a nap éves forgásának ritmusát, az élet egy esztendejét s annak lüktetését Krisztus életével, a „sol salutis”, az üdvösség napjának járásával.

23. oldal

tschk >!

Az uralom tehát nem azt jelenti, hogy a természeti dolgokra rákényszeríti az akaratát, hanem azt, hogy birtokló, alakító és teremtő tevékenysége a megismerésen alapul: felfogja a létező lényegét, s azt megnevezi.

105. oldal

tschk >!

A középkori ember mindenütt szimbólumokat lát. A lét számára nem elemekből, energiákból és törvényekből áll, hanem alakzatokból. Minden alakzat egyrészt önmagát jelenti, másrészt viszont túlmutat önmagán, valami mást, magasabbrendűt jelez; végső soron az egyetlen-fönségest, Istent és az örök dolgokat. Így minden alak szimbólummá lesz; túlmutat önmagán. Helyesebben úgy is mondhatjuk, hogy önmaga fölöttről származik, magán túlról lép elő.

26. oldal

tschk >!

A jövendő kor ezekben a dolgokban félelmetes, de gyógyító világosságot teremt majd. Egyetlen keresztény sem örülhet annak, hogy a radikális kereszténység így előretör. Hiszen a kinyilatkoztatás nem szubjektív élmény, hanem maga az igazság, amit az tár fel, aki a világot teremtette. S mélységesen veszélybe kerül a történelem minden órája, amely kizárja ennek az igazságnak érvényesülését a világban.

A nem hívőnek ki kell lépnie a szekularizáció köréből. Nem maradhat tovább úgy haszonélvező, hogy tagadja ugyan a kinyilatkoztatást, de magáévá teszi az általa kifejtett értékeket és energiákat. Becsületesen véghez kell vinne a Krisztus és az általa kinyilatkoztatott Isten nélküli létet, s meg kell tapasztalnia, hogy ez mit is jelent.

80 - 81. o

tschk >!

Nem beszélhetünk így: Isten ilyen meg ilyen, tehát ezt vagy azt nem teheti meg. Hanem: így tesz, és ezzel nyilatkoztatja ki, hogy kicsoda Ő.

112. oldal

tschk >!

Nem véletlen, hogy a „személyiség” szó egészen kiveszett a napi szóhasználatból, s a „személy” lépett a helyébe. Ez utóbbinak csaknem sztoikus jellege van. Nem a kibontakozásra, hanem a meghatározásra irányul. Nem a gazdagra, a rendkívülire, hanem valami józanra és szegényesre, amely azonban minden emberi egyénben fönntartható és kifejleszthető.

50. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriele Amorth: Pio atya, miként én ismertem
Bruno Ferrero: Karácsonyi történetek
Bruno Ferrero: Van ott fenn Valaki?
Dancs Imre: A Programozó
Gabriele Amorth: Egy ördögűző tapasztalatai
Gabriele Amorth: Róma ördögűzőjének újabb tapasztalatai
Liguori Szent Alfonz: Megegyezés Isten akaratával
Chiara Lubich: Ha tüzet gyújtanánk
Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek II.
VI. Pál pápa: Eucharisztia