Árnyak ​földje (Távoli Világok 6.) 5 csillagozás

Roland Morgan: Árnyak földje

Voltar Cornador – a Corsavai fürkész – a csontfaragók szentélyeibe tart, hogy megszabaduljon a tetovált bőrtől, mely egy mágikus szertartás során forrt egybe a testével. A véletlen egy különös lányt sodor az útjába, s hamarosan együtt menekülnek a fürkész életére törő lidérc elől. Csakhogy a túlvilági lényt nem könnyű kijátszani, így Voltar hamarosan az Árnyak Földjén találja magát, ahol szellemek élnek különös törvények szerint. Ez az a föld, ahol minden emlék semmivé lesz lassan, s végül a lélek is elpusztul… mindörökre.

>!
Inomi, Budapest, 2004
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638643587

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

kte P>!
Roland Morgan: Árnyak földje

Roland Morgan ebben a történetben hozta számomra a Távoli Világok sorozat első két részének színvonalát. Emiatt a két kötet miatt vágtam bele, hogy megpróbálom megszerezni és végigolvasni a hét részt, de a többi eddig nem igazán tetszett.
A világ továbbra is kissé idegen számomra, de vannak benne érdekes elemek (pl. tűzkapuk), kicsit középkori jelleget éreztem. A főbb szereplők megfelelően be voltak mutatva, nem kevertem őket, kellően elkülönültek egymástól. Több helyszínt és a mágia több megjelenését ismerjük meg benne, ez tetszett. Nagy örömömre végre nem csak férfiak szerepelnek benne, illetve a nők nem csak díszítőelemek. :)


A sorozat következő kötete

Távoli Világok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alyona Crower: Árnyak és csillagok
John Caldwell: Káosz
Stian Skald: A lelkek kútja
Soren Ward: Leceai játszma
Czékmási Csaba: A Tűzgyermek és a szellem
Dale Avery: A renegát
Amira Stone: Elszakítva
Vivien Holloway: A vihar ígérete
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal
Aurora Lewis Turner: A hatalom köve