Beszédtöredékek ​a szerelemről 19 csillagozás

Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

A nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó.

Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. „A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt.” A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."

Eredeti megjelenés éve: 1977

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Veszedelmes viszonyok Atlantisz

>!
Atlantisz, Budapest, 1997
280 oldal · ISBN: 9637978828 · Fordította: Albert Sándor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

sebzek>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Ha bárkinek ismeretlennek tűnik ez a könyv, nincs egyedül. Három héttel ezelőtt még a létezéséről sem tudtam. off Nagybetűs semmirekellők módjára lapozgattam A filozófia nagykönyvét, amikor elérkeztem egy fickóhoz, aki elvileg megújította a szerelem nyelvét egy szerelmes monológjainak segítségével. Olyanokat írt, hogy a nyelv olyan, mint a bőr, és –, ha ez nem lenne elég – szerinte a szavakkal még a másikhoz is lehet dörgölőzni*.
Első blikkre nettó f***ságnak tűnt, de felkeltette az érdeklődésemet: mi van, ha mégis jó?

Két fő aggodalmam volt.
1, Ha ez egy fiktív szerelmes monológkötege, akkor mit keres egy filozófiakönyvben?
2, Hogyan lehet kibővíteni a szerelmes beszédet lehetőleg a metaforákban való tocsogás nélkül?

Ezek lassan feloldódtak a filozófiai irányból való megközelítésben. Adott egy szerelmes, akit tekinthetünk az írónak, miközben rajta van a szerelem egy témakörének egy érzelmi maszkja**, és elemzi magát. Barthes pedig okosan belátja, nem tud mindegyik érzelembe azonosan belehelyezkedni, így az irodalmat feltúrva segítőket hív. Fiktív, és valós irodalmi szereplőket. Ezekből a behatásokból pedig megpróbál valamiféle dialógust kidomborítani, építkezni. Rokon a verssel, átjön rajta a szerelmes közlési vágya, de mindez a filozófia higgadtságával, tömörítésével párosul. Barthes mind kiterjedségében, mind mondanivalójában szeretné bővíteni azt a bizonyos nyelvet.

Leírva, belegondolva úgy tűnik, mintha egy szakadékot átkötő kötélen egyensúlyozna (alatta krokodilok), viszont a szövegben nem érződik semmilyen görcsösség. Egyszerűen más, mint bármi, és működik. Annyira magától értetődő, hogy nevetségesnek tűnik bármilyen másik ötlet.

(A Werthert tényleg illik előtte megejteni, viszont a könyv tartalmaz szükséges szövegkörnyezetet, tehát a halvány emlék már megfeleő lehet.)

off

* Ez az idézet szerintem többet árt a könyvnek, mint segít. Egy kiragadott részlet a rengeteg rész egyikéből. Az, hogy jó-e képezheti vita tárgyát, azonban a könyvet egyeltalán nem írja körül, kifejezetten hamis képet ad róla.
**Pl. ő a szerelmes, aki próbál a szeretett lény fájdalmával együttérezni, a szerelmes levél írásakor feltörő hiábavalóságérzést megragadni (amikor az egyetlen fontos érzés és gondolat csak annyi a fejben, hogy a másik hiányzik, és mennyire szeretem. Miből lesz így szöveg?!), vagy rájönni, hogyan kezelje a lehetetlennek tűnő érzelmi túlcsordultságát a Másikkal való kommunikációban.

Tilla>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Eugenides The Marriage Plot könyve által szereztem tudomást e lenyűgöző gyűjteményről, és már az ott olvasott idézetek alapján borítékoltam, hogy ez a Beszédtöredékek pont nekem való lesz. Mivel igazán értő olvasó akartam lenni, rendesen megcsináltam a házi feladatot is, elolvastam előbb Goethe Werther szerelme és halála művét. Aztán, mint akinek végre megengedték, hogy felbontsa a bonbonos dobozt, vettem le az ablakpárkányról a könyvet.
Szép-szép-szép és tényleg éppen nekem való.
Nem kifejezetten elalvás előtt olvasandó könyv, ahhoz túl okos és körmönfont írás, ezért az Értő Olvasó inkább az erdőbe hordta magával és csipegetett belőle, elég volt mindig csak egy-egy töredék.
Ebből kell egy saját példány. Az élethosszig való csipegetés végett.

_Andrea_ P>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Hát, lassan (nagyon lassan) tavasz van, meg minden – de annyira nem nyűgözött le. Valami jobbra számítottam. Elég alaposan számba veszi a szerelemmel járó érzéseket, érzésféleségeket, de nem tetszett igazán, ahogy bánt velük; nevesen mindenféle idézetet egybemosott saját szövegekkel – főleg E/1 elbeszélésben, – és kétségkívül így érzékletesebben értethette meg magát, mintha E/3 írt volna a szerelmesről, de mégis idegen ez tőlem, talán csak szokatlan a forma miatt. Nem csinálta rosszul, mesterien van megírva, – ha ezt elbénázta volna, az egy iszonyúan infantilis és giccses valamit eredményezett volna, – ennek ellenére nehezen emészthető.
Engem a szerelmes idegesít, a megőrülésével és kezelhetetlenségével. Az idézetek elég nagy része a Wertherből van, akit megint csak utálok, mint életképtelen, önző, érzelmes de passzív szerencsétlenséget. A szöveg kitér arra is, hogy a külvilág effajta értetlenséggel és rosszallással tekint az ilyen szerelmesekre…
Voltak ellenben jó részei, – olyan érzelmek, amik ismerősek voltak; amiket éreztem már, – ezek el is gondolkodtattak. Nem is akarok én ennyire szerelmes lenni, hogy bele akarjak halni és összességében olyasféle benyomást hagyott bennem ennek az őrületnek a leírása, mintha a szerelem valamiféle regressziós állapot lenne, a gyermeki tudatállapotok felelevenítésével és kiélésével, a képtelen ragaszkodással, heves érzelmekkel. És ez valahol szép is, – de szomorú is, ha azt a következtetést vonom le belőle, hogy csak a gyerek tud boldog lenni, és ahhoz, hogy valaki boldog lehessen, gyerekké kell lennie. Ha ez így működik, akkor a felnőtt meg miféle állat, hogy mindig komoly és félszeg akar lenni? Vagy a fenét akar, de muszáj neki.
Részemről a szerelem egy drog, amit szeretek, de nem Wertherien túlhevítve. És tulajdonképpen ezt a könyvet is szeretem, még ha nem is értem, hogy miért.

8 hozzászólás
Tamás_Felber>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

J'adore! Amikor szerelmes voltam 2003–2004-ben sokszor olvastam újra, teljesen feltöltött, nagyon jó volt olvasni, nagyon sok részét teljesen aktuálisnak tartottam. Francia, filozófus, író, nagyon tud írni, folyamatosan gondolkodásra késztet, reflektáltatni akar… Barthes-nak minden munkája azt mutatja alkotója milyen magas szinten művelte, „gyakorolta” a francia nyelvet(az Ő anyanyelvét), a szabadságjogok és a modern művészetek európai anyanyelvét. Szerettem volna kortársamnak, egyetemi évfolyamtársamnak -barátomnak tudni, mivel tudom róla anyja és nagyanyja milyen sokat jelentett számára, nem igazán voltak barátai… Hogy valaki ekképp tehessen, demonstrálva tehetségét franciának kell lennie(azzá válnia Montaigne, Pascal, Voltaire, Diderot, Tocqueville, Bergson, Foucault, Bourdieu örökében/mellett)…

Azazello>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Barthes zseniális, gyönyörűen ír, mondani sem kell, hogy filozófusok közt ez, ha nem is annyira, mint az a bizonyos fehér holló, de igen ritka. Francia. :) Ez a könyv és a Világoskamra a legszebb (személyes vélemény). Gondolkodásában beállt erős változás érhető tetten az utolsó főleg 3-4 év szövegeiben. Ne tekintsük szerelem-kézikönyvnek, bár helyenként magunkra ismerünk a sorok közt, vagy éppen a Másikra, aki, hogy kicsit Barthes legyek, mi magunk vagyunk. Mielőtt valaki nekiugrik a könyvnek, erősen ajánlott (értsd: kötelező) Werthert elolvasni.


Népszerű idézetek

Azazello>!

Mit is jelent „valakire gondolni”? Azt jelenti: elfelejteni őt (felejtés nélkül nincs élet) és minduntalan felocsúdni ebből a feledésből.

madárka>!

Életem során milliónyi testtel találkozom; ebből a millióból megkívánhatok néhány százat; de közülük is csak egyet szeretek.

36. oldal

postmodjane>!

[…] a telefon miatti szorongás a szerelem csalhatatlan ismérve.

Atlantisz, 1997., 140.

Azazello>!

Tudni, hogy nem a Másikért írunk, tudni, hogy a dolgok, amiket megírok, sohasem szerettetnek meg azzal, akit szeretek, tudni, hogy az írás nem kompenzál, nem szublimál semmit, hogy pontosan ott van, ahol te nem vagy – íme az első lépés az írás felé.

1 hozzászólás
Azazello>!

És Önök vajon nem szeretnének Ünnep lenni valaki számára?

Szelén>!

Az örvény csupán kapóra jövő megsemmisülés lenne? Hajlok rá, hogy benne ne megpihenést, hanem felindultságot lássak. Gyászomat meneküléssel palástolom, felhígulok, elájulok, hogy megszabaduljak ettől a tömörségtől, ettől a fojtogató érzéstől, amely belőlem felelős alanyt csinál: kilépek belőle: ez az eksztázis.

27. oldal

_Andrea_ P>!

A következő ellentmondásba kerülök: egyfelől azt képzelem, jobban ismerem a Másikat, mint bárki, és ezt diadalmasan ki is jelentem neki […]; másfelől gyakran érzem azt a nyilvánvaló tényt, hogy a Másik kifürkészhetetlen, megfoghatatlan, kezelhetetlen; nem találom hozzá a kulcsot, nem tudom megkeresni gyökereit, képtelen vagyok megfejteni a rejtélyt.

165. oldal

_Andrea_ P>!

A megvárakoztatás: minden hatalom állandó előjoga, „az emberiség évezredes időtöltése".

58. oldal

Azazello>!

Nem lehetne-e a barátságot a legkiválóbb akusztikus térként definiálni?


Hasonló könyvek címkék alapján

Milan Kundera: A regény művészete
Albert Camus: Sziszüphosz mítosza
Maurice Blanchot: Az irodalmi tér
Georges Bataille: Az erotika
Testes könyv II.
Jean-Paul Sartre: Mi az irodalom?
Szigethi András: A szellem anyajegyei / Родинки духа
Chantal Delsol: A világ gyűlölete
Jonathan Culler: Dekonstrukció
Tzvetan Todorov: Bevezetés a fantasztikus irodalomba