A ​szöveg öröme 83% 18 csillagozás

A regény olyan, mint a halál; az életből sorsot csinál, az emlékezésből hasznos cselekedetet, a tartamból pedig iránnyal és jelentéssel rendelkező időt.

24. oldal

Olvassunk csak lassan egy Zola-regényt, olvassunk el mindent belőle, s a könyv ki fog esni a kezünkből; olvassunk gyorsan, szakaszosan egy modern szöveget, s a szöveg átláthatatlanná válik, megközelíthetetlen lesz az öröm számára: azt szeretnénk, ha történne valami, és semmi sem történik; mert ami a nyelven létrejön, az nem jön létre a beszédmódban: az, ami „létrejön” és az, ami „eltűnik”, a két perem közti szakadék, a gyönyörben támadt rés, a nyelvi térben keletkezik, a közlés aktusában, nem a közlemények egymásutánjában: nem befalni, nem elnyelni, hanem legelészni, alaposan lelegelni, a mai szerzőket olvasva fellelni az egykori olvasási módok ráérősségét: arisztokratikus olvasóvá lenni.

81. oldal

A szövegnek, melyet Ön ír, bizonyítania kell, hogy vágyik rám. Ez a bizonyíték létezik: maga az írás. Az írás: a nyelv gyönyöreinek tudománya, kámaszútrája (ennek a tudománynak csak egy kézikönyve van: maga az írás.)

77. oldal

[…] minden költői szó váratlan tárgy, Pandora szelencéje, ahonnan a nyelvezet minden virtualitása kiszabadul; a költői szó tehát különleges kíváncsisággal fogyasztott termék, amolyan fölszentelt ínyencfalat.

29. oldal

A könyvtár elvileg végtelen, bármekkora legyen is ténylegesen, mivel mindig innen és túl is van a keresleten (vagy legalábbis így fogja fel magát): a vágyott könyv többnyire nincs meg, de mindig javasolnak helyette másikat: a könyvtár a vágy pótlékainak helye […].

Az olvasásról, 60.

[…] az olvasás az a hely, ahol a struktúra megbolondul.

66. oldal

Nem az-e egy test legerotikusabb helye, ahol az öltözék szétnyílik? A perverzióban (amely a textuális öröm szabályozója) nincsenek erogén zónák (a kifejezés ráadásul meglehetősen suta és zavaró is); a folytonossághiány erotikus, mint ahogy azt a pszichoanalízis helyesen mondja: a két ruhadarab (a nadrág és a trikó), a két perem (a félig nyitott ing, a kesztyű és a ruhaujj) közül kivillanó bőr; maga ez a kivillanás csábít , vagy még inkább: az eltűnés-előtűnés színjátéka.

Ez nem testi lemeztelenedés vagy az elbeszélésbeli elodázás öröme. Egyik esetben sincs sem szakadás, sem perem: fokozatos feltárulás van: az izgalom abban a reményben sűrűsödik, hogy megpillantjuk a nemi szervet (a kollégista álma) vagy megismerjük a történet végét (regényes kielégülés).

79. oldal

[…] a képek, az előadásmód, a szókincs az író testéből és múltjából születnek, s apránként művészete automatizmusává változnak. […] A stílusban mindig van valami nyers elem, ha még annyira kifinomult is: a stílus rendeltetés nélküli forma, természetes növekedés, nem pedig tudatos szándék terméke, mintegy a gondolkodás függőleges és magányos dimenziója […] a stílus az író saját „dolga”, tündöklése, börtöne, és magánya.

9. oldal

Ma választhatok ilyen vagy olyan írásmódot és e gesztussal megerősíthetem szabadságomat, hangoztathatom újszerűségemet vagy hagyománytiszteletemet; ám nem fejleszthetem tovább ezt az írásmódot egy tartamban anélkül, hogy apránként ne legyek a mások szavainak, sőt a saját szavaimnak a rabja. Szavaim jelenlegi hangját makacsul visszamaradó tonalitás kíséri, amely az előző írásmódokból, sőt saját írásmódom múltjából származik.

12. oldal

S mégis, maga ez a ritmus, az elolvasott és el nem olvasott részeké, adja a nagy elbeszélések örömét: elolvastuk valaha is Proustot, Balzacot, a Háború és békét szóról szóra? (Proust szerencséje: minden olvasáskor más-más passzusát ugorjuk át.)

80. oldal