Rokay Zoltán (szerk.)

Egység ​a különbözőségben 0 csillagozás

A 60 éves Bolberitz Pál köszöntése
Rokay Zoltán (szerk.): Egység a különbözőségben

A ​keresztény tanítás kezdettől fogva felhasználta az emberi gondolkodás készségét és eredményét, vagyis a bölcseletet, a filozófiát. Segítségével kereste a kinyilatkoztatás mélyebb megértését, egyben a filozófia művelésével szolgálta a gondolkodás és a kultúra mélyítését.
     Korunkban olyan irányzatok is megjelentek, melyek ugyan filozófiának nevezik magukat, de nem a fegyelmezett gondolkodás rendszerbe épített művei, így megzavarhatják a keresztény tanítás hiteles megértését. Talán épp ezért foglal el olyan előkelő helyet a mai magyar filozófiai gondolkodásban Bolberitz Pál munkássága; előadásaival, könyveivel, publikációival immár negyedszázada azt a keresztény szellemiséget szolgálja, amelyre az új évezredben is nagy szükségünk van.
     A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanárai és a tudományág jeles képviselői e kötettel tisztelegnek a 60 éves Bolberitz Pál előtt.

Bolberitz Pál 1941. szeptember 15-én született Budapesten. 1966. június… (tovább)

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2002
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633614147

Hasonló könyvek címkék alapján

Finszter Géza – Kőhalmi László – Végh Zsuzsanna (szerk.): Egy jobb világot hátrahagyni…
Bakó Zsuzsanna – Sz. Kürti Katalin – Ónody Magdolna: Munkácsy
F. Dózsa Katalin – Vér Eszter Virág: Erzsébet királyné mítosza / Der Mythos der Königin Elisabeth / The Myth of Queen Elisabeth
Bánszky Pál: Süli András
Fitz Péter – Mészáros István – Wehner Tibor: Vizsolyi János szobrászművész – 50 év
Eduard Mörike: Mozart prágai utazása / Mozart auf der Reise nach Prag
Erich Kästner: Kästner Kästnerről / Az emlékezés háza – Kästner über Kästner / Das Haus Erinnerung
Károlyi Istvánné Windisch-Graetz Mária Magdolna: Feljegyzések és életképek
Bogár Judit – Déri Eszter (szerk.): Barokk vallásos közösségek
Angelus Silesius: Kerúbi vándor