Filozófiatörténet ​II. 0 csillagozás

Újkor
Rokay Zoltán: Filozófiatörténet II.

A mű azt tartja szem előtt, amit a katolikus Egyház Tanítóhivatala mondott a teológiai fakultásokon zajló filozófiatanításról: „Mindenképpen szükséges az igaz filozófiai gondolkodás a biztos metafizikai elvek fényében, hogy objektív, független állításokhoz jussunk. Ennek céljából mindenféleképp hasznos a filozófiatörténet, mert előhozza azokat a főbb megoldásokat, amelyeket a nagy gondolkodók a századok folyamán a világ és az élet kérdéseivel kapcsolatban kifejtettek.”

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2010
242 oldal · ISBN: 9789632771854

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Földényi F. László: Melankólia
Lendvai L. Ferenc: A gondolkodás története
Kákosy László: Fény és káosz
Tatár György: Az Öröklét Gyűrűje
Olay Csaba – Ullmann Tamás: Kontinentális filozófia a XX. században
Brandenstein Béla: Nietzsche
Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete II.
Karikó Sándor (szerk.): Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény
Ludassy Mária: Négy arckép
Csejtei Dezső: Filozófia a mindennapokban