A ​spanyol Armada 4 csillagozás

Roger Whiting: A spanyol Armada

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A spanyol invázió fenyegető veszélyt jelentett Erzsébet uralkodásának nagy része alatt, mely 1588-ban, az Armada kihajózásával érte el tetőfokát. A hadjárat kudarca jelentősen növelte a királynő népszerűségét népe körében, s igen súlyosan megrendítette II. Fülöp hírnevét. Milyen okok vezettek az Armada megépítéséhez, s kihajózása véget vetett-e az angol-spanyol háborúnak? Roger Whiting részletesen bemutatja a spanyol inváziós előkészületeket s az annak megakadályozására tett angol lépéseket. Szól az Armada csatáiról és a hadjárat ijesztő utóhatásairól, amikor a spanyol flottának alig a fele jutott haza Spanyolországba. A könyv olvasmányos formában számol be Anglia haditengerészeti történelmének egyik legjelentősebb eseményéről

>!
Hajja & Fiai, Debrecen, 2007
194 oldal · ISBN: 9789637054464 · Fordította: Szilágyi Béla

Enciklopédia 8


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

mcgregor P>!
Roger Whiting: A spanyol Armada

Röviden: egy hatalmas katonai vállalkozás története, ami már kezdettől ezer sebből vérzett. Egyrészt érdekes volt olvasni, hogy mindkét részről mennyi hibás feltételezés, mennyi esetlegesség és amatőrizmus tarkította az összecsapásra való felkészülést. Véletlenül sem arról volt szó, hogy a ravasz és végtelenül profi angolok a hatalmas és legyőzhetetlen Góliátot tönkreverték. Az angolok maguk is rengeteget bénáztak, anyagi nehézségeik voltak, az erődített városok száma elégtelen volt, a hadianyag beszerzése és a szervezés is hagyott kívánni valókat maga után, bár kétségtelen, hogy az Atlanti-óceáni hajózásban jóval több tapasztalatuk volt. A spanyolok pedig egy egyébként is hatalmas logisztikai kihívást jelentő inváziónak olyan blőd hibákkal és olyan pazarlással láttak neki, hogy félelmetes belegondolni, hogy mennyi emberük halt meg hiába. És nem, nem is elsősorban az angol flottának köszönhetően, hanem a széljárás, a viharok, az ismeretlen terep, a zátonyok és a nem megfelelően felkészített hajók hibái miatt is. Több kulcsmomentum vezetett az Armada (részleges) pusztulásához, ezek közül a leglényegesebbek mind részletesen kifejtve jelennek meg a könyvben (néha túl részletesen is). Ezek a teljesség igénye nélkül: a Németalföldön állomásozó spanyol inváziós seregnek az Armadára történő behajózása teljesen lehetetlen volt megfelelő befogadó képességű és mélyvízi kikötő hiányában (pedig a Csatornán átjutva minden valószínűség szerint igen sikeresen tört volna előre a korszak egyik legprofibb szárazföldi hadereje). A felhalmozott élelmiszerkészletek már a hajóhad indulásakor romlásnak indultak. A németalföldi haderőt irányító Párma hercegének az Armadát vezető Medina Sidonia herceggel való együttműködést teljesen megtagadó makacs gőgje sem segített, ahogy az sem, hogy az Armada meglehetősen heterogén összetételéből fakadóan tele volt az Atlanti-óceáni hajózásra alkalmatlan evezős gályákkal és eredetileg kereskedelmi célú bárkákkal is (amelyek pl. szél ellen nem tudtak hajózni), a használt ágyúk és ágyúgolyók pedig a feszített elkészítési tempó miatt gyakran silány minőségűek voltak. Magáról a tengeri harcérintkezésről vallott spanyol elvek is idejétmúltnak számítottak már: ők még a korábbi időszak „melléhajózunk és megcsáklyázva elfoglaljuk a másik hajót” irányban gondolkodtak, míg az angolok inkább a tüzérségre bízták a harcot. Sokszor elsikkad, de II. Fülöp spanyol uralkodó számára az Armada egyfajta gigantikus blöffként is szolgált, egyáltalán nem volt elsődleges célja Anglia teljes leigázása, inkább az angolok megfélemlítése és tárgyalóasztalhoz kényszerítése volt a szándéka. Meglehetősen drágára sikerült ez a blöff. Megdöbbentő, hogy a spanyolok az angolokkal igencsak ellentmondásos viszonyban lévő, szintén katolikus írekkel nem építettek ki előzetesen stratégiai jellegű kapcsolatot, pedig egy Írországból indított invázió feltehetően sikeresebb is lehetett volna. Az Írország partjainál hajótörést szenvedett számos spanyol hajó tengerészeit és katonáit az írek az adott klán hozzáállásától függően hol segítették és rejtegették, hol pucérra vetkőztetve teljesen kirabolták, hol egyenesen agyonverték. A könyv több túlélő nyomorúságos beszámolóját is tartalmazza. Egyetlen lényeges hiányossága talán az a kötetnek, hogy a részletes és tényszerű leírásokon túl üdvös lett volna néhány stratégiai jellegű megállapítással, az összefüggések kreatívabb kibontásával, konklúzióval gazdagítani a történészi munkát.

dontpanic IP>!
Roger Whiting: A spanyol Armada

Indulunk az Armada felállítását megelőző időszakból, a történelmi háttértől. Úgy éreztem, a könyv azoknak szól, akik otthon vannak az 1500-as évek spanyol történelmében… hát én nem tartozom ebbe a csoportba, úgyhogy néha azt éreztem, egyedül vagyok hagyva. A szerző néha eléggé belebonyolódott a különböző politikai szálakba, és úgy éreztem, néha sokkal egyszerűben is írhatott volna bizonyos dolgokról.

Akkor kezdtem igazán élvezni a könyvet, amikor ez a szakasz lezárult, és elérkeztünk az Armada felállításának kezdetéhez. Bődületes az az amatőrség, arrogancia, Isten bizalmába vetett vakhit, amivel összerakták ezt a vállalkozást. Pl. az Armada parancsnokságára levélben (!) neveztek ki egy olyan embert, akinek nulla tapasztalata volt tengerészeti és katonai területen. És a hajók összeválogatásánál, legénység beszerzésénél, a hajók felfegyverzésénél és ellátmányozásnál is hasonló hanyagsággal jártak el.
Komolyan, még az a csoda, hogy egyáltalán eljutottak Angliai partjaiig.

Ezek után jött a tengeri élet és a csaták leírása, ez szintén izgalmas volt. Itt az egyik legemlékezetesebb a „hellburner” vagy gyújtóhajók leírása volt, amik tulajdonképpen úszó bombaként funkcionáltak és tekinthetők akár az első tömegpusztító fegyvereknek is.

A gravelines-i csata után pedig jött a könyv talán legérdekesebb és leghátborzongatóbb része… amikor a legyőzött Armada (már, ami megmaradt belőle) behúzott farokkal hazakullogott volna, csakhogy ez egyáltalán nem volt egyszerű. Nagyon sok konkrét hajó sorsát végigköveti a könyv, és leírja, hogy pl. az Írország mentén partra vetődött spanyolokkal hogyan bántak a helyiek (volt egy törzs, akiknél vallási tabu tiltotta a vízben fuldoklók megmentését, illetve, ha valaki megmentett egy ilyen embert, akkor cserébe a családjából áldoztak fel valakit). Hát nem jól. Nagyon nem jól. Meztelenül, kifosztva, kiéhezve, sebesülten végezték egy csomóan, akik esetleg nem egy vízen hánykolódó elsodródott hajón haltak meg a fertőzött víztől vagy éhségtől.

A könyv adatai szerint az Armada 30 000 fős legénységéből 20 000 ember halt meg… kemény számok ezek. Tudom, hogy háború esetében nem lehet ilyesmiről beszélni, de elgondolkodtam, II. Fülöp részéről nem tekinthető-e ez valamiféle saját népe körében elkövetett kisebbfajta népirtásnak, mert annyira az első pillanattól halálra volt ítélve ez a legyőzhetetlen Armada, hogy tulajdonképpen a biztos halálba indult az, aki részt vett benne, és nyilván nem szabad választás kérdése volt a dolog.

És mi volt mégis a mindent odds-nak ellentmondó magabiztosság alapja? Hát az, hogy „katolikusok vagyunk, tehát Isten mellettünk áll”. És amikor jöttek a hírek az Armada sikertelenségéről, akkor sem a politikai, emberi vagy pénzügyi megfontolások voltak az elsők, hanem Isten akaratának a fürkészése… áhh…

A könyv végén egy kicsit kitekintünk a jövőbe, illetve böngészhetünk a mélytengeri régészkedés eredményei és az Armada számszerűsített adatai között.

Ami még tetszett a könyvben, az az, hogy bemutatja, mennyire visszafejthetetlen az, hogy pontosan mi is történt többszáz évvel ezelőtt (és nyilván egyre visszafejthetetlenebb, ahogy megyünk visszafelé az időben).
A történelemkönyvekben az események szépen, lineárisan le vannak írva, hogy a diákoknak eszébe se jusson megkérdőjelezni, hogy mi hogyan is történt, pedig nagyon sokszor egymásnak ellentmondó forrásokból kell dolgoznia a történészeknek.
Itt is több esetben volt olyan, hogy egymásnak ellentmondó visszaemlékezések maradtak fent, fontos eseményekről. Pl. azt a pillanatot, amikor II. Fülöpnek megviszik az Armada vereségének a hírét, három forrásból is megidézi, és mindhárom máshogyan írja le az eseményeket. Na most akkor mi van? Persze vannak a hitelesség valószínűségét megállapító módszerek, de ettől még nem árt észben tartani, hogy közvetett forrásokból dolgozunk.
Ritkán találkozom ezzel a fajta történelemszemlélettel, mert általában a történész kiválasztja a neki tetsző/neki leghitelesebbnek látszó forrást, és azzal dolgozik. Üdítő volt, hogy itt több forrást is kaptam, és nyilván állást foglalt a végén a szerző, de nem hallgatta el, hogy több alternatíva van.


Népszerű idézetek

dontpanic IP>!

…Lord Howard egyfajta kiforratlan formáját alkalmazta annak a csatasoralakzatnak, melynek taktikává fejlesztett változatát használták később a jütlandi csatában. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy egymás mögött vitorlázva nyolc hajó közeledett az ellenség felé. Medina Sidonia vitorlását így egyik hajó a másik után támadta meg.
A taktika nem volt olyan eredményes, mint amilyen lehetett volna, tekintettel arra, hogy tengeri ütközetben először alkalmazták.

89. oldal

mcgregor P>!

Margate, ahol az Armada a partraszállást tervezte, egyáltalán nem rendelkezett véderőművekkel, s ez világosan mutatja azt a tényt, hogy Fülöp jól ismerte az angol tengerpart védelmi rendszerét. Nem kétséges, személyesen mérhette fel a véderőművek állapotát, amikor még I. Mária angol királynőnek udvarolt.

64. oldal

mcgregor P>!

Az 1588-ban útnak indított Armada így korántsem a spanyol haditengerészet végét fémjelezte, sőt annak inkább kezdetét. Az angolok képtelenek voltak ugyanolyan hatékonysággal blokád alatt tartani Spanyolországot, mint tették azt az Armada kihajózása előtt. 1588 és 1603 között több flota, kincseket szállító spanyol flotilla érte el a hazai kikötőt, mint a flotta történetének bármely más 15 éves időszakában. Röviden, Erzsébet uralkodásának hátralévő évei alatt egyik fél sem uralta a tengereket. A háború végül nem csupán azért ért véget, mert kimerült a pénz- és élőforrás; szerepet játszott benne a felek között a harcok során kialakult kölcsönös nagyrabecsülés is.

166. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1588 · Spanyolország
mcgregor P>!

A haditanács általános hadügyi kérdésekkel foglalkozott, a szakfeladatok koordinálását a haditanács tagjaiból, pénzügyi és más szakértőkből álló ad hoc bizottságok (junták) látták el. Jól jelzi Spanyolország alkalmatlanságát az angliaihoz hasonló nagyobb arányú hadműveletek végrehajtására az a tény, hogy ezen változtatásokra éppen 1586-ban került sor. Figyelembe véve a változtatás szükségességét, igen nehéz elképzelni, hogy az Armada létrejöttét hosszú távra berendezkedő, akaratlagos imperialista politika indukálta volna. Sokkal valószínűbb, hogy egyfajta válaszreakció volt arra az ellenséges hangulatra, mely Spanyolországgal szemben alakult ki Portugália bekebelezését követően. Még inkább valószínűsíti ezt az is, hogy noha a haditanács egyik tagja 1585. októberben meghalt, a változtatásokat 1586 tavaszig még csak nem is tartották szükségesnek. Úgy tűnik, míg a király nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a haditanácsnak, annak irányítását inkább a főnemesség kezében hagyta, ám amikor az Armada létrehozásának nem kis feladata felmerült, szakértelmen és karrierizmuson alapuló új rendszer kidolgozását látta szükségesnek.E reform létfontosságúnak bizonyult, mivel ezt követően Fülöp közvetlen kapcsolatot csupán külügyminiszterével, Don Juan de Idiáquezzel tartott. Ettől kezdve eltűnik a király kézírása a haditanács dokumentumairól. Feudális, osztálykiváltságon alapuló rendszer tűnt el szinte egyik pillanatról a másikra, s adott helyet a professzionalista, karrierista hivatalnak. E változás nélkül kétséges, hogy az Armada egyáltalán valaha vitorlát bontott volna.

21-22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1586
mcgregor P>!

Sir Walter Raleigh alig 25 esztendővel az Armada kihajózását követően mély meggyőződéssel írta, hogy az angolok „nem képviseltek oly haderőt, mely ellenállni lett volna képes a támadóknak,már ha Párma hercege partra szállt volna”. Ez korántsem meglepő tekintettel arra, hogy a Németalföldön 1572 óta szolgáló hadsereg harcedzett katonákból állt. 17 000 spanyol, olasz, burgundi, német, vallon és angol katolikus menekült katonából álló taktikai haderő várta Medina Sidonia hajóinak érkezését. A tény, hogy különféle nációk keveredtek itt össze, egyáltalán nem jelentette azt, hogy szedett-vedett társaságról van szó. Sőt, ezek a katonák az akkori Európa legütőképesebb hadseregének krémjét képviselték.

62-63. oldal

mcgregor P>!

A vita mögött az állt, hogy az ország korábban egyszerűen nem engedhette meg magának védelmi tervei átdolgozását és tökéletesítését, részben mert a külföldi bankok arra számítottak, Spanyolország megszállja Angliát, részben pedig azért, mert a hanyatló kereskedelem következtében az állam kölcsönt nem vehetett fel. Következésképpen ha Párma hercege valamikor augusztus 8-án partra szállt volna, fegyveresek szedett-vedett hordájával nézett volna farkasszemet, akiknek még pontos parancsaik sem voltak. S miután ezeket az alakulatokat könnyedén félresöpörte, gyengén védett városokat talált volna, s meg sem állt volna Londonig.

65. oldal

mcgregor P>!

Bár az Armada célja az egész ország leigázása volt, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy létezett egy B terv arra az esetre, ha ez nem sikerül. E szerint három engedményt kellett kicsikarni Erzsébetből: az angol katolikusokkal szembeni toleranciát, a holland republikánusok támogatásának megszüntetését, valamint jelentős hadisarcot. Amennyiben Párma hercegének sikerült volna elfoglalni s felügyelete alatt tartani Kent grófságot, Erzsébet minden bizonnyal elfogadta volna a felkínált feltételeket, legalábbis ami az első két pontot illeti. Ezzel a holland ellenállási mozgalom is összeomlott volna, szintén Fülöp malmára hajtva a vizet. Németalföldön erősen megosztott volt a közvélemény a Spanyolországgal való béketárgyalások szükségességét illetően. Nem kétséges, hogy Párma könnyedén lerohanhatta volna Kent grófságát, amennyiben hadereje sikeresen partra száll.

66. oldal

mcgregor P>!

A spanyolok fogadtatása nagyban függött attól, kinek a fennhatósága alá tartozott az adott partszakasz, ahol a szárazföldet elérték. A tengerben fuldoklókat gyakran sorsukra hagyták, egyrészt mert csak kevés ír tudott úszni, másrészt mert törzsi tabu tiltotta a fuldoklók kimentését. Nem kérdőjelezhették meg Lir tengeristen ősi jogát, hogy azt vigyen le magával a tenger fenekére, akit csak akar. A sorsot mindenkinek el kell fogadnia, s ha valaki fuldoklót mentett ki, őt magát vagy családjából valakit áldoztak fel. Ez a tabu az orkádok között és a Shetland-szigeteken is élt.

134. oldal

mcgregor P>!

A háború 14 esztendeig elhúzódott, s végül patthelyzettel zárult. Fülöp 1598-ban bekövetkezett halála előtt még három armadát állított hadrendbe. Az első, mely 1596-ban hajózott ki, Írország megszállását célozta. Érkezésének híre teljesen megosztotta Erzsébet haditanácsát abban a kérdésben, hogy vajon a sziget melyik részén szállnak partra. Az angolok szerencséjére – s Fülöp admirálisainak tanácsa ellenére – a flotta az év legrosszabb időszakában, novemberben hajózott ki, és a portugál partok mentén váratlanul kitörő heves vihar megsemmisítette.
A második 1597-ben csapatokat dobott volna partra Falmouth közelében azzal a feladattal, hogy elfoglalják Cornwallt. Fülöp francia zászló alatt hajózó tapasztalt révkalauz segítségével gondosan feltérképezte az angol partvonalat. Az elkészült jelentés nem csupán a kikötőket írta le részletesen, de beszámolt arról is, milyen élelmet szerezhetnek be az egyes településeken, illetve vannak-e katolikus kapcsolataik a helybelieknek.
[…]
Ám a mintegy 6-8 ezer főt számláló haderőt szállító flottát heves szélvihar késztette megtorpanásra a Lizard-fok közelében. Angliát azonban sokkolta a hír, mivel sem kihajózásáról, sem annak úti céljáról kémjelentéseket nem kaptak – ez volt az évszázad legtitkosabban kezelt hadművelete. A cornwalli partok közelében megjelenő hajók okozta pánik oly nagy volt, hogy a nemzetnek a kormányába és a királynőjébe vetett bizalma is megrendült kissé.
A harmadik armada, mely közvetlenül Fülöp halála előtt hajózott ki, a La Manche csatorna francia oldalán haladva észrevétlenül vitorlázott Calais kikötőjéig. Friss csapatokat szállított az Európában harcoló spanyol alakulatokhoz, s célja nem Anglia meghódítása volt. A spanyol király halála utáni, III. Fülöp uralkodásának első éveire pillantva láthatjuk, hogy Angliában 1599 nyarán pánik tört ki. Augusztus elején felröppent a hír, hogy spanyol csapatok szálltak partra Angliában. Sietve riasztották London és a part menti városok lakosságát, hevenyészett csapatszemlét tartottak a tilbury táborban, s 30 000 fő haderő vonult rohanvást London városába. Noha a riasztás tévesnek bizonyult, nyilvánvalóvá vált, milyen zűrzavart képes okozni egy újabb invázió híre. A felesleges csapatmozgás költségei miatt aztán igen sokan morgolódtak az udvarban.
Az Erzsébet uralkodása alatt végzett utolsó spanyol inváziós kísérletre 1601-ben került sor. A cél ismét Írország volt, melynek északi tartományaiban nem sokkal korábban lázadás tört ki. Noha a heves viharok szétszórták a flottát, három hajónak sikerült csapatokat partra dobni Baltimore közelében a déli parton, míg más dereglyékről Kinsale mellett szállt 3000 fős veterán haderő partra. Az utóbbit a városban tárt karokkal fogadták. Hónapokig tartó harc vette kezdetét, amelynek a végén az életben maradottak megadták magukat. Váltságdíj nélkül mindegyiküket hazaszállították, ami mindenképpen arra utal, új szelek fújtak a két ország kapcsolatát illetően.

165-166. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1596 · 1597 · 1598 · 1599 · Írország
mcgregor P>!

Alig néhány nappal kihajózását követően világossá vált, hogy az Armada szél felől nem képes kellő sebességgel haladni. A három napon át folyamatos irányváltoztatásokkal igyekeztek szélirányban tartani a flottát, de így alig nyolc km-t haladtak. Ez elsősorban azon, magas tat és orr felépítménnyel rendelkező hajóknak volt köszönhető, melyek korábban „szárazföldi” csatákat vívták tengeren, azaz közvetlenül az ellenfél mellé úszva juttatták át saját katonáikat az ellenfél bárkájára. A magas felépítmény általában nem okozott gondot, ha tat felől fújt a szél – és a Spanyolországba tartó hajózási útvonalak mentén a szélirány általában ennek megfelelő volt –, de ha a felépítményt a légmozgás más szögből érte, a vitorlákba nem jutott elég levegő a hajók kellő sebességgel történő mozgatásához. A hadigályákat hajthatták evezőkkel, a naszádokat orr- és tatvitorlával is felszerelték, de a többiek, a hagyományos, háromárbocos vitorlások, illetve a raktárhajók, komoly hátrányt jelentettek. A meglehetősen vegyes összetételű Armada számára ráadásul súlyos gondot jelentett a hajózási formáció megtartása. Míg egyesek azért küszködtek, hogy le ne maradjanak, mások legalább ekkora erőfeszítés árán igyekeztek nem maguk mögött hagyni az előbbieket.
Közben a fedélközbe zárt katonák – akik közül sokan most először szálltak tengerre – unalommal és tengeribetegséggel küzdöttek a levegőtlen, bűzlő, sötét helyiségekben. A víz zöld volt, nyálkás és ihatatlan. Elkerülhetetlenül vérhas-járvány alakult ki. A fedélzeten tárolt s ezért megrothadt élelem csak növelte nyomorúságukat, hiszen a rakomány jelentős részét még Santa Cruz parancsnoksága alatt rakodták be. A herceg beszámolt erről a királynak, és sürgősen további ellátmányért könyörgött.

51. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Walter Lord: Hihetetlen győzelem
Kiss László: Csatahajók az első világháborúban
Alekszej Szilics Novikov-Priboj: Csuzima
Margitay-Becht András: A Leitha monitor
Csonkaréti Károly: Hadihajók a Dunán
Gasparovich László: Csata az Adrián
Csonkaréti Károly: A Levante hajóraj magyar tengerésze
Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
Benkő Kálmán: Az 1919. évi június hó 24-iki tengerészeti ellenforradalom
Csonkaréti Károly – Sárhidai Gyula: A Magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920–1945