Zöld ​filozófia 5 csillagozás

Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?
Roger Scruton: Zöld filozófia

A ​Magyarországon is nagy sikert aratott Iszom, tehát vagyok világhírű brit, sőt egyenesen angol szerzője ezúttal talán a legfontosabb és a legaktuálisabb, egész eddigi életünk radikális megváltozását előrevetítő témában, a környezeti kérdések, a globális éghajlatváltozás témakörében fejti ki izgalmas és jól érthető, de egyúttal nagyon is extravagáns gondolatait, amelyek még azokat is elgondolkodtatják (és persze szórakoztatják is egyben, hiszen Scruton korunk egyik legjobb esszéistája), akik talán semmiben sem értenek vele egyet.

Az ökológiai gondolkodást és a „zöld" mozgalmakat sokan a progresszivista, a „baloldali" gondolkodással és politikával szokták összefüggésbe hozni, de Scruton megmutatja, hogy a kérdés ennél sokkal izgalmasabb és fontosabb. Itt is viszontlátjuk a máshonnan már ismerős, nagyon is derűs „életfilozófiáját", ami különösen vonzó olvasmánnyá teszi a könyvet.

A mű nagy újdonsága, hogy számos megszokott fogalomra (pl. a piac) újszerűen tekint a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Akadémiai, Budapest, 2018
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630592192 · Fordította: Szilágyi-Gál Mihály, Zsélyi Ferenc

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Máté_Csizmadia>!
Roger Scruton: Zöld filozófia

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

Fontos volt már, hogy a filozófia nagyobb figyelmet szenteljen az emberiség előtt álló olyan új kihívásoknak is, mint a környezetvédelem. A fejlett világ nagy kérdései most rendre ezen a téren bukkannak fel. Hogyan lehet szolidaritást érezni a több százezer láthatatlan éhezővel a jólét közepette?Hogyan oldjuk fel az „élj a mának” életérzés és a jövő generációk érdeke között tátongó szakadékot? Hogyan lehet önmérsékletre inteni, ha tele a vályú és egy egész iparág kántálja: zabálj!!? Egyáltalán milyen motivációi lehetnek egy önmérsékletre alapozott politikának a 21. században? Roger Scruton Zöld filozófia – Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról? című könyve ugyan nem ad mindenre választ, de jó kiinduló pontjául szolgálhat az új filozófiai vitáknak.

Magáról a könyvről összességében azt lehet mondani, hogy a „story”, mint egy rosszul vágott trailerben, már a fülszövegből kiderül:

A zöld gondolkodást a baloldali politikával szokták összefüggésbe hozni, de ő megmutatja, hogy a jobboldaliak (konzervatívok) is lehetnek környezetvédők.

Számos megszokott fogalomra újszerűen tekint (a piac nem rossz).

A kötődés a legfontosabb és nem a felülről irányított környezetvédelem (csúnya Greenpeace).

És igen kb. ennyi az üzenet, de a számos példa és történet, azért egész élvezhetővé teszi a könyvet. Pláne ahhoz képest, hogy filozófia könyvről van szó. Persze, azért ne fáradtan kezdjünk neki.

Scruton egy ilyen „vagány” filozófusnak van beállítva, mert ma már, aki itt nem vagány azt nem olvassák. A Wikipédia szerint az 1990-es évek elején a tanítást és a várost hátrahagyva Wiltshire-be költözött, ahol megalapította mezőgazdasági tanácsadó cégét. Vállalkozása ajánlójában posztmodern tanácsadó szervezetként hivatkozik magára, aki kiáll a helyi kisgazdaságokért, de ha arra van igény, a helyi vadászok hangját is szívesen felerősíti. Sőt a rókavadászat ismert szószólója. A könyvet olvasva lehet olyan érzésünk, hogy csak egy újabb „celeb tudós”, aki kibégetve a nyájból akar figyelmet szerezni. Ugyanakkor számos történet rémisztően ismerős lesz a mindennapokból. Mondjuk a környezetvédelmi szervezetek győzelem vagy vereség típusú gondolkodása mikor vadászokról, favágókról, farmerekről vagy nyaralókról van szó. Az is lehet, hogy filozófus révén így akar ideológiát tákolni a rókavadászat számára, de a példái az életből vettek és forrásokkal alátámasztottak.

https://zoldpszichologia.blog.hu/2018/09/21/a_hazaszere…

>!
Akadémiai, Budapest, 2018
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630592192 · Fordította: Szilágyi-Gál Mihály, Zsélyi Ferenc
1 hozzászólás
Zoltán_Bálint>!
Roger Scruton: Zöld filozófia

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

Egy korábbi értékelő kiválóan megállapította, hogy a könyv mondanivalóját a fülszöveg lényegében összefoglalja. Ettől függetlenül azonban érdemes kézbe venni ezt a könyvet és alaposan végig gondolni a benne leírtakat, mert vannak benne hasznos gondolatok. Nem mindennel értettem én sem egyet spoiler és néha kicsit álmosító volt a szerző stílusa, de örültem, hogy megismerhettem a gondolatait és képet kaphattam arról, hogy egy nem baloldali gondolkodó miként vélekedik a környezetvédelemről.

Megalit >!
Roger Scruton: Zöld filozófia

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

Aligha tagadható, hogy a történelem minden egyes korszakában megvoltak a maguk jellemző problémái. Ezeket vagy maguk az emberek teremtették, vagy valamely cselekvésük eredményeként kellett velük szembenézni. A problémák megoldására irányzatok, elméletek, filozófiák születtek, amelyek maguk mellé emberek csoportjait, kisebb-nagyobb szerveződéseket állítottak, hogy ezek nevében hirdessék a szerintük egyetlen megoldást.

A 21. század egyik legégetőbb problémája a környezeti válság, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó ökológiai és társadalmi problémák. És mint mindig, most is megtaláljuk azokat, akik gyógyírt mutatnak számunkra, akár radikális, akár „fontolva haladó” módon. (Nekem különösen tetszik az a megoldás, hogy mindenki kérjen külön elnézést saját születése miatt, mivel ezzel már eleve szennyezzük a környezetet!)

Roger Scruton nem a gyökeres változásokat azonnal sürgető radikálisok táborát erősíti. Könyvében arra keresi a választ, hogy konzervatívként hogyan lehet valaki környezetvédő, hogyan lehet a hagyománytisztelő jobboldali filozófia egyben „zöld” is. (Spoiler: lehet!)

Tisztelem Sruton meglátását a közös örökség védelmét, fenntartását illetően. Értem és vallom, hogy az átfogó lépéseket meg kell, hogy előzze a saját házunk táján való helyes magatartás és viszonyulás kialakítása. Fontos a nevelés kérdése is, hiszen a következő generációk is örökölni fogják a problémát (arról nem is beszélve, hogy jelenleg nem igazán jeleskednek a valós megoldást felmutatók).
Viszont addig, amíg azok a – környezetvédelem szempontjából is stratégiai – kérdések, mint a piacgazdaság átalakítása, a biztos és hatásos jogi környezet kialakítása, a helyes környezeti nevelés elterjesztése, nincsenek megfelelően szabályozva és megválaszolva, addig Scrutonnal egyetértve: a közös örökséget „épp azok veszélyeztetik, akiknek a gondjára van bízva”.
Én meglehetősen szkeptikus és cinikus vagyok ezen a téren, mivel nem hiszem, hogy képes az emberiség olyan, mindenki által elfogadható és betartható közös álláspontot kialakítani (és itt csak az álláspontról van szó, még nincs szó közös cselekvésről), ami valós megoldást jelenthetne a környezet megóvására.

Számomra éppen ezért nagyon érdekes, ugyanakkor roppant bosszantó volt éppen most olvasni ezt a könyvet; 2022 kora őszén, egy háború árnyékában. A környezetvédelem miatt leállított atomerőművek, üzemanyagár emelkedés, Oroszország elleni szankciók, még több áremelkedés, pánik a fűtés miatt, újra megnyitott kőszénbányák, ipari méretű erdőirtás…
És Scruton ezt már nem élte meg. Pedig kíváncsi lennék, mit szólna hozzá…

Szűcs_László_Norbert P>!
Roger Scruton: Zöld filozófia

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

A szerző,evvel a könyvévvel, a környezeti problémák kezelésének egy olyan megközelítésmódja mellet érvel, amelyben stratégiájában a helyi kötődésekre kíván alapozni,és amely nem a társadalom átalakítását,és a központi irányítás erősödését vonja maga után.


Népszerű idézetek

gjudit8>!

A klímaváltozás úgy lebeg a luxusterepjáróban ülő bűnös feje felett, mint a végítélet látomása.

fülszöveg

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

Kapcsolódó szócikkek: fogyasztói társadalom · klímaváltozás
gjudit8>!

Egyetlen nagy ívű projekt sem lehet sikeres, ha nem a kis léptékű, gyakorlati gondolkodásban gyökerezik.

fülszöveg

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

Máté_Csizmadia>!

Egy olajfolt, amely egy tartályhajóból a tengerbe ömlik, része a gazdaságnak, ahogy a szennyeződés eltüntetésere tett erőfeszítés is az: az olajfoltok növelik a GDP-t, viszont elpusztítják, amit értékesnek tartunk.

Roger Scruton: Zöld filozófia 360. oldal

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

zoltan_szabo>!

Szükségünk van szabad vállalkozásra, de a törvény uralmára is, amely ezt a szabadságot keretek között tartja, a jognak pedig lépést kell tartania a veszélyekkel. Ha a vállalkozás az állam kiváltsága, akkor az az entitás, amelyik ellenőrzi a jogalkotást, egybeesik azzal az entitással, amelyik leginkább érdekelt abban, hogy kibújjon a törvények alól. Szerintem ez elégséges magyarázat a szocialista gazdaságok által okozott ökológiai katasztrófára. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy azok a szabad gazdaságok, ahol tiszteletben tartják a magántulajdont, és kikényszeríthető a jog uralma, nemcsak, hogy sokkal kevesebb energiát használnak fel, mint azok, ahol a magántulajdon bizonytalan, vagy nem is létezik, hanem sokkal gyorsabban tudnak alkalmazkodni ahhoz a kívánalomhoz, hogy növekedjen a tiszta energia részaránya, és csökkenjen a károsanyag-kibocsátás.

14

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?

1 hozzászólás
zoltan_szabo>!

A legnagyobb befolyással bíró, programvezérelt NGO-k nagy hatalommal rendelkeznek, alapvetően nem elszámoltathatóak, és nem képesek arra, hogy vitát folytassanak a céljaik érvényességéről, hiszen maguk e célok határozzák meg őket. A civil szerveződések ellenben lényegüket tekintve nem foglalkoznak a politikai hatalommal, elszámoltathatóak a tagjaik által, és képesek arra, hogy kritika esetén megváltoztassák a tevékenységüket.

39. oldal

Roger Scruton: Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?


Hasonló könyvek címkék alapján

Végh László – Szám Dorottya – Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet
Donella H. Meadows – Dennis L. Meadows – Jørgen Randers – William W. Behrens: A növekedés határai
Jane Goodall – Douglas Abrams: A remény könyve
Erdős László: Zöld hősök
Varga Éva (szerk.): A világ helyzete 2010
Vásárhelyi Judit (szerk.): Magyarország Öröm és Bánat Térképe
Greta Thunberg (szerk.): Klímakönyv
Benedek József – Nevelős Gábor (szerk.): Átfogó ökológia
Kovács Kinga: Ha nem lenne, ki kéne találni
J. R. McNeill: Valami új a nap alatt