Anglia arisztokratikus társadalom volt, abban a nagyon is valóságos értelemben, hogy rendelkezett egy öröklött arisztokráciával, amelynek tagjai címekkel, előjogokkal és politikai hatalommal is rendelkeztek, a status quot pedig olyan politikai rendszer tartotta fenn, amelyben arisztokratának lenni kiváltságnak számított. De arisztokratikus társadalom volt a szó mélyebb értelmében is. Az angolok nagyra becsülték a jó neveltetést, hittek abban, hogy ez apáról fiúra száll, az arisztokrata származású csirkefogókat és bűnözőket pedig az előkelő származás szégyenletes árulóinak tartották. Élesen megkülönböztették a jól nevelt és a faragatlan viselkedést, az előbbit társadalmi és erkölcsi eszménynek tekintették. A háború alatt és közvetlenül a háború után készített hazafias filmek erre az ideálra épülnek, a főszereplőkben az arisztokratikus modor emberfeletti türelemmel és hidegvérrel párosul. Ilyen például Sanders küldönc alakja (Mr. Chapman idealizált hasonmása) azokban a filmekben, amelyeket Edgar Wallace történetei nyomán Korda Sándor készített.
Angliában ennélfogva az arisztokrácia három különböző eszméje alakult ki. Az első a nemesi címeken alapuló arisztokrácia. A második a neveltetésen és a származáson alapuló arisztokrácia, amelynek tagjai nem rendelkeztek feltétlenül címekkel, de a társadalmi hierarchiában mégis éppolyan magasan helyezkedtek el, mint a lordok és a hercegek. Ebbe a kategóriába tartozott Anglia legrégebbi nemesi családjainak egy része, amelynek tagjai büszkébbek voltak angol-normann, esetleg szász nevükre, mint arra az esetleges (és saját maguk által is esetlegesnek tekintett) címre, amelyet valamikor jóval később ruházott rájuk egy „utánuk jövő” király. (A Stuartok ellen lázadó parlament élére egy közember, John Hampden állt, de Hampden lordjai és birtokosai a szász időktől fogva az ő családjából kerültek ki.)
Végül létezett a neveltetés szerinti, tágabb értelemben vett arisztokrácia, amelynek bárki tagjává válhatott. Ezt az eszményt támogatták a magániskolák s a maguk módján a grammar schoolok is. Alkonyi óráján Anglia olyan ország volt, amelyben bárki, származásától függetlenül megszerezhette magának azt a megbecsülést, amellyel a jólneveltség jár, valamennyi – valóságos! – társadalmi előnyével együtt. Az ezeréves nevek és az öröklött címek is sokat számítottak, de mindkettőnél fontosabbak voltak azok az apróságok – a kiejtés, a kifejezésmód és a szokások – , amelyek az úriembert és az úrinőt tették.
55. oldal