A ​nemzetek szükségességéről 3 csillagozás

Két tanulmány
Roger Scruton: A nemzetek szükségességéről

A Helikon kiadó Roger Scruton, a neves angol filozófus két tanulmányát adja közre ebben a kötetben: A Nyugat és a többiek (The West and the Rest) képes írása arról, merre tart a világ ma. Milyen perspektívája van a Nyugat irányító szerepének. Scruton nagyon határozottan ellenzi a tömbökbe tömörülést. Ennek meggyőző bizonyítéka a A nemzetek szükségességéről szóló címadó tanulmány, amelyben azt taglalja, hogy egy életképes demokráciában olyan közösségek jönnek létre, melyekben összetartozónak érzik magukat az emberek, és amely iránt hűséget tanúsítanak. Megtapasztalják, hogy a közös mi részei.

>!
Helikon, Budapest, 2005
224 oldal · ISBN: 9632089898 · Fordította: Pásztor Péter

Kedvencelte 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
mohapapa I
Roger Scruton: A nemzetek szükségességéről

Önmagában az a tény, hogy erről a témáról könyvet kell már írni, pontosabban könyvrészt, önmagában meghökkentő.

Manapság, ugye, a kozmopolitizmus, a másság ájult tiszteletének a világában sokak számára érthetetlen a téma. Ha a magyarság, a magyarságtudat előkerül, sokan csak csóválják a fejüket. És voltaképpen rövid, de velős érveik vannak: „Mi jelentősége van annak, hogy magyar vagyok? Aki nem magyar az nem ember? Mennyivel több, aki magyar? Nekem nem az számít, hogy milyen nyelven beszél, hanem az, hogy milyen ember, van-e szíve vagy egy gennyedék alak. Jó és vacak
emberek mindenhol vannak, ki nem szarja le, hogy ki-ki milyen nációhoz tartozik?” És nem?

A kérdés nagyon sok oldalról megközelíthető. Például a család oldaláról. Különb-e a családom, mint bármelyik másik család? Jobb emberek alkotják, mint bármelyik másikat? Mitől különleges az édesanyám? Más-e ő, mint bármelyik másik édesanya? Persze, hogy nem. S persze, hogy igen. És a persze, hogy igen mentén értelmezhető a nemzet fogalma és szükségessége.

A gondolkodásmód különbség talán ott érhető leginkább tetten, hogy az ellenérvek jobbára a negatív oldalról közelítik meg a felvetést. Az ellenérvelők szerint a nemzet és a család kizár, elválaszt, elkülönít, valami, valakik ellen működik.
De ennek éppen az ellenkezője: az ember társas lény, feltétlenül szüksége van a kapcsolatokra, a valahová tartozásra. Ez nem csupán pszichológiai igény. A túléléshez, az élet minőségének az emeléséhez is feltétlenül szükségünk van társakra. Családra. Nemzetre. Vagyis az, hogy magyar vagyok, hogy Mohácsi vagyok, nem más nációk, más családok ellen értelmezendő. Nem vagyok jobb és több önmagában egyik által sem. Nincsenek jó és rossz nemzetek vagy családok. Hasonlóan ahhoz, hogy az emberi fajhoz tartozásom sem erkölcsi kategória, hanem genetikus tény. Az, hogy hol állok a génállományom szempontjából a faji létrán, semmit nem mond el az erkölcsi, jellembeli értékeimről. Amivel nekem kell kezdeni valamit, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle. Ahogy azzal is, hogy magyar vagyok, hogy Mohácsi vagyok. Hogy adjak a szűk és tág közösségemnek, hogy építsem azt lehetőségeim és képességeim szerint.

S a helyzet az, hogy amikor a liberalizmus minden erejével a nemzetek erejét támadja, a család szükségességét kérdőjelezi meg, vagy helyezi a természetestől egészen más koordináta rendszerbe, akkor éppen az egyén elszeparálásán munkálkodik. A jogokra való hivatkozásában az egyéni jogok istenné, sérthetetlenné teszik az egyént, és paradox módon éppen ezáltal szakítják ki a normális kapcsolatrendszereiből. A nemzetből és a családból. Kiszakítják, mert ami természetes úton elérhető (magyar vagyok, Mohácsi vagyok) azt semmissé teszi, és helyette csupán megfoghatatlan eszméket ad. A magyarságom tetten érhető a beszélt nyelvemben, a kulturális örökségemben (erről Radnóti Nem tudhatom-ja mindent elmond), a Mohácsi-ságomat a genetikám, a szocializációm apró jelei, a kéz- és arcmozdulataim, a hangsúlyaim és a kromoszómáim kapcsolódásai kétségbevonhatatlanul alátámasztják. De a kozmopolitizmus csupán annyit képest hajtogatni, hogy ember vagyok.

Na most. Scruton mindezekről nem vagy alig-alig ír valamit. Ő alapvetően, bár természetesen érzelmileg is megközelíthető, de érdekszövetségnek fogja fel a nemzetet. Az élettér megóvásának és az önnön törvényeik érvényesítése szövetségének. Ha nincs saját élettér, akkor másnak való alávetettség van, s akkor annak a másnak a törvényei fogják meghatározni a közösség életét.

Scuton alapvetően Európai Unió ellenes. Legalábbis abban az értelemben, ahogy a nemzet szükségességét értelmezi. Mert az Unió tendenciái nemzetállam-ellenesek. Mert a törvényei felülről akarják meghatározni a nemzetek életét, fittyet hányva a helyi sajátosságokra, lehetőségekre. Mert az Unió rátelepszik a helyi közösségekre. Vagyis elveszi az életterüket és a saját törvényeik helyett egy felülről kényszerített csomagot kapnak.

Scruton könyve érdekes könyv. Nem mondom, hogy lélegzetállító, hogy jobb-horgos érvelése van, hogy lehengerel és KO. De elgondolkodtat. Az én világnézetem és meggyőződésem szerint a jó irányba. A baj csak az, hogy úgy vélem, aki eddig is így gondolta, annak kevés, aki pedig nem így gondolja, annak is. Érdemesebb lett volna egy nagyobb lélegzetet venni, és szélesebb spektrumban megvizsgálni a témát, nem megállni gyakorlatilag egy politikai pamfletet alig átlépő szinten. Igaz egy nagyon minőségi szinten.

7 hozzászólás
>!
Gergely_Horváth
Roger Scruton: A nemzetek szükségességéről

Sok jó érv a nemzetállamok mellett. K-európai szemmel érdekes, mert a környéken nem igazán vannak igazi nemzetállamok.


Népszerű idézetek

>!
mohapapa I

Az uniós kísérlet kezdeményezőinek- mind az önjelölt prófétáknak, mind pedig a színfalak mögött megbúvó összeesküvőknek – az volt a meggyőződése, hogy a nemzetállam maga váltotta ki a két világháborút. Úgy vélték, hogy a tartós békét egyedül valamiféle Európai Egyesült Államok képes biztosítani. Ez a vélemény két oknál fogva sem meggyőző. Először is azért, mert csupán tagad: harciasságuk miatt elveti a nemzetállamokat, de semmilyen meggyőző bizonyítékot nem hoz föl arra, hogy a nemzetfölötti államok miért lennének jobbak e téren. Másodszor a nemzetállamok rendes állapotának beteges elfajulásaikat veszi. Pedig már annak idején Chesterton is megmondta: azért elítélni a hazafiságot, mert az emberek hazafias oknál fogva idónként háborúznak, annyi, mint elítélni a szerelmet azért, mert egyesek időnként szerelemből ölnek A nemzetállamot tévedés úgy folfogni, mint a forradalmi Franciaországot vagy a XX. században dühöngő Németországot. Ezek a nemzetek ekkor megtébolyodtak: a polgári béke forrásai méreggel teltek meg, a harag, az indulat és a félelem szállta meg a társadalom szervezetét. Németország egész Európát veszélybe sodorta, de csak azért, mert a német nemzet magamagát veszélyeztette, minthogy elhatalmasodott rajta a nacionalista láz…

160.

6 hozzászólás
>!
mohapapa I

Ezután „az ember jogainak” eszméje eszközzé vált a XVII. századi Európa politikai küzdelmeiben, fegyverré lett a nép kezében (vagy legalábbis azokéban, akik magukat a nép képviselőinek mondták) az állítólag despotikus uralkodókkal szemben. Vajon azonban megadta-e az egyszerű polgárnak azt a védelmet, amit a valóságos állampolgárság biztosít? Gondoljunk a francia forradalomra. A forradalmárok, szembesülve az új francia alkotmány kidol ozásának nchézségeivel, azzal a megoldással álltak elő, hogy kiadják Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát. A nemzetgyűlés néhány óvatos tagjának azt a kísérletét, hogy ebbe beleillesszenek valamiféle nyilatkozatot a kötelességekről is, félpörték mint az éppen megdöntött reakciós hatalom burkolt igazolását. És mit ért el az emberi dogoknak ez a kinyilatkoztatása? Amikor 1789-ben a nép megrohamozta a Bastille börtönt, hét rabot találtak, akit általános ujjongás közepette szabadon bocsátottak (közülük kettőt, mivel kiderült, hogy őrültek, ismét lakat alá kellett tenni). Négy év múlva a francia börtönökben 400 000 ember raboskodott, olyan viszonyok között, amelyekbe a többségük bele is halt. Igazságot a forradalmi törvényszékek szolgáltattak, melyek megtagadták a vádlottaktól a védelemhez való jogot, és amelyek az eredeti nyilatkozat által ihletett homályos filozófiai nyelven meghatározott és ezért a vád kénye-kedve szerint megállapított bűncselekményeket toroltak meg. Mire a kísérlet végetért, sok százezer francia elpusztult, és egész Európa lángokba borult. Mivel a forradalmárok kivették az igazságot a bíróságok kezéből, és azt a filozófiai dogmának tulajdonították megfosztották az embereket minden joguktól, és azokkal a dogmamagyarázókat ruházták föl – az önjelölt filozófusokat, akik a hatalmat is megragadták.

192-193


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Oppenheimer: Az állam
Takács Péter (szerk.): Állambölcseleti töredék
Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről
Szigeti Szabolcs – Frivaldszky János (szerk.): A jó kormányzásról
Jean-Jacques Rousseau: Társadalmi szerződés
Platón: Platón összes művei I–III.
Mihail Bakunyin: Államiság és anarchia
Timothy Snyder: A zsarnokságról
Platón: Platón válogatott művei
Takács Péter (szerk.): Államelmélet I.