Tavaly óta egy Angyallal több van az égben, és eggyel kevesebb itt a Földön. Roger Moore nem volt nagy színész. de nála sármosabban senki sem tudta alakítani az angol úriembert, talán azért, mert ő maga is az volt. Kétségkívül James Bond volt színészi karrierjének csúcsa, és olyan eleganciával alakította ezt a szerepet, hogy sok-sok évvel azután sem felejtette el a közönség, hogy végleg szögre akasztotta a Walther PPK-t. Szerepei közül a 007-es ügynökön kívül Simon Templar, vagyis az Angyal maradt még meg a nézők emlékezetében és persze ne felejtsük el a Tony Curtis-szel együtt sikerre vitt Minden lében két kanál című habkönnyű, ámde rendkívül szórakoztató sorozatot sem. Korom okán én az én James Bondom már Pierce Brosnan volt, Moore film- és tévészínészi munkásságát apukám hatására fedeztem fel jóval később, és nagyon megkedveltem ezt a jó humorú gentlemant, aki pontosan tudta magáról, hogy nem egy színészóriás – bár szerintem csak nem volt elég bátor, a biztos sikert választotta a kevésbé közönségkedvenc, ámde annál izgalmasabb szerepek helyett –, és nem is állította magáról sohasem, hogy az lenne, sőt minden lehetséges fórumon elmondta, milyen mázlistának tartja magát, hogy a maga átlagos képességeivel ekkora sikereket érhetett el a pályáján.A jóképű fiatalember okosan öregedett, idősebb korában is megőrizte sármját, bölcsen visszavonult a filmszerepektől, amikor már nem volt eléggé illúziókeltő a nők bálványa szerepkörben, inkább a jótékonysági munka felé fordult, az UNICEF nagykövete lett és halálig nagyon komolyan vette a gyerekek ügyének felkarolását, vagyis igyekezett jó ügyre használni az ismertségét. Annak ellenére szíven ütött a halálhíre, hogy nem tartozott a kedvenc színészeim közé, mert mégiscsak sok szép pillanatot szereztek nekem a filmjei és a tévésorozatai, emberként pedig nagyra tartottam a humoráért és a jószolgálati munkájáért, és egyáltalán nem utolsósorban egy igazi angol úr volt, talán az utolsó ebben a kategóriában. Már több könyvét és is olvastam, és nagyon tetszett az a könnyed, fesztelen hangvétel, amellyel leírta a gondolatait, ezért erre a kötetre is nagyon kíváncsi voltam. Nem csalódtam, egy újabb stílusos darab született, amelyben ezúttal az öregedésről elmélkedett, viccesen, mégis nagyon komoly életbölcsességet beleszőve a szórakoztató leírásba. Nem váltja meg a világot ez a könyv, de igazi élmény olvasni, méltó emlékezés Roger Moore-ra
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/04/05/konyvkritika_r…