A ​fantasztikus kert (A Reménység úttörői 1.) 1 csillagozás

Coming out következik: annak idején, gyerekként nemcsak hogy úttörő voltam (ami nem meglepő), de vásároltam a mozgalom lapját, a Pajtás újságot is.
Az üzbég pionírok tanulságos történetei annyira nem izgattak, mert szinte kizárólag az újság végén lévő képregény oldal volt a rajongásom tárgya.*

A Pajtásban (akárcsak később a Kockás magazinban) elsősorban a szocialista pártnak ideológiailag komilfó francia Pif Gadget magazinból válogattak képregényeket. Ennek a gyerekeknek és kamaszoknak szóló magazinnak volt az elődje és nagytestvére a Vaillant magazin, amelyben szociálliberális** ideológiával átfröcskölt, de egyebekben simán az amerikai filléres képregények divatos témáit koppintó sztorik voltak.

A Reménység úttörői abszolút tökéletes példa erre.

Van négy, a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében a világ különböző szegleteiből szalajtott űrhajósunk – két nő és két férfi, ismét csak az egyenjogúság szellemében –, akik valamikor a képregény keletkezésétől (1945) nem túl távol eső jövőben élnek és különböző fantasztikus kalandok esnek meg velük, amelyekből az elszántságuknak és a talpraesettségüknek köszönhetően keverednek ki, és még valami mondanivalót is ügyesen a szánkba rágnak menet közben.

Ebben a kötetben egy magányos tudós feltalál egy szerkezetet, amely képes az embereket nagyjából ezredrésznyire zsugorítani, és egy szerencsétlen véletlen folytán az egyik női űrhajóst összezsugorítja, és egy újabb szerencsétlen véletlen miatt ráadásul a nő kikeveredik a tudós kastélyának kertjébe.
A maradék három űrhajós néhány napon belül a nő keresésére indul és rövid tanakodást követően úgy döntenek, hogy saját magukat is lekicsinyítve vágnak az eltűnt társuk felkutatásába – és nem fogok meglepetést okozni, de a rovarvilággal, a veszedelmes növényekkel és az időjárás viszontagságaival való több napnyi küzdelem után egy szerencsés véletlen folytán meg is találják és szerencsésen meg is ússzák a kalandot.***

Aki úgy gondolja a rövid szinopszis alapján, hogy ez a történet gagyi, kicsit fölélő. A sztori mindenféle szempontból borzalmas, klisés, hiteltelen, naiv, ráadásul meg van pakolva gyermeteg dialógokkal és óvodás szintű narrációval, továbbá nagyjából minden páros oldalon van valami hanyagul odakent bazi nagy véletlen, ami deus ex machinaként rántja ki a khm… kátyúból a tökéletesen életképtelen és meggyőzően értelmi fogyatékosnak tűnő szereplőket.

Szóval, ha csak a történetet nézzük, akkor ez bizony nagyon-nagyon tré képregény, de szerencsére a rajzok stílusa és a kidolgozottságuk, azokat, akik hozzám hasonlóan érdeklődnek a képregény műfaj gyökerei és korai zsengéi iránt is, némileg kárpótolhatják.
Ugyanis ha a grafikai kivitelezés igényességét leszámítjuk, akkor egyébként ez a képregény csak arra alkalmas, hogy a legordasabb képregénnyel szembeni előítéleteket alátámassza.

*OK, néha volt egy-egy cikk a sci-fi vagy a filmek témakörében is, de azok is elsősorban a képek miatt izgattak, főleg mert arra akartak rávenni, hogy a Csillagok háborúja helyett inkább a Timur és csapatát nézzem. :)
** Bármennyire is a Francia Kommunista Párt újságja is volt, azért ezekben a sztorikból azért nem ütött át nagyon fájdalmasan a hittérítői szándék.
*** Egyébként ez a zsugorító gépes téma később még visszatér a Vaillantnál: az egyik korai Kockásban jelent meg egy sztori „Vigyázz, ha jön a macska!” címmel, ami szintén ezt a témát variálja, de az emlékeim szerint történetileg sokkal, de sokkal inkább rendben volt. Sőt, Tőke Péter is megírta a maga variánsát Óriásvilág címmel, és az gyerekkorom egyik kedvelt sci-fi-je volt. ;)