Sztálingrád 2 csillagozás

Roger Douglas: Sztálingrád

A ​könyv aktualitását nemcsak az adja, hogy 1992 a II. világháború sorsfordító ütközetének ötvenedik évfordulója, hanem az, hogy magyar nyelven mindeddig nem jelent meg valamennyire is tény-, és adathű összegző elemzés az emberiség történetének legsúlyosabb, legtöbb áldozatot követelő csatájáról. A szerző könyve messze különbözik a nálunk szokványos hadtörténeti fejtegetésekről. Szinte regényszerű fordulatokkal teli a „civil” közönség számara is élvezetes, könnyen érthető művet kap kezébe az olvasó. Adatai, következtetései olykor meghökkentőek, mert rengeteg tény és esemény másképp rögződött a köztudatban (különösen a német és a szovjet tábornokok többségükben önigazoló jellegű emlékiratai nyomán), minthogy ahogy valójában megtörtént. A szerző egyebek között bebizonyítja, hogy nemzeti tragédiánk – a magyar 2. Hadsereg pusztulása a Don-kanyarban – a Sztálingrádi csata részhadműveletként következett be.
A szenzációs tanulmány függeléke a legfontosabb korabeli dokumentumokat és… (tovább)

>!
Littoria, Budapest, 1992
232 oldal · ISBN: 9637854045 · Fordította: Kallós Péter

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Von Wietersheim · sebesült

Helyszínek népszerűség szerint

Anglia · India · Kaukázus · Sztálingrád


Kedvencelte 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

>!
Inimma

Az olvasó ne keresse Sztálingrád nevét a mai térképeken. Sztálingrád nevű helység nincs.
Sztálingrádot átkeresztelték.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Sztálingrád · térkép
>!
Inimma

Mi is a szerencse?
Ha jól meggondoljuk, véletlen. Olyan véletlen, amely kedvezően befolyá­solja sorsunkat. Nem függ az akaratunktól, ölünkbe hullik, és egyszeriben jóra fordít mindent.
Aki csak egy kicsit járatos a filozófiában, megmarad a fogalom lényegé­nél: a szerencse véletlen. Akit ér, jól jár, boldogul. De a szerencse mindenkor véletlen. A véletlent kiiktatni a természetből, az emberek életéből nem lehet. A történelem eseményeiből sem lehet kikapcsolni, a hadjáratokéból sem. A véletlenek tömege mindig belső törvényeket rejt, a véletlenek sokaságán keresztül mindig a jelenségek lényegi, szükségszerű összefüggései jutnak kifejezésre.

18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerencse · véletlen
>!
Inimma

A Führer direktívájában egy mellékmondat jut csupán a kaukázusi térség olajmezőinek elfoglalására. A mellékmondat katonai szempontból azonban felettébb jelentős. A kaukázusi térség olajmezőinek elfoglalása után a német haderő a helyszínen szerezhette volna be üzemanyag-utánpótlását, az üzemanyagot – különben is szűkében voltak neki – nem kellett volna ezer kilométereken át szállítani a harcoló csapatokhoz. A kaukázusi olajmezők elfoglalása, valamint az átkelés magán a Kaukázuson további stratégiai fenyegetést mutat: betörés lehetőségét az – akkor meglehetősen nyugtalan, függetlenségért küzdő – brit gyarmat, India területeire. India elveszítése alapjaiban rendítette volna meg az antifasiszta koalíció má­sik nagyhatalmának, Angliának a helyzetét.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anglia · India · Kaukázus · kőolaj · üzemanyag
>!
Inimma

A szovjet katona kézifegyverei korántsem voltak olyan mutatósak, mint a német katonáé, ellenben sokkal célszerűbbnek bizonyultak. A német újságok katonai szakértői annak idején gyakran összevetették a német fegyvereket a szovjet fegyverekkel, s a szovjet géppisztolyt nemes egyszerűséggel „trehány lakatosmunká”-nak minősítették. A zárszerkezetet dilettáns megoldásnak tartották, túl nagynak találták a súlyzár játékát: valósággal lötyögött a helyén. Viszont amikor a precíz német fegyverek csődöt mondtak, a „trehány lakatosmunka” változatlanul, és pontosan működött. Ami a nehezebb fegyverek, a harckocsik, a lövegek, a sorozatvetők összehasonlítását illeti, ugyanez a helyzet.

27-28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fegyver
>!
Inimma

Valahány német túlélő írása, emlékezése, a kezünkbe kerül, mindegyik döbbenetes képet rajzol az ostromgyűrűben rekedt katonák helyzetéről, állapotáról. A döbbenetes kép nem túlzás, akármilyen szemléletű túlélő tollából ered. Január második felében csupán azok a katonák jutottak egy-egy nap meleg leveshez, szelet (ötven gramm; kenyérhez, akik harccselekmény végrehajtására vállalkoztak. Élelem nem volt, meleg ruházat alig volt. A 6. hadsereg agonizált. Harcolt még, de már agonizált. Az éhség és a fagy az ostrom utolsó napjaiban több áldozatot szedett, mint a Vörös Hadsereg fegyvereinek tüze. Tízezrek hullottak el, estek az éhség és a fagy – valamint a következtükben fellépő mindenféle nyavalyák – áldozatául. Nem túlzás: tízezrek. Vérhas, tífusz pusztított. A német csapatok segélyhelyei, állásai körül január második felében hullahegyek magasodtak. A gyakorlatilag halálra ítélt ellátatlan sebesültek, az ugyancsak ellátatlan, halálra szánt betegek szá­ma napról napra ugrásszerűen nőtt: január végére meghaladta az ötvenezret. A halottakat nem temették el, az élőknek nem volt erejük gödröt ásni a fagyott földbe. És hozzátehetjük: még ezerszám pusztultak el közvetlenül a csata után, fogságba esésük első időszakában azok, akiket a halál már korábban „eljegyzett”. A túlélők egy része a szovjet vezetést vádolta érte, mondván, nem adtak kellő és gyors segítséget a szenvedőknek.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halott · hulla · katona · sebesült
>!
Inimma

Karácsony tájékán újabb kór pusztított a német katonák között – a tetvek terjesztette kiütéses tífusz. Eleinte nem tűnt fel, hogy egy-egy katona rendkívül fáradt, búskomor, kirázza a hideg, fájnak a végtagjai. Mire feltűnt, a láz negyvenegy fok fölé szökött, a katona félrebeszélt. A kiütéses tífusz a fertőzéstől számított egy-három héten belül zajlik le, az esetek háromnegyed részében halált okoz. Német becslések szerint a Sztálingrád körzetében fogságba esett katonák legalább kilencven százaléka fertőzötten került ki a katlanból, s a nyavalya ezreket kaszált sírba még a fogságban is. Hiába volt ápolás, hiába volt orvosi segítség, a kiéhezett, legyengült emberek töredéke élte túl a gyötrő lázat.

185. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kiütéses tífusz
>!
Inimma

Sztálingrád, amint erről már volt szó, jelképpé vált. A humánum, az emberi jogok, az emberi szabadság, az emberi haladás győzelmét jelképezte – jelképezi napjainkban is – a hódító militarizmus, a haláltáboros, gázkamrás fasiszta barbarizmus felett. Ezért bukkannak fel időről-időre ma is történészek, katonai szakírók, szene a világban az új militarista irányzatok hullá­main, akik kétségbe vonják a sztálingrádi csata jelentőségét, s más ütközetekben jelölik meg a második világháborút eldöntő harcok fordulóját. A csata óta sokan kísérleteztek ilyesmivel, nyilván fognak is még kísérletezni, hiszen a történelmi haladásnak mindig vannak kerékkötői. Véleményükkel szemben a mai olvasó is bízvást elfogadhatja az Egyesült Államok akkori elnökének, Franklin Delano Rooseveltnek, korabeli értékelését: „A nagy stratégia szempontjából… világos az az egyszerű tény, hogy az orosz hadsere­gek több nácit ölnek meg és több ellenséges felszerelést semmisítenek meg, mint az összes többi huszonöt egyesült nemzet együttvéve.”
Sztálingrádnál nem a hadiszerencse fordult meg, hanem az erőviszonyok változtak meg. Minden humanista szellemi érték, amely a jogot, az emberi méltóságot, méltányosságot, becsületességet és igazságosságot képviselte, a háború kezdete óta a fasizmus ellen küzdő népek oldalán volt. A mai olvasó fülében ez talán banálisan hangzik, de a tényeket összegezve megállapítható: így igaz. A szellemi érték azonban megfelelő erő nélkül hervatag virág. Sztálingrád neve akkor azt jelentette, hogy a modem barbárok ellen küzdő népek az erkölcsi magasabbrendűséget a háború küzdelmei között is jelentős anyagi fölényre tudták váltani. Ezért jelentett Sztálingrád alapvető fordulatot nemcsak az európai háború menetében, de az egyetemes emberi kultúra megmentésében. A Német Birodalom és szövetségesei semmiféle totális mozgósítással, sem pedig totális hadviseléssel, nem tudták – nem tudhatták – többé kiheverni, pótolni a Sztálingrádnál elszenvedett veszteségeket.

192-193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Franklin D. Roosevelt · Sztálingrád
>!
Inimma

A „felperzselt föld taktikája” nem katonai fogalom, hanem jól hangzó propaganda-frázis. Annak idején a német sajtó széltében-hosszában úgy emlegette, mint a bolseviki harcmodorral együtt járó szörnyűséget. Pedig csupán a népi háború egyik kifejeződési formája volt. A szovjet parasztgazdasá­gok arattak, és ha nem tudták levágni, elszállítani a gabonát, felgyújtották, nehogy az ellenség kezére jusson. Rengeteg gabona vált a tűz martalékává.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gabona · propaganda · taktika · tűz
>!
Inimma

A tábornok hivatásos katona volt, akárcsak az ősei. Von Wietersheimnek hívták, ő töltötte be a XIV. páncéloshadtest parancsnoki tisztét, 1942. szeptember másodikáig.
Egy nappal korábban von Wietersheim jelentést írt a 6. hadsereg parancsnokának. A jelentésben megállapította, hogy csapataival szemben – a német hivatalos verzióval ellentétben, – nem a zsidó-bolsevizmus, de a nép harcol, s a katonák küzdelmét Sztálingrád lakossága a legnagyobb elszántsággal támogatja, fegyveresen is. Ő maga tapasztalta, hogy civil munkások, férfiak és nők hevernek holtan a csatamezőn s még holtukban is fegyverüket szorongatják, halott civilek ülnek a kilőtt páncélosokban. Ilyesmit életében eddig nem látott.
Von Wietersheim a jelentés befejezéseként javasolta Paulusnak: adják fel a volgai állásokat, mert a várost bevenni képtelenség.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Von Wietersheim

Hasonló könyvek címkék alapján

John Keegan: A parancsnoklás álarca
Leon Uris: Armageddon
Antony Beevor: A D-nap
Otto Carius: Tigrisek a sárban
John Keegan: Hat hadsereg Normandiában
Antony Beevor: A második világháború
Geoffrey Brooks: Hirschfeld
Konsztantyin Plesakov: Sztálin baklövése
Rupert Butler: SS-Leibstandarte
Robert Kershaw: Az arnhemi csata