Kalmárköztársaság 90% 53 csillagozás

Crowley az ismeretterjesztő könyvek szerzői közül abba a szűk csoportba tartozik, akiknek az újabb munkáit lelkesülten lehet várni, hogy aztán összemérve az elsővel, a csúcsok csúcsával, azt mondja az ember: hát, egy pöttyet kevésbé jó. De ettől még várjuk tovább lelkesülten az újabb munkáit.

A Kalmárköztársaság Velence históriája – de ne számítsunk lineáris aprómunkára, ami ától cettig végigveszi egy városállam történetét. Crowley három gócpontot emel ki: 1.) a negyedik keresztes háborút, amelyben Velence álnok módon elintézte, hogy a keresztesek a Szentföld helyett Zárában, aztán pedig Konstantinápolyban kössenek ki, és ha már ott vannak, a két szép szemükért (meg az aranydukátokért) Velence nagyobb dicsőségére prédálják is fel őket, ezzel megteremtve azt a hatalmi űrt, amibe aztán a kalmárköztársaság beslisszolhatott 2.) a velenceiek Genovával vívott váltakozó, de mindig kíméletlen csatározásait, amelyek végtére is lehetővé tették, hogy a városállam önmagát tekinthesse a Földközi-tenger urának 3.) az oszmánok megizmosodását, amely birodalom végül is bevitte a mélyütést szegény kereskedőknek, elindítva őket a lejtőn. A szerző szokásos stratégiája ebből jól kirajzolódik: Crowley ugyanis egy drámai gépezet felépítésében érdekelt, amiben a főszereplő (jelesül: Velence) sajátos tulajdonságokkal rendelkezik (demokratikus, pénzéhes, a globális kereskedelem fontosabb neki, mint az ideák, gondolkodásmódja világosan elkülönül tehát a korabeli európai zömtől*) – szinte már személynek, nem is városnak tekintjük őt. A drámai gépezet pedig úgy működik, hogy okot okozat követ**, és az események íve fontosabb, mint hogy minden adatot megjelenítsünk. És ebben lehet megragadni a kötet effektíve gyenge pontját: a szerző ugyanis felemelkedés és hanyatlás eposzi léptékű krónikáját alkotja meg az én legnagyobb örömömre, de ezen cél érdekében lefarag mindent, ami ezt az ívet elcsúfítaná. Ő Velence porba hullásának zárómomentumaként az 1500-as évek elejét jelöli meg, mert így kerek a sztori – hogy hetven évvel később volt egy Lepantó, ahol a velenceiek masszív résztvevői voltak a török flotta tönkrezúzásának, ebbe a freskóba már nem fér bele. Mint ahogy nem fér bele a könyvbe az sem, ami a szárazföldön történt – Crowley-t a mediterráneum érdekli, a tengeri csaták szerelmese, a talpasok csatározásai úgy fest, nem izgatják fel***. (Az már csak az én heppem, hogy érzésem szerint Crowley indokolatlanul használja a „nacionalizmus” szót a térség Velence-ellenes mozgalmaival kapcsolatban – de ebbe ne is menjünk bele.)

De elvenni nem akarom senkinek kedvét a könyvtől, mert még ezekkel a hibákkal is káprázatos olvasmány volt: lendületes történet a kapzsiság bűneiről, melyek végül elnyerik zsoldjukat. Csak a mérce magas. De addig jó, amíg nem kell lentebb rakni.

* Itt valóban tetten érhető némi párhuzam a Brit Birodalommal.
** Jellemző, hogy Konstantinápoly felprédálását is mintha úgy interpretálná Crowley, mint kozmikus bűnt, ami nem csak Velence felemelkedését tette lehetővé, de az oszmánokét is – akik aztán, jó háromszáz évvel később, el is hozták az ítéletet a múltbéli bűnökért.
*** Mondjuk erre a hiányosságra gyógyír, hogy a Park Kiadó (jó szokása szerint) ismét egy alapos tanulmányt illesztett a szöveg végére, nem kisebb történész, mint B. Szabó János tollából, aki szépen kiegészíti a kötetet a maga esszéjével a magyar-velencei konfliktusról.

Évekkel ezelőtt letaglózva álltam a vaporettón a Canal Grandén, mert Velence még romjaiban is hordozza régi nagyságának hangulatát. Szent Márk köztársasága ma már csak turistalátványosság, amelyről elsőre mindenkinek a gondola és a karnevál jut az eszébe, a hozzám hasonló történelemrajongókat azonban jobban érdekli a dicső múlt, mint a turizmusra építő jelen, és a nem túl jóval kecsegtető jövő (a lagúnák városa fokozatosan süllyed, hosszú távon a biztos pusztulás vár rá). A Szent Márk téren sétálni még a hatalmas tömegben is lenyűgöző élmény volt, hiszen egykoron ezen a helyszínen vert a középkori kereskedelmi élet lüktető szíve, ide érkeztek többek között a fűszerek Keletről és indultak Európa felé. Velence a tengeri fölényének (na és persze a kémhálózatának) köszönhette hatalmát és gazdagságát. A Sóhajok hídja még ma is félelmetes, a dózsepalota lenyűgöző, hatalmas élmény volt számomra látni Velencét (még akkor is, ha a sikátorokban sétálva szembesülhettem a hétköznapi élet keserű valóságával), még ma is érződik azon a helyen, hogy egykoron milyen dicső napokat látott. Ezért nagyon vártam Roger Crowley könyvét, amelyben a legendás városállam felemelkedéséről és bukásáról mesél nekünk, lenyűgözően. Kár, hogy 1500 körül záródik le a történet, értem én, hogy akkor ért véget Velence történelmi szerepe, de nekem akkor is hiányzott egy rövid összefoglaló a jelenig. A könyv végén olvashatunk egy gondosan összeállított értekezést a magyar-velencei történelmi kapcsolatokról, amely egy picit odafricskáz a szerzőnek, hiszen időnként pontosítja az általa korábban leírtakat, de legalább árnyaltabb képet kapunk azokról az évekről. Alapvetően egy hajós szempontjából ismerhetjük meg Velence történelmét (ami nem meglepő, hiszen a szerző ilyen dinasztiából származik), éppen ezért nem sokat tudunk meg a hétköznapi életről, vagy a legendás kémhálózatról, annál többet arról, hogyan lett tengeri hatalom a kis városállamból, a nemzetközi politikai összefüggéseket is megismerhetjük, illetve azt is átláthatjuk, miért veszítette el jelentőségét a kalmárköztársaság. Alapos, szenvedélyes összeállítás, amelyben sok tengeri csatában vehetünk részt, csodálhatjuk Velence nagyságát, megérthetjük a működését, illetve borzongva nyerhetünk bepillantást a nem éppen nemes, de annál jövedelmezőbb döntésekről, amelyeknek köszönhetően ki tudta aknázni a lehetőségeit.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/08/14/konyvkritika_…

Valamivel kevésbé tetszett, mint az 1453 és a Tengeri birodalmak, és ez annyit jelent, hogy a Kalmárköztársaság csak szimplán érdekes, míg a korábban említetteket Crowley meg tudta hinteni némi extra varázslattal.
Lehet, hogy ennek a témaválasztás az oka (bár a szöveg attól függetlenül is kevésbé mesélős): várostromot és kalózkodást egyértelműen könnyebb nagy formátumú személyek és hősies tettekről szóló anekdoták köré szőni, mint a kereskedést és a vámszedést. Igaz, számomra az egyik legmeglepőbb információ éppen az volt, hogy a kereskedelmi tevékenysége mellett Velence milyen sokat háborúskodott, hogy a flottájának mérete és ereje olyan nélkülözhetetlenné tette, hogy pápák voltak kénytelenek elviselni a szemtelenkedését csak azért, hogy egy oldalra kerüljenek vele.
Abszolút van mit kimazsolázni ebből a könyvből is, az érdeklődőket semmiképp sem beszélném le róla, de annak, aki még nem olvasott Crowley-t, nem ajánlanám, hogy itt kezdje, egy korábbi könyve jobban megalapozza hozzá a bizalmat.

(Ó, és a magyar kiadáshoz: valóban tátongott az egészben egy Magyar Királyság, de minimum egy Zsigmond alakú lyuk, tök jó volt a végén észrevenni, hogy a magyar kiadás legalább a böcsület kedvéért egy utószó formájában megemlékezett erről.)

Remek könyv, izgalmas, színes, olvasmányos de az utószónak teljesen igazat kell adjak. Fájó magyar szívemnek, hogy a nyugati szerzők kutyába sem veszik az Ország történelmét. Jó persze, egy-kétszer kénytelen megemlíteni minket is, de ennél azért jobban összefonódik múltunk. A török ellenes harcoknál főképp úgy jön le, hogy Velence egyedül tartja Európa határait, pedig én a töriórákon mást tanultam. :)

A Velencei Köztársaság, ez a különleges államalakulat rendszeresen felbukkant a tanulmányaim során, mindig feltűnt az érdeklődésem peremterületén. Gondoljunk csak a dózse személyére, az Arzenálra, a Szent Márk térre, és így tovább.Ezen kívül mindig is érdekelt részleteiben is ennek a híresen gazdag államnak az államszervezete, hogy tengeri birodalmát milyen alapelvekkel működtette. Valamint az, hogy milyen gazdasági intézkedései, újításai emelték Itália államainak legvagyonosabbjai közé. A szerző ezekre magyarázatot ad, ezért lényegében elégedett vagyok a művel.

Talán az én ízlésemhez képest kicsit nagyobb részletességgel írja le Velence sorsfordító hadi cselekményeit, de ez egy igazi plusz lehet a hadtörténeti érdeklődésű olvasóknak. A későbbiekben pedig részletezi a törökökkel szemben (is) folytatott kifinomult és alapos diplomáciai tevékenységüket, ami megint csak különösen élvezetes volt számomra, izgalmas részletekkel színezte mindezt. Az előbbieket a kortársak szemszögéből, jó szemelvényekkel teszi hitelessé, igazán átélhetővé.

A szerző koncepciója, hogy egy tengeri birodalmat belülről mutasson be, nekem nagyon is kedvemre való. De, mint az utószó is kiemelte, ennek megvan a hátránya is: ennek oka szerintem az lehet, hogy Velence önigazolásra készült, saját keletkeztetésű forrásai adják meg a felmerült gondok végső magyarázatát a könyvben.A szomszéd államokkal való kapcsolata alig rajzolódik ki, csak a tengeri hatalom fényét és rettenetes hullámait látjuk. Ez sokszor súlyos mulasztások alól menti fel Velencét, még akkor is, ha a kortársak lekicsinylő, sokszor sematikus kritikáit is olvashatjuk. Az utószót kérem, mindenki csak akkor olvassa el, ha már két napja kiolvasta magát a művet. Nekem nagyon jól esett volna merengenem a sok érdekességen, mielőtt elenyésző számú hibáját is elém tárják.

Maga a könyv jó kiállítású: fűzött, a keménytábla és a bele rögzített könyvjelző együtt nagyon jól néz ki. Színes és fekete fehér illusztrációi mind jók, de az utóbbiak részleteit a rossz szemem miatt nehezen veszem ki. Mindazonáltal mindegyik ábra élvezhető volt, a térképek nagy hasznomra voltak a hadi cselekmények követésében.

Könnyen követhető, élvezetes és tanulságos ismeretterjesztő könyv.

Nagy lendülettel vettem a kezembe ezt a könyvet. A lelkesedésem szép lassan olvadozott.. Már az elején bajban voltam… Valahogy mindig kikerülte a Magyar vonatkozású tényeket.. Ez a vonal maradt… 2 mondatban sem említi a Magyarország és Velence viszályait. Pedig volt több is.
Nekem ezért nagyon hiányos.
Ellenben mindent tudok már a középkori hajózásról (alföldi vérrel megálldott leányzonak rendkívül fontos infók. :))
Viszont a szervezetségük és a logisztikájuk lenyűgözött.

Nagyon sokáig olvastam, de nagyon sok információt is rejtett a könyv. Nem is emlékeztem már arra, mit és mennyit tanultam Velencéről és a történelméről az iskolapadban a történelemórákon.
Az első 100 oldallal jól haladtam, magával ragadott a történet, a történelmi korszak és érdekes volt megismerni a város kialakulásának kezdeti időszakát is. Akkor még nem a csodás paloták álltak, hanem csak egy egyszerű, fejlődő, de nagyra törő város volt.
Aztán a könyv második része már fárasztott, mert az örökös háborúskodásról kellett végig olvasnom. Persze nincs mit tenni, ha erről szólt Velence élete és az örökös harc és kereskedés tette gazdaggá tette.
Ennek ellenére örülök, hogy elolvastam és megismertem részletesebben ennek a csodálatos és különleges olasz városnak a történetét.

A 4. keresztes háborúról szóló ~100 oldalas rész önmagában élvezhető olvasmány, ha valakit nem érdekelne ilyen mélységben Velence történelme, viszont a Konstantinápoly kifosztásával végződő hadjáratra kiváncsi. Valamint a kötet végén található B. Szabó János tanulmányt is tudom ajánlani, mely a Magyar Királyság és Velence kapcsolatáról szól.

Egyébként a fentieken túl a Genova valamint az oszmánok ellen vívott háborúk alkotják a könyv fő fejezeteit, közbeszúrva egy, a hatalma csúcsán álló Velence bemutatásáról szóló kifejezetten érdekes résszel, mely zarándokok és kereskedők korabeli visszaemlékezései alapján mutatja be milyen volt akkoriban a Földközi tengeren hajózni.

Nem mondanám hogy jobb mint az 1453. vagy a Tengeri háborúk, de közelít, és a Hódítóknál mindenképpen jobb.

Mindig is csodáltam Velencét, de nem teljesen értettem, hogy egy ilyen helyre épült város hogyan gazdagodhatott meg és virágozhatott. Ez a könyv tökéletes választás volt ahhoz, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Ugyan csak pár száz év történetét meséli el, ezek az évszázadok a legmozgalmasabbak Velence életében.
Hullámzó volt a könyv abból a szempontból, hogy néha viszonylag röviden foglalt össze hosszabb időszakokat, máskor viszont sok oldalon keresztül mesélt egy-egy fontos csatát. Utóbbiak közül nekem nagyon tetszettek a Bizánc elfoglalásáról, valamint a chioggiai háborúról szóló részek.
Amit kissé hiányoltam, arra a B. Szabó János történész által írt utószó tér ki: milyen szerepe volt a Magyar Királyságnak. Egyrészt megértem, hogy a szerző nem foglalkozik a Dalmáciáért folytatott harccal, hiszen az a terület nem igazán releváns a tengeri uralom szempontjából. Másrészt viszont igencsak kikerekedett a szemem, amikor arról beszélt, hogy a keresztény Európából senki nem segített Velencének abban, hogy megállítsák a törököket… Itt azért mégis csak illett volna „ránézni” a szárazföldre is.
Ez volt az első könyv, amelyet a szerzőtől olvastam, de az olvasmányos, mégis információkkal teli stílusa annyira tetszett, hogy biztosan fogok még olvasni tőle.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, az igényes lenne az.
De nem kell egy szóval beérnem, így nézzük kicsit részletesebben! Ami legjobban tetszett, hogy forrásait, anyagát tekintve történelmi munka, de mellette olvasmányos és szórakoztató is tudott maradni. A történelmi tényeket meséli újra, rengeteg forrásanyaggal, idézetekkel és levelekkel, mégis regényszerű.
Bejárja az utat, Velence hogyan szerezte meg a világgazdaság irányítását, hogyan épült azzá a szépséges várossá, aminek ma ismerjük. A politikai húzások, a háborúk és csaták mind benne vannak. Minden fejezetnek megvan a maga témája, történelmi vonulatokat visz végig a szerző, de közben mindent keretbe is helyez. Nem csak azt mondja el, hogy kellett Velencének a dalmát vidék, hanem azt is elmagyarázza, miért.
Külön élveztem, hogy végre megértettem, miért volt olyan fontos a középkorban Zara.
Mivel egy szép város története, több képanyagnak örültem volna, de így sincs okom panaszra.
Jól megírt, informatív, igényes történelmi munka.