Értékelések 24

Moncsi22>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A szívem össze van szorulva, a szememben könnyek vannak. Fáj a szívem az írónő családja miatt. Volt hogy sírtam volt, hogy mosolyogtam. És a könyv olvasása közben egyre jobban éreztem azt, hogy én is magyar vagyok, én is tartozom valahová attól függetlenül, hogy felvidéken élek. 192O-as évek az én családomnak is a poklot jelentette. Mert tudom, hogy sok rokonom akit nem ismerhetek az anyaországban maradt, még mi Felvidékre kerültünk. Csehszlovákia, rövid ideig Szlovákia, aztán ismét Csehszlovákia és 1993-tól ismét Szlovákia. Egy hontalan magyarnak érzem magam néha, akinek talán nincs is igazi otthona. De ezt a könyvet olvasva valahol békére leltem. Megismerhettem egy olyan család történetét akik sokat szenvedtek a gyűlölet, titkok, igaz szerelem, politika és egyéb finomságok miatt. Egy fiatal lány történetét ismerhettem meg, aki beleszeretett egy katonába aki nem beszélte a nyelvét. Egy fiúba akit otthon egy másik élet várt, de mégis akkori Magyarország területén hagyta a szerelmét, szívét és egy új életet akiről nem tudott. Egy fiú volt aki rengeteg nehéz percet élt meg a világháború alatt, és csak a menyasszonya karjaiba vágyott. Odahaza Franciaországban. Később kapott egy levelet, hogy van a magyar szerelmének egy gyümölcse, egy kisfiú. De sajnos már későn érkezett meg a levél. A katona fiú férfival kellett hogy érjen, és elvette volt szerelmét. Kérte ugyan a magyar szerelmét mennyjen utána a fiával de ő megtagadta. Ami egy családi titok kezdetét jelentette, tele szívfájdalommal, gyűlölettel, hazugsággal, szeretettel, megbánással és végül megbocsájtással. De vajon tényleg meglehet bocsájtani egy ilyen súlyos titkot? Tényleg így kellett ennek történnie? Lett volna más lehetőség is? Vajon ennek a családnak más élete lett volna, ha a magyar lány kimegy Franciaországban? És mi van akkor ha egy másik magyar lány megy ki Franciaországba? Mi van akkor ha egy család évtizedek múlva kettéválik? Mennyit bír ki egy szív? Mennyit bír ki egy család? Mit rejt a múlt? Mit tartogat a jelen? Mit hoz a jövő? Ezek kérdések egy részére választ kaphatunk ha elolvassuk e könyvet. Mert Ez az Emlékkönny két fiatalnak és azok családjának szól és róluk szól, a múltjukról. Jean-Pierre Maulin és Mauerné Rácz Éva két fiatal beteljesült illetve beteljesületlen szerelmérő. Tisztelet legyen ez a könyv az ő emléküknek, és azoknak akik a családjukhoz tartoznak de velük együtt fentről vigyáznak az unokákra, dédunokákra, ükunokákra és szépunokákra. Arra a családra akik a múlt miatt szenvednek.
Kedves írónő, köszönöm, hogy olvashattam, hogy megismerhettem a családod történetét. Hogy veled együtt együtt sírhattam és mosolyoghattam még ha csak a könyved olvasása közben is. Rettenetesen szép, szívszorító és tényleg könny fakasztó történetet írtál. Kitartást és erőt.
U.i.: Sok fiatal kezébe adnám, hogy tessék olvassák el. Ez a múltunk része. Akár az ő családjuk is lehetett volna. Mert a múlt olyan titkokat rejt, amit sajnos mi fiatalok talán sohasem tudhatunk meg. De megismerhetjük a múlt egy részét. Hogy nem mindig az volt ami most. Voltak nehezebb idők is. Amiket mi már csak a történelem könyvekből ismerhetünk. Mert akik ezt átélték már nincsenek velünk

1 hozzászólás
Anarchia_Könyvblog>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Egy magyar nő és egy francia katona szembe kerül egymással. Nem egy oldalt képviselnek a harctéren, mégis pillanatok alatt kibontakozik közöttük valami. Vonzódás, szerelem.
A mű fő kérdése az, hogy vajon két külön nemzetiségből származó fiatalnak lehet-e közös jövője, s milyen áron?

A történet négy generáción keresztül ível át, így jutunk el az első világháború időszakából szinte napjainkig.

Az Emlékkönny egy szépirodalmi mű, amiben az írónő tökéletes harmóniában állítja szemben a múltat és a jelent, a boldogságot és a könnyeket. Mégis leginkább az a legfontosabb, hogy ez az alkotás a valódi, nagybetűs életet mutatja meg nekünk a sorssal összefonva.

U.i.: Nem mellesleg Robin O’Wrigthly önmagához híven csodálatos illusztrációkkal bolondította meg magát a történetet. Ezért pedig gratulálok neki, mert így végképp bámulatos alkotást adott ki a kezei közül!
(Bea)

Teljes értékelés: https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2020/06/11/robin_o_wr…

1 hozzászólás
Viktória_Erdei >!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

A könyv közepén gondolkoztam el, hogy talán rajzolnom kellett volna egy családfát, mert annyi szereplő lett a végére, hogy nem tudtam ki kinek a fia, lánya. De a könyv végére érve láttam, hogy ezt megtette az írónő. Jó volt olvasni egy ennyire nagy család történetét. Reménykedtem benne, hogy egyszer talán a család egyesül. Az illusztrálás nagyon tetszik. Amikor elkezdtem a könyvet, még nem tudatosult bennem, hogy pont Trianon 100. évfordulója lesz, így tökéletes megemlékezés is volt egyben. Imádom az írónőt.

3 hozzászólás
mgbrown I>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Kezdeném először is azzal – amit már korábban, másik értékelésben is megfogalmaztam –, hogy „írócimbi” alkotását nagyon nehéz értékelni, mert sok író kényes a negatív kritikára, arra pedig különösen, ha azt egy „cimi” tollából kapja meg. Nos, én az a típusú ember vagyok – most már –, akit ez egyáltalán nem izgat, mert szerintem a fejlődés szempontjából veszélyesebb és „aljasabb” eljárás jót hazudni csak azért, hogy ne böködjük valaki egoját, és ne nézzen ránk csúnyán egy olyan ember, akivel jóban vagyunk (vagy épp nem). Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert így talán valamelyest hihető, hogy ennek az értékelésnek köze nincs a cimboraságból eredő popsinyallantáshoz, ez ugyanis egy valódi véleményt tartalmazó, pozitív és mindenképpen öt csillagot számláló értékelés lesz; valóban, igazán.
Habár valójában nem ma végeztem a könyvvel, mára tartogattam az értékelést; a könyv eredetileg tervezett megjelenési dátumára, az írónő ugyanis azt szerette volna, ha a trianoni gyásznap századik évfordulóján jelenik meg ez a regény. Mi, akik már olyan kegyben részesültünk, hogy olvashattuk, tudjuk, miért, azok pedig, akik még nem mélyedhettek el az írónő – szerintem – eddigi legmeghatóbb történetében, majd megtudják és megértik, amint kézbe veszik a könyvet.
Nem tudom, mennyit árulhatok el a történetről, de ha annyit mondok, hogy a cím tökéletesen fedi a spoiler sorsok egykori valóságát, talán mindent el is mondtam, ami fontos. Ez a könyv ugyanis egy család igaz történetén alapszik, épp ezért tud annyira megható és fájdalmas lenni, hogy olvasás közben nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Az írónő rá a tanúm, hogy gratuláltam is neki, valami olyasféle kommentár kísértében, hogy ennél nagyobb elismerés nem kell egy írónak. Igen, valóban megríkatott, mert annyira élő, annyire emberi, annyira szép, mégis annyira fájdalmas.
Az a legdurvább ebben a történetben, hogy mindenkit szívből sajnáltam, de valójában senkit sem, mert minden egyes pillanat, életesemény, minden elszenvedett kudarc, hiba (?), nehézség kellett ahhoz, hogy ennek a könyvnek az írója megszülethessen. Hiszen, ha máshogy göngyölödnek a szálak, minden másképp alakul. Más csemeték sarjadnak Éva és Jean-Pierre kapcsolatából, és senki nem találkozik, akinek találkoznia – léteznie – kellett ahhoz, hogy legyen nekünk egy Borkánk. Ezek után gondolom, nem árulok el vele titkot (és bizony remélem is), ha leírom, hogy ez a történet az írónő saját családi legendáriumából szökkent szárba, ami erősen tolja felfelé a könyv eszmei értékét, és még átélhetőbbé, még drámaibbá és szívfacsaróbbá bűvöli az egészet.
Itt pihen előttünk egy könyvbe összefogva megannyi élet katasztrófája, boldogsága, reménye, fájdalma, küzdelme. Életek, egykori valós személyek, akik éltek, szerettek, hibáztak, tanultak, fejlődtek, hazudtak… Mindezt a huszadik századi magyar történelem borongós tengerében evickélve. Látni, érezni és még hallani is a letűnt évtizedeket; az elmúlt nehéz évszázadot.
Ez egy szomorú, mégis szép történet, amiben valójában nincs rossz és nincs jó, csak élet van. Élet, ami lehetne az enyém, a tied, bármelyikünké.
Borka! Hála és köszönet érte, hogy Éva és Jean-Pierre végre örökre együtt lehetnek, és a szerelmük emléke – sőt gyümölcse(i) – halhatatlanná vált általad!

3 hozzászólás
Törpillaa P>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Először is hatalmas köszönettel tartozom @Borka_V_Szabó-nak, hogy alkalmasnak talált arra, hogy még megjelenés előtt elolvashattam, és megismerhettem, egy lenyűgöző, szívig hatoló családi történetet, amit a történelem írt meg, vagy a sors. :-) Teljesen magával sodort, és csak vitt magával az első oldaltól az utolsóig, alig bírtam letenni, csakúgy faltam az oldalakat, míg össze nem folytak a betűk a szemem előtt. Annyira imádom ezt a gyönyörűen megírt történetet, a két szerelmespárról, akiket szétválasztott a balsors, annyira reménykedtem, hogy minden jóra fordul, de aztán mégsem… Sokszor fájt, amin keresztül kellett menniük, nagyon sajnáltam őket, de az élet mindig közbelépett. Mindegyik szereplőt nagyon szeretem, Jean-Pierre-t, Évát, Pált még akkoris, ha néha durva volt. Ginát, Simont, és Olivért is. Sok mindenen keresztül mentek, sok mindent átéltek, amiért meg kellett szenvedniük, de mégis boldogok voltak így vagy úgy. Nagyon izgalmas volt, és jópárszor mosolyt csalt az arcomra, megleptek a váratlan fordulatok. A vége nekem nagyon tetszett, ahogy lezárta Borka a történetet, és a stílusa is nagyon, nagyon tetszett, de ezt szerintem ő is tudja, hisz nem egyszer említettem már. :-) Mindenkinek csak ajánlani tudom, Borka eszméletlenül jól ír, és a mondanivalója is nagyon, nagyon szép. :-) Én biztos vagyok benne, hogy újra fogom olvasni. :-)

13 hozzászólás
Schildkröte P>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Most nézem, hogy az előző olvasásomhoz nem is írtam ide értékelőt…
No sebaj, lássuk, mit kaphatunk a friss változattól:
A cselekmény hangulata semmit nem változott a szememben, ugyanúgy aggódtam és izgultam a szereplők élete kapcsán, mint a legelső olvasáskor.
A kötet javarészt nem változott, a lezárása másabb hangulatú lett, kicsit mesésebb, emiatt nem marad az amúgy torokszorító háttér szomorú emlékezetként az olvasóban. (ellenkező esetben mélyen megrendítheti őket, sőt, az előző változatban olvasott francia terrortámadáshoz köthető része a mai napig élénken él az emlékezetemben – ami lehet, hogy néhány olvasónak jobb így, hogy kimaradt, a részemről nem bántam volna, ha benne marad)
Volt pár részlet, ami mögöttes tartalommal bírt, viszont most ezek kicsit módosultak és ennek tekintetében nem feltétlen szükséges ismerni Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvét. Függetlenül a módosítástól, a mondatok hangulata, értelmezése semmit nem változott, ugyanúgy el tudtam mélyülni bennük, sőt, ismét előkaptam a szóban forgó kötetet, hátha ismét megtalálom benne a kérdéseimre a válaszokat.
Az első olvasás során kicsit keveredett bennem a valóság a fikcióval, ez a második olvasásnál már tisztább lett számomra, de még így sem vagyok teljesen biztos, mi is a valós és mi a fikció. Ez a meseszerűség adja meg a hangulatát a történetnek, és másodjára is képes volt elvarázsolni.
Úgy vélem, annak idején okkal adtam meg az öt csillagot, amin most sem szándékozok változtatni, és egyszer sem merült fel bennem az újraolvasáskor, hogy ezen módosítanom kellene.

1 hozzászólás
Hirdetés
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese I>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

No, csak a végére értem, de a hosszas olvasásnak nem a könyv volt az oka, hanem hogy magánéleti okok miatt nem ment maga az olvasás. Van ilyen, nem?

Nagyon szeretem a családregényeket, főleg az olyanokat, aminek valóságalapja is van. Habár végig ott lebegtek előttem az évszámok, mégis időtlennek tűnt a cselekmény, mert inkább személyeket követett, mint történelmi eseményeket. Jó volt ez így.
Éva sértettsége és makacssága, valamint Jean-Pierre megalkuvó természete magával hozta a mindkettejük számára boldogtalan végkifejletet. Sok rossz tulajdonságuk öröklődött az utódokra, bár az agresszió számomra így sem magyarázható. spoiler
spoiler
Összességében kellemes olvasmány volt szerethető, nagyon is emberi szereplőkkel. Még közelebb hozta őket a tudat, hogy ők valóban élő személyek voltak, és ezek a dolgok akár meg is történhettek velük.
A végén Tomit és Perle-t valahogy nem tudtam hozzákapcsolni a történethez. Érdekes volt a túlélésük, de Éva és Jean-Pierre életéhez nem tettek hozzá. Ennél a résznél többször megkérdeztem, hogy még ez is a könyv része, vagy csak egy végére beillesztett novella?
Jó volt a szerző beszámolója, hogyan jutott el hozzá az őseinek a története. spoiler

Kíváncsian várom az átszerkesztett verziót.

3 hozzászólás
GingerKid I>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Először is nem lehetek elég hálás @Borka_V_Szabó -nak, hogy a kezeim közé engedte ezt a történetet. Bevallom féltem tőle, mert végig úgy éreztem, mintha valami törékeny, de nagyon értékes kincset tartanék a kezemben, amivel óvatosan kell bánnom.
Nos, lehet írni szép, megható, izgalmas, értékes történeteket, egy kis fantáziával, gyakorlattal, de mégis, a legnagyobb „mesék” az életből születnek, és sokszor a saját életünkből. Boldog vagyok, hogy gazdagabb lehettem ezzel a történettel. Ez a könyv rólunk szól. Igazából bármelyikünkről is szólhatna, mert annyira emberi, és mégis annyira mesés.
Sokig gondolkodtam, mit írjak róla, de azt hiszem felesleges elemezgetni.
Egy valóságos mese, milliónyi érzéssel átitatva.
Köszönöm, hogy a részese lehettem.

3 hozzászólás
Cleaveland>!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Robin O'Wrightly: Emlékkönny Egy igen-zet története

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Megható történet, az egyszer biztos! Örülök, hogy olvashattam, mert ezzel egy csöppnyit beleláthattam a barátom múltjába, mellesleg megtudtam, miért szereti ennyire a franciákat. :)

Mint mondtam, a történet megható. Két fiatal, két náció gyermekei, akik a háborúban ellentétes oldalon állnak, egymásba szeret, ezzel pedig két család jövőjére gyakorolnak hatást spoiler. Az elkövetkezendő évtizedek árnya, végletekig sulykolt hazugságok, ezer meg ezer kilométerek, mind-mind az érintettekre borítja leplét, s mint egy kipiszkálhatatlan szálka a köröm alatt, megőrjíti őket.

Végül az igazság mindig kiderül.

A könyvben lévő következő, kisebb történetet, bár kapcsolódik az Emlékkönnyhöz, mégsem érzem odaillőnek. Sajnos megtörtént a leírt cselekmény, igen, biztosan jó is történt, mint ahogy ebben a novellában.

A kedvenc karakterem… hm… talán Gina, aki nem rokon létére családtaggá vált.

1 hozzászólás