Andrea ​tutto bene (Rigók & Mundik 1,5) 98% 12 csillagozás

Először is köszönöm neked @Borka_V_Szabó, hogy olvashattam, és a lehetőséget is. Hálás vagyok neked, hogy én is olvashattam. ❤ Nagyon imádom Andrea és Andrea történetét, már az első részben megszerettem őket, annyira viccesek, és annyira szerethetőek, sokszor megnevettettek a poénjainkkal, és beszólásaikkal. :-D Imádom Andrea olasz macsó temperamentumát, annyira lehengerlő, és imádnivaló. ❤ És mindenre képes a családjáért, bármit megtenne értük, ő egy csodálatos apa. :-) Andrea vagyis Sofia teljesen az ujjai köré csavarta, és néha helyretette, amiken jókat kuncogtam. Mert néha nagyon is megérdemelte. XD Az ő temperamentumát is nagyon bírom, nem adja egy könnyen magát, és kimondja a véleményét, ami a szívén az a száján alapon. :-D spoiler Nagyszerű anya, és feleség is. :-) Jó volt újra a világukba csöppeni, és olvasni, hogy ők hogyan is élik meg ezt a járvány helyzetet, ami most van. :-) Ez az olasz élet szeretet elképesztő, nagyon szeretem, és nagyon jól esett olvasni is, a lelkemnek csak jót tett. Imádom. ❤ És persze a narrátort is nagyon bírtam, azok a poénok Borka. XD Az illusztrációk pedig mindent visznek, zseni, egy csodálatos zseni vagy. ❤ Bírtam, ahogy a magyar Rigó és az olasz Rigo egymást ugratja, viccesek voltak. :-D spoiler Úgyhogy én csak ajánlani tudom mindenkinek a Rigókat, és persze az összes Robin O'Wrightly könyvet, mindegyikben van tanulság, és szórakoztatóak, és kikapcsolódásra tökéletesek, most meg főleg, jó kicsit elpucolni a valóságból, és a lapok között szárnyalni a szereplőkkel, és én ezt imádom! Megéri olvasni. ❤

Vajon ha ennek vége lesz, jobban fogjuk értékelni a közösségi életünket? Nem vesszük magától értetődőnek, amiért együtt vagyunk, vagy össze tudunk jönni egyszer-egyszer kis időre? Jobban megbecsüljük majd a kapcsolatainkat, mind a távollévőkét, mind a mellettünk élőkét? Olyan jó lenne erre tudni a választ. Mert ha igen, akkor megéri szenvedni. De ha nem….

Imádom Robint, a Rigók hülyeségeit. Fantasztikusan ír. A koronavírus mindenki életét megváltoztatta, de meg kell próbálni a „jobbik” oldalát nézni. Rájövünk, hogy mi az igazán fontos az életben, a szeretet, a családdal töltött idő. A Rigók hogy eljött a karantén idő, Andrea több időt tölt otthon az asszonnyal és gyerekekkel. Andrea nagyon jól bírja a strapát, otthon van a gyerekekkel. A szokásos humor garantált. A narrátor szerepe a legeslegjobb. Mindenkinek csak ajánlom Robin könyveit.

Mindig lelkes vagyok, ha új Robin O’Wrightly kötet jelenik meg, annak meg különösen örülök, ha Andrea&Andrea felbukkan benne. A regény karaktereivel először a 2018-ban megjelenő könyvben találkozhattak az olvasók, és sokak nevében írhatom, hamar nagy kedvencek lettek. Ezért is volt számomra hatalmas öröm, hogy a szerző visszahozta őket még egy történet erejéig, és az ő kálváriájukon keresztül mutatja be, milyen is volt az elmúlt időszak, amióta megjelent a vírus. A 2020-as év kemény volt minden tekintetben, és ezért is szuper, hogy az írónő egy kis humort csempészett a legrémesebb időkre. A szokásos humor garantált, a kínos, vicces pillanatok pedig elengedhetetlen tartozékai egy jó Robin-könyvnek.
Én imádtam őket, és remélem, hogy mások is a szívükbe zárják őket.

~> Az ok, amiért ajánlom másoknak is…

Aki szereti a kortárs, narrációs szatírát, amely komolyabb témákat boncolgat a karakterei humoros, váltott szemszögén keresztül, na, annak ez a regény tökéletes csemege lehet egy fárasztó munkanap vagy egy pihenős hétvégére.

Picit bővebben ~~> https://krvilagakonyvek.blogspot.com/2021/01/velemenyem…

Hivatalos Andi-depresszáns újratöltve!

Már az előzménykötetben a kedvenceim lettem Andreaék, akik akkor (és most is) átsegítettek néhány nehezebb napon. Ők lettek az én hivatalos Andi-depresszánsaim.

Szavakat alig találok, mennyire hálás vagyok a lehetőségért, mennyire nagyon köszönöm a lehetőséget az írónőnek, hogy megjelenés előtt olvashattam Andreaék karanténos kalandjait.

Az Andrea tutto bene egy naplóregény (karanténnapló), amely formátum talán szokatlan, ám a szerző stílusa annyira üdítő, hogy egyszerűen csak élveztem az olvasást.

Régi ismerősökként köszöntöttem Rigóéket, örültem, hogy bepillanthatok a mindennapjaikba. Régen hallottam felőlük, kíváncsi voltam mi van velük.

Olyan légkör van jelen ebben a könyvben, olyan vidám jelenetekről olvashatunk, amelyek rendesen megdolgoztatják az ember rekeszizmait, ezáltal kizökkentve a fásultságból, tipródásból, a rossz hangulatból.

Imádtam ezt a könyvet! A szerepőket pedig már most hiányolom.

Bővebb vélemény a blogomon:

https://konyvszenvedely.blog.hu/2020/11/26/robin_o_wrig…

Robintól az Emlékkönny után az Andrea&Andrea a második kedvencem, így aztán biztos voltam benne, hogy ami róluk szól, az tetszeni fog. Nem is csalódtam. Gyakran felnevettem a hülyeségeiken.
A téma sajnos még mindig aktuális. A 2020-as karantén idején játszódik. Akkor nem hittük volna, hogy 21-ben még mindig szenvedünk a koronával, főleg, hogy naphosszat maszkot hordunk. Innen nézve aranyosak voltak a naplójegyzetek. Magamra ismertem. Amikor még én is azt hittem, hogy egy-két hét, max. pár hónap lesz az életünkből…
Az tuti, hogy sosem fogjuk elfelejteni ezt az időszakot. Más vírusokhoz képest sikerült negatívan történelmet írnia. Ennek a pozitív oldala, hogy a hatására olyan művek íródtak, mint ez a könyv is. Akarjuk feledni, vagy sem, beivódott a jelenünkbe, ami remélhetőleg hamarosan a múltunk lesz.

Köszönöm az írónőnek, hogy volt olyan kedves és a rendelkezésemre bocsátotta ezt az írott formába öntött antidepresszánst. Már sokkal hamarabb szerettem volna elolvasni, de sajnos a vizsgaidőszak közbe szólt, így nem volt rá időm és energiám se. spoiler Lényeg a lényeg, teljesen kikészültem, spoiler, ami szintén nem kedvezett az olvasásnak. De elmúlt, túl vagyok rajta, így terápia jelleggel végre elmerülhettem az Andreák – általam már jól ismert – világában.
Biztos vannak olyanok, akik előtt nem titok, hogy IMÁDOM az olaszokat. Szívesen olvasok – és írok is – róluk, így engem elég könnyedén meg lehet venni egy olasz szereplővel. Andrea pedig (mármint Rigo, a rövid o-s :D) egy igazi, vérbeli olasz macsó. Az a fajta, aki simán hozza az ismert sztereotípiákat, amit én annyira, de annyira imádok. (Mert az olaszok esetében ezen sztereotípiák nagy része bizony nem a valóságtól elrugaszkodott.) Andrea pedig (a hosszú ó-s) nagyon szépen besimult ebbe a „dolce vita” szemléletben élő világba, noha örömmel – és hálával – nyugtáztam, hogy akárhol is éljen, akárkivel is alapítson családot, ő bizony magyar csaj maradt. :D
Külön ékköve a könyvnek, hogy a jelenkorban játszódik. Ez nekünk azért jó, mert nagyon könnyedén át tudjuk élni a mindennapok problémáit. A korona-járvány Olaszországot elég keményen hazavágta, és jó volt olvasni arról, hogy hogyan segíti át ezeket az embereket a legnehezebb időkön is a vidám és életszerető személyiségük, hogy a „dolce vita” még a legnehezebb időkben sem foszlik semmivé. Kár, hogy mi magyarok nem így állunk hozzá az élethez. Ugyanakkor a jövő generációnak is jó, mert ad egyféle korrajzot azokról az időkről, amikor megbolondult és kifordult a sarkaiból a világ. Nekem ez fontos, mert íróként imádok hozzányúlni olyan naplókhoz, cikkekhez stb. amik abban a korban íródtak, amikről én is írok. Sokkal közelebb hozzák az emberhez az akkori valóságot, az írónő pedig ezzel a könyvecskével adott egy szórakoztató, nevettető, ugyanakkor hiteles naplót azon íróknak, akik majd utánunk következnek, és szeretnének arról a korról írni, amit mi – sajnos – kénytelenek voltunk átélni. Beszéltük már az írónővel, hogy mi elsősorban a jövőnek, az örökkévalóságnak írunk, ez a történet pedig egy fantasztikus, szinte hiánypótló módja annak, hogy olvasmányos, szórakoztató formában dokumentálja a saját korunkat. Köszönöm neked, Borka, hogy ezt megtetted.
Egy szó, mint száz: Bátran ajánlom ezt a történetet, habár én inkább azoknak, akik már olvasták az Andrea&Andreát. (Az is jó könyv, tessék elolvasni! :D)

Igazán köszönöm a könyvnyeremény lehetőséget és az olvasmányélményt!
Összességében örülök, hogy olyan könyvet vehettem a kezembe, ami nem letargikusan, és depressziósan kezeli a vírushelyzetet, de emellett teljesen életszagú marad.

Néha úgy éreztem viszont, hogy átesett az irónő a felfokozottság túloldalára. Személy szerint kevesebb ágyjelenetet is el tudtam volna képzelni, kevesebből is értjük, hogy mi a lényeg ;). Picit túl tökéletes is a pár -bár létezhet ilyen kapcsolat- de furcsa volt nekem, hogy egymáson és a gyerkeken kívül például nincs a főszereplőknek nagyon önálló hobbijuk, vagy közös pl.: filmnézés, olvasás, kreatív kézimunka, szerelés, stb. Talán szándékos is volt ennek a makulátanul harmónikus életnek hangsúlyozása…?

Ehelyett az „idillben" mindig van idő a nagyszülőkre, a családra, a főzésre, a bevásárlásra és a naplóírásra. Apropó, nem hallottam még ezelőtt olyan férfiról, aki ennyire komplex naplót írt volna :D
Persze a karantén ezt is jelenti sok embernek, hogy közelebb kerül a szeretteihez, meg megtanulnak kenyeret sütni, mert több idejük jut rájuk. Azonban csak egy rész volt egyedül, amikor Andrea önállóan elkezdett egy hobbit-magyarul kezdett tanulni, de végül nem lett kiforrva az a szál, hogy pl.: küzd vele munka mellett, eljut-e egy szintre vagy nem stb…. Tudom a könyv második felétől jöttek újabb bonyodalmak a családban, de szerintem az első felébe nyugodtan belefért volna egy-két off topik a saját jellemükről.

A fél csillag levonás kizárólag ezek miatt volt, összességében egy szerethető szereplőkkel teli történetet kaptunk. Tetszettek az olasz beszúrások és a vicces após-vej jelenetek. Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, aki egy kis derűs kikapcsolódásra vágyik.

Oooo, juhuuu. Első csillagozó vagyok!
@Borka_V_Szabó ez valami csoda! Fenséges, könnyed de mégis elgondolkodtató lett. Nem olvastam előzményt, néha el-elkaptam egy részt, de ennyi. Ez viszont teljesen magával rántott. Kicsit szerelmes lettem Andrea Rigo hadnagyba :D
Korban is pont ideális, ráadásul sűrű haj, kék szem….
Andi/Sofia naplója is szuper, kacarásztam rajtuk rendesen. A szüleim csak néztek, hogy megkattantam vagy mi van?
Köszönöm a lehetőséget az olvasásra! Imádom!!!

Először is köszönöm szépen Robinnak, hogy megjelenés előtt elolvashattam!
Na szóval, pár perce fejeztem be, szóval még nagyon friss az élmény, de IMÁDOM! Ritkán van lehetőségem azt mondani, hogy a folytatás jobban tetszett, mint az eredeti mű, itt pedig (nagy örömömre ) ez a helyzet. Ez a napló forma hozzám sokkal közelebb hozta a szereplőket, Rigoék sokkal emberibbé, szinte barátokká váltak a szememben.
Jó érzés volt olvasni, hogy a karantén, a „hómofisz", (meg minden ilyesmi) nem csak nálam volt egy merő szenvedés és nem csak én nem éltem meg olyan tökéletesen, mint általában mindenki a közösségi médiában… Na, most elkalandoztam, vissza a történethez! :D
Még mindig tetszenek a pengeváltások a szereplők és az írónő között, és azt kell mondjam, hogy nekem ez a folytatás sokkal humorosabbra sikerült, mint az Andrea & Andrea. A poénok jobban átjönnek, a párbeszédek is csípősebbek, az egész jobban fekszik az én szarkasztikus, szatírikus humorérzékemnek (vagy annak hiányának :D ).
Egy szó, mint száz, én mindenkinek bátran ajánlom, önmagában is megállja a helyét, mint karanténnapló, úgy az egész lélekmelengető és egy kis vidámságot csempész a stresszes mindennapokba. Szóval olvassátok és terjesszétek a hírét, mert tényleg jó!
Ja, igen, majdnem elfelejtettem, a végén andrà tutto bene! :)

Bevallom, amikor elkezdtem a könyvet, fogalmam sem volt, mire számítsak, mert Robintól nem olvastam korábban (de már egy ideje nézegettem a könyveit), ráadásul ez egy sorozat másfeledik kötete vagy mi a szösz. Könnyen lehetett volna ebből bukta is.
Hogy mégis miért vállaltam el az olvasást? Mert levél- és naplóregény fan vagyok! Nagyon keveset olvastam, amit nem szerettem meg. Ez erre a történetre is igaz, de az elején azt hittem, kivételt találtam.

Andrea kezdetben egyáltalán nem volt szimpatikus. Pedig a fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy számtalan módon fogok tudni kapcsolódni a történethez, mert szeretem Olaszországot, van két gyerekem is, házas vagyok, de valahogy ez a büdös macsó (biztos, hogy ezt a megnevezést Robin nem bánja) leginkább csak idegesített. Zavart a sok káromkodás.
A macsó máz.
Az, hogy ez egy napló, mégis olyan dolgokat mesélt el, amit az ember magának nem szokott.
Hogy habár a koronavírus a naplóírás elindítója, azt éreztem, rossz helyen kezdődött el a történet. Teltek az oldalak és azt olvastam, hogy egy olasz család unatkozik otthon, és Andrea nyíg a szex miatt. Untam, ilyeneket írtam fel magamnak: „35 oldal és semmi se történik!!!”

Aztán megjelent egy új szál, Andrea és az anyukája története, és azonnal elkezdtem puhulni. Szépen lassan és a századik oldal után már élveztem is!
Közben persze jöttek még más történések (amit nem spoilerezek el!), és végül egészen megkedveltem Andreát. Magam is meglepődtem.
És pont, mire jóba lettünk, láttam egy vége feliratot. Pislogtam, hogy most mi van.

De aztán megjelent Andi és őt feltétel nékül szerettem. Persze neki is voltak hibái (Nem, semmilyen indokkal sem nézünk bele a másik mobiljába!), de egykettőre megkedveltem.
A szókimondó jelleméért.
A humoráért.
A szuperjófej apjáért és szerető családjáért.

Így utólag visszagondolva azt mondom, jó volt mégis Andreával indítani a történetet, kellett az ő része is, hogy érezzük és értsük a dinamikát a szereplők között, de szerintem lehetett volna picit szűkebbre szedni. Vagy egy hétig ültem fölötte, bezzeg Andi egy nap alatt lecsúszott, bár nyilván utóbbi kapta a legizgalmasabb történéseket a nyakába.

Köszönöm a lehetőséget Robinnak, hogy olvashattam! Ez tényleg egy feel good könyvecske, amit jó elővenni, ha beborul életünk ege, és egy kis napsugár után vágyunk.

Még részletesebben: https://szelloabigel.wordpress.com/2020/12/03/robin-owr…