Beauty 5 csillagozás

Hajlamos vagyok kedvenc mesémet időről időre mindenféle átiratban, vagy újramesélt változatban feleleveníteni. Az író számomra eddig ismeretlen volt, ám sok méltatást olvastam a tehetségéről. Amiért most őt vettem előre a szorakoztatási listámon, az a neve volt, a névválasztása arra enged következtetni, hogy kelta vér folyik az ereiben, akkor pedig valószínűleg jól tud mesélni. A könyv meg is győzött erről, bár őszintén mondom, még jobbra számítottam.

Az, hogy a cselekmény a csiga iramával, végtelenül lassan csordogál, nem lep meg, hiszen maga az alapmese sem hősénekszerű, kalandokban gazdag história. Ami viszont meglep, hogy nem helyezte át a mesét más korba, vagy más körülmények közé sem, mint az eredeti. Mindössze a népmesei ízét vette el azzal, hogy nevet és arcot kaptak a szereplők. Semmi furfang, semmi újdonság nem ütötte föl a fejét az átiratban, nem tette mítikussá vagy horrorrá, inkább lélekrajzot próbált csinálni belőle, azt viszont nem túl nagy meggyőző erővel.

Nagyon jó volt viszont az egyetlen eredeti ötlet, a két hős barátságának a közös olvasás, a könyvek imádata révén való kialakulása. Különösen tetszett, hogy a jövőben majd megírandó könyveket is olvastak, vagy főleg azokat, és hogy Robert Browning költészete volt a kedvencük. Ha ez a szál, és a könyvekre való utalások nem lettek volna, csak az átlagos háromcsillagot érdemelné.

Az álmos történet a vége felé csap csak át mozgalmasabb cselekménybe, de a vége olyan hirtelen, hogy az ember csak döbbenten áll: És akkor most mi van? Még vagy 10 oldalt rászánhatott volna a dologra.

Robin McKinley-t az angolszász vidékeken az ifjúsági fantasy egyik nagyasszonyának tartják. Természetesen ő is feldolgozott egy csomó tündérmesét, s még 1978-ban írta meg ezt a klasszikust. Az alcímben is benne van: A Retelling of the Story of Beauty and the Beast. S a meseregény tényleg nem is más, hanem szépen és hosszan a klasszikus hagyományoknak megfelelően elmeséli ezt a legendát.

Narrátorunk Beauty, aki nem szereti a becenevét, mert inkább kezes lábas sete-suta tininek tartja magát, s legszívesebben csak a könyveket bújná naphosszat, de aztán a családjával történtek miatt fel kell adnia kényelmes életét. S ő lesz aztán az, aki megmenti apját, a családját és önként lesz a Szörnyeteg rabja. S nem csak hogy megszelídíti őt, hanem maga is fejlődik, felnő és a bátorságáért, tiszta szívéért megkapja a jutalmát.

Harald történetével ellentétben Beauty egyértelműen fiatal lányoknak szóló fantasy, annak a korcsoportnak, akik a kamaszkor küszöbén állnak. McKinley kiváló érzékkel szövi bele egy kvázi múltba a mesei elemeket, a mágiát, s nagyon meglepő helyeken kacsint ki az olvasóknak. Na jó, annyira talán nem is meglepően, a könyvtárból teszi ezt, s már csak ezért is érdemes volt elolvasni a regényt. De egyáltalán olyan szépen van megírva a történet, hogy öröm volt lapozni, s mint ilyenkor mindig abból tűnik ki igazán az író tehetsége, ha a jól ismert trópus mellett képes eléggé izgalmassá és érdekessé tenni az olvasást. Márpedig McKinley ezt csinálta, s ha belegondolok, hogy mindezt még 1978-ban tette, nem is értem, magyarul miért nem adta még ezt ki senki! Ráadásul azóta megírt egy átdolgozott sztorit is, Rose Daughter címmel.

A legjobb benne, hogy a mesét ötvözi a realizmussal. Az író a kor szokásait és gondolkodásmódját is megpróbálta bemutatni ebben a kötetben. Pont annak köszönhetően, hogy minél valósághűbbé szerette volna tenni, ezért lassan indul el a történet maga és a számomra legfontosabb, kedvenc szereplő „a szörnyeteg” csak későn tűnik fel, kb. a történet felénél. Utána már felgyorsulnak egy kicsit az események és kezd érdekesebb lenni, majd a végét szerintem az író nem dolgozta ki teljesen. Gyorsan ér véget és nincs minden megmagyarázva benne. Ehhez képest is egy aranyos, olvasmányos feldolgozása a Szépség és Szörnyeteg mesének, mégsem ezt javasolnám elsősorban, hogy ha valaki átiratra vágyik.

Imádtam.