Boleyn ​Anna titkos naplója 85% 184 csillagozás

Sokáig gondolkoztam, milyen értékelést adjak ennek a könyvnek. Volt, hogy három és fél csillagot láttam jogosnak, máskor akár négyet… de végül mégis ötöt adtam, mert végtére is én az „öt csillagos” olvasótáborba tartozom. Nálam megfelelő módon elérte célját a könyv.

Úgy érzem, Robin Maxwell regénye azoknak az (amerikai) olvasóknak íródott, akik maximum filmekből vagy sorozatokból ismerik Boleyn Anna nevét. Esetleg akik eddig még nem mélyültek el érdemben a Tudor-kori Anglia történelmében. Nekik (nekünk) pedig ez remek kezdés, szerintem! Mi – kezdők – öt csillagot fogunk adni erre a regényre!
Rendkívül olvasmányos, és könnyen emészthető, mindannak ellenére, hogy két idősíkon fut a cselekmény. Még azt is mondhatnám, hogy nincs szükség érdemben előismeretekhez ahhoz, hogy az olvasó ne vesszen el a történelmi személyekben, eseményekben, és ne tudja élvezni a történetet. Mert nem lehet azt mondani, hogy ne lenne élvezetes! Ehhez valószínűleg egyébként a naplóregény keret is kiváló eszközt nyújt. Boleyn Anna, aki talán a legellentmondásosabb – és meg nem értett – szereplője Anglia (vagy talán egész Európa) történelmének, nem is kerülhetne közelebb az olvasóhoz azáltal, hogy lényegében a saját szavait olvassuk.

Abba nem szeretnék belemenni, hogy vajon hol húzódhat a történelmi tények és a fikció közti határ, mert ez esetben nem érdemes. Az már más kérdés, hogy ösztönzött, hogy további olvasmányokat keressek a témában, jobban elmélyedjek Anglia Tudor-kori történelmében. Ezért adtam meg végül az öt csillagot. Elképzelhető, hogy ha fordítva lenne a helyzet, és már tágabb ismerettel rendelkeznék VIII. Henrik udvaráról, húznám a számat, és úgy érezném, nem sok újat ad a regény. Csak épp az esetemben – szerencsére – pont nem erről van szó.

A reneszánsz az egyik legérdekesebb korszak számomra; szeretem festészetét, zenéjét, irodalmát és történelmét egyaránt. A Tudor – ház különösen érdekel, főként I. Erzsébet királynő 45 éven át tartó uralkodása, amit Golden Age – ként is neveznek. VIII. Henrik és Boleyn Anna egyetlen gyermeke volt, s ebben a könyvben édesanyja naplóját tárta elénk az írónő.
Tette ezt kissé furcsán. Érdekesen indította a könyvet, hosszú oldalakon át a már trónon levő I. Erzsébetről szól, és már felmerült bennem a kérdés, lesz-e egyáltalán szó Boleyn Annáról, pláne a naplójáról. Aztán egyszercsak eljutottam odáig is, türelmes várakozás után.
A vele kapcsolatos történelmi tényeket tudva, érdekes volt őt magát, személyét is e napló segítségével közelebbről megismerni. Talpraesett, bátor, elszánt és jólelkű, érző ember volt Boleyn Anna. Szegény, ha látta és tudta volna előre, mi vár rá, talán nem szánt volna mintegy 6 évet életéből pusztán arra, hogy VIII. Henrik hites felesége legyen. Aragóniai Katalin – Henrik akkori felesége, valamint az egyház nem könnyítette meg a válást, így addig nem üthették nyélbe Annával a frigyüket.
Majd mikor már a király felesége lett, sem töretlen a boldogsága, férje hűtlenkedése, gyakori durvasága, heves vérmérséklete nem tették könnyűvé és boldoggá napjait. Amikor meg – Henriknek tett „ígéretével ellentétben” – nem fiút szült, hanem a kis Erzsébetet, amit két vetélés is követett, a király figyelme, „szerelme” végképp elfordult tőle. Akkor a nők szerepe tényleg csupán a szülés volt, lehetőleg persze fiút szülni, főleg, ha királynő a szegény. Igazi női, királynői sors rajzolódott ki a könyvben. Szépen megfogalmazva érzéseit, érzelmeit, aggodalmát, félelmét és beletörődését. Beletörődött férje elhidegülésébe, hűtlenkedésébe, és az ellene hozott ítéletbe, amit hamis vádként felségárulásnak kiáltottak ki. Bátran várta a véget, csupán kislányától búcsúzott levelében, hiszen a kis hercegnőt – szintén akkori szokás szerint – külön nevelték, anyja ritkán látogathatta, s többszöri kérése ellenére sem változtattak, változtatott Henrik ezen a szabályon.
Kimondottan tetszett Holbein, a király állandó festője megjelenése a naplóban. 1535-ben megfestette Boleyn Anna portréját is, erre Anna ki is tért naplójában.
A történet, a napló maga nagyon érdekes és nagy élményt jelentett, jó volt megismerni, ki is volt, milyen is volt Boleyn Anna.
Ami kevésbé tetszett, az az elnyújtott cselekmény, szerintem I. Erzsébetről nem kellett volna Maxwellnek ennyire részletesen írnia, sokszor hosszan megszakítva magát a naplót, letért kissé az útról, kár, inkább – hűen a címhez – a naplóhoz kellett volna elsősorban ragaszkodnia.
Összességében egy érdekes, szép olvasmányt nyújtott ez a könyv.

Nem igazán azt kaptam ettől a könyvtől, amire számítottam. Azt írja a szerző, hogy huszonöt év kutatása lapul eme könyv lapjain. Talán ez a tény volt számomra, ami miatt sokkal többet vártam. Tény, hogy rengeteg könyvet olvastam, ill. feldolgozást láttam a Tudor – kori Angliáról, I. Erzsébetről, VIII. Henrikről, Boleyn Annáról, és még sorolhatnám, de ennek ellenére én még mindig vártam valami pluszt, amit olvashatok. Nem volt…Ebben a könyvben minden elhangzott, ami a többi ezzel a témával foglalkozó könyvben is. Persze ha valakinek ez az első kötete erről a korról, akkor sokat megtudhat róla. Ha ezen felül értékelem a könyvet, akkor sem tudom azt mondani, hogy imádtam a stílusát. Egyes szám első személyben íródott, de nem jött át az igazi érzelmek megjelenítése. Sőt sok helyen borzalmasan száraz volt az egész. Mint egy rossz történelemkönyv. Érdekes módon a végszóban, vagy utolsó részben, teljesen megnyílt érzelmileg az írónő, és végre beleélte magát a szereplő helyébe, és itt érződik is a szöveg minőségén. Itt jelenik meg az az érzelem mennyiség, ami sokkal izgalmasabbá tehette volna az egészet. Valamint engem nagyon zavart a tegező forma. Mindenki tegez mindenkit. A 16. században, most tényleg? Én nem hinném.

Az első 10-20 oldalon azt hittem, hogy rossz könyvet olvasok. Hogy ez nem is Annáról szól, hanem Erzsébetről. Aztán kiderült, hogy mindkettőjükről szól. Mostanában nagyon rákaptam a Henrikről szóló könyvekre (és filmekre), és furcsa volt olvasni, hogy Anna tényleg érző lény volt, szerette a lányát és nem csak önérdekből csinált mindent. Viszont cserébe könnyen olvasható és szórakoztató is volt. Még még Tudorokat!:)

Boleyn Anna titkos naplója a történelmi valóság és a fikció ötvözése – lehengerlő kivitelezéssel.
Két szálon és idősíkban fut a regény. Egyrészt, I. Erzsébet uralkodásának korai szakaszával ismerkedhetünk meg, másrészt fény derül Boleyn Anna igazi személyiségére, életére, döntéseinek indokaira.
Élvezetes volt a Tudor-ház utolsó uralkodójának magánéletébe, politikai harcaiba bepillantani. Taníttatása és műveltsége nagy segítséget jelentett döntéshozatalaiban, bár hangulatváltozásain még tanácsosa William Cecil is megütközött időnként.
A karakterek jól megformáltak, vannak kiemelkedő, érdekes személyiségek a mellékszereplők között is.
A mű olvastatja magát, gördülékenyek az idősíkok közti ugrások, és minden olyan erénnyel rendelkezik, ami nálam kiérdemli az öt csillagot.

Tetszett a könyv, nagyon megható. Nagyon érdekes volt számomra könyv. Nagyon sok mindent meg lehet tudni a könyvből Boleyn Anna életéről, amit egy történelem órán nem. Nemcsak Annát ismerhetjük meg, hanem a lányát, I. Erzsébetet is. Tetszett a naplóforma, a váltott szegszög. 2 idősík is nagyon tetszett.

Anna-rajongóként az egyik kedvenc könyvem; nagyon szeretem azt az Annát, aki ebben a regényben kirajzolódik. Tetszett a váltott szemszög, a két idősík; és a naplóforma. A történet megragadó és elgondolkodtató. Megható, ahogy Erzsébet (az eddig általa ismert eltorzított kép után) megismerheti az „igazi” édesanyját, és kicsit közelebb kerülhet hozzá a napló által. Szép, ahogy ez a fikció megteremti anya és lánya (sosem létezett) kapcsolatát, amit a tragikus események elvettek tőlük.

A valóság és a fikció keveréke.
Én szeretném hinni, hogy Anna valóban egy érző nő volt akinek megvoltak ugyan a maga hibái, de szerető anya és méltánytalanul mellőzött feleség volt.
Szép nyelvezet, két idősíkon megírt történet, anya és lánya nem létező kapcsolata.

Ez a második könyv, amit az írónőtől olvastam (a másik a Boleyn kisasszony), és rájöttem, hogy szeretem a stílusát. Azt meg főleg, ahogy Boleyn Annát ábrázolja, ez teljes mértékben egyezik az én elképzeléseimmel. Nem egy számító dög, de nem is szende angyalka. Pont az ilyen karaktereket szeretem. Azért kíváncsi lennék, hogy Anna milyen volt valójában, de nem érdekel mit írnak mások, akkor is ilyen volt és kész. ;)
Az elején egy kicsit untattak az erzsébetes részek, de csak amíg bele nem merült a naplóba. Meg kell jegyeznem, hogy ez a Robert Dudley többnyire nem szimpatikus, még akkor sem, ha voltak jó pillanatai. Erzsébet jól is tette, hogy nem ment férjhez, ilyen szülői példával nem is csodálom.
Henrik rettenetes, gonosz alak volt. Fujj. Ha már lecserélte szerencsétlen Katalint (bár őt annyira nem sajnálom, végülis nem vesztette el a fejét, szépen imádkozhatott tovább), akkor igazán lehetett volna hűségesebb. De ahogy a könyvben is írva vagyon, minden elveszti varázsát, amint megkapja. Tipikus hülyegyerek-szindróma, már elnézést, hogy ezt mondom. A lány-ellenes hozzáállásától a plafonon voltam, kezdjük azzal, hogy ha valakinek a hibája lenne, akkor az csakis ő, de ez nem hiba, úgyhogy kuss meg kellett volna szeretgetni a kis Erzsébetet és nem elfordulni Annától, azért, mert ő összehozott egy lányt. Mellesleg nem tudhatom, milyen volt Jane Seymour, de itt egy jelentéktelen szerencsétlenkének tűnt (persze Anna naplójában mi jót lehetne róla találni), és a Tudorok sorozatban sem szerettem, így fel nem foghatom, mit evett rajta Henrik. Kéne olvasnom valami róla szóló könyvet, hátha akkor megváltozna a véleményem.
Amennyire kedveltem Henry Percy-t a Boleyn kisasszonyban, annyira taszított most a viselkedése. Ha már úgyis haldoklott (vagy csak nagyon le volt pusztulva? Nem emlékszem), igazán nem számított volna, hogy kiáll-e Anna mellet, biztos nem húzta már sokáig. Oké, Anna helyzetén sem javított volna, de az ő árulása biztos jobban fájt a többinél. És itt meg is érkeztünk minden könyvek legrémesebb apucijához, a kedves Thomas Boleynhez. Jesszusom, hogy mennyire utálom! O.o Milyen elvetemült, romlott lelkület kell ahhoz, hogy valaki a saját gyerekei ellen tanúskodjon, amikor nyilvánvaló, hogy semmit nem tettek? Inkább őt kellett volna kivégezni.
Tetszett, hogy a naplórészletek közben láthattuk Erzsébet reakcióit, ahogy megismerte az anyját és megváltozott a véleménye az apjáról. Ami viszont borzasztóan rontotta az élményt, az a rengeteg elgépelés. Szégyellje magét, aki ezt így kiadta. Ennek ellenére kellemes élmény volt, nem bántam meg.

Ismét egy jó könyv az írónőtől. Boleyn Anna ábrázolásában a középutat választotta, nem az az utálatos, számító nő de nem is egy ártatlan kis angyal.
Olvasmányos, jó könyv.
Egy dolog ami borzasztóan idegesített (de ez nem az írónő hibája), hogy a fordító hol magyarosította a neveket, hol nem (Mária, Mary, George, Henrik, Henry). Hajam égnek állt ettől!