Értékelések 113

rheinfuss>!
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Röviden: nagyon tetszett.

Idén több fantasy-sorozatot is elkezdtem egy kihívás teljesítéséhez, és mindegyik a maga nemében különleges volt, és folytatni is fogok (valamikor) mindegyiket.

Az orgyilkos tanítványa azzal emelkedett ki, hogy olyan volt, mintha egy mesét olvasnék, egyszerű, lineáris történetvezetés, (A szél neve után egy újabb) mondjuk úgy, hogy felnövéstörténet, szimpatikus főszereplővel. Főleg az első fele volt viszonylag „egyszerű”, de mégis ezzel a közvetlen elbeszélésmóddal nagyon be tudott rántani a világába, mely aztán a regény utolsó harmadára, ahogy emelkedtek a tétek és komorabbá vált a hangulat, kicsit vesztett varázsából, mégis emlékezetes maradt.

Ráadásul az ifjú Fitz nem húzta hosszú lére a történetet, és bár igen sok idő eltelik, sok információhoz jutunk, mégis nagyon gyorsan pörögtek az események, szinte alig voltak felesleges kitérők, leírások, mégis el tudtuk helyezni a karaktereket a történetben, nagyjából (a történet eme pontján legalábbis) érthetőek voltak a motivációk. Mindezek a szerző olvasmányos, gördülékeny stílusának köszönhetők, de ahogy utánanéztem, a sorozat későbbi köteteiben hosszabb történetek várhatóak, viszont bízom abban, hogy a lehengerlő elbeszélésmód akkorra is megmarad.

Érdekes volt a mágia, melyből most még csak ízelítőt kaphattunk, csak a felszínt kapargatta a szerző, ahogy maga a főszereplő sem ért (még?) hozzá igazán. Nagyon tetszett az Ösztön képessége, és amit ezzel kezdett a szerző, és az egyik kedvenc jelenetem is ehhez kapcsolódott, valamint a regény végének érzelmi csúcspontja is spoiler.