A ​király orgyilkosa (Látnok-ciklus 2.) 163 csillagozás

Robin Hobb: A király orgyilkosa Robin Hobb: A király orgyilkosa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Hat Hercegség trónörököse, Igazság herceg politikailag sikeres házasságot és ezzel együtt szövetséget kötött a Hegyvidéki Királysággal, megszilárdítva ezzel a Látnokok országlásának biztonságát. A kívülről erős családot azonban belviszály gyötri. Az uralkodó, Elmés király egészségi állapota bizonytalan, az utódlás kérdése megosztja az udvart. A Vörös Martalócok kalózai ismételt támadásokat intéznek a Hercegségek földjai ellen, azonban a király új hajói megpróbálják útjukat állni a támadóknak. Fitz, az uralkodó fiának törvénytelen gyermeke, – aki birtokában van a Mesterség és az Ösztön különleges képességének is – fölveszi a harcot a szipolyozottak, a Vörös Martalócok által élőhalottá tett szörnyetegek ellen. Társául fogadja Éjszemet, a fiatal farkast, ekivel mentális kapcsolatot teremt, különleges szellemi lehetőséget használva. Kosvárban találkozik gyermekkori szerelmével, Mollyval…

Eredeti mű: Robin Hobb: Royal Assassin

Eredeti megjelenés éve: 1996

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679764 · Fordította: Horváth Norbert
>!
FutureGates, Budapest, 1997
320 oldal · ISBN: 9630480557 · Fordította: Horváth Norbert

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Bolond · Fitz · Türelem úrnő · Árny · Burrick · Füze · Molly


Kedvencelte 47

Most olvassa 5

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 55


Kiemelt értékelések

>!
Rodwin 
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Eddig csak kedvenc gyanús sorozat volt, de a könyv befejezése után egyértelmű, hogy az Élőhajók után, a Látnok-ciklusnak is ott a helye a kedvenceim között. Mondhatni, Hobb nekem ír. Magával ragad az írónő stílusa, még ha közben el is süllyedünk az intrikában.

Történetünk ott folytatódik, ahol az előző könyv abbamaradt. FitzLovagunk lábadozik és próbál életben maradni. Ami nem könnyű egy ilyen világban, mint Kosvár. Pompa és csatlósai trónra törnek, közben mindent el akarnak tiporni az útjukból, legfőképp Fitz-et is, aki Lovag leszármazottja a Látnok vérből való.
Főhősünkön keresztül, megannyi kalandban lehet részünk, új barátra találunk az Ösztön segítségével, aki ha tud mindig mellettünk van a szorult helyzetekben. Vörös Martalócok ellen léphetünk fel, akik Kosvár partjait fenyegetik. Kicsit zavart, hogy nem tudjuk, hogy ők micsodák, és mi is az igazi céljuk.
Hobb szinte végig gyötri Fitz-et, mikor már úgy érezzük, hogy minden rendben, jön egy nem várt esemény, és megint a padlón találjuk magunkat.
Az előző könyvben megismert szereplők sorsa sem egy leányálom, feltéve persze ha nem Pompának hívnak. Mert ő Kosvár ficsúrja eléri a céljait, még ha vérrel is írja azt. Igazán gyűlölhető karaktert alkotott a személyében Hobb.
De ott van Kettricken, akiből egy harcos amazon lett, rengeteget fejlődött az előző könyv óta, őt igazán megkedveltem.
Szerencsére Burrick és Árny ott van Fitz mellett, mert egyedül kevés lenne Pompa ellen. És persze Bolond a nagy talányaival, aki rébuszokban beszél. Nagy kedvenceim voltak a könyvnek azon részei, mikor róla olvashattunk.
Ellenben Molly-val, az ő részei valahogy nem kötöttek le, szegény Fitz-nek, nem sok érzéke van a nőkhöz.
Továbbra is tetszettek az utalások az Esővadonra, a másik trilógiáját én hamarabb olvastam. Az események szép lassan csordogálnak, ez van akinek nem esik az Ínyére, de Hobb annyira szépen ír, hogy nekem ez sem volt gond. A könyv utolsó negyede pedig fantasztikus volt.
A könyvet is kedvenccé avattam, és nagyon várom a folytatást, aminek kicsit elrettent a mérete, de még idén igyekszem elolvasni. :)
Nagy öröm, hogy a kiadó folytatja FitzLovag történetét, még ha nem is ilyen szép kiadásban, mint ezek a könyvek.

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679764 · Fordította: Horváth Norbert
9 hozzászólás
>!
vicomte P
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Tolkien óta a fantasy irodalmi kánon részévé vált, hogy magára valamit is adó szerző nem adja a trilógiánál alább, ha el akar mondani egy történetet.
Vannak olyanok is szép számmal, akik ezzel sem elégednek meg, hanem annyi gigantikus féltégla méretű könyvet írnak a kitalált világukra, hogy azokból akár egy egész takaros zikkuratot is fel lehetne húzni.

Hobb Elődök sorozata is legalább a tizenharmadik kötetnél jár már, de azt hiszem, hogy a további részek sem fognak csalódást okozni, ahogy a Látnok trilógia a középső része sem tette, annak ellenére, hogy ezt már legalább negyedszer olvastam.

Az írónő remekül ért a hangulat- és feszültségteremtés mellett ahhoz is, hogy minden szereplőjét hitelesen árnyalt és markáns jellemmel ruházza fel, s ez az, ami miatt a könyvet szívesen veszem újra a kezembe néhány évenként.

A főszereplő, FitzLovag, a királyi Látnok família orgyilkosnak nevelt fattyú leszármazottja ebben a részben még az előzőeknél is jobban megszenvedi annak a cselszövésnek a következményeit, amit Pompa herceg, a király legifjabb fia sző, hogy megkaparintsa a trónt.
Pompa herceg az egész trilógia legvisszataszítóbb és leginkább gyűlöletes figurája: az írónő megformálta azt a karaktert, akinél nehéz megmondani, hogy mi az irritálóbb: a feneketlen és pökhendi ostobasága, vagy a mérhetetlen, mégis kicsinyes rosszindulata.
Aki nem ismeri fel Pompában annak a hatalommániás seggfejnek politikusnak az archetípusát, aki miatt emberek ezrei-milliói szenvednek, miközben ő maga egy rakás ócska talpnyalótól körülvéve öntelten dagonyázik a saját külön bejáratú pocsolyájában, annak komoly irigylem a naivitását.

Miközben Pompa a bátyja hatalmára tör, addig Hat Hercegséget folyamatos fosztogatják a vikingekre hajazó Vörös Martalócok, és egyre rettenetesebb problémát jelent az általuk hátrahagyott zombiszerűen primitív ösztönök szintjére szipolyozott túlélők hada. Ezek ellen próbál meg tenni Igazság herceg és FitzLovag is, a maguk módján.

A könyvben továbbra is fontos szerepet játszik a mágia, annak ellenére is, hogy mint egy amolyan low-fantasy regényben, a mágia megjelenése itt sem túl látványos, és nem is túl mindennapos.
A mentális befolyásolásra alkalmas, elsősorban a királyi vérből származóknál fellelhető Mesterség, és a primitívnek, sőt boszorkányságnak tartott Ösztön is szerepet kap FitzLovag életében, aki mindkét nagyon kivételes tehetséggel rendelkezik. Ez a két képesség egyszerre keveri egyre nagyobb bajba, de ez is menti meg.

A könyv E/1-ben íródott, és bár továbbra is mindent a FitzLovaggal történteken keresztül ismerünk meg, mindent az ő szemével látunk, de Hobb elkerüli azt a hibát, hogy a főszereplőjét túlságosan idealizáltan mutassa be, sőt, az olvasó néhány dolgot nyilván sokkal élesebben fog látni, mint Fitz.
Bármennyire is képzett, érett, ravasz és jó politikus is az ifjú orgyilkos, de a nőkhöz és is pontosan annyira ért, mint akármelyik tizenhat éves kamasz.

De Hobb nem csak ebben következetes és kegyetlen a főhősével, hanem minden másban is.
Az események logikusan következnek egymásból, amiből fakadóan a könyv végére Fitz még az első kötetben elszenvedettnél is rettenetesebb módon jár, és még reménytelenebb helyzetből kell magát és a haldokló birodalmat kimentenie.

>!
FutureGates, Budapest, 1997
320 oldal · ISBN: 9630480557 · Fordította: Horváth Norbert
21 hozzászólás
>!
TiaManta
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Olyan csodálatosan ír az írónő, hogy összetöri lelkemet. Olyan bánat és reménytelenség van olykor a lapokon, hogy meg kellet állnom néha olvasás közben.
Ahogy akár egyetlen gerinctelen, becstelen, halfarkú, kapzsi, gátlástalan, féreg tönkretehet mindent, teljesen ostobán és idiótán, az olyan elszomorító, és sajnos mélységesen valóságos. Félrevezet mindenkit, és a többi embert saját kedvessége, becsülete tartja vissza hogy egy baltát varázsoljanak annak a emberileg nulla, puci-csigának a fülcimpájába legalább. Közben azokba a vékony szálakba kapaszkodnunk amik reményt adnak nekünk, a szereplőknek és a Hat Hercegségnek. Mégis tudom hogy valószínűleg az utolsó rész is össze fog törni. Ha teljesen beleéli magát az ember, szinte lehetetlen hogy ne így legyen.

Fantasztikus regény. De csak akkor kezdj ebbe bele ha ott az utolsó, a 3. rész is. Mert túl nagy kegyetlenség nem tovább olvasni. Mindenképp tudnom kell most, mi lesz Fitz utazásának a vége.

>!
lilla_csanyi
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Robin Hobb egyszerűen csodálatos.
Annyira kifinomult, annyira szép, annyira mesterien megkomponált ez az egész Látnok-ciklus, hogy az valami döbbenetes.
Erre a külcsín is ráerősít: nagyon örülök, hogy a magyar kiadás igazán méltó a műhöz; gyönyörű festményeket kapott borító gyanánt. A tipó is annyira kecses, olyan szép, jó ránézni.
No és a belbecs!
A fogalmazásmód könnyfakasztóan gyönyörű. A karakterek hihetetlenül életszerűek és hitelesek, az egyszerű szakácsnőktől a királyig mindenki ki van dolgozva, szerepe van, él, cselekszik, hatással van a világra. Abba a koncepcióba, hogy a Látnok vérvonal képviselőinek beszédes nevük van, azt hiszem, ebben a kötetben szerelmesedtem bele végképp, és titokban arról ábrándozom, hogy egyszer csak csodával határos módon itthon is minden embernek olyan neve lesz, mint Igazság, Bölcs, Elmés, Lovag. :) Fitz Lovag alapvetően egy olyan valaki, akit valószínűleg ha bárki más írta volna a könyvet, akkor utálnám, de Hobb annyira jól átadja az ő személyiségét a hibáival és az erényeivel együtt, hogy nagyon sok mindent hajlandó vagyok neki megbocsátani.
A világ hasonlóan a szereplőkhöz, nagyon részletes és gondosan kidolgozott. A legszebb az egészben pedig az, hogy mindez úgy van tálalva, hogy nem tűnik egy idegesítő történelemleckének, mint pl. egyes MAGUS regényekben. Az információkat ugyanis a karakterek közötti párbeszédekből, Fitz tanulmányaiból és gondolataiból kapjuk meg, ezért szinte észrevétlenül simul bele a nagy egészbe.
A történet lassan bontakozik ki, de érdekes módon ez nem hogy nem unalmas, hanem Hobb még evvel is ráerősít az egész középkorias hangulatra. Hát hiába, a lovas futár az nem wifi. (ahogy azt a híres népi mondás tartja)
Kicsit riasztó a 3. kötet vastagsága, de már alig várom. :)

10 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
Robin Hobb: A király orgyilkosa

A sorozat második része is igen részletesen megírt történet, mégis élveztem minden sorát – sőt, gyorsabban végeztem vele, mint az első résszel (pedig az vékonyabb volt).
Főhősünk lassan felnő, de még sok tekintetben keresi a helyét. Kicsit zűrös a magánélete és a Hat Hercegségben zajló események sem könnyítik meg a dolgát. Ami a karaktereke illeti: imádom Éjszemet (spoiler), és lenyűgöz a Bolond, őt egyszerre sajnálom és csodálom, tényleg hihetetlenül jó figura.
Az egyetlen ok, hogy nem tettem a kedvencek listájára a könyvet az, hogy előbb meg akarom várni a befejező részt – de eddig, a két rész alapján, egyértelműen kedvenc-gyanús a sorozat.

3 hozzászólás
>!
abstractelf P
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Azt hittem, az első részt nem fogja semmi felülmúlni… nos, tévedtem. Már az első oldalon teljesen belevesztem a könyvbe, és csak azért nem fejeztem be korábban, mert annyira intenzív jelenetek voltak, hogy csak kis adagokban tudtam olvasni egy idő után.
Az írónő mindent beleadott, hogy lekösse a figyelmemet, ami sikerült is. Még soha nem olvastam ennyire szövevényes politikai csatározásokról. Imádtam minden egyes pillanatát.

1 hozzászólás
>!
jehuka P
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Többször tapasztaltam már, hogy egy regénysorozat története egy erős első rész után visszaesik, elfogy a lendület és olykor az ötlet is. A második könyvek nem ritkán amolyan köztes, töltelék szerepet töltenek be a kezdet és a végkifejlet között. Na, hát itt még véletlenül sem ez történik! Hihetetlen, amit Hobb belesűrített ebbe a részbe!
Pörgős és izgalmas a cselekmény, és ami mindenek felett a kedvencemmé tette a kötetet: a végtelen mennyiségű ármány és cselszövés. Fitznek és barátainak igencsak fel kell kötniük a gatyájukat, hogy ellavírozzanak az udvari intrikák közepette. Szenzációsak a karakterek: Bolond (abszolút kedvenc lett!!!), Árny, Burrick, Kettricken… egyre jobban kiteljesednek a történet előrehaladtával. És természetesen Pompát sem hagyhatom ki a sorból – rég találkoztam már ennyire gyűlölt negatív szereplővel. Egyedül Molly karaktere sikerült gyengére, elég szürke lett és átlagos. Imádtam viszont azokat a részeket, amiben Fitz Éjszemmel, a farkassal társalog. Zseniális!
Nem tudom hova lehet még fokozni a sorozatot, de nagyon bízom benne, hogy Hobb képes lesz rá.

>!
RVivi
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Szóval… Ha a következő részben nem nyírja ki valaki Pompa herceget, akkor én fogom. Kegyetlenül. Lassan. Szenvedjen csak a rohadék! Az elődök is jöhetnek segíteni.
Egyszerűen nem találom rá a szavakat. Hogy lehet valami ennyire elképesztő? Annyira bele tudtam magam élni, egy pillanatra se akartam letenni. Ez abból is látszik, hogy úgy terveztem hétfőn jutok addig, hogy befejezzem. Ahaa… Lehetetlen sokáig húzni az olvasását. Egy igazi érzelmi kavalkád is ez a könyv.
Az elején volt az aggódás. Megint belekezdtem egy téglába, fogalmam se volt, hogy fog-e tetszeni annyira, mint az első rész. Na, hát azt hiszem erre elég annyit mondanom, hogy szinte a bőgés határán vagyok a befejezés után. Mert nem tudom elhinni. Igazából fogalmam sincs, hogy micsodát. Úgy nagyjából az egészet. Hogy lehet ilyen kegyetlen jó? A másik feléről pedig aggódás a szereplőkért. Mert hihetetlen jók és annyira féltem őket…
Aztán ott volt az izgalom. Átitatja a könyvet, szerintem még azok se találnák unalmasnak, akik az első résznél ezt gondolták. És ki ne izgulna, ha van egy ilyen gané hercegünk khm… Pompa és egy beteg királyunk? Ahh… Fitzet akarom királynak vagy Igazságot. Ők legalább nem idióták és imádom is őket.
Egy része pedig nyomasztó. Kb Darren Shan félén nyomasztó, ha a vámpíros sorozata végére érünk. Aki olvasta, tudja miről beszélek. Ezt leginkább a közepétől értem. Ott kezdett ilyen kis gonosz lenni. Egyszerűen nyomasztó volt a hangulata, ahogy a kastélyban romlani kezdett a helyzet. Óó, Pompa herceg, csak egyszer találkoznék veled! Többet nem lennél ilyen mocskos kis rohadék. Mert nem élnél. És egyetlen szolgád se. Egy ideig azt hittem, hogy túlságosan rá akar kenni mindent Fitz, és ezért fog kiderülni az, hogy valójában ő jó volt. Hát nem jött össze.
Öröm, ha néha jól alakultak a dolgok. De abban az örömben is volt egy kis nyomasztó és aggódó rész.
És ez még csak alig volt valami. Ha elolvasod, magad rájössz a többire.
Kotéria purcanj! Nem kellesz, csak Fitz. *.* Na meg a folytatás. De kis naív voltam, ha azt hittem, tanulni fogok holnap…

>!
Leonidas
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Nagyszerű regény, igazi remekmű. Lehet a friss élmények hatása miatt, de szerintem ez a legjobb könyv, amit eddig olvastam. Ez a regény még az első részt is túlszárnyalja. A szerzőnek sikerült emelnie az amúgy is rendkívül magas színvonalon.
A történet lényegében ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. Fitz beteg, nehezen gyógyulnak a sebei. Nagyon szenved lelkileg és fizikailag egyaránt, bár idővel, még ha nehezen is, de összeszedi magát. Kosvárba való visszatérte után egyenesen egy véres hatalmi harc kellős közepébe csöppen. Szüksége van minden tudására és elszántságára, hogy túlélje ezt a rendkívül veszélyes helyzetet. Hobb innentől kezdve ott folytatja, ahol az első részben abbahagyta. Végig hajtja Fitz-t az egész történeten, közben ahol csak lehet válogatott kínzások, és fájdalmas tapasztalatok egész sorát zúdítja rá, egy pillanatra sem kíméli. Fitz mindent megtesz az eredményes védekezés érdekében, de nagyon nehéz úgy harcolni, hogy egy ígéret megköti a kezed. Hobb nagyszerűen ábrázolja Fitz lelkivilágát, átérezzük minden szenvedését és fájdalmát. Elejétől fogva magával ragadott a történet, pedig szó sincs hatalmas iramról, még csak izgalmas csaták tömegét sem tartalmazza. Az írónő fokozatosan adagolja a feszültséget. Mikor úgy érezzük, hogy Fitz végre nyerésre áll, akkor mindig csavar egyet a történeten, és ismét visszazuhan a mélybe. Ezt olyan könnyedséggel és elképesztően jól csinálja, hogy csak csodálkoztam magamon, amikor szó szerint dühös lettem rá. A csatajeleneteket sem szokványos módon ábrázolja. Nem a cselekményre koncentrál, hanem Fitz érzelmein keresztül írja le a háború, és a harc minden szörnyűségét. Nagyon tetszett, ahogy leírta a harc előtti rettegést, a csata közben átélt őrületet, és a harc vége után érzett, mindent elsöprő fáradságot és szégyent. Továbbá sikerült a történetbe beleszőnie egy igazán nagyszerű szerelmi szálat. Végig nagyon izgultam Molly életéért. Rengeteg megtudunk a Mesterség és az Ösztön használatáról. Orgyilkosunk az Ösztönt már uralja, de sajnos a Mesterség még mindig sok gondot okoz. A végkifejlet ismét zseniális.
Robin Hobb máris kedvenc lett. Gyönyörűen és rendkívül igényesen ír. Számomra rejtély, hogy miért nem fogynak a könyvei. Ugyan nem terveztem azonnal folytatni, de annyira kíváncsi vagyok Fitz további sorsára, hogy ma este el is kezdem a 3 részt. :)

>!
risingsun
Robin Hobb: A király orgyilkosa

Míg a ciklus első kötete egy fiú története a beilleszkedésről, hely-, és útkeresésről, addig a második könyv már inkább a felnőtté válásról és annak nehézségeiről szól. A hercegi fattyú immár megtalálta helyét és feladatát az udvarban, de ez nem azt jelenti, hogy már biztonságban is van, sőt… Hobb fantasztikusan viszi tovább a már megkezdett történetet, melynek összetettségét és rendkívül lassan építkező feszültségét sikerült tovább fokoznia. Szinte felfoghatatlan hogyan képes még mindig ennyi bonyodalmat, izgalmat, feszültséget, szépséget belezsúfolni ebbe a regénybe.

A királyság és az orgyilkos fattyú továbbra is veszélyben. A martalócok és a támadásaik után hátrahagyott, zombira emlékeztető szipolyozottak kívülről jelentenek folyamatos és egyre nagyobb veszélyt, miközben királyságon belül is erősödik a széthúzás és az egyéni érdekek, hatalomvágy felerősödése. S ha ez még nem lenne elég, a főszereplő Fitz kénytelen szembesülni korábbi ígéreteinek súlyával is mind a politikai életben, mind a szerelemben. Kérdés, sikerül-e vajon megtalálni az egyensúlyt saját céljai és a korábban tett fogadalmak között, vagy önfejűsége miatt menthetetlenül elbukik. Döntése, sorsa pedig jobban befolyásolja az egész Haz Hercegség jövőjét, mint ahogy azt ő maga gondolná…

A ciklus első kötetének értékelésekor nem említettem meg, pedig a történet hangulatához nagyon sokban hozzájárul: ez pedig nem más, mint a beszélő nevek. Hobb zseniálisan oldja meg a karakterek névadását és egyúttal rövid jellemzésüket, bemutatásukat is. Igazság, Elmés, Pompa, Bolond és még sorolhatnám. A történet szerint a Hat Hercegségben volt szokás, hagyomány az újszülötteknek beszélő nevet adni. Nagyon érdekes, hogy a név mennyire befolyásolja a karakter jellemét. Mennyire válnak meghatározóvá, jellegzetessé, de legfőképp igazzá a nevek. Érdekes azonban, hogy néhány szereplőnek (köztük a főszereplőnek is) normális neve van. Hogy miért, erre eddig nem derült fény…

Erről sem írtam, pedig már első kötetnél megfogott, mint legérdekesebb mellékszereplő, a Bolond. Hobb nagyon jól találta el benne az értelmes, gyakran a szarkasztikus humor és a titokzatosan bölcs, előrelátó elegyének arányát. Nem egy szokványos bolond vagy bohóc figura. Roppant szellemes megjegyzései és éles nyelvű megszólalásai mellett talán a legfélelmetesebb és legizgalmasabb az, amikor valamiről, kivételesen, komolyan beszél. Sokat tud és a jövőt is valamennyire képes előre meglátni (megérezni). Rejtelmes figura, éppen ezért várhatóan igen fontos szerepet fog játszani a Látnok-ciklus befejező kötetében.

No és persze itt vannak még a titokzatos elődök is, akikről egyre több szó esik a történetben. Nem tudjuk pontosan kik ők, merre vannak vagy léteznek-e még egyáltalán, de korábban már segítettek a Hat Hercegségen és a legendák, elbeszélések szerint, ha újra megkérik őket, ismét eljönnek. Csak az a bökkenő, hogy már senki sem tudja merre induljanak a keresésükre és hogyan kérjék a segítségüket. Pedig úgy tűnik, egyre nagyobb szükség lenne rájuk, mert a Hat Hercegséget fenyegető külső támadások ellen már nem sokáig képesek ellenállni spoiler. Várhatóan nekik is fontos szerep jut még a következő kötetben.

Összességében tehát a Látnok-ciklus második kötete jobb, mozgalmasabb, izgalmasabb, mint a bevezető első rész. Persze így is akadtak vontatottabb, lassabb részek vagy akár fejezetek is, mégis ennek és a könyv vastagságának ellenére úgy éreztem gyorsabban fogytak az oldalak. Ügyesen pont úgy és akkor van vége a történetnek, hogy az olvasó rögtön a következő rész után nyúljon a polcra (vagy rohanjon a könyvtárba). Remek felvezetés a sorozat záró kötetéhez.

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679764 · Fordította: Horváth Norbert

Népszerű idézetek

>!
Rodwin

Közeleg a reggel.
Tudom. Nem akarok rágondolni. Reggel, amikor véget érnek az álmok, és el kell
viselni a valóságot.

474. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Fitz
5 hozzászólás
>!
Zsazsóó 

A szívem az enyém. Annak adom, akinek akarom.

157. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Éjszem
>!
Rodwin

Senki sem veszélyesebb egy olyan embernél, aki nem tudja, kitől és mitől fél.

400-401. oldal

>!
Shanara

Összegyűjtöttem az összes fonalat, amit a sors elém vetett, és elkezdtem megcsavarni és kiszínezni, ahogy csak tudtam, abban a reményben, hogy befolyásolom azt, amit utánam szőnek.

218. oldal - Titkok (Delta Vision, 2008.)

Kapcsolódó szócikkek: Bolond
7 hozzászólás
>!
Melchiadesian

Rájöttem egy ősi bölcsességre. Csak olyan messzire távolodhatsz el önmagadtól, amennyire a lelked kötele engedi. Akkor pedig vagy elpattan, vagy visszaránt a testedbe.

10. fejezet: Bolondítás

>!
Rodwin

A titok csak addig titok, amíg csak egy ember tudja.

404. oldal

>!
Shanara

(…) az érzelmeknek nem kell bölcseknek lenniük. Az érzelmek csak úgy vannak.

179. oldal - Feladatok (Delta Vision, 2008.)

>!
Shanara

– Túl sok dolog jár a fejemben. Túl sokfelé kell elosztanom a gondolataimat. Néha úgy érzem, hogy ha lenne időm ahhoz, hogy egy problémámmal foglalkozzak, meg tudnám oldani, aztán mennék végig a többin.
– Mindenki ezt hiszi, de nem így van. Végezd ki, amit tudsz, és idővel hozzászoksz a többihez.

269. oldal - Elődök (Delta Vision, 2008.)

5 hozzászólás
>!
Zsazsóó

A bizalom nem bizalom, amíg nem teljes.

161. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Éjszem · Fitz

A sorozat következő kötete

Látnok-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
Peter V. Brett: A Rovásember
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Raymond E. Feist – Janny Wurts: A birodalom úrnője I-II.
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Maria V. Snyder: Poison Study – Méregtan
Terry Goodkind: Az első szabály I-II.