Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Járvány 262 csillagozás

John Nordyke, a Yale egyetem huszonegy éves biológia szakos hallgatója hajnalban ébred egy zaire-i falu szélén, Bumbától északra. Megfordult izzadságtól nyirkos hálózsákjában… Nyugtalanul aludt; ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan
rosszabbul volt, mint előző este… Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan szedte a klorokinolin-foszfátot… Bizonytalan léptekkel bement a faluba, és érdeklődött, hol találja a legközelebbi klinikát. Egy vándorlelkésztől megtudta, hogy a néhány kilométerre keletre fekvő városkában, Yambukuban működik egy belga missziós kórház…" Az amerikai fiatalembernek azonban nem maláriája volt: a titokzatos Ebola-kór végzett vele. Hasonló sorsra jut több más beteg is, de nem az elmaradott trópusi tájakon, hanem az Egyesült Államok legmodernebb nagyvárosaiban, sőt: legkorszerűbb klinikáin. Az egyre dühödtebben tomboló, rejtélyes járvány megfékezésére a legkiválóbb szaktekintélyek fognak össze: orvosprofesszorok,… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1987
Enciklopédia 16
Szereplők népszerűség szerint
Alphonse Hicktman · Cyrill Dubchek · Marissa Blumenthal · Ralph Hempston · Tad Schockley
Helyszínek népszerűség szerint
Afrika · Atlanta · Central Park · Zaire
Kedvencelte 14
Most olvassa 9
Várólistára tette 45
Kívánságlistára tette 8
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Második próbálkozásom Cook doktorral, kicsit jobban vettem az akadályokat :)
Az alaptörténet jól kitalált, bár nem túl bonyolult, a cselekményváz nagyon emlékeztetett a Kómáéra: A főhősnő és a két férfi karakter akik között vacillálspoiler. Az orvosi szakmai részéhez nem tudok hozzászólni, de elég hitelesnek tűnt.
Összességében élvezhető akció – orvosi krimi.


Harmadjára vagy negyedjére olvastam végig ezt a könyvet.
Már először is nagyon tetszett, Cook legkiemelkedőbb művei közé tartozik (a Kóma, Láz és Szfinx mellett).
A bevezetés szuper lett, egy pár oldalon keresztül visszatérhettünk az első járvány idejére, és borzongva olvastam, hogy mi történhetett ott. Tudjuk, hogy Afrikában nem túl jó az orvoslány és a fertőtlenítés, de akkor is megdöbbentő olvasni, hogy azért tud elterjedni egy járvány, mert ugyanazt a tűt használják, fertőtlenítés nélkül.
Aztán vissza a modern korba. Melissa karaktere szerintem átlagosra sikerült, nem volt se túl kiemelkedő, se túl rossz. Olyan közepes lett. Kicsit soknak éreztem, hogy egyszerre három pasinak tetszik, és három akar vele összejönni.
Cyrill karakterénél azt éreztem, hogy ő nem lehet rossz ember, és valahol legbelül ő jó ember.
Fura volt olvasni, hogy ennyire ki lett élezve a női orvos helyzete egy férfi szakmában. Persze nyilván azért, mert a könyv 30 éves, de akkor is nagyon érdekes a mai világban azt olvasni, hogy ekkora jelentősége volt annak, hogy valaki nő. Ilyen nehéz volt elhelyezkednie, és tiszteletet kapnia.
Maga a történet egy szokásos Cook könyv, egy társadalmi kérdést tár elénk, miközben egy izgalmas krimit olvasunk. Aki olvasta a könyvet, az tudja mi a kérdés. És 30 év távlatából nem akarom mondani, hogy igaza lett, de szerintem eljutott mára oda a tudomány, hogy ez a történet bármikor megtörténhetne, ma is.
Hátborzongató.


A kilencvenes években nagy Cook rajongó voltam. Aztán ahogy @dianna76 -al kitárgyaltuk, az idő elszállt, az írás meg megmaradt – de már csak a polcokon. Cook elmúlt, jöttek a helyébe mások. Most @anglee lutri kihívására mégis újra kézbe került. Bemelegítésnek nemrégiben néztem meg a Vírust (Outbreak, 1995), ami nagyon hasonlóan dolgozza fel a témát.
Furcsa volt újra orvosi krimit olvasni, elszoktam tőle, mégis jó élménnyel zártam. Bár Marissa karaktere és fel-fellobbanó szerelmi négyszöge olykor idegesített, de alapvetően egy jó és izgalmas sztori. Nyilván mai fejjel kiszámítható, nem értek benne meglepetések, nem volt rajtam a frász, hogy te jó ég, most mi lesz, de ettől függetlenül olvastatta magát. Azt mondanám, hogyha valaha forgattad Cook könyveit és szeretted Dustin Hoffman Vírusát, akkor érdemes kézbevenni. Egyéb esetekről nem tudok objektíven nyilatkozni.


Gyorsan lehetett haladni ezzel a könyvvel, mert izgalmas, fordulatos és végig történik valami, ami fenn tartja az érdeklődést. Aki olvasott már Cook-tól az tudja. nagyjából mire számíthat, hasonló sémára épül, mint az eddigi könyvei, ennek ellenére engem lekötnek és ez is nagyon tetszett. Viszont, ahogy már megszoktuk, az író sajnos nem tudja lezárni a történeteit, 370 oldalig izgalmas, és nem tudod, hogy fog végződni, majd a maradék 12 oldalban lezárja az egészet egy olyan fordulattal, ami elég hihetetlennek tűnik számomra, de persze nem magyaráz meg semmit, ez van és kész, vége. Ez miatt sajnos ez is egy csillag mínuszt érdemel. Sajnálom, igazán megérdemelt volna egy jobb befejezést.


Az ebola tipikusan az a vírus, amiről szuper „járványos” könyvet lehet írni (amit meg is tettek már páran). Itt sem volt ezzel semmi baj. Inkább Marissával voltak gondjaim. Nem ilyen egy járványfelügyelő spoiler… Az elhivatottsága is csak a közepe táján jött meg. Túl sokszor volt szerencséje, túl sok volt maga a csaj is és erőltetettnek éreztem mindent vele kapcsolatban úgy a felétől. Tökre kitalálható a végkifejlet, nem is értem, hogy ő maga miért nem jött rá. :D Amúgy meg csúnya dolog több vasat tartani a tűzben, és ki is használni a másik vonzódását önös érdekből. A laborba való ki és bejutás is sokszor abszurd volt….. Szóval másik karaktert ide. :P


Woow!
Az eddigi legpörgősebb könyv amit Cook-tól olvastam. Annak ellenére, hogy nem volt bonyolult, és nagyon kiszámítható volt a végkifejlet, folyamatosan fent tartotta a figyelmemet, jó volt, hogy néha az „ellenség” gondolatait is megmutatta, így még nagyobb feszültséget teremtett. Azért meg kell hagyni Marissa elég belevaló nő, ügyesen helyt tudott állni, a fél csillag levonást azért kapta, mert minden nagyobb szerepet játszó pasasra ÚGY is gondolt, és ettől picit ribis lett.
Jó kis könyv ez.


Nem ez volt az első orvosi krimim, nem is az első Cook könyvem. De úgy tűnik, mára hozzá edződtem az ilyen krimikhez, mert az első pár oldal után átláttam ki a fő gonosz, és ki a hűséges jó barát.
Igazából idegesített a főszereplő, annyira buta és naiv, ami nem illik egy orvoshoz.Ezt a történetet jobb ha az ember a tévében nézi.


Hűűű haaaa hát tényleg nem semmi ez a könyv! Ahhoz képest hogy a hetvenes évek végén játszódik meglepően,sőt számomra ijesztően aktuális.


a fülszöveg alapján ígéretesnek tűnő történetben, sajnos azt kell mondjam, kissé csalódtam. a kóma volt az első, amit olvastam az írótól és úgy gondolom, azzal kicsit magasra tettem a lécet, ugyanis ez sajnos a nyomába sem ért annak az izgalomnak, amit akkor átéltem.
a könyv jól indult és kábé a feléig egészen élvezhető is volt. a második felében a főszereplő, Marissa, engem annyira idegesített, hogy alkalmanként nem igazán bírtam egy fejezetnél többet olvasni. szinte az utolsó oldalakban kapunk választ a felmerülő kérdésekre (és előbukkan néhány váratlan csattanó is), így még az olyanok is végigolvassák, akiknek nem feltétlen nyerte el a tetszését a cselekmény, de mégis kíváncsiak. ez velem sem volt másképp.
orvosi krimi, vagy valami olyasmi. én úgy mondanám, hogy 20% szakmaiság és 80% okfejtés és nyomozás. nálam ez egy kicsit kedvezőtlen arány, lehetett volna balanszban a kettő, úgy akár egy jó könyv is lehetne.
meg kell említenem azokat az elgépeléseket és szerkezeti hibákat, amikbe szinte minden oldalon belebotlott a szemem és minden alakommal megbotránkoztam rajtuk. engem felettébb bosszant, ha hibát találok egy könyvben. egy, kettő, de még három is oké. na de ami ebben a kiadásban van, az sokkal több az elnézhetőnél.
Népszerű idézetek




– Vírusos vérzéses láz! – mondta Dubchek. – És ha Afrikából származik, akkor valószínűleg Lassa-láz lesz. Hacsak nem Marburg vagy Ebola. Szent ég!
– Doktor Richter több mint hat héttel ezelőtt járt ott.
– Az ördög vinné el! – kiáltott fel Dubchek szinte dühösen. –Az ilyen heves lefolyású betegségek lappangási ideje legfeljebb két hét. Még az előírt karantén időtartama sem több húsz napnál.
– Két nappal azelőtt, hogy kitört rajta a betegség, a doktort megharapta egy majom – próbálkozott Marissa.
– Az pedig túlságosan rövid lappangási idő lenne. Öt vagy hat nap a valószínű. Hol van most a majom?
– Karanténban.
1. fejezet




Zaire, Afrika
1976. szeptember 7.
John Nordyke, a Yale egyetem huszonegy éves biológia szakos hallgatója hajnalban ébredt egy zaire-i falu szélén, Bambától északra. Megfordult izzadságtól nyirkos hálózsákjában, kinézett a műanyag hegymászósátor bejáratát fedő hálón keresztül, és hallgatta a trópusi őserdő hangjait, az ébredező falu neszeit. Tehéntrágya meleg, csípős szagát és a tűzhelyekről fölszálló füst fanyar illatát sodorta felé a gyenge szellő. Magasan fönt, az eget eltakaró dús növényzet közt ugrándozó majmok tűntek föl egy-egy pillanatra.
Nyugtalanul aludt; ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan rosszabbul volt, mint előző este, amikor úgy egy órával vacsora után belázasodott, és hidegrázás tört rá. Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan, szedte a klorokinolin-foszfátot. Az volt a baj, hogy alig lehetett elkerülni a moszkitófelhőket, amelyek estén ként előrajzottak a mocsaras dzsungel rejtett pocsolyáiból.




Alphonse Hicktman még egy utolsót szívott a cigarettájából, és átpöckölte a gránitfalon, amely a Central Parkot elválasztotta a járdától. Hátrapillantott a taxira, amin a “Szolgálaton kívül” lámpa égett. Al éppen csak ki tudta venni George arcát, aki lecsúszott az ülésen, és eleresztette magát. Úgy tűnt, soha nem idegesíti, ha várakoznia kell. Al visszafordult az Essex House felé. Nagyon remélte, Jake úgy helyezkedett el az előcsarnokban, hogy Marissa nem tud kisurranni valamelyik hátsó ajtón.
Al nemrég még biztos volt benne, hogy a virágok fejvesztett menekülésre késztetik a nőt. Most egyszerűen nem értette a dolgot. A nő vagy szuperokos, vagy szuperbuta.
11. fejezet




Január 20.
Valami megzavarta Marissa Blumenthalt. Nem tudta, micsoda: saját tudatából eredt-e a zavaró indíték vagy valami jelentéktelen külső hatásra. Az viszont biztos, hogy képtelen tovább koncentrálni. Amikor fölemelte a tekintetét az ölében fekvő könyvről, észrevette, hogy a kinti sápadt, téli világosság helyét koromfekete sötétség foglalta el. Az órájára pillantott. Hát persze! Majdnem hét óra volt.
1. fejezet




Marissa jó erősen berántotta a kéziféket, és kiszállt a vörös Hondából. Az utca meredek volt, ezért a biztonság kedvéért a járdának kormányozta a kocsi kerekét. Bár sokszor randevúzott Taddel, még soha nem volt a lakásán. Felment a ház lépcsőjén, és megpróbálta kisilabizálni, melyik lehet Tad csengője. Már majdnem este kilenc volt, teljesen besötétedett.
8. fejezet




El nem tudta képzelni, hogyan késelhette meg a pehelysúlyú bacibébi Alt, és hogy tudott utána lelépni.




Az ebédlőben Ralph az asztal egyik végén foglalt helyet, Marissal a másik végére ültette. A lány jobbján dr. Jackson ült, aki, hál' istennek, elfeledkezett a klinikai munkára vonatkozó kérdéseiről. Bal oldali szomszédja az ezüsthajú dr. Hayward volt.
Vacsora közben mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Marissa az atlantai orvostársadalom krémjével ül egy asztalnál. A vendégek nem pusztán orvosok voltak, hanem a város legsikeresebb, magánpraxist folytató specialistái. Csak Cyrill Dubchek, Tad és jómaga volt kivétel.
1. fejezet




Sajnos, Marissa kénytelen volt rövidre fogni Taffy veszett ugrándozását. Már elmúlt hét óra, és este nyolcra vacsorameghívása volt. Ralph Hempston, egy befutott szemész, többször is elvitte különböző helyekre. Marissa – bár még nem heverte ki teljesen Rögért – élvezte a művelt Ralph társaságát. Tetszett neki, hogy a férfi elhívja vacsorázni, színházba vagy koncertre anélkül, hogy erőltette volna az ágybabújást. Igazság szerint ez volt az első este, hogy a férfi a saját házába hívta meg, és előre megmondta, nem kettesben lesznek, hanem nagyobb társaság jön össze.
Úgy tűnt, a férfi nem sietteti kapcsolatuk szorosabbá válását, s ő hálás volt ezért, még ha sejtette is, hogy ennek oka valószínűleg az a huszonkét év különbség, ami köztük volt: Marissa harmincegy éves volt, Ralph pedig ötvenhárom.
1. fejezet




– Sört vagy fehérbort óhajtasz?
– Sört kérek – mondta Marissa.
[…]
Tad átnyújtott Marissának egy üveg „Rolling Rock”-ot, egyet pedig magának bontott fel.
[…]
– Nem szereted a „Rolling Rock”-ot? – kérdezte Tad, mert látta, hogy a lány alig ivott bele a sörébe.
– Finom – ásított egyet Marissa. – Azt hiszem, inkább fáradt vagyok, mint szomjas. Jobb lesz, ha megyek.
230-231. oldal




Az új vírust, ami sokkal virulensebb volt, mint a Marburg, Ebolának keresztelték el, a Bumbától északra lévő Ebola folyó után. Úgy vélték, ez a legpusztítóbb mikroorganizmus a bubópestis óta.
6. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Carlos Ruiz Zafón: Marina 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 89% ·
Összehasonlítás - Linwood Barclay: Búcsú nélkül 87% ·
Összehasonlítás - Dan Brown: Inferno 86% ·
Összehasonlítás - Tess Gerritsen: A sebész 86% ·
Összehasonlítás - Frank Herbert: Védett nők 67% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán 95% ·
Összehasonlítás - Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban 94% ·
Összehasonlítás - Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd 93% ·
Összehasonlítás - Janet Evanovich: A négy fejvadász 93% ·
Összehasonlítás