Hibridóma 82% 48 csillagozás

Úgy tűnt olvasás közben, hogy Cooknak ezt a könyvét már olvastam. Persze nem, csak a Kómát olvastam, s izgultam végig filmen, de a történet ugyanaz, csak XXI. századi környezetbe van öltöztetve és telepítve. Hetven éven felül már nemigen talál ki újat az ember, Kingnek sem sikerült. Így ezt a regényt kénytelen vagyok a gyengébbek közé sorolni…

Hát… Amit most fogok írni, az lehet, hogy kissé kaotikus lesz, de úgy érzem, a vélemény frissen az igazi. :)

Kezdeném talán azzal, ami a borítón szerepel: „A Kóma 21. századra újragondolt története az orvosi krimik koronázatlan királyának tollából.” Elemezzük a mondatot, különös hangsúlyt fektetve az elejére, mert a mondat második felét én nem cáfolom. A kóma c. könyvével való hasonlóság kétségtelen, hogy nem csak az –óma szóvégben nyilvánul meg. Aki olvasta azt a könyvet, és utána ezt, talán észreveszi, hogy ez effektíve koppintás! Hiába lövi le tehát a borító eleje ezt a tényt, az olvasó kénytelen-kelletlen fogja tapasztalni, hogy tényleg nincs sok új a nap alatt. spoiler

Szóval itt elássa magát az egész, hacsak nincs olyan átütő erő és feszültség, mint elődjében. Nem tudom, hogy csak a hatalmas karácsonyi étel áradat ejtett „kómába” (direkt így akartam mondani), de a fent említett érzések csak az utolsó negyedében jöttek meg számomra a könyvben. Addig annyira vontatott, lassú volt a tempó, hogy magamhoz képest is alig haladtam vele. A karakterekkel nekem nem volt problémám, bár a Michael rasszáról elejtett megjegyzéseket kicsit furcsálltam. Számomra teljesen oké, hogy valaki fekete, de az indokolatlan kihangsúlyozást nem értem. A bérgyilkosok egyszerre voltak vérprofik, és helyenként esetlenek, nekem valahogy ez a dolog teljesen bejött. A végén, amikor összeáll a medikákban is a miért (egyébként az olvasó számára sokkal kevésbé rejtélyes a történet), akkor hirtelen sci-fi szerű jelenetekkel érkezik meg a várva várt izgalom. De azért ezzel a teljesítménnyel messze nem vagyok elégedett.

Cook bácsi 75 évesen próbált valamit alkotni, úgy, hogy közben megmarad a gyökereknél, nekem ez a modernebb írásmódú Mobil-hoz vagy a Nano-hoz képest elég kevés (pedig ez utóbbit sokan lehurrogták). A függővég valamit sejtett a végén, talán lesz még folytatás is? Ha igen, akkor dacára a kemény kritikának, el fogom olvasni, mert szeretem az írót.

Ui.: Az előszót nem nagyon tudtam hova tenni, ha valaki elmagyarázná nekem a jövőben, hálás lennék! (lehet én vagyok a hülye)

Kamaszkorom, fiatal felnőtt korom egyik legkedveltebb írója volt Robin Cook. Emlékszem, hogy irodalom órán (micsoda barbárság!!!!) a pad alatt olvastam az Agymosást és csak a csengetés térített magamhoz, hogy jé: vége az órának. Aztán jó pár év eltelt Cook nélkül. Most belefutottam a könyvtárban ebbe az új kötetbe. Gondoltam itt az alkalom újra elővenni a régi kedvencet. De nekem ez csalódás volt. A négy csillag szerintem csak a nosztalgia miatt áll meg. Vagy Cook ezen regénye nem jó, vagy az én izlésem változott erősen (esélyes), de ez a történet nem jó. Nem kötött le,nem tudta felkelteni az érdeklődésemet, nem volt izgalmas, a főszereplőket nem szerettem, idegesítettek és számomra színtelenek is voltak. Bárki szeretne Cookot olvasni, ne ezzel kezdje. Továbbra is hiszem, hogy Cook regényei nagyon jók, bátran ajánlom a krimikedvelőknek. De nem ezt.

Kóma 2.0! Olvasható, izgalmas, látványos, hozza a szokásos Cook-stílust, a jól megszokott, bár néha túlbonyolított összeesküvéssel.

Nem véletlen, hogy Robin Cookot tartják az orvoskrimi koronázatlan királyának. Érdekfeszítő, letehetetlen könyv. Ahogy már többen is említették bennem is felmerült a de ja vu érzés és azonnal a Kómára asszociáltam. A Hibridóma valóban annak XXI. századi modern változata. Hajnali fél kettőkor fejeztem be a könyv olvasását, mivel a vége felé annyira felpörögtek az események, hogy nem bírtam abbahagyni.

A szerző ezen regénye is ékes bizonyítéka annak, hogy az elmúlt durván negyven év során nem véletlenül forrt össze elválaszthatatlanul Robin Cook neve és az orvosi krimi műfajának fogalma.
Igaz, a Kóma c. könyvet nem manapság olvastam és a belőle készült filmet sem mostanában láttam, mégis a Hibridóma olvasása közben folyamatosan deja vu érzésem volt. Igen, mondhatjuk, hogy a Hibridóma nem más, mint a Kóma „ráncfelvarrt” változata, de ezt a szerző is nyíltan felvállalta. Lynn Pierce személyében folyamatosan visszaköszön Susan Wheeler. Ez azonban egyáltalán nem baj. Cook bebizonyította, hogy közel a 80-hoz is tud aktuális lenni. Sikerült letennie az asztalra egy olyan regényt, amellyel igazolta, hogy bár időről-időre akadnak szép számmal trónkövetelők, azért még mindig őt illeti meg az orvosi krimik mesterének trónja.
A Kóma ismeretében feltétlenül, de szerintem nélküle is lehetett tudni, hogy miként alakul a főszereplő sorsa, de ennek ellenére egy izgalmas, eseménydús krimivel örvendeztetett meg a szerző. A végén kicsit fennmaradó hangsúly egy esetleges folytatás ígéretét rejti magában.

Egy kicsit vontatott volt nekem a könyv a korábbiakhoz képest, de érdemes elolvasni.

Harmadik olvasmányom egymás után Cook-tól, s bár ez a történet nem ragadott el annyira (nem feltétlenül a könyv hibája…), mint reméltem, az írót továbbra is nagyra tartom, a műfaj legjobbja! Olvasmányos, gördülékeny sztori, nincs benne felesleges időhúzás, minden lépésről-lépésre, jól van felállítva, a vége kellően pörgős, izgalmas.
A „Kómát” még nem olvastam, de klasszikus lévén, nem fogom kihagyni!