Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Akár az Isten 151 csillagozás

"- A rohadt életbe – ordította Thomas, és a kormánykerékre csapott. – Hát neked mindig csak saját magadra kell gondolnod? Hetekkel ezelőtt mondtam neked, hogy az igazgató tanács tagjai és az orvosegyetem dékánjai lesznek ott. Valami furcsa dolog zajlik a kórházban, amit nem mondanak el nekem. De gondolom, ez szerinted nem fontos, mi? Thomas elvörösödött a haragtól, Cassi majd elsüllyedt. Az volt az érzése, bármit mond is, csak rosszabbra fordul tőle minden. Thomas mogorva némaságba burkolódzott. Még irgalmatlanabbul vezetett, s a kocsi sebességét, mire a szikes mocsárhoz értek, kilencven mérföldre vitte föl. Cassi a biztonsági öv ellenére ide-oda billent, amint a kocsi az éles kanyarokat vette. Megkönnyebbült, amikor a saját felhajtójuk előtt lassítani kezdett. Mire a bejárathoz értek, Cassi már beletörődött a partyba. Mentegetőzött, amiért nem értette meg férje szándékait, és szelíden hozzátette: – Te is fáradtnak látszol.
Eredeti megjelenés éve: 1983
Enciklopédia 5
Kedvencelte 10
Most olvassa 3
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 2

Kiemelt értékelések


Ha ezt olvasom elsőnek biztos jobban tetszik. Ha előbb látom a filmet (Kóma) sohasem kezdek bele…


Nagyon rákaptam ezekre a könyvekre!!! Szinte már függőség :D Köszönöm szépen Melinek nagyon jó ballagási ajándék volt :D Izgalmas és fordulatos, igaz hogy a végét azért már sejtettem csak nem akartam elhinni miközben olvastam és csak csak sikerült bebeszéljem magamnak hogy ááá más lesz itt nem ez, nagyon tetszett!!! :D alig várom már hogy még több Robin Cookot olvashassak!!!


Ez volt az első olvasmányom Robin Cooktól, és őszintén szólva valamiért voltak fenntartásaim, de végül nem volt annyira rossz, mint vártam. A főhősnő személye rendkívül idegesített, és a gyilkos kilétét nagyjából a könyv felétől lehet sejteni, mindezek ellenére egészen izgalmas volt. Nem vagyok biztos benne, hogy az író más könyve után ezután majd epekedni fogok, de végül nem bántam meg, hogy olvastam tőle.


Valamikor réges-régen már olvastam Robin Cook könyvet, most egy kihívás miatt vettem a kezembe.Nekem helyenként vontatott volt, a könyv kb. közepétől lehetett sejteni az „ elkövetőt ”. Az úgymond szakmai részek viszont tetszettek, azok tényleg élethűek.Mivel ápolónő vagyok, és sok hasonló dolgot éltem át, valóban sokszor a nővérek reakcióját, gondolatát tükrözik. A szeplők közül volt jó pár aki unszimpatikus , viszont maga a felvetett téma, hogy szabad-e, etikus-e kiválogatni a műtétre kerülőt ,szerintem sok esetben a való életben is visszaköszön.


Ezt a történetet szerettem, bár túl sokra nem emlékszem már belőle. Régebben nagyon sok Robin Cook könyvet olvastam, általa ismertem meg az orvosi krimi műfaját. Beszereztem anno szinte az összeset, aztán jött egy másik író, más történet vezetéssel és szegény Cook kiesett a szeretem kosárból. De azért simán jár neki egy közepes kategória.


Nem volt ez olyan rossz könyv, viszont annyira egyértelmű volt minden, semmi csavar nem volt a sztoriban. Vártam volna valamit, de tényleg nem lepődtem meg senkin és semmin. A túlzott kiszámíthatóság mellett azért tényleg nem volt vészes könyv, bár a Stapleton-Montgomery párost, és az ő történeteikben szereplő karaktereket jobban kedvelem :-) A totálisan a férjétől függő, kb. önálló gondolatra sem képes Cassi, és az önimádó férje elég gyengusz karakterek, de az orvosi részek jók voltak. Ez most nekem 7/10.
Népszerű idézetek




A főbejárat felé menet elhaladt a tőle balra fekvő parkológarázs mellett. Cementépület volt, az elemek prédája. Noha napközben mindig tele volt, most csaknem kiürült. Benézett, hogy megcsodálja a Porschéját, és meglátott egy másik ismerős kocsit. Libaürülékzöld 300-as Mercedes turbó dízel volt. Az egész kórházban csak egyetlen embernek ilyen pocsék az ízlése: George Shermané ez a kocsi.
155. oldal




– Lefogadom, Benworthnek volt néhány keresetlen szava hozzád, amikor beállítottál – szólt együttérzőn Joan Widiker, harmadéves rezidens, aki jelenleg a pszichiátriai tanácsadó szolgálatot vezette, és egyből megkedvelte Cassit.
Még a nővérek is észrevehetően kiegyenesedtek: Thomas Kingsley, a kórház legnevesebb szívsebésze robbant a szobába.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Abraham Verghese: Könnyek kapuja 90% ·
Összehasonlítás - Kathy Reichs: Ne törj csontot 85% ·
Összehasonlítás - Anne L. Green: Elvarratlan szálak 90% ·
Összehasonlítás - About Edmund: Egy jegyző orra ·
Összehasonlítás - Stephen King: A halálsoron 96% ·
Összehasonlítás - Dan Wells: Nem akarlak megölni 94% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: Tizenkilenc perc 91% ·
Összehasonlítás - J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem 90% ·
Összehasonlítás - Janet Evanovich: Két ravatal 93% ·
Összehasonlítás - Harlan Coben: Az erdő 90% ·
Összehasonlítás