Kicsiny ​riadt harcosok (Árvák 1.) 84% 25 csillagozás

Azt hiszem, a fülszöveg mindent elmond a történetről, úgyhogy erre nem is pazarolnám a szót.

A kiadó oldalán fellelhető, előzetes képsorok alapján valami disztópiára számítottam, de ez, kérem szépen nem az! Kökemény sci-fi, abból is a militáris fajta, és ezt igazán pozitív csalódásként éltem meg.
Minden benne van; a „toborzástól” a kiképzésen át, az első bevetésig.

A kiadvány pazar; meg is jegyzem, hogy szeretem a fekete-fehér képregényeket – a kiadó másik sorozata, a Dragonero igencsak a szívem csücske –, viszont van, amihez kellenek a színek, és ehhez elengedhetetlen! Ez így jó! Valószínűleg ff-ben nem adná vissza azt a látványt, amit így nyújt!

A történet abszolút magával ragadja az embert, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy belelapozás után el kellett olvasnom! :)
Viszont ezzel kapcsolatban kicsit vegyes érzéseim vannak, mert az „első rész” akkora léptékben halad, hogy nem igazán van lehetőség jobban megismerni a szereplőket. Akik már az első képkockákban „bemutatkoznak”, ők Juric professzor – akinek jó nagy szíve van, kettő is (cs.csök! már megint cs.csök!), viszont egy gátlástalan ribi nőszemély. A másik pedig Takeshi Nakamura ezredes (később generális), a „kiképző”, aki talán szigorú, de humánus pasasnak érződik. A gyerekek viszont egy kicsit „semlegesek” maradnak, annak ellenére is, hogy vannak halvány jelei a mentalitásuknak.
A „második részből” (első bevetés) sem derül ki több, mert az annyira a fullkontaktra épít, hogy inkább lesz egy szemet gyönyörködtető akció-orgia, mint a szereplők megismerésének „mélyítése”. Ellenben itt már befigyel egy kis humor is.

Habár ezen apró hiányosságok miatt levontam egy fél csillagot, mégis az a meglátásom (itt jön a vegyes érzelem), hogy így nem válik unalmassá a történet. Abszolút érthető, érdekfeszítő, remek sorozatindító kötetet tudhatok magaménak. Kíváncsian várom a folytatást!

M.j.: A vulgaritás, és a véres/egyéb jelenetek miatt 16 év alatt nem ajánlom!

Mondhatni tipikus bevezető epizód. Egy részt megismerjük a főszereplőket gyerekkorukban, hogy kezdenek el összecsiszolódni, aztán a történet másik felében már a felnőtt, kiképzett éneket láthatjuk csata közben. A kettő közt hézagot gondolom a további részek töltik majd ki, miközben előre is halad a történet. A sztori első fele némileg a Végjátékra emlékeztetett, a második felénél pedig a Csillagközi invázió ugrott be, a mechák (<3) miatt abból is a sorozatos változat. Grafikailag nagyon tetszett a képregény, szép, letisztult stílust használ.
Száz szónak is egy a vége, jöhet a folytatás!

Érdekes első kötet, amiben történik is valami, meg nem is, megismerünk embereket, meg nem is.
Az első része érdekes volt, hogy az Árvákat láthatjuk, kicsit a számomra imádott Battle royal jelleg ütközött ki spoiler bár annyiban túlhaladta, hogy itt nem egymás ellen, hanem egymással küzdöttek a szörny ellen. Emiatt ez a rész igen hangulatos volt, bár számomra elég gyorsan le is zavarták ezt a részt.
A második rész már űrcsata volt inkább, nekem az elég fura volt, nem csak a hirtelen váltás az időben, de a környezetben is.
Nem volt rossz, bár én valahogy úgy éreztem, hogy ezt a harmincas pasik jobban élvezik, mint én :D

Nem sok sci-fi képregény volt a kezembe, ezért nagyon örültem, mikor megláttam az Árvák megjelenését.
Azt is kaptam amit vártam, inkább fikció és ez jól is van ennél a képregénynél. Az első rész szépen bevezet minket, és megteremti azt az alapot amire bármit fel lehet építeni. A rajzok szépek, az, hogy színes itt tálán nem is lenne olyan fontos, nem érzem, hogy pluszt ad hozzá. (A Dragonero-nál jobban tetszene.)
Igazi akció dús sc-fi képregénynek néz ki elsőre, aki szereti az ilyen könnyed csihi-puhit bolygókon át, annak ajánlom.

Kicsit vázlat hatása van, de attól még jó erős kezdés.

Tartozom egy ígérettel @Razornak, így bár sorozatok első része után értékelni elég nagy kihívás (és elég komoly lyukra futást eredményezhet), a Köz Java érdekében mégis megteszem és értékelek… :)

A kötet kapcsán nem lehet figyelmen kívül hagyni a megjelenés körülményeit: a @GooBo rajtaütésszerű utómikulás/előkarácsony akciója keretében karácsonyi csomagolásban, a meghirdetett megjelenéshez képest jó egy hónappal korábban érkezett meg – az év végi bejelentésdömping mellett ez egy olyan meglepetés volt, ami előtt csak tisztelegni tudok és ezúton is még egyszer köszönöm!

A külcsín több mint meggyőző: igényes nyomdai munka, gyönyörű színek, minőségi papír – ez már önmagában különlegessé teszi a sorozatot a többi a piacon lévő fumetti mellett (még mielőtt bárki, akármi: hé! semmi bajom a fekete-fehér fumettivel, sőt!). A belbecs sem okoz csalódást, bár picit érezhető a kötelező eredetsztori és az in medias res kezdés közti szakadék, feltételezem, hogy a későbbi kötetekben minden még nyitott kérdésre választ kapunk majd. A sztori első blikkre kicsit poszt-apokaliptikus, kicsit idegencivilizációs, kicsit elitalakulatos, de mégis eredeti.

Összességében ha bárki hezitálna a kötet beszerzésén: ne tegye. Nagyon bízom benne, hogy a Maximum Bonelli széria sikeres lesz, illetve az Árvák végig tud menni magyarul. Rajtam nem fog múlni. :)

„A nemrég megjelenő első füzet, a Kicsiny riadt harcosok nagyjából előrevetíti, mire számíthatunk a jövőben az Árvákban, és felvázolja az alapszituációt. A leírás alapján úgy hangzik, egy újabb olyan sztori vár az olvasóra, amit egy military sci-fi történetgenerátor dobott ki magából. Az érzés nem alaptalan, de a legelső oldalak után szerencsére hamar elfelejtődnek az első előítéletek.

Roberto Recchioni és Emiliano Mammucari tudatosan építik a cselekményt jól ismert toposzokra. Elmondásuk szerint az Árvákat témájában és cselekményében is A Legyek ura és Robert Heinlein Csillagközi inváziója ihlette. Emellett a történet, ahogy a kult státuszú franchiseok, erősen épít archetípusokra és sci-fi elemekre. A grafikai megjelenítésen Mammucari számos sci-fi műfaj stílusát megidézi, a japán kultúrával összefonódó cyberpunktól kezdve a military sci-fi látványos robotjaiig és űrszörnyeiig, mindezt színes és részletgazdag kidolgozásban, némi rajzfilmes hangulattal. Az első küldetésüket teljesítő gyerekcsapatban más zsánerből jól ismert figurák köszönnek vissza: megjelenik a vezető típus (Jonas), a gondoskodó (Juno), a gyerek (Sam) és az ügyeletes rosszfiú (Ringo). Az első füzetben ennél több nem derül ki a szereplőkről, így inkább érződnek egy közös, együttmozgó masszának, mint különálló egyéniségeknek.

Viszont a gyerekekben felismerhető szerepekkel nagyjából felvázolódik (erre reflektál a jövőben játszódó szál) ,hogy milyen sémák mentén fognak működni, és hogy jutnak el odáig.A szerzők hasonló módon mutatják be a szerzők az Árvák-projekt két vezetőjét, Jsana Juricot és Takeshi Nakamurát. Mindkettő bekategorizálható egy-egy jól ismert archetípusba: Juric professzorban jelen van a femme fatale minden vonása, miközben az érzelmeket kizáró pragmatikus tudós alakja is dominál benne. Vele szemben Nakamura a szabályokat követő, csöndes katonát testesíti meg. Kettősüket a munka és szerelmi viszonyuk teszi érdekessé, és előrevetíti, hogy szoros kapcsolatuk számos konfliktust szül még a jövőben.”

Bővebben: https://roboraptor.24.hu/2019/01/30/alien-star-wars-es-…

Gyorsan kipörgettem. Gyorsabban, mint gondoltam, de végül is nem is egy nagyon bonyolult kötet, ráadásul egyelőre csak felvezetés inkább.

Amikor elkezdtem olvasni nem tudtam, hogy mire számítsak. Őszintén szólva nem jártam nagyon utána ennek a képregénynek korábban. Egyszerűen megtetszett a borító és az ajánlása, amit még régebben olvastam. Nos ez egy elég belevaló kis militarista sci-finek tűnik így elsőre, de néhány helyen kicsit összecsapottnak éreztem a történetet, illetve atmoszféra teremtésben sem a legjobb. Meglehetősen klisés is. Sok ilyen young/adult kötetre is rá lehet ismerni benne, de amire mindenek fölött ráismer az olvasó, az a Starship Troopers. Ez utóbbit lopásnak nem nevezném, hanem sokkal inkább tisztelgésnek. Annak viszont helytálló, még ha ez így a ritkább fordulatok közül is lövi le az egyiket.

A karaktereket nem igazán ismerjük még meg. Legfeljebb felszínesen. A chaotic good doktornő és a tapasztalt veterán kiképző pedig, akikből kicsit tőbbet látunk meglehetősen „láttam én már ezt valahol” szájízt hagynak az olvasóban.

A párbeszédek inkább erős közepesek, de nem is azok dominálnak legjobban. Inkább az akció és a cselekmény görgetése.

A rajzolás és a képi világ az remek. A panelezés közel hibátlan szóval e tekintetben 5 csillagos a képregény.

Összességében meghozta a kedvem a folytatáshoz. Köszi GooBoo a kiadást, bár ha jól látom, nem jött ki végig a sori, de jó, hogy ennyi is kifutott belőle magyarul. :)

Egy újabb képregény került az olvasmány listámra. A @Goobo kiadó egy ravasz húzással egy külön sorozatban mutatja be az eredeti olasz kiadó, a Sergio Bonelli Editore legsikeresebb sorozatait. Az Árvák első epizódja komoly tartalmat jelenít meg sci-fi környezetben, a bajtársiasság és az önfeláldozás nemes eszméi jelennek meg egy súlyos tragédián átesett emberi civilizáció jövőjében. A kiadó célja lehet ezzel a kiadással, hogy a sorozat felkeltse az érdeklődést a magyar képregényfogyasztók körében a talján képregény univerzumokhoz. Egy biztos, számos jó történet van ott, ahonnan ez jött.
Részletes írásomat itt olvashatjátok:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/02/04/kepregenykrit…

Hiába napjaink nagy képregény-dömpingje, kortárs sci-fiből a Sagán kívül gyakorlatilag nem is jelent még meg semmi, így nem is volt kérdés, hogy beszerzem az Árvákat – dacára annak, hogy a címből és a fülszövegből már előzetesen érződött egy kis young adult-felütés.

A sztori gyakorlatilag egy tipikusnak mondható apokaliptikus felütéssel kezdődik: miután a Föld kap egy jókora gyomrost a titokzatos ellenségtől, egy technikailag eléggé jól felszerelt szervezet elkezdi összeszedni a túlélő gyerekeket, hogy kőkemény gyilkológéppé fejlessze ki őket, akik majd jól visszavágnak, és megmentik a földet a további inzultusoktól. Tipikusan ez az a sztori, ami sem könyvben, sem filmben, sem sorozatban nem érdekelne egy másodpercig sem, képregényben viszont nagyon is el tudom viselni – ez a képregény egyik nagy fegyvere, hogy egy csomó olyan műfajban is találok érdekességet, ami más platformon egyáltalán nem érdekelne. Persze egy fummetitől különben sem filozofikus elmélkedéseket várok, hanem jó kis akciókat, kellemes lektűr-hangulatot, ahol a szörnyeket levadásszák, a nők meg előbb-utóbb megszabadulnak a felesleges ruházattól.

A főszereplő gyerekcsapatban már elsőre kivehetőek a különböző archetípusok, akik közötti kémia majd viszi előre a történetet: megfontolt vezető, sidekick, anyáskodó nagylány, hisztis kislány, elkényeztetett kocka, távol-keleti „vágottszemű”, és természetesen az elmaradhatatlan nagypofájú, bunkó rosszfiú sem hiányozhat – akinek azért aranyból van a szíve. Egyedül az utolsó 10-15 oldal fárasztott le kicsit, ahol végig ez a vállvetve harcolunk, miközben elsoroljuk egymás beceneveit, és nagyon vagányok vagyunk-féle akció zajlik, ami valahol a zsáner sajátja is, meg pokoli jól is néz ki, de se nem vicces, se nem érdekes, sokkal inkább izzadtságszagú. Sajnos ez a szegmens olyan volt, mint mikor a szuperhősök gyepálják az ellenséget és közben szórják a nem létező poénjaikat.

Alapvetően azt kaptam, amit vártam: a rajzok hozzák a szokásos Bonneli-színvonalat és a sablonok ellenére a történet is teljesen rendben van. Remélhetőleg a folytatásban is megmarad az első kötet kettőssége, és nem kerül túlsúlyba az akció meg a túlzott military. Nagyon érdekel az is, hogy miért lóg ki az asztalterítő az egyik sisak alól, de remélhetőleg kapunk még adalékokat a kezdetekből is bőven, hiszen az első részben is ez működött a legjobban.