Szülőföld 15 csillagozás

Roberto Bolaño: Szülőföld

„Bolano ​több művön dolgozik egyszerre, és ha az egyiket félreteszi, hogy belefogjon egy másikba, sosem felejti el, amit már megírt. Így aztán minden új könyv nagyon ismerős, már ismertük a szereplőit vagy a helyzeteit, következésképp sosem voltak félretéve vagy elfeledve. (…) Írásainak újabb jellegzetességére utal, hogy elbeszélő művészetében határozottan jelen van az életrajz, és az aprólékosan följegyzett dátumok segítségével rekonstruálhatjuk az író élettörténetét: születését 1953-ban Chilében, mexikói éveit 1968 és 1977 között, majd 1977-es Barcelonába költözését; 1973-as chilei útját, hogy támogassa Salvador Allende kormányát; 1992-ben diagnosztizált májbetegségét, amely 2003-ban bekövetkezett haláláig szükségképpen meghatározza írásainak ritmusát. Innentől kezdve pedig egyre-másra jönnek a kiadatlan könyvek, köztük az, amelyik talán a legnagyobb hatású – bár nem olyan könnyen érthető, mint a szintúgy mesteri Vad nyomozók –: a 2666. (…) Mindezek a sajátosságok megjelennek a… (tovább)

Eredeti cím: Sepulcros de vaqueros

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766559 · Fordította: Kutasy Mercédesz
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
216 oldal · ISBN: 9789636769635 · Fordította: Kutasy Mercédesz

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Concepción · Santiago de Chile


Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Roberto Bolaño: Szülőföld

„Míg a napfogyatkozásra vártunk, költészetről és politikáról beszélgettünk, vagyis arról, amiről rendszerint máskor is.”

Igen, valahogy ez nekem a bolaño-i életmű: beszélgetni, lazulni, élni, miközben várunk valami szokatlanra és/vagy vészjóslóra. Bolaño úgy kóborol a saját írói univerzumában (ami minduntalan egybemosódik saját személyes univerzumával), mint holmi garabonciás, és közben nem csak az van, hogy pazar író*, hanem olyan pazar író, aki mintha folyton lázadna az ellen, hogy pazar író legyen. Gyakran látjuk, hogy elindul valamerre a történet, aztán megtorpan, vagy szürreális fordulatot vesz, esetleg váratlan vadhajtást ereszt – mintha Bolaño észrevenné, hogy túl konvencionális, túl üres ez a tökéletesség, kell bele egy kis hiba, hogy valódi, igazinál is igazibb, tökéletes tökéletesség legyen. Hát így valahogy.

(Amúgy meg. Vannak írók, akikre a „nagy művek árnyéka” vetül. Szerintem Bolaño nem ilyen író. Neki nem művei vannak, nagyok és kicsik, hanem egyetlen univerzuma, amibe nagyobb és kisebb betekintéseket nyerünk. Következésképpen nem arról van itt szó, hogy a kiadó összekaparja a reszlit, a kiadatlant, a kétséges minőségű asztalfiók-fattyakat, hanem lehetővé teszi, hogy újabb és újabb puzzledarabokat illeszthessünk az egészhez. Én személy szerint ezt örömmel fogadom.)

* Értve ezalatt, hogy képes megírni azt a mondatot, ami egészen pontosan azt tartalmazza, amit az írói szándéka szerint tartalmaznia kell. És ha valaki szerint ez evidencia, olyasvalami, amihez mindenkinek értenie kéne, aki írásra adja a fejét – hát, valóban az kéne legyen. Aztán mégsem.

>!
giggs85 P
Roberto Bolaño: Szülőföld

Az egyik első gyerekkori emlékem az, amikor szüleimmel egy kohóban jártunk valahol az Északi-középhegységben, és megnéztük az üvegfúvókat. A legélesebben a fortyogó üvegre emlékszem (maga az üvegfújás mozzanata nem is igazán maradt meg), na meg azokra a földre lepotyogó, majd ott lassan megszilárduló darabokra, amelyeket aztán haza lehetett vinni, hogy a gyerek – azaz én – játszani tudjon vele. Valahogy pont ez az érzésem a legújabb Roberto Bolaño-mű, a Szülőföld kapcsán is.

Ezek az egy-két oldaltól harminc oldalig terjedő darabok valami nagy egészről, a Bolaño-univerzumról szakadtak le, hogy különféle formába dermedjenek, úgy, hogy (elsősorban a címadóul szolgáló ciklus esetén) még igazán a forma sem felismerhető, legfeljebb a tartalom – ami gyakorlatilag teljes egészében megegyezik bármelyik későbbi, nagyobb, híresebb vagy kidolgozottabb alkotásával a chilei zseninek. Van itt szerelem, álom, halál, testiség, költőiség, alpáriság és az az igazi egyediség, amit a 20. század végének egyik legnagyobb alkotóját jellemezte.

Bár eleinte kicsit húztam a számat, hogy a jó néhány híresebb, még életében megjelent műve helyett újfent a hagyatékban maradt szövegek közül kapunk válogatást, de azt kell mondanom, hogy bár néha tényleg nem lehet meghatározni, hogy mit olvasunk, de ami a szemünk elé kerül, az mégis nagyszerű. Ezekből az első kis miniatűrökből a fiatal alkotó életének korai, chilei szakasza tárul elénk: villanások piálós, lánglelkű költői összejövetelekről, szerelemről, halálról, a Bolaño életét megváltoztató puccsról… Gyakorlatilag úgy kavarognak előttünk a képek, hogy nemcsak egy nagy egész vagy egy összefüggő ciklus nem áll össze előttünk, de sokszor még az egyes írások is (szándékolt) torzóban maradnak, ám mégis kellemes utóízt hagynak.

A következő szakasz a „Cowboyok sírja” címet viseli, az itt szereplő négy viszonylag hosszabb lélegzetvételű írás már inkább Bolaño életének és származásának mexikói vonalát villantja fel, identitásának alakulását, furcsa viszonyát szinte soha nem látott mexikói apjával, életét ebben a merőben új közegben. Ezek a történetek már jobban hasonlítanak hagyományos értelemben vett elbeszélésekhez – kerekebbek, befejezettebbek, átláthatóbbak, mint az első ciklus írásai. Majd a kötetet egy különálló és időben később keletkezett alkotás, a „Francia horrorkomédia” zárja.

Azt hiszem, hogy ezt a könyvet elsősorban azok fogják értékelni igazán, akik otthonosan mozognak a Bolaño-életműben, azok, akik már elolvasták a szerző magyarul is elérhető gigantikus méretű nagyregényeit, a Vad nyomozókat vagy a 2666-ot, esetleg szerették az olyan rövidebb lélegzetvételű történeteit, mint a Távoli csillag vagy az Éjszaka Chilében. Részemről nem bántam meg – sőt –, hogy ismét elolvastam egy kevéssé ismert Bolaño-kötetet (A Harmadik Birodalom vagy A science fiction szelleme esetében már jobban rezgett a léc), ám egyúttal abban is bízom, hogy a Jelenkor most már ismét egy fajsúlyosabb darabjával rukkol elő a chilei mesternek, hisz lassan már hazánkban is kultusza lesz a fiatalon elhunyt szerzőnek.

4 hozzászólás
>!
Zero MP
Roberto Bolaño: Szülőföld

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Nevet, mert lett új Bolano-m. Sír, mert ez, úgy fest, rajtam és egy nagyobbacska marokra való irodalomrajongón kívül úgy látszik, a Kárpát-medencében a lőtéri kutyát nem érdekli, és én a magam részéről kétségesnek érzem azt is, hogy a Jelenkor tovább viszi az életművet. De ne legyen igazam.
Aki esetleg figyelgeti a működésemet a molyon, az már tudja, hogy nekem a Bolányó az olyan, mint egy pohár kristályvíz a Sonora-sivatag legközepén, a 94 fokban (celsius, természetesen). Vagy mint egy tál üdítő spenót sok-sok tál undi sóska között. (Fú, nagyon vasárnap reggel van még ahhoz, Barna, hogy ilyen hülyeséget arcvesztés nélkül leírjál, menj, főzzél még teát.)
Ennek megfelelően majdnem tökéletesen képtelen vagyok a Robertoval kapcsolatban (nekem néha már csak Roberto) mindenféle objektívitásra, és ez most, a Szülőföld kapcsán is így lesz. Bocs.
Az univerzumok korát éljük, van már mindenféle. Van űrhajósos, meg képregényes. Van varázslós. Peppamalacos. Illiberálisos meg Sorosos. Ki melyiket szereti, nekem a Bolano-univerzum az egyik legkényelmesebb rezervátum, amiben eddig alkalmam volt elveszni. Mert beszélhetünk a kapcsán kisebb meg nagyobb, jelentős vagy kevésbé jelentős művekről, igazából ez a csóka folyamatosan ugyanazt az egy könyvet írja, ami nekem ugyan végtelen öröm, de pontosan emiatt (és ez lesz köbö a maximális objektivitás, amit most a fogamat szívva, nagy duzzogva megengedek magamnak) nem tudom kifejezetten ajánlani elolvasásra. Mert ez nem egy könyv, ez egy mozaikdarabka, egy újabb, elveszettnek hitt púzli, amit most már beleilleszthetek a még közel sem teljesen kirajzolódott képbe.
Tehát, kvázi segédkönyv, csalóka útmutató, még egy finoman csuszmákolódó, bizonytalan turistaút, ami végül, mint a többi, Rómá… 2666-ba vezet.
Persze, érdemes elolvasni. De kisebb odds-okkal, halványabb esélyekkel fogsz majd tudni belemerülni a munkásságába, ha egyáltalán akarsz majd. Mert Roberto nem adja könnyen magát, dacára legyűrt könyvei egyre csinosabb kupacának.
A Szülőföld címre keresztelt, 20 rövidebb írásból összeálló szövegfolyam kicsit visszavisz minket a Vad Nyomozókban már valamennyire megismert alteregó, Arturo Belano levegőben lógó gyerekkorába. Természetesen nem egzakt életírás, hiszen Bolano arról a legismertebb talán (legalábbis ez az egyik leginkább szembetűnő jellegzetessége), hogy a saját magáról kialakított képet folytonos illanásban, bizonyos szintű homályban pácolja, talán az ő személye maga a defektes prizma, ahol a valóság (ahogy mi ismerjük), és a kézzel foghatóan reális irodalmi fikció összefejel, és egybefolyik. (Ez még a spenótosnál is rosszabb)
Feltűnik a poén, hogy Bolano szülőföldje nem is egy, hanem egyből kettő, és így egyik sem igazán az. Édesapja kamionsofőr és boxoló volt, ráadásul mexikói, édesanyja Chile-i alsó-középosztálybeli, kettejük nászából született meg ez a gyengén látó, az iskolában kirekesztett, vézna könyvmoly, a (szerény véleményem szerint) kortárs világirodalom egyik legnagyobb zsenije.
A Szülőföld nagyrészt a család 1968-as, Mexikóba települését meséli el, a kavargó identitások közti szlalomot és két szék közé pottyanást, megágyazva Bolano baloldali radikalizálódásának, és későbbi, 1973-as visszatérésének Chile-be, ahova azért ment, hogy segítsen forradalmat szítani Allende szociáldemokrata kormányáért, és a formálódó Pinochet-rezsim ellen. „Terroristagyanús” tevékenysége miatt 8 napot tölt fogdában, mindez pedig kulcselemmé vált irodalmának értelmezéséhez. Persze megint ott bujkál a sunyin vigyorgó csaló is a sorok közt, 2009 óta több mexikói barátja is kétkedve beszélt erről, megkérdőjelezve még azt is, hogy Bolano elhagyta-e egyáltalán Mexikót 1973-ban.
A többi novella is szemet gyönyörködtető, polírozott darab, a Féregben a szintén posztumusz kiadványként megjelent Harmadik Birodalom című Bolano-regény Égettarcújának egy korábbi változatát véltem felfedezni.
A szokásos, elképesztő művészi minőség, aminek még sokszor fogom hagyni, hogy az orromnál fogva vezessen. Nagyon remélem, hogy még sok érdeklődő könyvmoly fogja felfedezni magának, hiszen a két Alapkönyv (a Vad Nyomozók és a 2666), meg a két segédkerék (ez, meg a Science-fiction szelleme) most minden cécó, antikvárbúvárkodás meg világvégéről rendelgetés nélkül megszerezhető. Ha ennek a halandzsázásnak a hatására megpróbálkoznál vele, nekem még nagyobb öröm. Főleg, ha még tetszik is.

>!
LuPuS_007 P
Roberto Bolaño: Szülőföld

Igazán szeretném tudni, mi lett a hangyákkal…

>!
cinkos
Roberto Bolaño: Szülőföld

Mind a hagyatékból előkerült írások, nem rosszak, de inkább csak a nagy művek, a Vad nyomozók és a 2666 árnyékában keletkeztek. Élvezetesek meg minden, de főleg arra volt jó ez az élmény, hogy még jobban várjam a többi, jelentősebb könyvét magyarul.

>!
thpth
Roberto Bolaño: Szülőföld

Ez a tükör bizony eltörött. Apró darabokra. A darabok a földön hevernek. Egy részük felém fordul, de van amelyiknek csak a foncsorozott része látszik. Ez a fragmentált valóság nem szól semmiről. Se arcról, se falról, se fényről, se intim félhomályról. Ez egy köztes lét a torzításmentesség látszata és a létmentesség látszatának torzítottsága között. A törés előtti lét bizonyossága azt sugallja, tudom, hogy mi is történt valójában. Azaz mi is történhetett volna valójában. Még pontosabban sejtem hová lett az, aki meg tudná mondani, hogy mi is történt, vagy történhetett volna. Itt van részleteiben, de egészében már nincs sehol.
A szülőföld domborzati viszonyaiból, a családtagok szokásaiból, az ismerősökkel átélt közös élményekből lassan de biztosan előáll valami, mégpedig az az önellentmondás, amelyikre minden meg nem értett költői képzelet vágyik: a világsiker halálon túli fénytelen ragyogása.
Mindazonáltal ez a szülőföld jól érezhetően nem az alacsony bizonytalanság-tűrőképességgel rendelkező véneknek való vidék.

>!
posztmagyar
Roberto Bolaño: Szülőföld

Az mindig szép és jó, ha Bolano jelenik meg, de a La literatura Nazinak jobban örültem volna

>!
SKi
Roberto Bolaño: Szülőföld

– Consejos de un discípulo de Morrison a un fanático de Joyce
– La pista de hielo
– La literatura nazi en América
– Monseiur Pain
– Amuleto
– Una novelita Lumpen
– Amberes

Ezeket a regényeket lehetett volna kiadni ehelyett a poszthumusz zsenge-gyűjtemény helyett.


Népszerű idézetek

>!
Nazanszkij 

…lehet, hogy a történelem meg az emberek a zűrzavarra lettek kitalálva…

55. oldal, Szülőföld, Egy korty út közben (Jelenkor, 2019)


Hasonló könyvek címkék alapján

Isabel Allende: Kísértetház
Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott
Isabel Allende: Maya naplója
Carla Guelfenbein: Életem nője
Isabel Allende: Elmosódó önarckép
Isabel Allende: Szerelem és árnyak
Antonio Skármeta: Neruda postása
José Donoso: Határtalan vidék
Sergio Stuparich: Különös ismertetőjele nincs