Isten ​evolúciója 4 csillagozás

Vallások és kultúrák
Robert Wright: Isten evolúciója

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Robert ​Wright történelmi, szociológiai és antropológiai megközelítésben mutatja be a vallások kialakulását és elemzi a hit folyamatos változását, fejlődését a törzsi társadalmaktól az információs korig, miközben napjaink több, vallással összefüggő alapkérdését is tárgyalja.
Az egyik provokatív felvetése: összeegyeztethető-e a materialista és a vallásos világnézet. A szerző a vallások eredetét és fejlődését konkrét, történelmi és életszervezési tényekre való hivatkozással magyarázza, ugyanakkor lenyűgöző módon érvel amellett, hogy ez a fajta materialista megközelítés egyáltalán nem zárja ki a vallásos világnézet érvényességét. Sőt valójában megerősíti azt. Wright szerint a vallásos útkeresés egyáltalán nem értelmetlen és a modern tudományos világképet elfogadva is lehet hinni valamiben, amelyet joggal nevezhetünk isteninek.
A másik, napjainkat különösen foglalkoztató kérdés a civilizációk harca, a zsidó-keresztény nyugat és az iszlám világ közötti feszültség. A szerző… (tovább)

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2010
584 oldal · ISBN: 9789633040010 · Fordította: Bojtár Péter, Szalai Virág

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 26


Népszerű idézetek

ANI69ish>!

….az emberek, amikor valamilyen relytélyes és hatalmas erő jelenlétét érzik, hinni akarják, hogy van mód annak megértésére. Ha valaki meg tudja győzni őket arról, hogy kezében a megértés kulcsa, sokra viheti.

Robert Wright: Isten evolúciója Vallások és kultúrák

Evadel>!

Mivel a vallás az ember agyában született, óhatatlanul viseli fajunk jellegzetességeit, a jó és a rossz tekintetében egyaránt.

36. oldal - A sámán

Robert Wright: Isten evolúciója Vallások és kultúrák

ANI69ish>!

…ha nem érzünk szimpátiát mások iránt, akkor megérteni sem fogjuk őket. Ez azonban csapdahelyzet, mivel néhány ember -pl.a terroristák – esetében létfontosságú lenne, hogy megértsük őket, de pont ők azok, akikkel szemben igencsak nehezünkre esik szimpátiával viseltetni. Bizonyos értelemben tehát az első számú közellenség az a természetes akadály, amit az ellenséges érzület emel a megértés elé.

Robert Wright: Isten evolúciója Vallások és kultúrák

Gazsó_István I>!

A sámán mind a közösségen belül, mind azon kívül ellenségeskedést és erőszakot szító szerepe további bizonyítékot jelent azzal a nézettel szemben, amely szerint a vallás eredetileg tiszta lett volna, és csak később korrumpálódott. Inkább azt feltételezhetjük, hogy a vallás egyik leggyalázatosabb modern vonása, vagyis hogy konfliktust kelt a közösségek között, már a legelső pillanattól jellemző volt.

47. oldal

Robert Wright: Isten evolúciója Vallások és kultúrák


Hasonló könyvek címkék alapján

Kepes András: Világkép
Mona Eltahawy: A fátyol fogságában
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Jany János: Az iszlamizmus
Jared Diamond: A világ tegnapig
Andreas Englisch: A Vatikán harcosa
J. S. Margot: Minján
J. S. Margot: Mazel tov
Erdélyi Gabriella: Szökött szerzetesek