Lord ​Valentine kastélya (Majipoor 1.) 83% 109 csillagozás

Inkább fantasy ez mint sci-fi, annak is az a naív, hősiesen romantikus fajtája ami manapság kihalófélben van a modern fantasy irodalom vérgőzös, tömegmészárlásokkal terhelt és leginkább kiontott belső szervekből álló áradatának özönében. Ennek megfelelően a regény tekinthető akár retró megdicsőülésének is, hiszen eredeti megjelenése után 35 évvel ez a stílus olyan frissnek hat korunk grimdark fantasy könyvei közt mint a selymes virágillatot hozó langy tavaszi szellő az Alpok gleccserei fölött.

Azt persze felelőtlen túlzás lenne állítani, hogy a Lord Valentine kastélya szédítő mélységekkel, vagy számtalan értelmezni való réteggel bódítaná az olvasót. Épp ellenekezőleg, a karakterek motivációja üdítően egyszerű, a cselekmény gyakorlatilag bonyodalmaktól mentes, egy percig nem lehet kétségünk, hogy minden úgy történik majd ahogyan annak lennie kell. A felmerülő akadályok pedig csak múló változatosságként jelennek meg történetfolyamban. Ne is gondoljunk itt bonyolult dolgokra, a konfliktusokat leginkább emberevő virágok, fákon ugráló „majomemberek”, együgyű tengerisárkányok és a bürokrácia útvesztői jelentik. Itt aztán tényleg ne aggódjon senki! Minden rendben lesz. :)

A kötet egyébként brutálisan túlírt, kimerítő betekintést kapunk Majipoor flórájába és faunájába, földrajzába, építészetébe, a zsonglőrködés rejtelmeibe és még sok minden egyébbe, ami nem érdekel senkit hozzájárul a világ megismeréséhez. Meglepő módon egyébként ez nem válik fárasztóvá, bár azt hiszem Nemes István olvasmányos és gördülékeny fordítása sokat segít ezen.

A világ egy neofeudális kváziutópia, Majipoor húsz milliárd lakója nagyjából remekül eléldegél egymás mellett, életükhöz útmutatást pedig az álmaikon keresztül kapnak, közvetlenül az uralkodó osztálytól. A bolygón az élet szinte teljesen erőszakmentes, senki nem akarja megkockáztatni, hogy egész életében irányított rémálmok gyötörjék. Ez a koncepció a regényre is jellemző, a végén van ugyan egy kis csata mutatóban, de ezen kívül egy kezemen meg tudtam számolni hányan vesztették életüket a kalandok során, azok is leginkább balesetekben. Valentine maga is erősen támaszkodik a meggyőző erejére, a személyes varázsára és a szeretet erejére a problémák megoldásában, az erőszak alkalmazása alig merül fel lehetőségként.

A Lord Valentine Kastélya tehát egy kellemes hangulatú, fantasy „road movie”, alacsony intenzitású konfliktusokkal és takaréklángra vett erőszakkal. Ne várjon tőle senki világmegváltó élményt, de tökéletes kikapcsolódás lényegében bármikorra, főleg ha valaki szeretne kicsit elszakadni a manapság már-már öncélúan túltolt agressziótól.

Csodálatos világot talált ki a szerző. Hatalmas bolygó, ahol sok féle lény él együtt békében.
Szkandárok, akiknek négy karjuk van és bundás testük, vroon-ok, akik múltba és jövőbe látnak, picik és csáposak liimenek, hjortok, ghayrogok, su-suheris-ek, akiknek két fejük van, és metamorfok, akik alakváltók és valaha az ők voltak a bolygó egyeduralkodói, amíg az emberek a Földről le nem igázták őket, 14 ezer évvel korábban.
Hogy jó fantáziája van az írónak, az tuti! Olyan fajokat, növényeket vonultat fel a könyvében, hogy álmaimban sem tudnék ilyeneket kitalálni! Még a rémálmaimban sem!
Méltatlanul elfeledett fantasy könyv, mindenkinek ajánlom, aki egy jó kis történetet szeretne olvasni.

Szenzációs!
Silverberg tudja, mitől lesz zseniális egy ilyen mű. Mert hát mi is történik? Álmodózó elveszett szőke herceg vándorol át a világon szedett-vedett, ám annál hűségesebb társai körében, miközben válogatott kalandok érik, de mégis valami rejtélyes erő folyton segíti az úton. (Egészen hangyányit úgy éreztem, mintha A Gyűrűk Urát olvasnám, csak épp a király visszatérésére kihegyezve… csak ez sokkal jobban tetszik.) Ez így önmagában rém unalmas is lehetne, hiába van darabra meg benne minden, de nem az, ó dehogy.
Imádnivaló Valentine naiv, optimista és vívódó karaktere, hűséges társaié nemkülönben. Maga a könyv hangulata hihetetlenül egyedi, és nem lehet nem odalenni érte, mikor olyan akadályokkal kerül szembe útja során Valentine, mint a közhivatalnokok végeláthatatlan labirintusa?! Annyira jól eltalálta a cselekmények mennyiségét, minőségét is – végre nem kell 600 oldalakat elolvasni teljesen feleslegesen azért, mert valamilyen tök érdektelen tájon át akar még vezetni a szerző csupán a világleírás kedvéért. Összességében hihetetlenül megnyert magának a könyv, nagyon bízom benne, hogy a további kötetekben sem kell csalódnom.

Mintha egy mesét olvastam volna: az elátkozott királyfi vándorútra kél, barátokat szerez, túlél és megold minden bonyodalmat, és visszaszerzi a királyságát. Mondhatnánk, hogy egyszerű a történet, azonban ez adja a szépségét. Valentine vándorlása közben ugyanis így van időnk megcsodálni Majipoor különös tájait, és még különösebb flóráját és faunáját. Megismerhetjük Valentine segítőit és barátait (bár ahogy egyre többen lesznek, egyre rövidebb a szereplésük), és közelről figyelhetjük, hogy a királyfi hogyan nyeri vissza emlékezetét, és közben átértékel mindent, amit tanult, illetve beépíti a vándorlásának tapasztalatait az uralkodási terveibe.
Nem voltak nagy izgalmak a történetben -valahogy egyértelmű volt, hogy minden jóra fordul-, és a szereplők nevei is összekavarodtak már a végére bennem -kicsit túl sok lett a mellékszereplő-, mégis ritkán tapasztalt kellemes, üde élmény volt olvasni a könyvet.

Ez a könyv pont jókor jött, éppen ilyesmire vágytam. Egy különös lényekkel benépesített, különös vidéken utazgatós spoiler fantasy spoiler. Ha belegondolok, hogy már hány éve porosodott a polcomon…

Mindig is imádtam a térképekkel ellátott történeteket, így meglátva Majipoor kontinenseinek és szigeteinek skicceit már az elején belelkesedtem, s ez a lelkesedés mindvégig kitartott. Annak ellenére nagyon élveztem Valentine és társulata kalandjait, hogy vannak benne nem túl logikus, vagy erősen eltúlzott dolgok, események is spoiler, s amúgy általában a hipnózis feltűnéséért sem lelkesedek túlságosan. Majipoor világában azonban fontos szerepet játszanak az álmok, mivel ez egy mágikus világ, így itt elfogadtam, hogy a fizikai erő és a kifinomult intellektus mellett itt ez is a rábeszélés egyik módja lehet. A negatívumokat bőven feledtették Valentine érdekes kalandjai, a rendkívül változatos és érzékletesen bemutatott környezet, a kedvelhető szereplők. Látványos és szórakoztató könyv, amit nem a filozófiai mélységei miatt szerettem (bár azért érint egy-két komolyabb kérdést is*), s bátran ajánlhatom mindazoknak, akik szeretik az ilyen vándorlós történeteket.**

*Amit külön kiemelnék, az Valentine gondolkodása az uralkodásról, mely szerint a jó vezető feladata népe szolgálata, nem pedig a hatalmaskodás és elnyomás. A jó vezető vállát hatalmas felelősség nyomja, épp ezért egy jó királynak nem is akaródzik királynak lennie.*** (De miért csak a mesékben vannak ilyen államférfiak???)

**spoiler

***spoiler

3 hónapomba telt befejezni a könyvet. Érdekes módon, amikor olvastam, akkor mindig többet akartam belőle olvasni, de amikor letettem, valahogy nem akaródzott újra felvenni.
Majipoor világa elképesztően jól ki van találva, megtalálható itt minden természeti adottság, és a többféle faj által benépesített bolygó szuperjó táptalaj rengeteg izgalmas történetnek.
Mégis, valahogy nem tudtam zöldágra vergődni Valentine személyiségével. Számomra egyáltalán nem volt szerethető, nem izgultam, hogy újra visszakerüljön oda, ahová való, néha még „nyálasnak” is jellemeztem volna őt.
A regény valahogy nem volt több, mint egy hatalmas Stadtrundfahrt by Silverberg, és amikor valami történt, az annyira gyorsan és pár sorban, hogy nem igazán volt még hangsúlya sem.
Nagyon szeretem a lassan hömpölygő történeteket, nem kell nekem autós üldözés minden lapon, de úgy érzem, hogy ez a könyv nem állta ki az idő próbáját, lehet, hogy anno mérföldkőnek számított (hiszen Hugo jelölést kapott, a Locust meg megnyerte), de ez mára már nem érvényes (szerintem).
Világ felépítés: 5
Karakterek: 3
Történet: 1

Én ezt nagyon szerettem.

„A Lord Valentine kastély nem pergő cselekményű, inkább lassan hömpölygő, a pikareszk regény hagyományait folytatja modern korunkban. Fokozatosan, utazások révén, a főhőssel együtt szerzünk tudomást az eseményekről, bőven jut időnk arra, hogy a hatalmas bolygó csodás természeti leírásait élvezzük, megismerkedjünk a politikai és társadalmi berendezkedéssel, az ott élő fajokkal és városokkal, és a zsonglőrködés filozófiájával. Silverberg 5 részre osztotta regényét, így a cselekménynek szép íve lesz, az áldott ártatlanság állapotából fokozatosan elvezet bennünket a tudásig és megismerésig, a mélységből a csúcsra úgy, hogy számomra az izgalmat és lendületet nem feltétlenül a kalandok jelentették, hanem a főhős lelkében lezajlódó folyamatok.

Valentine ugyanis egy rendkívül összetett karakter, méltó arra, hogy elnyerje az olvasók szimpátiáját. Gondolatain keresztül egy akár ideális uralkodó képét rajzolja fel az író: megjelenik alakján keresztül a felelősség kérdése, felelősség az alattvalókért és magáért a bolygóért, ugyanakkor ezzel összefüggésben a saját képességeiben való bizonytalanság. Elismeri annak fontosságát, hogy közvetlenül is, nem csak jelentéseken és tanácsadókon keresztül, ismernie kell azt, ami felett uralkodik. Különösen fontosnak tartottam a háborúról való gondolatait, azt ahogyan ezt is összekapcsolta az uralkodói felelősséggel, és hogy valóban szükséges rosszként kezelte. Persze egy ilyen erőteljes és központi főhős magával hozta azt, hogy a mellékszereplők bemutatása felületesebb: mindenkiről tudunk meg dolgokat, igazából közel sem ismerjük meg őket, gyakran csak felsorolásként szerepelnek. Azt azonban elismerem, hogy egy-egy jelenet mindannyiójuknak jut.”

Bővebben: http://www.intergalaktika.hu/profiles/blogs/almok-es-fe…

Nem tudom miért vártam három évet az elolvasásával, de az biztos, hogy megérte ezzel zárni 2012-t és kezdeni 2013-at, azonnal kedvenc lett. Silverberg egyértelműen kiváló író és Majipoor világa is nagyszerű háttér lenne egy kevésbé jól megírt regényhez is, így viszont ha nem is tökéletes azért, de ebben a kategóriában nem olvastam még jobbat. Ráadásul zsonglőrködéshez jó kedvcsináló :)

–
Bővebben a blogon: http://kultnaplo.blogspot.hu/2013/01/robert-silverberg-…

Különleges és jól kidolgozott Majipoor világa, Valentine története pedig inkább fantasy, mint sci-fi. A világleírás néha kicsit átcsúszoitt a ló túloldalára, de ennek ellenére egy gördülékeny és filmszerűen pergő cselekményt kaptunk.
De nálam mégis a jellemfejlődés és Valentine pozitív hozzáállása volt kiemelkedő.
Nos, így is lehet, sőt! Mennyivel különb a végeredmény, ha képesek vagyunk nem dühből, hanem szeretettel reagálni a helyzetekre.