Európáért 1 csillagozás

Robert Schuman: Európáért Robert Schuman: Európáért

Robert Schuman (1886-1963) kereszténydemokrata politikusa, 1947–1948-ban Franciaország miniszterelnöke, majd 1953 januárjáig külügyminisztere volt. Főként ez utóbbi posztján vált nevezetessé: az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásának meghirdetésével, valamint az Európai Védelmi Közösség tervének kidolgozásával. Francia igazságügy-miniszterként (1955-1956) az Európai Mozgalom elnöke lett, majd 1958-ban a strasbourgi Európa Parlament elnökévé választották. Robert Schuman a napjainkban új szakaszához érkezett európai egység és integráció egyik megalapozójának tekinthető. Magyarországon először megjelenő politikai esszékötete is erről tanúskodik. Hazánk Európához való közeledésének illetve csatlakozásának időszakában a francia államférfi gondolatai különösen időszerűek.

>!
182 oldal · ISBN: 9639498165 · Fordította: Tót Éva
>!
180 oldal · ISBN: 9637272488 · Fordította: Tóth Éva

Hasonló könyvek címkék alapján

Helmut Kohl: Aggodalom Európáért
Marján Attila: Esszék Európáról
Pokol Béla: Európa végnapjai
Szabari Krisztina: Tolmácsolás
Lerner János (szerk.): Ezerszínű Európa
Z. Kárpát Dániel: EU tanázia
Fedezzük fel Európát!
Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata I-III.
Michel Le Duc – Nathalie Tordjman: A pénz és az euró lépésről lépésre
Wiedermann Helga: Sakk és Póker