Jézus kereszthalála a radikális szeretet aktusa, amelyben valóságosan beteljesedik Isten és a bűn által megjelölt világ közötti kiengesztelődés. Ez az oka annak, hogy ez az esemény [a kereszthalál – a ford.], amelynek önmagában nincs kultikus jellege, Isten legteljesebb imádását jeleníti meg. A keresztben a leszálló vonal Isten leszállása, a fölszálló vonal pedig az emberiség Istennek történő felajánlása egyetlen cselekedetté válik. A kereszt által Krisztus teste új templommá válik a föltámadásban. Az Eucharisztia ünneplésével az Egyház és maga az emberiség szünet nélkül belesodródik és beleépül ebbe a folyamatba. A próféták kultuszkritikája Krisztus keresztjében éri el a célját. Az új kultusz ugyanakkor meg is van alapítva [és elrendelve – a ford.]. Az Eucharisztiában mindig jelen lévő Krisztus szeretete az új istenimádási aktus. Következésképpen Izrael papi szolgálatai érvényüket veszítették a szeretetnek abban a szolgálatában, amely mindig egyben Isten imádása. A szeretetnek és a kultusznak, valamint a kultusz kritikájának és Isten dicsőítésének ez az új egysége a szeretetszolgálatban bizony az Egyházra bízott halhatatlan nagy feladat, amelyet minden nemzedéknek újra teljesítenie kell.
Ezért az ószövetségi „betű” pneumatológiai túlhaladása az Újszövetség szolgálatában mindig felhív a „betűnek” a lélekben való új túlhaladására. A XVI. században Luther, aki az Ószövetség teljesen más olvasatára hagyatkozott, nem volt képes többé ennek a túlhaladásnak a megvalósítására. Ezért úgy értelmezte az ószövetségi kultuszt és a hozzá rendelt papságot, mint ami kizárólag a Törvény kifejeződése. Márpedig szerinte a Törvény nem Isten kegyelmének útja, sőt ellentétben áll vele. Ezért kénytelen volt radikálisan szembeállítani az újszövetségi szolgálati tisztségeket a papsággal mint ilyennel.
A II. Vatikáni Zsinat korában a szolgálatok és a papság szembeállításának ez a kérdése abszolút körvonalazhatatlanná vált még a Katolikus Egyházban is. Valójában az „allegória”, mint az Ószövetségből az Újszövetségbe való pneumatológiai átmenetel, érthetetlenné vált.
A katolikus papság (XVI. Benedek), 34–35.
