Házaspárok, ​ébresszétek szerelmeteket! 3 csillagozás

Robert Sarah: Házaspárok, ébresszétek szerelmeteket!

Robert Sarah bíboros ebben a könyvében házaspároknak és a családoknak kíván segítséget nyújtani, hogy újra felfedezzék a szeretet forrásait és a felélesztéséhez szükséges eszközöket. A kötet egy lelkigyakorlat összefoglalása, melyet „A házaspárokat gyógyító Mária” oltalma alatt tartott Lourdes-ban.
Amikor Sarah bíboros az emlékezetünkhöz, értelmünkhöz és akaratunkhoz szól, akkor főként azt szeretné, hogy elérje a szívünket. A hit misztériumairól szóló elmélkedéseivel a reménységre hív. A szereteté lesz az utolsó szó.
Az élet országútján szenvedőknek Krisztus azt mondja: én legyőztem a rosszat. Igen, Mária gyógyítja a házaspárokat és a családokat, palástjával beborít bennünket és senkit sem hagy egyedül. Forduljunk tehát hozzá bizalommal… s így senki és semmi sem lesz képes elválasztani minket Krisztus szeretetétől. (Guillaume d'Alancon, az Európai Családok Intézete igazgatója)

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2021
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632779737 · Fordította: Barsi Balázs

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

borossocsi>!
Robert Sarah: Házaspárok, ébresszétek szerelmeteket!

Olykor túlságosan is teologikus, nehezebben emészthető az amúgy értékes lelkigyakorlati ismeretanyag a hétköznapi ember számára, továbbá többször van olyan érzése az embernek, hogy egy elindított szál nem került lezárásra, a hasonlatok elágaznak a semmibe.


Népszerű idézetek

borossocsi>!

„…Az akkori keresztények nem voltak megalkuvók, hanem hűek maradtak az evangéliumhoz, még akkor is, ha tanúságtételük szembe ment az uralkodó kultúrával.”

65. oldal

Somewhereovertherainbow>!

Amikor arra tanítanak benneteket, hogy megvessétek a gyermeket, eltűnik országotokból a kereszténység.

45. oldal

Somewhereovertherainbow>!

Elhanyagoljuk az ő isteni jelenlétét elismerni a tabernákulum előtt, és csak nagyon kevés tisztelettel, hódolattal és áhitattal vagyunk iránta. Senki nem térdel már le az Úr előtt. Sőt, vannak papok, akik arrogáns módon, durván megsértik a híveket, és megtiltják nekik a térdelve áldozást. És ami még rosszabb, odáig mennek, hogy az isteni jelenlét iránti kegyeletsértésüket és tiszteletlenségüket hallatlan módon rájuk kényszerítik, és megtagadják az áldozást azon hívektől, akik térdelve fogadják az eucharisztikus Jézust.

61. oldal

Somewhereovertherainbow>!

A laikusok apostolkodásának termékenysége a Krisztussal való életegységünktől függ.

72. oldal

Somewhereovertherainbow>!

Jézus hallgatással fejezte ki megvetését a hazugságok iránt. Ő, aki maga az igazság, a világosság és az egyetlen út, amely az Életre vezet. Ügyének nincs szüksége védelemre. Az igazságot és a világosságot nem védik: ragyogásuk egyben saját védekezésük. Pilátus viszont nem értette ennek a rendkívüli csendnek az okát. Szemben találta magát Isten csöndjével az esztelen gyűlölettől megittasult emberek ordításai közepette.

79. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Dodaro (szerk.): Megmaradni Krisztus igazságában
A Katolikus Egyház Katekizmusa
Ferenc pápa: Laudato si’
II. János Pál: Familiaris consortio – A családi közösség
Szent II. János Pál: A test teológiája
Athanasius Schneider: Katolikus Egyház, merre tartasz?
Simonné Hollósi Daniella: Az irgalmasság titkárnője és apostola
Jo Lemoine: Casciai Szent Rita
Jáki Szaniszló: A papi cölibátus teológiája
G. K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás