Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jól válaszd meg az ellenségeidet (A hatalom titkai 2.) (Shadowrun 2.) 46 csillagozás
A mágia ereje visszatér a Földre és ereje magához vonzza Sam Vernert. Sam húga után nyomoz 2050 sötét és ijesztő utcáin. Kutatása során az óceán túlpartjára, Angliába kerül, ahol druidák uralják az utcákat… és a trónt. De semmi sem az aminek látszik, így Sam és árnyvadász barátai az őrület pusztító labirintusába tévednek.
Sam csak akkor válhat igazi urává mágikus képességeinek, ha követi végzete parancsát, és sámánná válik. De az emberi test és technológia végső összecsapása során reá váró titok sokkal sötétebb, mint bármi, ami korábban az árnyékból leselkedett rá…
Eredeti megjelenés éve: 1991
Enciklopédia 4
Kedvencelte 5
Most olvassa 2
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Megmondom őszintén, az elején nagyon gyászosan haladtam a regénnyel. Lehet rossz passzban voltam, és nem sikerült ráhangolódnom, de többször éreztem úgy, mintha túl nagyot ugrana a cselekmény és kimaradt volna 1-2 fejezet. Aztán a közepe felé kezdett letisztázódni a druidás vonal, ki kivel van és onnét már jobban pörögtek a lapok.
Ami pozitívum, hogy Sam fejlődését szépen továbbvitte a regény, látható volt, ahogy már beilleszkedett az árnyak közé és a sámánszerepbe is egyre jobban beletanul. Emellett érdekes volt látni a Seattle-n kívüli világot, ráadásul egyből Európát. Azért az mégis közelebb áll hozzánk.
Sam utazása folytatódik, ezúttal a fő helyszín Anglia. Ahogy az a Shadowrun-ban megszokott, nem rugaszkodunk el nagyon a kliséktől, így errefelé a druidák jelentik az egyik fő hatalmi tényezőt, akik a D&D-ből (szigorúan nem Dark Sun-ból) ismerős „mágikus-misztikus természetvédők” szerep mellett egyfajta ökoterroristák is, méghozzá a legszélsőségesebb fajtából. Egy újabb elem, amiben a Shadowrun nagyot alkot, hiszen minden elcsépelt elemhez képes hozzáadni a saját egyedi ízét. (Így járnak egyébként a szomszéd Írország „antitech” elfjei is, akik titokban a legfejlettebb technológiákat használják, ezzel simulva bele a világ kibermágikus rendjébe.)
A világépítésen túl Charrette azért a történetre és a karakterekre is odafigyel. A „gonoszok” néha kicsit papírmasék, de alapvetően érthető motivációik vannak, és a „jók” oldalán sem egyszerű a helyzet. Ahhoz képest, hogy egy trilógia középső része, és a helyszín is arra utalna, hogy ez csak valami átmeneti sztori, elég fontos dolgok történnek, hogy az utolsó részre már tényleg csak az egész történetív (vagy inkább karakterív) lényeges elemei maradjanak. Külön kiemelném, hogy logós regénytől szokatlanul fontos szerepet kap a főszereplő vallása, és annak szembenállása a Felébredt Világgal. A csihipuhi mellett ritkán merülnek fel ilyen kérdések…
Az író ismét egy nagyon korrekt darabot tett le az asztalra, tartja az előző színvonalat. (Érdekes módon ez is egész jól olvasható önmagában is.)
Egyre inkább tetszik az író által bemutatott világ. A sci-fi, (urban) fantasy, és cyberpunk elemek olyan jól ötvöződnek, hogy ez a kevert univerzum egyáltalán nem tűnik furcsának. Sőt, egyre érdekesebb. A sztori is. Újabb és újabb csavarok bukkannak fel, illetve a történetszövés (számomra) jóval követhetőbb, mint az első részben, ezáltal izgalmasabb is volt. A karakterábrázolás szimpatikus, a szereplők jól kidolgozottak; és bár alapvetően eldönthető, hogy ki áll a „jó” és ki a „rossz” oldalon, mégsem tűnnek sematikusnak. Érdekes következő résznek nézünk elébe.
„Ismerd ellenségedet, úgy mint önmagadat! Akkor bátran vállalhatsz vele száz csatát is”
Személy szerint „tamáskodó” figura vagyok a sorozatok kapcsán, mert mindig ott motoszkál bennem, vajon van-e valóban több kötetre elegendő története az írónak, vagy csak addig dagasztott egy sztorit, hogy végül baltával kellett feldarabolni, mint a tűzifát, hogy beférjen egy-egy borítópár közé.
A „Jól válaszd meg az ellenséged” valahol a kettő kategória között van, ugyanakkor sajnos izzadja magából a „valaki ezt lemesélte másoknak” jelleget, ami legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy volt egy eredeti történetváz, eredmények, melyek elérését célul tűzte ki a Kalandmester, nagyban építve a karakterek kvázi személyes motivációira ezek megvalósítása érdekében. A gond, hogy a világ kínálata lehetősége csábítása végül elvitte az összes fókuszt így lehetetlenné vált keretek között tartani a sztorit, és lényegében cipőkanállal kellett beleszuszakolni az eredetileg kívánt végeredményt.
Sam Verner, aki mostanra élő lexikonná lépett elő, illetve „önkéntes turistaként” bolyongja be a Hatodik Világot, annak érdekében, hogy történet újabb és újabb lexikális tudást önthessen az olvasóra, illetve az rácsodálkozhasson az aktuális helyszínre, esetünkben a végtelenül zavaros, monarchista, díszletfasiszta Angliára, ahová előbb egy megbízás kapcsán érkezik Sam és csapata, majd elviekben a húga utáni keresés kapcsán maradnak, hogy aztán az egész átcsapjon egyfajta erkölcsi kereszteshadjáratba a ökoterrorista-rasszista druidákkal szemben, amibe beleszuszakolnak egy látogatás a Smaragd-szigeten, hogy végül csak foglalkozzon a kötet egy morzsányit az eredeti motivációival is.
Sok. Sok ahhoz képest, hogy milyen karcsú a kötet, és ennek okán lényegében semmi sincs igazán felépítve, és kibontva, azt az érzést keltve az emberben, hogy Charrette igazából egyik ötletével sem tudott, vagy akart mit kezdeni.
– Sammel érzelmileg igen nehéz azonosulni, sámánként tanúsított mágia szkepticizmusa és keresztény hite érdekes is lehetne, ha nem csupán holmi ráaggatott koloncként szolgálna, mely megakadályozza őt abban, hogy „szupersámánná” váljon.
– A druidák az a fajta sablon főgonoszok, akiknek a célját valószínűleg saját maguk sem értik igazán, ugyanakkor bár ők szolgáltatnák az alapját annak, hogy Sam mágiával szembeni ellenszenve értelmet nyerjen, igazából még erre sem képesek, cserébe folyamatosan ingáznak, hol a félisteni hatalommal bíró lények és a mindenre alkalmatlan „mitsemértek” között. És monologizálnak. Folyton-folyvást…
– Több olyan megnyilvánulás is akad a történetben melyekről inkább hiszem el, hogy egy öt-hat órányi játékülés után, amikor már fáradtak a játékosok, és egyszerűen zsibbadtak a rájuk zúdított információk tömegétől, na akkor születnek ilyen reakciók, melyek inkább róluk s mint a karaktereikről szólnak, annyira „off-osak”, ha szabad így fogalmaznom. Nem jó, hogy ezek így benne maradtak a kötetben.
Érzem mi lehetett az alapkoncepció, és mi volt a történet, melyet el akart mesélni a kötet, ám ezúttal ez a „harcos” sem ellenségét, sem önmagát nem ismerte igazán.
Folytatódik az utazás és a húg keresés a la Csavar. 2050 Amerikája után most Anglia cél, tovább bővítve a Shadowrun urban fantasy- cyberpunk világát, bemutatva a szigetvilág mágiáját és teremtményeit. Szerettem az új karaktereket. A druidákat első blikkre megvettem, de persze régi kedvencek is itt vannak. Imádtam Svindlert, a dekás tündét na meg a kutyasámánt is.
A regény tradicionális és mitikus (druidák) illetve futurisztikus (kiberbeültetések) elemei mellett valódi és aktuális problémákra is reflektál egy kicsit a szerző. Mint például a másság kérdése és a rasszizmus. Igaz itt nem rasszok között tálalva, hanem ember és metahumán vonalon. Kapunk pár bizarr törvényt és tábort… ismerős, ugye? Meg jönnek a nagy kérdések is. Mi a fontosabb, az hogy mik vagyunk, vagy a család és a barátok? Lehet e szeretni egy trollt? Elfogadni egy orkot? És a regény legfontosabb kérdése, hol van Janice? Persze a végére ezt is megtudjuk….
Ez a rész nekem egy kicsit leült nem volt akkor wow mint az előző, de továbbra is imádom a teremtett világot és szeretem a szereplőket. A cselekmény vezetés belassult néhol elmélkedővé vált, de a szerző stílusát még mindig megvettem. Egy fél csillag lepottyant de nincs vész. A nosztalgia és a hangulat viszi a hátán a történetet és már repülök is tovább a harmadik részre :)
16 év után még mindig az egyik legszórakoztatóbb Shadowrun regénynek találom. Kissé nosztalgikus élmény volt újraolvasni. Már nem olyan szájbarágós stílusú, mint az első rész, és érdekes helyeket, karaktereket vonultat föl. Igaz, ma már tudjuk, hogy a druidák és a vendigók benne vannak a szabálykönyvekben, de a maguk idejében kimondottan eredetieknek hatottak.
Egy évvel járunk az előző rész történései után. Főhősünk immár az új, de korántsem zökkenőmentes életét éli a seattlei megacégek árnyékában. Egy egyszerű vadászat kapcsán (állítólagos személyi állomány áthelyezése) és egy közeli barátja manipulációja okán az óceán túlsó oldalán, Angliában keveredik bele egy újabb szövevényes ügybe. Az igazság most sem az, amit hinni vélünk, és a felismeréshez hosszú, rögös út vezet Sam számára.
Helyenként még érezni a könyvön azt a „gyermeki bájt”, ami a sorozat első részében a történetvezetését, a szereplők viselkedését még erősen áthatotta.
Különösen tetszett az atya felbukkanása a könyvben, és ahogy a vallásról, Samnek a hittel és a sámáni útjával való kapcsolatáról elmélkednek.
Népszerű idézetek
– Megváltás – ismételte Estios gúnyosan. – Ameddig vendigó, addig vágyódni fog a hús után. Mondd csak, atyám: vissza tudod akkor változtatni olyanná, amilyen volt?
Sam szíve megdobbant, felébredt benne a remény.
De Rinaldi elfordult Estiostól, és bal kezével megfogta a jobbat. Kezeit fel-le himbálta csípője előtt és szomorúan megcsóválta a fejét.
– Sajnos, nem. De nem nézhetem el a gyilkosságot sem. Márpedig azt követsz el, ha úgy ölöd meg, hogy nincsen bizonyítékod arra, a lányon valóban eluralkodott a vendigó természet. Méghozzá hidegvérű gyilkosságot.
– Akkor száradjanak a te lelkeden a vendigó áldozatai.
Rinaldi megmoccant, mintha Estios megjegyzésétől ideges lett volna egy kicsit.
– Tetteiért saját maga tartozik felelősséggel. Mint te is a sajátjaidért. Minden egyes személynek a saját döntéseit kell meghoznia.
A sorozat következő kötete
A hatalom titkai sorozat · Összehasonlítás | |
Shadowrun sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jean Rabe – John Helfers: Utóhatás ·
Összehasonlítás - Peter Clines: 14 87% ·
Összehasonlítás - Szergej Lukjanyenko: Őrök világa 86% ·
Összehasonlítás - George R. R. Martin (szerk.): A Fekete Lap napja 91% ·
Összehasonlítás - Anne McCaffrey: Pegazus nyergében 81% ·
Összehasonlítás - Daniel O'Malley: A bástya 78% ·
Összehasonlítás - Lauren Beukes: Zoo City 75% ·
Összehasonlítás - Benjamin Percy: Vörös hold 71% ·
Összehasonlítás - Charlie Jane Anders: Minden madár az égen 69% ·
Összehasonlítás - Benyák Zoltán: Az utolsó emberig 87% ·
Összehasonlítás